Keleti Ujság, 1944. július (27. évfolyam, 146-171. szám)

1944-07-01 / 146. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: 1 HÓRA 4.39, NE­GYEDÉVRE 12.40, FÉL ÉVRE 24.80, EGÉSZ ÉVRE 49.60 TENGŐ. — POSTATAKARÉK­­PÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLA SZÁMA 72148. H­U­S­Z . KIADJA A HETEDIK ÉVFOLYAM 146. SZÁM A LAPKIADÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁGI SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL ÉS NYOMDA: KOLOZSVÁR, BRASSAI-TJ. 7. TELEFON: 16-08. — POSTAFIÓK: 71. SZ. KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA A finn döntés Tévednek azok, akik azt hiszik, vagy úgy érzik, hogy Ribbentrop birodalmi külügy­miniszternek a finn fővárosban tett látoga­tásával és tárgyalásaival ott fenn, északon akár katonai, akár politikai tekintetben „fordulat" történt. A semleges államok sajtójának visszhang­ja a finn fővárosban lezajlott nagyfontos­­ságú tanácskozásokra és a semleges fővá­rosok vezető lapjainak nyílt állásfoglalásai bizonyítják legbeszédesebben, hogy Helsin­kiben nem „fordulat" történt, hanem annak éppen az ellenkezője: az európai hivatástu­dat híven és szilárdan, vaskövetkezetesség­gel tovább menetel a maga igazságos ügye győzelmének útján. Finnország, a nekünk annyira kedves testvérnemzet látszat szerint valóban súlyos, sőt kritikus órákban hozta meg nagyfontosságú döntését. Suomi népe, a 4 millió finn testvér éppen ötödik éve vérzik és küzd azért, hogy biztosítsa népi és nemzeti önállóságának feltételeit. A négymillió finn egyemberként hozta meg a maga áldozatát s épp azzal bizonyította, hogy kis nép és nagy nemzet, amely a szó legszorosabb értelmében vérrel irta meg jö­vendőjének első és utolsó törvényét: a népi és nemzeti függetlenség megtörhetetlen akaratát. A maroknyi finn nép folytatta ezt a harcot akkor is, amikor teljesen egyedül kellett megvédeni magát és folytatja most is,amikor a Szovjet katonai nyomása és a Szovjettel szövetséges angolszász demokrá­ciák politikai idegháborúja csak két eshe­tőséget engedett meg számára. Az egyik az volt, hogy leteszi a fegyvert és kiszolgál­tatja magát a bolsevizmus világuralmi ét­vágyának. A másik eshetőség pedig az volt, hogy Suomi tovább harcol. Finnország e második eshetőség mellett döntött. Már az első finn-orosz téli háború idején tele volt a világ a finn nép hősiességének magasztalásával. Akkor az egész világ a romantika szivárványszineit látta lebegni a finn lélek és a finn jellem fölött s ma talán méginkább jogos volna ez a megszépítő szemlélet. Finnország azonban az 1939—40. évi téli háború idején cseppet sem roman­tikát érzett helyzetének alakulásában. Suo­mi négymillió szülötte tisztán és világosan látta, hogy harcában könnyű a bibliai Dávid és Góliát példáját idézni, de a kézügyben lévő példa mélyén — ezt maguk a finnek tudták a legjobban — a finn élet léte, vagy nemléte volt a tét. A finnek reálpolitikát láttak abban, ha vérükkel és áldozataikkal váltották meg szabadságukat s ma sem ro­mantika, vagy virtus viszi tovább Suomi népét a hadak utján, hanem a legridegebb és legjózanabb reálpolitikai elgondolás. Pedig Finnország helyzete súlyos. Ameri­ka a diplomáciai viszony megszakításának nehézségeit akarta Helsinkire zúdítani. Svédország - már nem is burkoltan -­­­mindenben igyekezett az angolszászoknak jó szolgálatot tenni annak érdekében, hogy Finnországot elszakítsa Európától. Amint a Stockholms Tidningen jelenti, a svéd ország­gyűlés titkos ülésén részletesen megvitatta a finn kérdést. Feltehető — írja a lap —, hogy a kormány mindkét előadója, Hansson miniszterelnök az első és Günther külügy­miniszter a második, a házban azt jelentet­­te be, hogy a kormány a végsőkig Finnor­szágnak a háborúból való kivonásán fog fá­radozni. A svéd „jószándékok" mellé még az is újabb nehézségeket hozott Finnországnak, hogy a norvég emigráns kormány érintke­zésbe lépett a szovjet kormánnyal Norvégia szovjet csapatok által történő megszállása érdekében. Ez a hír Norvégiában nagy vissz­hangot keltett. A lapok egyöntetűen meg­állapítják, hogy ez a Szovjetuniónak az észak felé irányuló hatalmi igényeivel áll összefüggésben és Anglia, valamint az Egyesült Államok csak mellékszereplők a háttérben, mert az ő számukra Sztálin aka­rata fellebbezhetetlen ítéletet jelent. A túlságosan „egyoldalú" svéd játék és a norvég emigráns kormány nyílt árulása bi­zonyára meggondolkoztatta Helsinki felelős tényezőit. A finn fővárosban bizonyára számoltak azzal, hogy Suomi földje szegény, a finn nép egy fia sem Krőzus és bizonyára azt is figyelembe vették, hogy az a 4 millió finn öt hosszú háborús esztendő után min­dent megtett, ami erkölcsi és anyagi erőiv­ől telik. És ime, mindennek tudatában, az előzmények és a következmények serpe­nyőjének józan lemérése után Finnország mégis a további harc mellett döntött. Ismét csak a semleges sajtó állásfoglalá­saira kell utalnunk, hogy a finn döntés nagy erkölcsi, katonai és politikai jelentőségét le­mérhessük. Aki jól olvas a svájci és spa­nyol lapok kommentárjainak sorai között, minden bizonnyal észreveszi az alaposan mérlegelt szavak között annak elismerését, hogy Helsinki döntésével a német Biroda­lom európa-politikája igen szép győzelmet aratott. De ez a győzelem, amelyet mi a nagy világégés legfontosabb diplomáciai és erkölcsi győzelmének látunk, semmiképpen sem a zöld asztal diadala, amire már sok példát láttunk a történelemben. Amikor az idegháborúban zaklatott, a norvég árulás­sal is a harc kilátástalanságára figyelmez­tetett és az ötéves háborúban valóban em­berfeletti áldozatokat hozó Suomi mégis a további helytállás mellett döntött, minden bizonnyal nem tehet és nem szabad kétye­­kedni abban, hogy a sorsdöntő határozat meghozatalban a tények és valóságok ját­szották a legnagyobb szerepet. Helsinki fe­lelős tényezői már régen túl vannak azon, hogy csodákat várjanak és csodákban higy­­jenek s ha a finn nép minden természetes és érthető nehézség közepette is tovább fogja vívni a maga harcát, az csak egy kö­rülménnyel magyarázható. Azzal, hogy ér­demes tovább harcolni a­­mert van miért tovább küzdeni, érdemes újabb áldozatokat hozni. Finnország döntése azt bizonyítja, hogy Ribbentrop birodalmi külügyminiszter tár­gyalásaiban nemcsak a pillanatnyilag adott helyzettel vetettek számot, hanem megvizs­gálták a jövendő kilátásait is. S ha Finn­ország tovább harcol, akkor bizonyosan nemcsak a további helytállás és további ál­dozathozatal romantikája vezeti, hanem az a biztos tudat, hogy harcának gyümölcse csak a győzelem lesz. Ennek tudata és en­nek záloga nélkül Finnország ma már nem vállalhatta volna a nyomasztó túlerő ellen vívott harc további kockázatát. Ribbentrop birodalmi külügyminiszternek a finn fővárosban folytatott tárgyalásaiból nagyon fontos tényező az a történelmi je­lentőségű kötelezettségvállalás, hogy a Bi­rodalom megadja a szükséges katonai és fegyveres segítséget Finnországnak a harc folytatásához. Ez a határozat a Birodalom katonai erejének feltétlen bizonyítéka. Azt is jelenti a Finnországnak nyújtani­ nemes katonai segítség, hogy a döntés érik és an­nak színhelye nem a keleti arcvonal lesz S a finn döntés erkölcsi és katonai té­nyezőinek számbavételében már annak nagy politikai fontossága is benne foglaltatik. Nem „fordulat" történt Helsinkiben, hanem az egész európai helyzet nyílt számbavéte­lével következetes kitartás, együttmenete­­lés az Európáért való európa-politika útján, azzal a kölcsönös és szilárd meggyőződés­sel, hogy ez az út nem reménytelen zsák­utca, hanem a győzelem és kibontakozás célbavezető ösvénye a háború e drámai, utolsó szakaszában. Ez Ribbentrop birodalmi külügyminiszter helsinki tárgyalásainak lényege. Finnország Európa és a győzelem mellett döntött s a döntés az egész világon mély hatást váltott ki. Mi, magyarok, s különösen a magyar Karjaidban élők kétszeresen is átérezték a finn testvérnép történelmi elhatározásának hatalmas erkölcsi jelentőségét s a finn dön­tésben a magunk harcának erkölcsi és po­litikai igazolását látjuk­— sz — A V.-l. befolyásolja az angol hadvezetést — írja a Daily Mail Erős német csapattestek sietnek a finnek segítségére Washington szakított Finnországgal Hatásos német ellentámadások az inváziós arcvonalon r :■ '■ "■ --—■■■ u­kánusok Deweyt Jelölték az elnökválasztásra CÉLTALAN PAZARLÁSNAK tartja egy kiváló angol szakértő a Pas de Calais ellen intézett óriási légitámadásokat. A „Baster­n" londoni tudósítója arról a nö­vekvő aggodalomról számol be, amely az új német fegyver alkalmazása óta az angolszá­szokat betölti. Az angol fővárosokn általá­ban az a nézet uralkodik, hogy a német szárnyasbombák berepülését sem a vadász­repülők, sem a légvédelmi tüzérség nem tudja megakadályozni. Hallensleben Martin a Német Távirati Iro­da katonai levelezője féligmeddig lerántja a leplet a VII.-ről, a német titkos fegyverről. Hallensleben leírása szerint a VII. vezető nélküli messziről kormányozott kis repülő­­géphez hasonlítható, amelynek nagy sebes­ségét különleges rakétahajtás adja meg. A hajtás nagysága mindig a hatótávolsághoz igazodik. Hallensleben megállapítja, hogy az új német titkos fegyver eddigi célterüle­ténél jóval távolabbra hatolhat el. Egyetlen V­I. hatása szokatlanul nagy és össze sem hasonlítható a messzehordó lövedékek, vagy akár a legsúlyosabb méretű repülőbombák­­kal sem. A szerkezet burkolatában külön­böző robbanó és gyújtóanyagokat alkalmaz­nak, nyilvánvalóan ez az oka azoknak az egyre jobban elharapózó tűzvészeknek, ame­lyek nagy Londont és Dél-Angliát pusztít­ják. A továbbiakban a VII. kiinduló támasz­pontjaival foglalkozik. Megállapítja, hogy mindezideig nem került nyilvánosságra, hon­nan indulnak el a titokzatos lövedékek. Még azt sem lehet tudni, hogy a támaszpontok francia földön vannak-e, vagy esetleg a tan­geren úsznak. Hangoztatja, hogy bár a tit­kos fegyver gyorsaságáról nem közölnek semmiféle pontos adatot egy bizonyos, hogy még a leggyorsabb vadászgép sem tud ver­senyre kelni vele. A robbanó testek repülési magassága is igen különböző, s ebből azt le­het következtetni, hogy ez is tetszés szerint változtatható. Igen figyelemreméltó az is, hogy a titokzatos német fegyver harcbave­­tésénél a légköri feltételek semmiféle szere­pet sem játszanak, míg az angolszász elhá­rítás lehetőségeit eső, köd, felhőzet termé­szetszerűen jelentékenyen befolyásolják. Mindezt az V­I. parancsnoksága nyilván­­valóan kihasználja és céltérképeiket ma már igen sok fekete kereszt díszíti. Ezek mutat­ják, hogy az eddig lezuhant szerkezetek hol robbantak és hol okoztak károkat. A továbbiakban Hallensleben így ír:, „Ed­dig még csak az első menetet kapcsolták be. Rövidesen elkezdődik a teljes harcbave­­tés. A német zavarótüzet valójában csak a megtorlás nyitányának lehet tekinteni. Ezen kívül még más fegyverek állnak készenlét­ben és ezek messze túlhaladják mindazt, amit az ellenség a V—I. részéről tapasztalt." Stockholmi jelentés arról számol be, — je­lenti a „Völkischer Beobachter“ — hogy szerdán is, csütörtökön is a „V—I." hatal­mas pusztításokat okozott Délangliában­. Az angol légügyi minisztérium hírirodája nyi­latkozatot közölt, amely szerint minden va­lószínűség­ szerint egészen új „repülő bom­bákról" van ezúttal szó. A robbanások most az eddigieknél is nagyobbak és rombolóbb hatásúak, több robbanóanyagot is tartalmaz­nak. Az új bombákat különleges késleltető szerkezettel látták el, a robbanás a „motor­­zúgás" megszűnése u­tán csak több perccel következik be. A stockholmi jelentés kiemeli, hogy az an­gol közvéleményt ez az új fordulat kelle­metlenül érintette. A londoni propaganda ed­dig azt is állította, hogy az új fegyver be­vetésének „bázisait“ a francia partokon si­keresen bombázta. Most azonban London hi­vatalosan is elismerte, hogy a németek mesz­­sze bent az országban rendezték be bázisai­kat. A stockholmi tudósítás ezúttal is kiemeli, hogy Délangliának se éjjele, se nappala nincs az új fegyver hatása miatt. Legutóbb rendkívül rossz időjárás volt Délanglia fö­lött, az új fegyver azonban éppen ezekben a napokban működött a leghatásosabban. Elhárításról szó sincs. Londoni vízműveinek vezetője kijelentette, hogy Londonban a víz­hiány napról-napra nagyobb lesz. A „Daily Sketch"-ben Candidus közíre foglalkozik az új fegyver hatásával és a következőket írja: „Az új fegyver hatása kellemetlen. Talán az a legkellemetlenebb tudat, hogy a leve­gőből nem élő emberek támadnak ránk, ha­nem gépek. Az új robotgépben nincs ember, akit le lehetne lőni és azonnal felelősségre lehetne vonni. Az angoloknak jó idegekre van szükségük." Lord Brabazon volt légügyi miniszter a parlamentben a kormányhoz fordult és meg­kérdezte, hogy módjában van-e új nyilatko­zatot leadni a német fegyver hatásáról. A kormány képviseletében egy államtitkár vá­laszolt, aki kijelentette, hogy Morissonnak a „repülő bombáról" elmondott nyilatkozatá­hoz nincs semmi hozzáfűznivalója. Lord Brabazon kijelentette, hogy „ezek szerint a kormány tökéletesen meg van elé­dve a helyzettel". A kormányszóvivő nem felelt, a parlamenti­ napló azonban így szól: „Az összes jelenlevők nevetésben törtek ki." Morrison angol belügyminiszter a „Neue Zürcher Zeitung“ munkatársának nyilatko­zatot adott az új német fegyver hatására vo­natkozóan, — mondja egy berni jelentés. — Morrison szándékosan választotta ki a zü­richi lapot, amelynek röviddel ezelőtt Die­trich dr. német sajtófőnök adott nyilatkoza­tot, nyilvánvalóan­­azzal a célzattal, hogy Dietrich állításait megcáfolja. A válasz azon­ban szürke és semmitmondó. Morrison sze­rint az új német fegyver „katonai értéke csekély és az angol ellenintézkedések folya­matban vannak". „Többet nem mondhat­ok.­

Next