Keleti Ujság, 1944. június (27. évfolyam, 122-144. szám)

1944-06-01 / 122. szám

Csüt­­örtök 1944. junius !~~ ELŐFIZETÉSI ARAK: 1 HORA 4.30, NE­GYEDÉVRE 12.40, FÉL ÉVRE 24.80, EGÉSZ ÉVRE 49­60 PENGŐ. — POSTATAKARÉK­PÉNZTÁR! CSEKKSZÁMLA SZÁMA 72148. HUSZON­HETEDIK ÉVFOLYAM 122. SZÁM KIADJA A LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ára­m miér SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAI-U. 7. TELEFON: 15-08. — POSTAFIÓK: 71. SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA Az angolszász májusban is veszteségüket AZ ANGLIKÁN EGYHÁZ hű maradt az angolszász karakterhez, amikor a francia püspöki karnak a védtelen polgári lakosság ellen harcoló angol és amerikai pilóták kö­zönséges bűncselekménnyé fajult harcmódja ellen emelt , tiltakozására választ­­ adott. Amint a Német Távirati Iroda jelenti Vichyből, a Franciaország ellen intézett megfélemlítő angol-amerikai légitámadások ismét állásfoglalásra késztették Franciaor­szág hivatalos képviselőit. A francia bíbo­rosok nyilatkozatára adott Ang­rián egy­házi válasz a hivatalos francia állásfogla­lás szerint nyil­tan megtagadja az ártatlan emberéletek kioltására emelt vádakat azok­kal szemben, akiket valóságos gyilkolási vágy vezet, megtizedelik a francia lakos­ságot és rombadöntik Franciaország váro­sait. Hiába akarják az angol egyházi mél­tóságok ezeket az esztelen támadásokat ka­tonai érvekkel igazolni, hiszen minden rommá lőtt városrész több kilométernyire esik minden hadászati célponttól. A francia területek ellen intézett angol­szász terrortámadások után Petain tábor­nagy meglátogatta Északfranciaország vá­rosait. Útjáról visszatérve, nyilatkozott az OFI tudósítójának a francia egység zarán­dokújának értelméről.­­— Büszke és bátor lakosságunkat az igazi vigasztalódás érzésével hagyom el. Szívélyes fogadtatásuk nem oszlathatta el azt a szomorúságot, amelyet az elpusztított Epinal városában láttam, ahová, mint Fran­ciaország annyi más városában, korábbi szövetségeseink halált és vigasztalanságot hoztak. Európa állam­férfiainak a jövőben egyesülniük kell, hogy az ártatlan lakos­ság elleni ilyen támadásokat meggátolják, mert ezek az általános romlást vonják ma­guk után. Mindig emlékezni fogok a fran­ciákra, akik a szerencsétlenségben is hő­siesen és vitézül a haza sorsában bízva, el vannak szánva arra, hogy a nemzeti egy­séget fenntartsák. Most erősebbnek érzem magam, hogy nehéz küldetésem betöltsem. A Nyugateurópa véres pünkösdjének ese­ményeiről szóló jelentéseket szervesen egészíti ki a Német Távirati Iroda alábbi jelentése: Az emberi kultúra legnagyobb szégyen­foltjának nevezi a „Berliner Nachtausgabe“ a brit hírszolgálat egyik jelentését, amely szerint a délolaszországi angol és amerikai hadosztályok parancsnokait kormányaik felhatalmazták, hogy Rómát elpusztítsák, ha ez megkönnyítené a katonai tervek végre­hajtását. Ez a szándék — a német lap sze­rint — az egész világot felvilágosíthatja a felől, milyen lélekkel és milyen szándék­kal vezetik ezt a háborút. Erre a szellemre csak az lehet a válasz, ha Európa megtámadott népei mind egy­akarattal küzdenek a nyugati civilizáció örök értékeinek elpusztítására indított sá­táni szövetség ellen. A HÁBORÚT MÉG NEM NYERTÉK MEG az angolszász-szovjet szövetségesek, de — hozzátartozik a propagandához — hogy már a háború utáni kérdések megoldására ko­vácsolnak terveket. Hull külügyminiszter a brit hírszolgálat washingtoni jelentése szerint kedden fo­gadta Nagybritannia, a Szovjet­ Unió és Csungking-Kína nagyköveteit, hogy velük tárgyaljon a háború utáni béketervekről. A sajtóértekezleten úgy nyilatkozott, hogy már Moszkvában terjesztett elő erre vonat­kozóan Molotov javaslatot az akkori érte­kezleten. Horn Siegfried, a Német Távirati Iroda diplomáciai munkatársa Írja: Washingtoni értesülések szerint az Egye­sült Államok kezdeményező lépést tettek egy olyan szervezet megteremtése ügyében, amellyel a háború után a biztonságot meg tudják őrizni. Roosevelt elnök egy nyilatko­zatában saját magát és államtitkárát a jövő biztonságát szolgáló fenti indítvány értelmi szerzőjének mondotta. Bármennyire is érthető, hogy az északamerikai Egyesült Államok elnöke tekintettel a küszöbön álló választásokra, arra törekszik, hogy a vilá­got átfogó biztonsági szervezet értelmi szer­zőjének tüntesse fel magát, állításai mégis gyenge lábon állanak. Hull államtitkár — mint a brit hírszogálat jelenti Washington­ból — a külügyminisztérium­­egyik értekez­letén kijelentette, hogy az elmúlt év őszén Moszkvában tartott négyhatalmi értekezle­ten egy Molotov által ajánlott hasonló ér­telmű határozatot fogadtak el. Roosevelt és Hull tehát ezzel leleplezik, hogy ők csak végrehajtó szervei egy olyan szovjet kezdeményezésnek, amelynek egész más célokat kellene szolgálnia, mint Szov­­jet-Oroszország imperialista politikájának megvalósítása. Addig is azonban éppen elég gondjuk van a szövetségeseknek s jelenleg azok elinté­zése köti le minden figyelmüket. A legfris­sebb jelentések arról számolnak be, hogy újabb Roosevelt.—Churchill találkozó van küszöbön. Ezúttal nem a brit premier uta­zik Amerikába, hanem Roosevelt maga lá­togat Londonba. Don Iddon, a londoni „Daily Mail“ és a „Sunday Dispatch“ amerikai tudósítója ki­jelentette, feltételezhető, hogy Roosevelt a közeljövőben Angliába utazik, mert részt ak­ar venni a de Gaullal folytatott tanács­kozásokon. Azonkívül Angliából közvetlenül akarja szemlélni a háborút, végül Churchill­­nek az Egyesült Államokban tett számos látogatását akarja viszonozni. Ezekre a hírekre, amint a Magyar Táv­irati Iroda Berlinből jelenti, a német poli­tikai körök csak­ egy megjegyzést tesznek: Nem tartják kizártnak, hogy Roosevelt Lon­donba készül. Az utazás mellett szóló szem­pontok — állapítják meg a Wilhelmstrassen — az utób­bi időben erősen szaporodnak. Dittmar altábornagy, a nagy német rádió katonai szakértője kedden megvonta az olaszországi nagy csata átmeneti mérlegét és kiemelte, hogy a döntést kereső támadá­sok túlnyomóan a völgyek irányában történ­tek. Ennek magyarázata, hogy a páncélos harckocsik szokatlanul erős bevezetése, amely mindenkor jellemezte az ellenséges támadásokat, csak a síkon és a nyíltabb völgyvidéken alkalmazható. Éppen ez a tény mutatja, hogy az angolok és ameriakiak mennyire függenek a nagyon erős anyagi IMI fölénytől. A német hadvezetés feltartóztató irányzata szemmel látható. Akkor is így volna, ha a német elhárító harcoknak ezt az alapgondolatát nem is adnák tudtul ki­fejezetten. Minden más harcmodor csak az angol-amerikai szándékot segítené elő. Amellett egyetlen harctér sem teszi lehetővé megközelítőleg olyan mértékben az idő­nyereségért folytatott harcot, mint az olasz­­országi, amely a támadóval mindig újabb védelmi állásokat állít szembe és előretöré­seit a terep által előre meghatározott vágá­nyokra kényszerítik. A csata lefolyásáról szóló jelentésből ki­tűnik, hogy a feltartóztató német hadviselés semmiesetre sem jelenti azt, hogy egysz­e­rűen enged az ellenfélnek. Az ellenfél is minduntalan német ellentámadásokról szá­mol be. Ebben jut kifejezésre a harcok kü­lönös keménysége. Nem látszik tévesnek az a feltevés, hogy az ellenfél egyre jobban fog igyekezni a német elhárító ereit, tárna- légihaderő hatalmat szenvedett London megadta hozzájárulását Róma elpusztításához Nem sikerült Kesselringet Aprilia és Velletri között harapófogóba szorítani Francois ezredes mozgalmat indított az algíri bizottság eltávolítására Helyi harcok a keleti arcvonale& Roosevelt Londonba akar utazni A magyar könyv ügye Történelmi jelentősége van annak, hogy a magyar könyvnapokat az idén, árháború ötödik évének végefelé is éppúgy megrende­zik, mint a nyugalmasabb esztendőkben. A múlthoz képest azonban mégis csak lesz az idei könyvnapnak egy lényegbevágó jelleg­zetessége. Külsőségeiben sokkal csendesebb lesz, mint a múltakban a magyar könyv ki­vonulása a magyar olvasóközönség elé. Hi­szen, ha megfigyeltük, elmaradt a hírverés­nek az a jellegzetes hangossága, az a jel­legzetes görögtüze, amely eddig a könyv na­pokat megelőző időket jellemezte. Igaz, könyv sem lesz annyi, mint az elmúlt könyv­napokon. Nem csodálkozunk ezen a csendességen. Nem csodálkozunk azon sem, hogy az idén nem lesz annyi könyvnapi kiadvány, mint eddig. A háború ötödik évében a papír drága kincs s azzal is takarékoskodnunk kell. A szellem nem dúskálhat a javakban úgy, mint a múltban. Nem. Azon, hogy az idén sokkal kevesebb könyvet látunk a sátrakban, mint például tavaly, nem csodálkozunk. A ma­gyar könyv és azzal együtt a magyar szel­lem ügyét eddig sem a mennyiség dön­tötte e. És nem csodálkozunk azon sem, hogy olyan mély csend előzi meg a könyvnapo­kat. Minek a csendje ez a csend? Az áhita­­tos várakozásé? Az ünnepet megelőző em­­é­­lkedést: ’ Vagy­ tatál! a gyásznak m­e­gilető­­dött némasága? Jogos ennek a kérdésnek a felvetése. Mert ez az első magyar könyvnap amelyen az első betűtől az utolsóig valóban csak magyar könyveket teszt lok ki a díszes könyvnapi sátrakba. Az idei könyvnapnak tagadhatatlanul legnagyobb meglepetése ab­ban a tényben rejlik, hogy külföldi írónak műve egyáltalán nem szerepel a könyvna­pok programján. Mert lássuk csak, hogy is volt eddig? A magyar könyvnap igen jó ürügy volt arra, hogy a kiadóvállalatok kétes értékű külföldi írók tucatáruit a szellem csúcsteljesítményei­ként sózzanak rá a magyar olvasóközön­ségre. Ahány angol és amerikai lektüríra volt, —­ háború idő, háború lova — mind a magyar könyvespolcokon adott egymás­nak találkozót. De nem csak ez jellemezte az eddig tartott „magyar“ könyvnapokat. Mert ott adtak találkozót egymásnak azok is, akik ellen a józan magyar szív már rég­óta megindította a szabadságharcot. A pesti Lipótváros, a pesti kültelek jellegzetes zsidó kinyilatkoztató­ mind ott tolongtak a ma­gyaros ornamentikával díszített könyvsát­rak legelőkelőbb helyein, ők voltak a pri­madonnák, az ünnepeltek, a slágerek és ve­lük együtt azok a magyar írók is, akik min­dig oly közel állottak az ő szellemiségükhöz. A magyar élet nagy átállítása a zsidósá­got teljesen kikapcsolta — erről a vonalról is. S tessék átlapozni az idén kinyomtatott könyvnapi könyvjegyzéket: nem csak a Li­pótváros primadonnáinak jól ismert nevei hiányoznak, hanem hiába keressük azokat a „tiszta és nagy szellemeket“ is, akik más vonalon, népi és más címkék védjegye alatt hűséges bajtársai voltak a tőlünk távolálló, a tőlünk idegen szellemi törekvéseknek. A magyar könyv ügye tehát ezzel a mos­tani könyvnappal kezdődik. Ez a könyvnap tanúsítja először gerincesen és beszédesen, hogy ha már ünnepet rendezünk a magyar könyvnek, a magyar betűben élő magyar szellemnek, akkor ez az ünnep legyen egé­szen és teljesen a magyar szellemé, amely betűn és könyvön keresztül a magyar nép­hez akar szólni, mert a magyar nép ügyé­ről szól és a­­magyar sorsért vállal felelős­séget. Ez a könyvnap tanúsítja gerincesen és beszédesen, hogy a magyar élet nagy őrségváltása nem volt hiábavaló, mert a magyar nép széles rétegeihez magyarok akarnak elsősorban szólni és már semmi akadálya sincs annak, hogy szavuk el is jus­son a magyar lelkekhez. Ebben van történelmi jelentősége az 1944 évben rendezett magyar könyvnapnak. Ez az első alkalom arra, hogy a magyar szel­lem ünnepének hirdetett magyar könyvnap mentes minden idegen befolyástól és hogy ennek a számban talán kicsiny magyar nép­nek szellemi híradói az egész ünnepet meg tudják szentelni a maguk értékeinek ünne­pélyes felmutatásával. Nem a nagy európai és emberi közösség megtagadása ez a könyvnap, csak az első boldog, felszabadult tüntetés a magunk léte és értéke mellett. A travi­er könyv ügye azonban ezzel a felszabadulással még nem tekinthető meg­nyert csatának. A magyarrá vált magyar könyvnap —­ épp a magyar szellem jogáért vívott harc nagy feladatai miatt — nem csak ünnep, hanem komoly kötelességválla­lásra való elhatározás is. írónak, kiadónak, közönségnek — a könyv és a szellem e három fontos tényezőjének meg kell találniok egymást. És nem csak a díszes sátrak cicomás pompáinál, hanem az élet minden vonatkozásában is. Az írónak kötelessége a szellem nemes fegyverzetében népe és nemzete küzdő ka­tonájaként harcolni, küzdeni a magyarság igazáért. Ha van a magyar létnek szépsége, ereje, hite, reménye, az legyen minden ma­gyar könyvet, minden magyar betűt átható szellemi erő, amely közel és messze sugá­rozza — mint a rádium a magyar lélekben elrejtett örök igét: íme, élünk és semmivel sem vagyunk másoknál hitványabbak. A ki­adónak kötelessége — túl az üzletén — a maga szerepét nemes szerénységgel a jó és igaz szó szolgájaként felfogni s nem­ klikke­ket, kiválasztott sztárokat szolgálni, hanem az egyetemes, az egyetlen érdeket, jó ma­gyar könyvet adni jó magyar lelkek építé­sére. S a közönség? Talán nem is kell hangsú­lyoznunk, hogy író és kiadó egyaránt érette van s neki csak egy kötelessége van: a jó és tiszta magyar szellemért egy kis áldoza­tot is hozni. Eljött az ideje annak, hogy e kölcsönös egymásratalálásból és kölcsönös áldozatból végre megszülessék a magyar betű végleges honfoglalása és megépíthesse a magyar szí­vekben a magyar szellem erős várát. sz —

Next