Képes 7, 1986. augusztus-december (1. évfolyam, 19-36. szám)

1986-09-06 / 22. szám

A jo vő bajnoka? Túlzás lenne azt állítani, hogy Mor­ris Frazier napjaink legjobb nehéz­súlyú ökölvívói közé tartozik. A nagynevű atya — a legendás „Smo­king Joe” — tekintélye révén ugyan még a világbajnok Larry Holmes­­szal is szembenézhetett — nem tar­­:ott sokáig: már az első menetben iöntő-fölényes vereséget szenvedett — és bár néhány jó nevű versenyzőt s legyőzött a ranglista 9—10. helyé­­tél azonban nemigen tudta előbbre­­/erekedni magát. Figyelembe véve a súlycsoport nennyiségi és minőségi színvonalát, .zért ez sem kis dolog, így minden­­;éppen érdemes felfigyelnünk arra fiatal ökölvívóra, aki nemrég rövid 0 másodperc alatt egyszerűen „lesö­pörte”. (A „kis” Fraziernek ez volt 8 mérkőzése során a második vere­­ége.) Mike Tyson 19 éves, 180 centi ma­ns és 98 kiló. New Yorkban született, Brooklyn kemény” utcáin nőtt fel, kivédhe­­? t len ül belekeveredve az utcai gén­ek csatáiba; még szinte gyerekfejjel >gyveres rablásokban vett részt, jbbízben letartóztatták, a fiatalko­­áak bírósága elé került. 15 éves korában mosolygott rá a :erencse, amikor egy olyan ember­it találkozott, aki foglalkozása sze­nt edző és menedzser volt ugyan, 3 a versenyzővé érlelés mellett min­is az emberré formálást, a jó állam­­ilgárrá való nevelést is céljának te­­ntette. Cus D’Amato — a boksztör­­netben jártasak jól tudják, hogy loyd Patterson olimpiai és profi lágbajnok, valamint Jósé Torres impiai ezüstérmes (Papp Laci ver­­meg a melboume-i döntőben), ké­­bb szintén profi világbajnok, vol­­k legnevesebb tanítványai. A teeh­­kai és taktikai ismeretek, no meg fizikális felkészítés mellett lélek­­ni és filozófiai leckéket is adott fö­dött gyermekének: mesélt neki a leiemről, az önfegyelemről, az ön­­pcsülésről, az akaraterőről, a jel­eiről — és sok más hasonlóról. (Sonny Liston jut eszembe, akit yancsak a sport mentett meg a rsadálom számára; a börtön test­­tvelője — egyben lelkésze — látta eg benne a boksztehetséget, még gyencként indította amatőr verse­sőbbi olimpiai aranyérmessel szem­ben. Azonnal átállt a hivatásosak tábo­rába — amatőrként 22 győzelme és 3 veresége volt —, ahol 1985. március 6-áin vívta első mérkőzését: kiütéssel győzött Hector Mercedes ellen, az el­ső menetben ... Egyetlen „szakmai” hátrányát — zömök testalkatát — folyamatos kö­zelharccal és hatalmas ütőerejével ellensúlyozza (ezen a téren olyan elő­dei voltak, mint Rocky Marciano és Joe Frazier . . .). Ifjabb Frazier elleni diadala után 25 mérkőzésből ugyan­ennyi győzelmet könyvelhet el, ezek­ből 23-at kiütéssel aratott. Az örök aggályoskodók megnyug­tatására — „csupa rövid meccse volt... hosszú mérkőzésre nincs kon­díciója, vagy az erejét nem tudja beosztani” — megnyert két kemény tízmenetes találkozót is. az egyiket a ranglistán szereplő James „Gyors” Tililis ellen .. . Következő mérkőzését a 36 éves exviilágbajnok Larry Holmes ellen tervezik. Az ajánlat: fejenként más­félmillió dollár. Holmes egyelőre ra­gaszkodik hozzá, hogy ne fele-fele arányban osztozzék egy újonccal.. . (Bármily furcsán hangozzék .is, a profi ökölvívásban nem a győztes kapja a többet, hanem a magasabb pozícióban lévő versenyző; például a világbajnok mindig többet kap mint az az ellenfél, aki akár az első menetben diadalmaskodik felette! Néhány példa: Patterson—Liston (Liston az 1. menetben kiütéssel győzött, de Patterson volt a világbaj­nok) Patterson: 250 253 dollár, Liston 69 515 dollár; a visszavágón — az el­ső meccs szerződése alapján —, ahol Liston ismét kiütéssel győzött, az el­ső menetben: fejenként 1 358 000 dol­lár: Liston—Clay: (Liston a mérkő­zést a 6. menet után feladta) Liston: 720 000 dollár. Clay (aki időközben Muhammad Alira változtatta nevét): 360 000 dollár; a visszavágón: fejen­ként 480 657 dollár. A Holmes—Tyson meccs létrejötte tehát e pillanatban még bizonytalan; a fiatal tehetséget azonban minden­képpen nagy valószínűséggel tekint­hetjük a jövő nehézsúlyú világbaj­nokának ... eken, májd kiszabadulása után a vatásasak között megízlelte a nép­­srűség ízét, megtudta, mit jelent, •gy felnéznek rá — más, jobb em­­rré vált. ..) Tyson az amatőrök között gyorsan ladt előre, jelölt volt a Los Ange­­i-i olimpiára. A szakvezetők saját ^csoportjában — szupernehéz­­yban — Tyrell Biggs-et tartották ílyesnek, le kellett fogyasztania 91 tó alá, az olimpiai válogatón így jlmaradt Henry Tillman-ne], a ké-FÜZESY ZOLTÁN PARTVONAL Még júniusban, amikor Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes sajtó­­értekezleten jelentette be az Állami Ifjúsági és Sporthivatal létre­jöttét, azt kérdeztem tőle, vajon a tengernyi feladattal megbízott hivatal munkájában nem kerül-e sokadik helyre az élsport. Hiszen állhatok bármennyire is a sport oldalán, azt el kell ismernem, hogy a fiatalokat érintő égető kérdések — lakás, megélhetés, hátrányos helyzet és sok minden más — fontosabbak, mint az, hogy bekerül-e az első hat közé az atléta az EB-n, vagy pedig Détári berúgja-e a helyzetét. Vajon az ifjúság ügyeinek megoldása nem viszi el az él­sportra fordítható összegeket? Vagy ha nem is a fiatalok életének jobbítása kerül összeütközésbe az élsport érdekeivel, akkor netán a sport egyéb ágai kerülnek előtérbe? Az új hivatal rangsorában az élsport ugyanis csak a testkultúra, a testnevelés általános fejlesz­tése, a diáksport, a szabadidő- és tömegsport után következik. Tulajdonképpen ezzel a rangsorolással sincs semmi bajom. Toho­nya, fáradékony, vézna vagy elhízott gyerekek biflázzák a leckét az iskolákban, rossz a testtartásuk, kevés rajtuk az izom, nyögnek, pa­naszkodnak, ha pár gyors lépést kell tenniük. A többség — finoman szólva — nincs kicsattanó egészségben. Ifjúként már öregkori bajok — magas vérnyomás, ízületi bántalmak — is gyötrik őket. Ha értük kell tenni valamit — és kell! — akkor becstelenség lenne a mérics­­kélés, egy-egy forint átcsempészése tőlük az élsport kasszájába. A felnőttek szabadidősportjától sem szabad elvonni erőt, vagy forin­tot. De hát akor mi lesz? Lemondunk még a reményéről is, hogy az olimpiákon eljátsszák a magyar himnuszt? Hogy a nagy versenyek alkalmából a magyarokról beszéljen a sportvilág? S arról is, hogy példaképeket állíthassunk a gyerekeknek a sportban? Mert hiszen a gyerek nem azért megy el sportolni, mert egészségesebb szeretne lenni ez esze ágában sincs —, hanem azért, mert Temesvári Andrea, vagy Taróczi Balázs, Bátorfi Csilla, vagy Jónyer István. Gádor Mariann vagy Kovács Péter pályáját szeretné befutni. Nagy úszóvá, világhírű labdarúgóvá, híres atlétává szeretne válni. Nekünk, nézőknek pedig szinte beteljesülésszámba megy az öröm, amit ér­zünk, ha a tévén, vagy akár hazai pályán személyesen tanúi lehe­tünk egy-egy csodálatosan szép magyar sikernek. Nem hiszem, hogy minderről le kellene és le szabad mondanunk. S azt sem gondolom, hogy a versenysport anyagi és erkölcsi támo­gatásának ügyét szembe kellene állítani a sportolás bármelyik más ágával. A sportélet akkor minősíthető teljes egésznek, akkor beszél­hetünk általános testkultúráról, ha ebbe belefér a diáksport, a sza­badidősport, a testedzés valamennyi ága, beleértve az eredmény­centrikus, a nemzetközi sikerre törekvő versenysportot. Czinege Lajos azon a sajtóértekezleten megnyugtató választ adott. Azt mondta, az élsport megkapja az eddigi anyagi támogatást, nem szorul háttérbe, csak éppen fontosságának megfelelő szerepet kap a diák-, a szabadidő-, a tömegsport. Szavait azonban egy fontos gon­dolattal egészítette ki. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az élsportra jutó pénz azért látszik kevésnek, mert egyszerűen szétfolyik az or­szágban. Nem vizsgáljuk eléggé kritikusan, milyen az a nívó, ame­lyik fölött már profi módon kell szervezni a sportot. Kétségtelen, hogy abból nem lesznek nemzetközi sikereink, ha a területi labdarúgó-bajnokságban azért dotálják, vagy legalábbis azért adnak látszatállást és fizetést, mert futballozik az illető. De az sem a dolgok ésszerű rendje, ha az első osztályban a sokadik kosaras, röp­­labdázó, kézilabdázó, teniszező, atléta és sok mindenki más csupán a sportból él. S nem tudom, kell-e dotálni azokat a bajnokokat, azokat a hazai sikereket, amilyenekkel a nemzetközi világban csak szégyen­kezni lehet. Okosabban, értelmesebben lehetne szétosztani a versenysportra szánt összegeket. Elvégre nem kis pénzről van szó, nagyon hozzáve­tőlegesen egymilliárd forint az állami támogatás és ennek dupláját invesztálják a sportba az üzemek, a vállalatok. S ebben az összegben nincsenek benne a sokmilliót fölemésztő látszatállások, a sportba és a sportolóhoz nem kimutathatóan, közvetve kerülő pénzek. Renge­tegen kapnak juttatást a sport révén, semmire sem jó versenyzők, játékosok, hivatali bürokraták. Ugyanakkor pedig sikersportágak és sikerversenyzők anyagi ellátása messze elmarad a kívánalmaktól. Nagyon bízom benne, hogy amit a miniszterelnök-helyettes mon­dott, az az új hivatal munkájában is érvényesül. Vagyis hogy a fel­adat-rangsor aljára esett élsport nem kerül hátrányos helyzetbe. Sőt, még azt is remélem, hogy a versenysportra jutó pénz célirányo­sabban oszlik majd szét. Jó értelemben vett profi módon lehetne menedzselni az eredményeket felmutató vagy a közönséget szórakoz­tató sportágakat, a többi sportág versenyzői, játékosai pedig kapják meg azt a lehetőséget, hogy tisztes amatőr módon eddzenek, versenyez­zenek, mérkőzzenek, élvezzék a sport örömeit és ha futja a tehetsé­gükből, ha bizonyítanak, kerüljenek ők is a kiemelterr menedzseltek csoportjába. ^ ... —■ jlx-a-4

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék