Képes 7, 1989. május-augusztus (4. évfolyam, 18-34. szám)

1989-06-24 / 25. szám

! Nyílt levél a budapesti XIV. Kerületi Tanács elnökének Tisztelt Elnök Úr! Engedje meg, hogy mint egy XIV. kerületi lakos for­duljak önhöz, amiatt, ami mostanában az Örs vezér téren történik. Vajon hol vannak a „Zöldek” (a kör­nyezetvédők), a­kik a tanács­csal együtt átnéznek a sze­metes piaci vásár felett, ami már hosszú hónapok óta uralkodik a Sugár áruháztól egészen az aluljáróig. Az áruk a földön, esetleg újságpapírokon hevernek és senki sem hederít rájuk. Sem a rendőrök, sem az egyéb szolgálatot teljesítő szemé­lyek. Vajon nem szégyenfolt­­ja-e így ez a terület a fővá­rosnak? Tudom, táblák hirdetik, hogy azok, akik itt árusíta­nak, ötezer forint pénzbün­tetést fizetnek, de ugyanak­kor semmiféle intézkedés nem történik. Valamikor ezen a területen dohánybolt és újságosbódé állt, amiket a XIV. Kerületi Tanács ke­reskedelmi osztálya város­­csúfítás címén eltávolíttatott. A földön történő árusítást nem tartják annak? Tisztelettel újra megemlí­tem azt, amit évekkel ez­előtt javasoltam és kértem a kereskedelmi osztálytól, nevezetesen: kérjen a tanács az itteni kertészettől tíz-ti­zenöt darab betonasztalt, amit az őstermelők használ­hatnának egy bizonyos ösz­­szegért. Szalma elvtárstól korábban azt a választ kap­tam, hogy javaslatom hely­telen, mert rontja a városké­pet. Kérdem: Szalma elvtárs minek nevezi azt, amit mos­tanában látni lehet ott? Az otthagyott szeméthegyeket, a higiénia teljes hiányát. Elnök Úr, kérem, ha te­heti, sürgősen intézkedjen. Tisztelettel: Bánfalvi Imre ------ KILÁTÓ-----­START-ra készen Jó féléves szünet után újultak fel e héten a hadászati fegyvercsökkentési tárgyalá­sok, amelyekről szinte már el is feledkez­tünk a világpolitikai eseményzuhatagban. Holott valóban globális létkérdés, hogy Moszkva és Washington megegyezzen vég­re a kölcsönös elpusztítás alapvető fegy­vereinek — mint tervezik — ötvenszázalé­kos csökkentéséről, minden egyéb kelet— nyugati katonai alku alapjáról. Ne legyenek elhamarkodott illúzióink: ha sikerül is a szót értés, ha hozzáfognak is az arzenálok igazán számottevő csökkenté­séhez, marad még jócskán, mindkét olda­lon több ezer atombombát szállító, föld­részközi távolságok megtételére képes ra­kéta. S az is valószínűsíthető, hogy a felek nem legkorszerűbb, hanem öregebb eszkö­zeiket fogják „beáldozni”. A szembenállás szintjének alacsonyabb szintre szállítása azonban egyúttal az eddigi farkasszemné­­zés jellegét is megváltoztatja majd. Amióta másfél évtizede megjelentek a színen a több robbanófejes rakéták, mind­két oldal tábornokai kénytelenek voltak komolyan számolni az „első csapás” straté­giai lehetőségével. Hogy lehet pillanat, amikor nagyon is csábító egy saját raké­tával (rajta többfelé irányítható robbanó­fejekkel) „meglepni” az ellenfelet, s kiütni kezéből egyszerre több ellenfegyvert is. Elméleti tételek voltak ezek, ha úgy tet­szik, pusztán hadijátékok a védelmi mi­nisztériumokban szükségszerűen és foly­vást „játszott” feltételezett háborúkról, ám a gyakorlati következmény vezetett a fegy­verkezési verseny új meg új szakaszaihoz, és persze a szokásos túlbiztosításhoz. A tervezett hadászati felezőegyezmény leg­főbb értelme az lenne, hogy véget vessen az effajta számítgatásoknak, s kiiktassa az első csapás mumusát a világpolitikából, hogy még papíron se legyen érdemes a támadással kacérkodni. S hát a fegyverkezési versenyben min­den mindennel összefügg. A SALT-folya­­matban még voltak olyan nyugati félel­mek, hogy a stratégiai plafonteremtés „semlegesíti” Amerikát, és ez „kiszolgál­tatja" Nyugat-Európát a hagyományos szovjet erőfölénynek. Most viszont úgy folytatódhatnak a tavaly őszre már meg­egyezésközelbe ért hadászati tárgyalások, hogy páratlan lehetőség nyílt az Európán belüli haderőcsökkentésre is. Legfeljebb arra kell majd vigyázni, hogy egyik fél se tegye — politikai okokból — valamelyik alkudozást a másik egyezkedés holmi tú­szává. Ha viszont jól haladnak az egyik fórumon, ez gyaníthatóan ösztönzőleg fog hatni a többi tárgyalásra is. Ráadásul sok jel van arra, hogy a Bush­­kormány egyre inkább csak formailag, a konzervatív köröket csendesítve ragasz­kodik a reagani „csillagháborús” prog­ramhoz, ami közismerten komoly akadá­lya volt a hadászati szót értésnek. A minap maguk az amerikai vezérkari főnökök von­ták kétségbe az SDI-program megvalósít­hatóságát, s ahogy az eredetileg elképzelt „védelmi pajzs” zsugorodik, úgy növeked­nek a stratégiai alku megkötésének esé­lyei. Vagyis, miközben Moszkva és Wa­shington tábornokai rendszeressé teszik a kölcsönös látogatásokat, megállapodnak a véletlen galibák nem elhamarkodott keze­lésében, elejét véve így a katonai lánc­reakcióknak, s egyeztetik stratégiai dokt­rínáikat, a Reagan által 1982 tavaszán START-nak elkeresztelt tárgyalások — talán nem is sokára — célba érnek. AVAR JÁNOS És Így készült a kommunizmus „Utolérni és túlszárnyalni az Egyesült Államokat.” A 30-as évek híres szlogenje nemze­dékek sorát tartotta abban a hitben, hogy a 80-as évek de­rekára a szovjet nép az egy főre jutó termelési mutatók alapján maga mögött tudja az amerikai imperialistákat. A kommunizmus ideológiájá­nak részletes kimunkálásá­ban aktív részt vállaló Alek­­szandr Mihajlovics Aleksze­­jev, a közgazdasági tudomá­nyok doktora, nemzedéke történelmi felelősségéről nyi­latkozott, az Ogonyok szov­jet hetilap hasábjain. „A nagy ideológiai prog­ram kidolgozása nélkül — mint mondja — soha nem jött volna létre a nemzetközi gazdasági kapcsolatok tudo­mánya és nem erősödött vol­na meg annak elmélete sem. Sokkal kevesebbet tudnánk a kapitalizmusról, természe­téről, fejlődésének tenden­ciáiról. No igen — teszi hozzá kesernyésen —, az előttünk álló feladatokat és célokat is másképpen hatá­roztuk volna meg. Úgy látszik, a nagy eszmék kiagyalóit is utoléri a törté­nelmi igazságtétel, mint ahogy lehull a lepel arról az SZKP-határozatról, melyet a XII. kongresszuson fogadtak el. ízelítőül néhány alapvető gondolat: „Az elkövetkezen­dő 10 évben (1961—1970) a Szovjetunió, megteremtve a kommunizmus anyagi-mű­szaki alapját, az egy főre eső termelési mutató alapján túl­szárnyalja a legnagyobb és leggazdagabb kapitalista or­szágot, az Egyesült Államo­kat, a dolgozók jóléte, kultu­rális színvonala jelentősen emelkedik, a megtermelt anyagi javakból mindenki részesül, valamennyi kolhoz és szevhoz magas termelé­kenységű és hatékonyságú gazdaságokká alakul át.” Alekszejev szerint nem volt ember, aki kétségbe vonta volna, hogy a kommu­nizmus 1980-ra felépül. „Minden alapunk megvolt arra, hogy ezt higgyük. A birtokunkban levő statiszti­kai adatok, a termelés nö­vekedési üteme mind azt igazolták, rövidesen elérjük az USA életszínvonalát. A kapitalistákkal való versen­gés ötlete Lenintől szárma­zik. A koncepció részleteit azonban Sztálin dolgozta ki. Távlatokban gondolkoztunk. Számos tudóst bevontunk a munkába. Tudományos ala­pon határoztuk meg a laká­sok maximális nagyságát vá­roson és falun, és részletesen elemeztük az ideális táplál­kozást. Többi között megvi­tattuk azt is, szükség van-e személygépkocsikra a kom­munizmusban. Hosszas dis­puta után úgy döntöttünk, nincs. A kommunizmusban az emberek buszon fognak közlekedni. Őszintén szólva ezzel nem egészen értettem egyet, mivel gyakran járok horgászni és ehhez elenged­hetetlen a kocsi. De hát ez elhanyagolható apróság a grandiózus tervekhez ké­pest. Sokkal jobban zavart, hogy vezetőink már akkor, 1960-ban jóval magasabb életszínvonalon éltek, mint az emberek többsége, s mint amit a kommunizmus lakói­nak ígértek. Hruscsov azzal nyugtatott, hogy a kommu­nizmusban is lesznek kivéte­lezettek.” No igen, a futurológus tu­dománya, mely nemcsak a jövőt jósolta meg, hanem igyekezett azt konkrét szá­mokkal is alátámasztani, ak­kor indult fejlődésnek. Egy amerikai tudós már akkor óva intett a jövendö­léstől, mondván: „a futuroló­gia hülyét csinál az emberek­ből”. Reform a reformátusoknál? A társadalomban hosszú éve­kig elfojtott sérelmek, kel­lően nem képviselt érdekek nem kímélték az egyházakat sem. Most, hogy megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal felügyelete, a jelek szerint az egyházakon belül is fel­gyorsul a megújulás. A hazai református egyház egyik újí­tó szellemű lelkésze Németh Géza: — A legfontosabb az egy­házon belüli demokrácia helyreállítása ... — Eddig nem volt demok­rácia? — A református egyház 400 éves hagyománya a pres­biter zsinati elv, azaz a nép­képviselet érvényesülése. Ez az elmúlt 40 évben súlyos sé­relmeket szenvedett az álla­mi egyházügyi politika kö­vetkeztében. Ez a politika — mint köztudomású — foko­zatosan elhaló egyházakat akart volna. Oly módon, hogy ehhez egyházi tisztviselőket mint kollaboránsokat alkal­maz .. . — Ha jól értem, akkor a mai egyházi vezetésre a kol­­laboráció a jellemző? — Valamennyi mai egyhá­zi vezetőre igaz, hogy a most megszűnt Állami Egyházügyi Hivatal sugallatára és jóvá­hagyásával töltik be tisztü­ket. Az egyház népének nem volt igazi lehetősége valódi választásra. — Szokatlan ez így ki­mondva, kemény szavak ... Nem fél az eddig rejtegetett visszásságok nyilvánosságra hozásától? — Nemcsak kollaboránsok voltak, hanem voltak hitval­lók is, akik ellenálltak, akik nem szolgálták ki a levitéz­­lett rezsimet. Ilyen egyházi személy például dr. Török István debreceni professzor, akit magatartása miatt pa­rancsoltak le a katedráról. — Mit céloz a hosszú hall­gatás megtörése, a nyilvános kritika? — Nem egyházszakadást akarunk, hanem lehetőséget adni az egyház népének, hogy végre azok vezessenek min­ket, akiket a nép választ meg erre. Vannak, akik a múlt hibáinak feltárását azért el­lenzik, mert az egyház jó hí­rét féltik . . . Szerintem a bű­nök takargatása árt az egy­háznak, az igazság kimon­dása viszont elvezet a meg­tisztuláshoz ... — A hívők mekkora há­nyada támogatja az ön egy­házon belüli reformmozgal­mát? — Az egyház népe ma még nem ismeri saját mártírjait, s a szomorú helyzetét sem a maga mélységében. Most tar­tunk ott, hogy az egyház va­lóságos problémáit feltárjuk előttük . . . A megújulási mozgalom másik célja a teljes vallási és lelkiismereti szabadság kivívása. Követeljük az is­kolák világnézeti semleges­ségét! Teljes jogot minden­kinek, például a tanároknak, a rendőröknek, vagy akár a katonatiszteknek és család­tagjaiknak is, hogy helyreál­líthassák — ha akarják — kapcsolataikat az egyházzal. Szeretnénk segíteni a magyar lakosság kényszerűségből vallástalanná vált tömegeit abban, hogy megismerjék az evangéliumot. Részt akarunk venni a tár­sadalmi megújulásban is, de nem a hatalmasok, hanem a szegények pártján! A refor­mátus egyház nem a Rózsa­domb egyháza volt, hanem az alföldi szegényparasztoké. Ezt a hagyományt akarjuk megújítani . . . — lovas —

Next