Keleti Ujság, 1944. július (27. évfolyam, 146-171. szám)

1944-07-01 / 146. szám

1941. JÚLIUS 1. Vitéz Sztójay miniszterelnök: fi MEP új vezetőségének a pártot a leghatározottabban jobboldali irányba, a nemzeti egység felé kell vezetnie fi MEP új vezetőd: vitéz Teleki Mihály gróf, Bocsáry Kálmán és Hunyadi-Buzás Endre Budapest, június 30. (MOT.) A Ma­gyar Élet Pártja szerdán este pártérte­kezletet tartott, amelyen igen nagy szám­ban vettek részt a párt törvényhozói és a főispánok. Az értekezleten megjelent vitéz Sztójay Döme miniszterelnök veze­tésével a kormány több tagja is. Vitéz gróf Teleki Mihály elnöki megnyitójá­ban beszámolt pártjának arról a törek­véséről, hogy a jobboldallal az együtt­működést megteremtse. Az ebből a cél­ból kiküldött két bizottság nem tudott megfelelni feladatának. Ezért, továbbá, mert az adott helyzetben a párt politi­kai irányítása és a pártszervezési fel­adat állandó és teljes jogkörrel rendel­kező pártvezetőséget kíván, kérte, az ér­tekezlet fogadja el a két bizottság tagjá­nak lemondását és válasszon pártvezető­séget. Vitéz Sztójay Döme miniszterelnök fel­szólalásában hangsúlyozta, hogy az új tisztikar megválasztásához adott hozzá­járulása nem jelenti azt, hogy helyesel­né a nemzeti társadalom politikai szét­­tagolásának további fenntartását, mert az a legjobb szándék mellett is ellentéte­ket, súrlódásokat támaszt és a mai idők­ben a nemzet küzdő és dolgozó erejének csökkentéséhez vezethet. Szükségét látja azonban annak, hogy az adott helyzetben a párt új tisztikart válasszon és ennek irányításával, határozott jobboldali poli­tikát folytasson. — Ne felejtsétek el sohasem — mon­dotta a miniszterelnök, — hogy az or­szág igen nehéz helyzetben van és a kor­mánynak legfőbb vágya a teljes egység létrehozása. A miniszterelnök felszólalása után vi­téz Teleki Mihály grófot az értekezlet egyhangú szavazással a párt országos el­nökévé Bocsáry Kálmánt és Hunyadi- Buzás Endrét a párt országos alelnöké­­vé választotta meg. Vitéz Sztójay Döme miniszterelnök ar­ra kérte a párt új vezetőit, hogy a pár­tot a leghatározottabb jobboldali irány­ba, a nemzeti egység és a szebb magyar jövendő felé vezessék. Vitéz gróf Teleki Mihály köszönetet mondott a miniszter­­elnök megnyilvánult bizalmáért és hang­súlyozta, hogy a párt a nemzet nagy ér­dekeinek szem előtt tartásával lojálisan kerülni fog minden pártharcot és arra törekszik, hogy a kormányban képviselt j­obboldali pártokkal az együttműködést biztosítsa. Különös gondja lesz arra, hogy a párttal szövetségben lévő Erdé­lyi Párttal a bajtá­rsias és tevékeny együttműködés szálait még nősebbre fűzze. A pártértekezlet ezután szűkebb­­körű pártvezetőséget választott. KELETI MAGYAR ÚJSÁG Jsilius 1- én tesz esküet A Ajtay Gábor dr., Kolozs vármegye új alispánja Kolozsvár, június 30. Ajtay Gábor dr., akit a belügyminiszter a boldogemlékezetű Szász Ferenc dr. kolozsvármegyei alispán utódául Kolozs­ vármegye új alispánjává ne­vezett ki, csütörtökön délután megérkezett Kolozsvárra, hogy átvegye felelősségteljes hivatalát. Ajtay Gábor dr. alispán 41 éves. Az ung­­megyei Ókemence községben született. Apai ágról ősi székely család gyermeke. Tanul­mányait Budapesten, Berlinben, Párisban és Genfben végezte, részben állami ösztöndí­jakkal. Alapos ismerője a kisebbségi kér­désnek s a közigazgatás-tudománynak. Szá­mos nemzetközi-jogi-, közjogi- és közigaz­­gatás-tudományi műve jelent meg nemcsak magyar, hanem idegen nyelven is. De szá­mos tanulmányt irt a kisebbségi kérdésről is. Ajtay Gábor dr. tanulmányai befejezése után a belügyminisztériumba került, ahol a törvényelőkészítő- és a vármegyei-osztá­lyon dolgozott. A Felvidék felszabadulása után a felvidéki földbirtokrendezési kor­mánybiztosság megszervezésében működött közre. Északerdély felszabadulása után két évig Máramaros­ vármegye alispánja volt. Ajtay Gábor dr., Kolozs­ vármegye új al­ispánja július 10-én délelőtt 10 órakor rend­kívüli közgyűlésen teszi is hivatalos eskü­jét. Kolozs­ vármegye új alispánja egyébként már meg is kezdte bemutatkozó-tisztelgő látogatásait. Ne rakjunk sűrű csabancskereszteket, asztalokat és óvjuk meg a termést a tűzveszélytől — mondotta csütörtöki rádiószozatában Turcsek­ Béla földmivelésügyi miniszter Budapest, június 30. (MTI) Turcsek Béla, a közellátásügyi minisztérium teendőivel is megbízott földmivelésügyi minis­zter Péter Pál napján délben rádión intézett szózatot a magyar­­gazdatársadalomhoz. — Mint régi gazdát — mondotta — éle­tem munkája és tapasztalatai arra ösztö­nöztek, hogy hivatásomban figyeljem nem­zetünk sorsát és megtegyek minden tőlem telhetőt érte. Világraszóló küzdelmek viha­rában új, igazságosabb és emberségesebb korszak születik meg. Mindenki egyért csak akkor küzdhet eredményesen, na az az egy is mindenkiért helytáll minden időben. Most sok gazdaságban hiányzik a bevált munka­erő. Alig van gazdaság, ahol ne panaszkod­nának. Mi gazdák tudjuk, hogy kevesebb munkással is lehet megfelelő eredményt, el­érni, ha kellő gondossággal mindenkit a maga helyére állítunk. A gazda szereti a munkát, mert a gazda és a föld összenőtt. — Rendkívüli viszonyok között élünk, he­lyénvaló tehát, ha rendkívül elővigyázatosak vagyunk, okos beosztással érünk el mindig jobb eredményt. A kenyérgabona korai ara­tásának kárát még nem vallotta egy gazda sem, legfeljebb arra kell, hogy vigyázzon, hogy a korán aratott gabonakéve idő előtti összerakás miatt meg ne fülledjen. Ellensé­geink megkísérelhetik repülőgépből dobott gyújtólappal, vagy bombával az érett ga­bona felgyújtását. Ez ellen védekeznünk kell. Ne rakjuk a kereszteket sűrű sorokba, hanem kisebb csoportokba és barázdáljuk körül ekével. Ha lehetséges, ne rakjunk osztagot, hanem csépeljünk keresztberakott gabonából. Ha ezt nem tehetjük, rakjunk több osztagot egymástól a szokásosnál na­­gobb távolságra és ügyeljünk arra, hogy egy gazdának se legyen egy helyen az egész termése. A magunk érdekében szervezetten készüljünk a gabonaföldek és a szérüsker­­tek esetleges tűzveszélyének megelőzésére. Az oltásra való víz és eszköz legyen min­dig a kezünk ügyében­.­­ Amit termelünk, nemcsak a mienk, ha­nem a közösségé. A gazdák tapasztalhatták, hogy lehetetlent nem kívánunk tőlük. A beszolgáltatás igazságosabb megoszlása és a teljesítőképesség fokozása érdekében az idén bevontam a beszolgáltatásba a rétet és a legelőt, sőt az erdőt is. Ennek következ­ményeképpen leszállíthattam a búzaérték­­ben kifejezett kataszteri kötelezettséget, így már minden okszerűen gazdálkodó szorgal­mas gazda a pontszámon felül is tud több­letet beadni, ami jutalmazással jár. Az or­­s­zág összes egyéb érdeke közepette a gazda érdekét is híven képviselem. Mi tudjuk jól, de az egész országnak is tisztában kell len­nie azzal, hogy az aratás nem a föld aján­déka, hanem a magyar gazdatársadalom megfeszített munkájának eredménye Az aratással még korántsem fejeződik be mind­azoknak a terményeknek betakarítása, ame­lyekre szükségünk van. A gazda alig tette le az aratás szerszámait, máris a kukorica­­kapálás, a kapásnövények ápolása, a csép­­lés, szedés, betakarítás következik. A győ­zelemért dolgozó gazdatársadalom munká­jára és boldogulására Isten áldását kérem. % süt és főz, a kritikus napokon isr, hála a fi bajtársiasság és a közös győzelem hite hatotta át a kolozsvári Magyar-Német Társaság első klubösszejövetelét Kolozsvár, június 30. A Magyar—Német Társaság kolozsvári csoporja Péter és Pál napján délután rendezte meg első klubösz­­szejövetelét a Társadalom kerthelyiségében. A mindvégig fesztelen hangulatú, bajtársi összejövetelen a város katonai, egyházi és polgári életének sok kitűnősége jelent meg. A megjelentek soraiban ott láttuk vitéz ne­mes dálnoki Veress Lajos altábornagy, had­testparancsnokot, Inczédy-J­oksman Ödön dr. vármegyei és Vargha Lajos dr. városi főispánt, Strack dr. birodalmi konzult, Beck Albert vezérőrnagyot, vitéz Fónagy János vezérkari ezredest, Peters ezredes, légvédel­mi parancsnokot, Schilling orvosezredest, Küster orvos-alezredest, Külley János dr. polgármesterhelyettest, Felvinczi Takács Zoltán dr., Horváth Béla dr., vitéz kibédi Varga Lajos dr. és Bíró Vencel dr. egyetemi tanárokat, Armintánó Lajos dr. egyetemi magántanárt, Baráth Béla dr. plébános­kanonokot, Deák Gyula dr. és Schilling Dezső dr. közjegyzőket, Szent-Iványi Ár­pád dr. árvaszéki elnököt hitveseikkel együtt és több más személyiséget. A bajtársi összejövetel célját a megje­lentek előtt vitéz kibédi Varga Lajos dr. egyetemi tanár németnyelvű beszédben is­mertette. Beszédében kiemelte, hogy az ez­után kéthetenként megrendezendő összejö­vetelnek az a célja, hogy megteremtse a baráti légkört a magyarság régi fegyver­barátaival és sorstársaival, a németekkel, akikkel együtt küzdötte át a világháborút, együtt vészelte át a páriskörnyéki békék megpróbáltatásait és együtt indult el a­ felemelkedés útján. — Járható út akar lenni — mondotta többek között kibédi Varga dr. — mind­azoknak, akik érzik és érezték, hogy itt nemcsak barátok, hanem testvérek közé kerültek. Hogy megérezzük, hogy a legne­hezebb és a legkényesebb körülmények kö­zött is egy baráti­­nemzet jött közénk -és ugyanazzal, talán saját fajtánkban való rapszódikusabb és talán még melegebb sze­retettel fogadtuk őket. Kibédi Varga professzor ezután így foly­tatta: — Kivánom, hogy érezze meg minden né­met, hogy mennyire igaz magyar érzéssel és szeretettel fogadjuk őket és várjuk közös ügyünk diadalra jutását. A magyar paraszt, a magyar munkás, a magyar tisztikar, a magyar intelligencia zsidótlan tömegei vég­re szabadon, nyíltan üzenhetik Németország felé, hogy veletek vagyunk, veletek vol­tunk, az elnyomásotok a mi elnyomásunk volt, a Saar-vidék megalázása, Elzász- Lotharingia elvesztése, az elnyomások soro­zata, a német kolóniák elvesztése, nekünk éppúgy fájt és felszabadításán és visszanye­résén éppúgy ujjongtunk. Szavait így fejezte be: — A közös győzelem hitével kelünk, élünk és álmodunk. A nagy tetszéssel fogadott beszéd végén kibédi Varga dr. Hitler vezér és Kormányzó Urunk egészségére ürítette poharát. Az összejövetel résztvevői ezután a leg­jobb hangulatban a késő estéli órákig ma­radtak együtt. ^0£!-N|MSOROK mi nansx. wmi JinwiwBa—— ARPÁD-mozgó: Behajtani tilos! CORVIN-mozgó: Két boldog ember. Fősz. Magda Schneider, Wolf Albach Betty. Előadások kezdete t£4:­­46, 18 órakor. EGYETEM-mozgó: Múld. Fősz.: Szilassy, Pelsőczy, Turay, Latabár. Vasárnap d. e. 11-kor matiné. ERDÉLY-mozgó: Heten, mint a gonoszok. Főszereplők: Madnyánszky Ági, Bilicsi Ti­vadar, Sárdy János, Kiss Manyi, Vaszary Piri. MÁTYÁS KIRÁLY-mozgó: Benedek ház. Fősz.: Szörényi Év, Somlay Arthur, Nagy István, Kamarás Gyula. Előadások kez­dete: 3, 5, 7 és vasárnap 11 órakor. RÁKÓCZI filmszínház: t­zenet a Volgapart­­ról. Fősz.: Sárdy János, Tóth Julia, Bi­h­ary József, Pethes Ferenc. Vasárnap d. e. 11-kor matiné. Műsor előtt legújabb Magyar és Ufa Híradó.

Next