Képes 7, 1986. augusztus-december (1. évfolyam, 19-36. szám)

1986-10-04 / 26. szám

^^■■eptember elejétől újabb ■ ■ m „maszek" hanglemezfelvé-M jelre is alkalmas stúdió 111 várja a szólistákat, zeneka- Vri rókát, de mindenekelőtt­ a hanglemezgyár megrendelő szer­ződéseit. A stúdió felavatásával — a tulajdonos a Marcellina P. J. T. — Babits Marcella a hazai rockszakma első üzletasszonyává lett. E vállalkozással valószínűleg nem zárult le énekesnői pályafu­tása, annál is kevésbé, mert a napokban jelent meg a P. J. T. első nagylemeze. Sőt, a rádió nyilvánossága előtt Babits Mar­cella mindjárt kritizálta is a le­mez kiadóit. Mivel azonban Ma­gyarországon monopóliuma van a hanglemezgyárnak, stúdiója „jó” pénzt hozó felkérést csak ettől a cégtől várhat; nem volt-e hát me­részség azt az ominózus nyilatko­zatot megtenni? — A két dolgot nem kellene összetéveszteni. Ha a stúdiónkat felkérik, mi a legjobb tudásunk szerint, minőségi munkát vég­zünk. Mint énekesnő és elsőleme­­zes — mármint nagylényezes, mert kislemezünk már volt —, nem értem, hogyan köttethetnek velünk komoly emberek olyan alkut, ami bennünket eleve bu­kásra ítél? — Vagyis? — Mi csak huszonötezer el­adott lemez után kapunk előadói jogdíjat, de összesen ötezret nyomtak belőle. Ezért eleve ne­vetséges dolog ilyen tartalmú szerződést kötni. — Kizártnak tartja, hogy el­fogyjon huszonötezer darab? Ez­zel „helyből” leértékeli a lemezét. Nem? — Egy lemez frissességi idő­tartama fél év, ahhoz, hogy bein­duljon az eladás, komoly reklámra van szükség. A mi lemezünket viszont a harmadik, azaz C. ka­tegóriába sorolták, így az album megjelenésének híre szinte csak „szájról szájra” terjed ... És azt hiszem, sem a lemezgyár, sem mi nem járunk jól. — Ha titkokat érint a követ­kező kérdés, megteheti, hogy nem válaszol, de kíváncsiak va­gyunk : mennyibe került a stú­dió, milyen árakkal dolgoznak, mennyi lesz a megtérülési idő? — Szó sincs titkokról. Körül­belül másfélmillió forintot tett ki a stúdió létrehozása. Ez azt is jelenti, hogy amit lehetett, azt sa­ját magunk csináltuk. Én elektro­műszerész szakmát tanultam, sok mindenre emlékeztem még. A fiúk meg — Kaszás Péter és Mol­nár János, a zenekar tagjai —, burkoltak, kőműveskedtek. Egy stúdió­óra kétezer forintba kerül. Ha külső munkát vállalunk, mert könnyen szállítható berendezé­sekről van szó, akkor kettőezer­ötszáz forintot számolunk föl ugyanennyi időért. Egy nagyle­mez elkészítése körülbelül százöt­ven órányi munkával jár .. . De ugye azt nem kell mondanom, hogy ennek a bevételnek csak tö­redéke, mintegy húsz-harminc százaléka lesz a keresetünk. — Egy, csak hosszú évek után lemezhez jutott zenekar kereshet olyan jól, hogy stúdiót alapíthat — vagy a család segített? — A szeretet bőségében nőt­tem fel, de a családom anyagilag nem támogathatott. Apám a ha­jógyár egyik párttitkáraként so­kaknak segített, de mi öten lak­tunk egy egyszobás lakásban és nagyon meggondoltuk, hogy mire költünk el akár egy forintot is. A zenekarom viszont, megszakítá­sokkal természetesen, de vagy tíz évet játszott Nyugat-Európában. Amit ez idő alatt kerestünk, azt fektettük a stúdióba. Mert egy­­szer örökre le kell lépni a szín­padról, de most is már akkor sem szakad meg a kapcsolatunk a ze­nével. ■— Hogyan fizetnek mostaná­ban nyugaton a „vendéglátásért” — mert gondolom, erről van szó? — Két, két és fél ezer márka volt a hapi bérünk, fejenként. Mi hosszabb ideje Svájcba járunk vissza, ott kultúrált körülmé­nyek között dolgozunk egy disz­kóban, s csupán négy órát kell játszani naponta. Ez nagyon mél­tányos feltétel. — Ezek szerint külföldön job­ban ragaszkodnak a P. J. T.-hez, mint itthon? — Ez így nem igaz, mert ott nem egy országnak játszunk, ha­nem csupán a szerződésben meg­határozott időben, divatos sláge­reket. Az igaz, hogy abból in­kább meg lehet élni, mint az itt­honi „s­lágerküzdelemből”. De a szíve mélyén mindenki cdtíion akar sztárrá válni. — 1972-ben indult a Ki mit tud-on, és a középdöntőig jutott. Mintha a mai napig sem sikerült volna a „döntőbe”, azaz a legke­resettebb énekesnők közé kerül­nie .... — Annak története van, hogy én hogyan estem ki a középdön­tőben. Két lehetőségem is akadt, hogy segítsek magamon, ha „el­fogy” a tehetségem. Valaki fel­ajánlotta „barátságát”, amit én felháborodottan elutasítottam. Aztán Ákos István, a Generál együttes akkori vezetője szólt, hogy kísér a zenekarával. Ákos akkoriban a vetélytársnőmmel, Szűcs Judittal élt együtt, ezért csapdát sejtettem és nem mentem bele. Most már tudom, hogy mind a két lehetőséget fontolóra kellett volna vennem. Viszont akkor a középdöntő elég volt ahh­oz, hogy utána országos turnét szervezze­nek nekem, akkor hagytam fel az elektroműszerészséggel is. Ma az Interpop döntőjébe kerültek ke­vesebbet „érnek” népszerűség­ben, mint akkor, mi középdön­tőnkkel. Ráadásul a Kócbabák nevű énekegyüttest is akkor ala­kítottam és velük is a középdön­tőben estem ki... Lehet, hogy ké­sőbb aztán azért nem jutottam előbbre, mert kint is lenni, itthon is intézni az ügyeket, ez a kettő nem ment. — És nincs, aki segítsen? Férj? — Vártam a szép szőke herceg­re, fehér lovon. Ez nem vicc, ilyen a zsánerem. — És megjött már? — Igen, szép, szőke. Igaz nem herceg, de van lova, mert kasz­kadőr. — Ön zenekart, stúdiót vezet, fellép énekesként, és még verse­ket is ír. Nem sok ez egy kicsit? — Nem, mert néha álmodozni is kell. MENYHÉRT mészáros lászi,o PriDu­mda ...szá írul-szá íra" AZ AlMOMZÍ ÜZLETASSZONY 1*1

Next