Képes 7, 1987. január-március (2. évfolyam, 1-13. szám)
1987-01-31 / 5. szám
Majd ha süt Megszólított egy lány. Látásból régóta ismerem. Együtt szoktunk utazni reggelente az autóbuszon. Szép, sudár, barna lány. Mindig szerettem volna szóba elegyedni vele, valamit mondani neki, amitől elmosolyodik, amire válaszol, amitől ismerősök leszünk, hogy másnap köszönhessek, megkérdezhessem, mit álmodott, merre megy, elkísérhetem-e, meg ami jöhet még. Én mindig gyáva voltam, a lány pedig hűvös, elutasító. És most ő szólított meg. Álltunk a hátsó peronon, amikor rám nézett és meleg, simogató hangon azt mondta, hogy szerinte a gödöllői HÉV nem működik. Ugye említenem sem kell, hogy mindez azon a hétfőn, kora reggel történt, amikor ránk szakadt a tél. Tudom, hogy a közlekedésiek küzdelméhez, az egészségügyi dolgozók helytállásához, a katonák hősiességéhez, a szolgáltatók fáradhatatlanságához képest mindez semmiség. Másnap láttam a tévében, olvastam az újságokban, hogy honvédek kenyeret vittek egy hótól elzárt faluba, másutt szülő nővel sietett kórházba egy traktor, mentettek hóba fulladt gépkocsikat, idegenek adtak meleg teát, fűtött szállást rászorulóknak, azt is mondta a riporter, hogy mindez az emberi szolidaritás szívet melengető, nagy példája, maga az emberiesség-Mit akarok én hát azzal a suta mondattal, hogy egy barna lány szerint a gödöllői HÉV nem működik? Hogyan is emelkedhetne ez a szürke alany és csúnya állítmány azokba a magaslatokba, amelyeket megénekelnek szorgos, lelkes krónikások. Tudom, azt sem fogják feljegyezni a koordináló bizottság főhadiszállásán, hogy amikor beérkeztem a munkahelyemre, kezet fogtam a portással. Szavamra, egymásra is mosolyogtunk. Pedig nem lehetett hálás nekem, hisz nem tettem kenyeret a kosarába, nem vettem fel a kocsimba, de ő sem mentett ki a hóból és nem állt meg a villamossal, hogy két megálló között felszállhassak. Látszatra minden ok nélkül h áztunk kezet. Bevallom, én sokszor megyek el reggelente otthonról azzal a szándékkal, hogy ma igazán tisztességes állampolgár leszek : nem tolakszom, nem tartok be, nem csattanok fel, nem dühöngök, nem leszek udvariatlan, mogorva, szőrös szívű, hanem ellenkezőleg: kedves, udvarias, nyitott, toleráns, együttérző, megértő ; közvetlen leszek mindenkivel, aki az utamba kerül. Aztán kisüt a Nap, tavaszi, vagy nyári szél lengedez, finom őszi eső hull, üzen a tél, indul egy egészen normális, hétköznapi nap és már a buszmegállóban megváltozom. Ott áll a lány (emlékeznek rá: barna és sudár), de nem találok olyan mondatot, ami ne tűnnék tolakodásnak, ott ül a portás, de keresztülnézek rajta, jön a kollégám, de nem gratulálok legutóbbi cikkéhez, nem kérdezem a szomszédot, hogy gyógyul-e a gyereke, a szabadságos kiskatonától, hogy jól telik-e a szolgálat. Nem viszek virágot annak, akit pedig szeretek, nem írok üdvözlőlapot annak, aki várja. Nyilván csak és kizárólag azért, mert süt a Nap, mert szárazak az utak, mert közlekednek a vonatok. Hószakadás kell ahhoz, hogy leszakadjon rólunk valami. Izgatottan várom az első mindennapi napot. Vajon, tudjuk-e folytatni ott, ahol a hóviharban abbahagytuk : a gödöllői HÉV-menetrendnél, és főleg üdvözöljük-e majd egymást a portás bácsival? LEVÉLVÁLTÁS HOZZÁSZÓLÁS. „Közeli és távoli ismerősök és ismeretlenek részére a nevetség és a gúnyolódás célpontjaivá váltunk egy meg nem alapozott cikkük miatt (86/38-as szám, Családi tragédia) — írja levelében DEÁK FERENCNÉ, Budapestről. — Kérem, hogy tisztázzák ezt az igen kellemetlen helyzetet. A valóságban az történt, hogy az egyik délelőtt telefonon jelentkezett nálunk a Népsport újságírója, s jelezte, hogy egy hölgy érdeklődik férjem. Deák Ferenc felől, hogy van, mit csinál napjainkban az egykori Deák „Bamba”. Én válaszoltam, majd az interjú végén megköszöntem az érdeklődést. Ám amikor a Népsportban olvastam az elkészült cikket, majd elhűltünk, abból ugyanis az derült ki, hogy az érdeklődő hölgy nem más, mint édesanyám, méghozzá pontos címmel. A következő hidegzuhany az Önök lapjának megjelenése után ért bennünket, amelyben szóvá tették, hogy a Népsport szerint nem vettem észre: édesanyám érdeklődik saját veje felől .. . A történteket kétféleképpen lehet értelmezni: 1) édesanyámat elhanyagoljuk, ezért újságíróhoz fordul bánatában. Ez valótlanság, hiszen édesanyámnak rajtam kívül nincs gyermeke, mi gyámolítjuk, nem beszélve arról, hogy abszolút nem ért a labdarúgáshoz . .. 2) önreklám. Nevetséges, nem hiszem, hogy családom tagjai között lenne olyan gyengeelméjű, aki pont Deák Bamba anyósának nevét használta fel, amikor 10 millió más név is van ..” Reméljük, hogy a szűk családi körön túl minden más olvasónk pontosan értette, hogy kis gloszszánkban nem annyira Deák Bamba rokoni viszonyairól elménckedtünk, mint inkább a sportlap cikkén. Hogy ki követte el e tréfát, nem tudjuk, de azt igen, hogy a sportlappal ellentétben az interjú nem készülhetett el úgy, ahogyan olvasható. Mert az — elnézést érte —, bambaság... ^ Karácsonyi játék-kaleidoszkópunk („nagyító alatt”, 1986/37. szám) egyik hozzászólását, pontosabban válaszát a FORMA—ART kisszövetkezettől kaptuk. A ,,Lehet egy kérdéssel több” nevű játékhoz ugyanis mi is fűztünk egy kérdést: lehet-e majd kiegészítőkérdés-kártyákat is kapni? Nos, erre kaptunk választ a játékot gyártó kisszövetkezettől. Lehet, és már négy kiegészítőkérdés-csomag forgalomban is van. Levelük szerint 100 darab kártya 600 kérdéssel (és felelettel) 66,5 Ft-ba ICGTWl. A másik levél a „Memico” nevű játék kitalálójától, WÉBER PERENCTŐL érkezett. „Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a gyártó által is félreértett és az eredetihez képest „leegyszerűsített” változatban előállított, de még így is ténylegesen logikus rendszert alkotó játékom lényegét a „címzettek”, azaz, akik játszanak vele, sem mindannyian értették meg. (Persze, készséggel elismerem, hogy ha túl sok magyarázatra szorul egy játék, az már nem lehet érdekes.) A tárgyilagos megítéléshez kérem, ismerjék meg az előzményeket. A Konsumex 1981 tavaszára (Folytatás a 63. oldalon) A Hazafias Népfront képes családi magazinja Megjelenik minden héten 1987. JANUÁR 31. II. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM Főszerkesztő: GYAPAY DÉNES Főszerkesztő-helyettesek: SZŰCS GÁBOR FÉNER TAMÁS Olvasószerkesztők: HÁRS GYÖRGY SÓS PÉTER JÁNOS Szerkesztőségvezetők: DOLEZSÁL MÁRIA (szabadidő - szolgáltatás) FELLEGI TAMÁS (kultúra) SOMFAI PÉTER (aktuális) Művészeti szerkesztő: MÁTÉ TÓTH IMRE Főmunkatársak: BENKŐ IMRE MISKOLCZI MIKLÓS SZILÁGYI JÁNOS VÉGH-ALPÁR SÁNDOR Rovatvezetők: HÁMORI JUDIT (divat) DR. LÁSZLÓ ÁGNES (belpolitika) PETHES SÁNDOR (sport) PÓLYA ZOLTÁN (fotó) SZÖLLÖSI FERENC (társadalompolitika) SZŰCS ISTVÁN (fogyasztói érdekvédelem) Tervezőszerkesztők: HAVASI MÁRIA MOLNÁR ISTVÁN MÜLLER ÉVA Szerkesztőség: Budapest VII., Lenin krt. 9-11. 1073 Levélcím: 1906 Budapest Pf. 223 Telefon: 221 285, 429 350, 222-408 Meg nem rendelt fényképekért és kéziratokért szerkesztőségünk felelősséget nem vállal. Kiadja a Lapkiadó Vállalat Budapest VII., Lenin körút 9-11. Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT, a Lapkiadó Vállalat vezérigazgatója HU ISSN 0237-5516 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámlára. Előfizetési díj: egy hónapra: 112 forint, negyedévre: 336 forint, fél évre: 672 forint, egy évre: 1344 forint. @87.0086 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs mélynyomás Felelős vezető: SZLÁVIK ANDRÁS vezérigazgató Készült a Szolnoki Papírgyár „Szolpress" papírjának felhasználásával.