Képes 7, 1988. május-július (3. évfolyam, 19-31. szám)
1988-05-07 / 19. szám
Az írásról, a kézírásról beszélgetek azzal a négy emberrel, akik úgy tíz éve bábáskodtak a dőlt írás megszületése körül, s akik mintegy hatévi kényszerű megszakítás ellenére is kitartottak elhatározásuk mellett, az iskolákban szükséges egy újfajta írás megtanítása. (A kísérlet hat évre fiókba került, mert a pártoló intézet vezetőjét leváltották, s az új igazgató már nem látott fantáziát sem az új írásmód bevezetésében, sem a kísérlet folytatásában. Ezért megtagadta a csoport anyagi támogatását.) Kezdjük a bemutatkozással. Elsőként: Virágvölgyi Péter, aki „kitalálta”, helyesebben feltámasztotta a dőlt betűs írást. Ma az Iparművészeti Főiskola docense. Dr. Ligeti Róbert íráspszichológus feladata, hogy részt vegyen a módszertan tökéletesítésében. Gimnáziumban tanít, történelmet és pszichológiát. Kutiné Sahin-Tóth Katalin az első tanító néni, aki a dőlt írást tanítani kezdte 1975-ben, majd amint lehetőség nyílott, újra bekapcsolódott a kísérletbe. Ő készítette — Ligeti Róberttal közösen — a dőlt írást tanulók munkafüzeteit. A Fővárosi Pedagógiai Intézet munkatársa, Dr. Végh Edit a negyedik résztvevő, aki a módszertani konzultációkat irányítja, vezeti. Az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa. * L. R.: Az általános iskolás gyerekeknek mindeddig tilos volt úgy írniuk, hogy írásuk enyhén jobbra dőljön. A 75°-os dőlésszögű „szabványbetűk” csak a műszaki életben voltak használatosak. A dőlt írás mozdulatainak kidolgozásakor abból indultunk ki, hogy minden felesleges mozdulatot kiiktassunk. A jelenleg tanított „cés-ikötéses” írás betűit szép kerekre kell rajzolni. Alapelv, hogy nem szabad felemelni az íróeszközt a szó elejétől a szó végéig. Ezért az egyes betűket majdnem kétszer körül kell járni. A dőlt írásnál viszont nem számít bűnnek, ha egyes szavakon belül megszakad az írás folytonossága. Sőt kifejezetten ez a lüktetés az írás lényege. A kéz rövidebb utat tesz meg és — mint a tapasztalatok mutatják — kevésbé fárad el. V. P.: Minden bizonnyal a XV. században nem volt tudományos kutatástémája a reneszánsz kurzív, ami a dőlt írás „jogelődjeként” kialakult. Ez volt praktikus. Ez az igazán szép írás pontosan akkor fejlődött ki, amikor a könyvnyomtatás megszületett. A kézírás azért maradt dőlt ezt követően is négy és fél évszázadon át, mert ez felelt meg a betűk lendületes alakításának. — Ez az írás soványabb a megszokottnál. Amit mi tanultunk, gömbölyű volt, s ha szépen írták, minden betűjébe be lehetett volna rajzolni egy kört. V. E.: A „cél-kötéses” írás kevésbé alkalmas arra, hogy akkor is rendezett, olvasható maradjon, amikor a tempót gyorsítani kell, amikor nincs idő minden betűt megrajzolni. A felső tagozatban nincs írásóra. Itt a gyakorlófüzetek arról árulkodnak, hogy a gyerekek írása slampos, sokszor olvashatatlan, ha már nem a szépírás a cél. A dőlt írással viszont gyorsabban, szebben lehet írni. A dőlt írást a szakemberek késleltetett írásnak is nevezik. Az iskolai várókban egyes anyukák nem értik, miként lehet, hogy a régi módszerrel tanuló gyerekek már októberben tudnak írni, a dőlt írást tanulók pedig még novemberben is a hajlításokkal és a hurkokkal bíbelődnek — jóllehet, már tudnak olvasni. Ilyen nehéz elsajátítani ezt az írást? L. R.: A magyarázat szó szerint a gyerekek kezében keresendő. Az írásmozgás-koordináció fejlődését nem helyes siettetni. A tapasztalat azt mutatja, hogy az írást az ötéves gyerekek 20 százaléka tudja eredményesen elsajátítani. Több szakemberrel együtt azt valljuk, hogy az első három hónapot az írás előkészítésével kívánatos eltölteni, és az írástanítás csupán az olvasás megtanulása után valósuljon meg. V. E.: Nálunk nagy hagyománya van a párhuzamos írás-olvasás tanításnak. Szakmai körökben nehéz elfogadtatni azt a szemléletet, melyet a pszichológusok is vallanak: a hatéves gyerekek keze még nem eléggé fejlett az íráshoz. Nézetünk szerint jobb, ha előbb megtanulnak olvasni, megtanulják a betűket felismerni. Ez idő alatt tulajdonképpen a kéz mozgását finomítják azzal, hogy az íráselemeket gyakoroltatják. És mire sor kerül az írásra, már gond nélkül tudják írott betűre fordítani a hallott hangóikat, mert nem gondolnak külön a betűk megformálására. — S mi lesz, ha a gyerekek elkezdenek cirill betűket tanulni. Marad „a cél-kötés”? L. R.: Az eredeti orosz írás mindig is dőlt írás volt. A Szovjetunióban soha nem alkalmazták a zsinórírást, így az orosztanárok már alig várják az átállást. — Ez olyan szép, hogy nem is lehet igaz. Mindenki támogatja ezt a fajta írást? S. T. K.: Szakmai körökben még nincs ellenzője, kivéve az énektanárokat. — Mindenre gondoltam, csak erre nem! Miért pont ők? Hiszen énekórán alig kell írni, ott kották vannak és hangjegyek. S. T. K.: Éppen ezért, ők ragaszkodnak ahhoz, hogy a kották százai függőlegesek legyenek. — Ahogy visszaemlékszem az írásórákra, nem a legkellemesebb emlékek idéződnek fel bennem. S. T. K.: Legnagyobb eredményünknek tartjuk, hogy a gyerekek kifejezetten szeretik az írásórákat. Nem fárad el a kezük, de nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a szép „felnőttes” írás sikerélményt jelent és így minden könnyebben megy. V. E.:Az oktatás sokkal játékosabb és oldottabb. A tanító nénik nagyon sok ötletet, vidámságot visznek az oktatásiba, hiszen ezt a módszert mindenki önként vállalta. — önként és önzetlenül? S. T. K.: Igen, havonta mindöszsze 4-500 forintot tudtunk a kísérletben részt vevő elsős tanító néniknek fizetni. Nem hiszem, hogy ez az összeg ne késztetne bárkit is a mai világban inkább mosolygásra, mint irigységre. V. E.: Mindez így volt 1987 végéig. Az idei naptári évre azonban csak 40 ezer forintot kaptunk, ami a szükségesnek kevesebb, mint a fele. Ez az összeg csupán a taneszközök, a munkafüzetek fejlesztésére, a nyomon követő mérések és tesztek értékelésére lesz elegendő. A résztvevők honorálására már egy fillér sem jut. A kárvallott megint az iskolaügy, hosszú távon azonban ezek a megspórolt forintok egy későbbi adósság részét képezik. BAGOTA EDIT Hivatalos leveleinket géppel írjuk, gyakran még a magánlevelezésünket is. Ritka az az alkalom, amikor a kézírásunk árulkodhat rólunk. Jegyzeteinket csak mi olvassuk el (ha tudjuk), s ha más szeme elé kerül, gyakorta szégyenkezünk is miatta, mert olyan, mint a macskakaparás. De vajon teljes mértékben mi vagyunk a hibásak abban, hogy az írásképünk görcsös, rendszertelen? Az is lehet, hogy nem tanultunk meg, nem tanítottak meg rendesen írni — az iskolában.