Képes 7, 1989. május-augusztus (4. évfolyam, 18-34. szám)
1989-06-24 / 25. szám
! Nyílt levél a budapesti XIV. Kerületi Tanács elnökének Tisztelt Elnök Úr! Engedje meg, hogy mint egy XIV. kerületi lakos forduljak önhöz, amiatt, ami mostanában az Örs vezér téren történik. Vajon hol vannak a „Zöldek” (a környezetvédők), akik a tanácscsal együtt átnéznek a szemetes piaci vásár felett, ami már hosszú hónapok óta uralkodik a Sugár áruháztól egészen az aluljáróig. Az áruk a földön, esetleg újságpapírokon hevernek és senki sem hederít rájuk. Sem a rendőrök, sem az egyéb szolgálatot teljesítő személyek. Vajon nem szégyenfoltja-e így ez a terület a fővárosnak? Tudom, táblák hirdetik, hogy azok, akik itt árusítanak, ötezer forint pénzbüntetést fizetnek, de ugyanakkor semmiféle intézkedés nem történik. Valamikor ezen a területen dohánybolt és újságosbódé állt, amiket a XIV. Kerületi Tanács kereskedelmi osztálya városcsúfítás címén eltávolíttatott. A földön történő árusítást nem tartják annak? Tisztelettel újra megemlítem azt, amit évekkel ezelőtt javasoltam és kértem a kereskedelmi osztálytól, nevezetesen: kérjen a tanács az itteni kertészettől tíz-tizenöt darab betonasztalt, amit az őstermelők használhatnának egy bizonyos öszszegért. Szalma elvtárstól korábban azt a választ kaptam, hogy javaslatom helytelen, mert rontja a városképet. Kérdem: Szalma elvtárs minek nevezi azt, amit mostanában látni lehet ott? Az otthagyott szeméthegyeket, a higiénia teljes hiányát. Elnök Úr, kérem, ha teheti, sürgősen intézkedjen. Tisztelettel: Bánfalvi Imre ------ KILÁTÓ-----START-ra készen Jó féléves szünet után újultak fel e héten a hadászati fegyvercsökkentési tárgyalások, amelyekről szinte már el is feledkeztünk a világpolitikai eseményzuhatagban. Holott valóban globális létkérdés, hogy Moszkva és Washington megegyezzen végre a kölcsönös elpusztítás alapvető fegyvereinek — mint tervezik — ötvenszázalékos csökkentéséről, minden egyéb kelet— nyugati katonai alku alapjáról. Ne legyenek elhamarkodott illúzióink: ha sikerül is a szót értés, ha hozzáfognak is az arzenálok igazán számottevő csökkentéséhez, marad még jócskán, mindkét oldalon több ezer atombombát szállító, földrészközi távolságok megtételére képes rakéta. S az is valószínűsíthető, hogy a felek nem legkorszerűbb, hanem öregebb eszközeiket fogják „beáldozni”. A szembenállás szintjének alacsonyabb szintre szállítása azonban egyúttal az eddigi farkasszemnézés jellegét is megváltoztatja majd. Amióta másfél évtizede megjelentek a színen a több robbanófejes rakéták, mindkét oldal tábornokai kénytelenek voltak komolyan számolni az „első csapás” stratégiai lehetőségével. Hogy lehet pillanat, amikor nagyon is csábító egy saját rakétával (rajta többfelé irányítható robbanófejekkel) „meglepni” az ellenfelet, s kiütni kezéből egyszerre több ellenfegyvert is. Elméleti tételek voltak ezek, ha úgy tetszik, pusztán hadijátékok a védelmi minisztériumokban szükségszerűen és folyvást „játszott” feltételezett háborúkról, ám a gyakorlati következmény vezetett a fegyverkezési verseny új meg új szakaszaihoz, és persze a szokásos túlbiztosításhoz. A tervezett hadászati felezőegyezmény legfőbb értelme az lenne, hogy véget vessen az effajta számítgatásoknak, s kiiktassa az első csapás mumusát a világpolitikából, hogy még papíron se legyen érdemes a támadással kacérkodni. S hát a fegyverkezési versenyben minden mindennel összefügg. A SALT-folyamatban még voltak olyan nyugati félelmek, hogy a stratégiai plafonteremtés „semlegesíti” Amerikát, és ez „kiszolgáltatja" Nyugat-Európát a hagyományos szovjet erőfölénynek. Most viszont úgy folytatódhatnak a tavaly őszre már megegyezésközelbe ért hadászati tárgyalások, hogy páratlan lehetőség nyílt az Európán belüli haderőcsökkentésre is. Legfeljebb arra kell majd vigyázni, hogy egyik fél se tegye — politikai okokból — valamelyik alkudozást a másik egyezkedés holmi túszává. Ha viszont jól haladnak az egyik fórumon, ez gyaníthatóan ösztönzőleg fog hatni a többi tárgyalásra is. Ráadásul sok jel van arra, hogy a Bushkormány egyre inkább csak formailag, a konzervatív köröket csendesítve ragaszkodik a reagani „csillagháborús” programhoz, ami közismerten komoly akadálya volt a hadászati szót értésnek. A minap maguk az amerikai vezérkari főnökök vonták kétségbe az SDI-program megvalósíthatóságát, s ahogy az eredetileg elképzelt „védelmi pajzs” zsugorodik, úgy növekednek a stratégiai alku megkötésének esélyei. Vagyis, miközben Moszkva és Washington tábornokai rendszeressé teszik a kölcsönös látogatásokat, megállapodnak a véletlen galibák nem elhamarkodott kezelésében, elejét véve így a katonai láncreakcióknak, s egyeztetik stratégiai doktrínáikat, a Reagan által 1982 tavaszán START-nak elkeresztelt tárgyalások — talán nem is sokára — célba érnek. AVAR JÁNOS És Így készült a kommunizmus „Utolérni és túlszárnyalni az Egyesült Államokat.” A 30-as évek híres szlogenje nemzedékek sorát tartotta abban a hitben, hogy a 80-as évek derekára a szovjet nép az egy főre jutó termelési mutatók alapján maga mögött tudja az amerikai imperialistákat. A kommunizmus ideológiájának részletes kimunkálásában aktív részt vállaló Alekszandr Mihajlovics Alekszejev, a közgazdasági tudományok doktora, nemzedéke történelmi felelősségéről nyilatkozott, az Ogonyok szovjet hetilap hasábjain. „A nagy ideológiai program kidolgozása nélkül — mint mondja — soha nem jött volna létre a nemzetközi gazdasági kapcsolatok tudománya és nem erősödött volna meg annak elmélete sem. Sokkal kevesebbet tudnánk a kapitalizmusról, természetéről, fejlődésének tendenciáiról. No igen — teszi hozzá kesernyésen —, az előttünk álló feladatokat és célokat is másképpen határoztuk volna meg. Úgy látszik, a nagy eszmék kiagyalóit is utoléri a történelmi igazságtétel, mint ahogy lehull a lepel arról az SZKP-határozatról, melyet a XII. kongresszuson fogadtak el. ízelítőül néhány alapvető gondolat: „Az elkövetkezendő 10 évben (1961—1970) a Szovjetunió, megteremtve a kommunizmus anyagi-műszaki alapját, az egy főre eső termelési mutató alapján túlszárnyalja a legnagyobb és leggazdagabb kapitalista országot, az Egyesült Államokat, a dolgozók jóléte, kulturális színvonala jelentősen emelkedik, a megtermelt anyagi javakból mindenki részesül, valamennyi kolhoz és szevhoz magas termelékenységű és hatékonyságú gazdaságokká alakul át.” Alekszejev szerint nem volt ember, aki kétségbe vonta volna, hogy a kommunizmus 1980-ra felépül. „Minden alapunk megvolt arra, hogy ezt higgyük. A birtokunkban levő statisztikai adatok, a termelés növekedési üteme mind azt igazolták, rövidesen elérjük az USA életszínvonalát. A kapitalistákkal való versengés ötlete Lenintől származik. A koncepció részleteit azonban Sztálin dolgozta ki. Távlatokban gondolkoztunk. Számos tudóst bevontunk a munkába. Tudományos alapon határoztuk meg a lakások maximális nagyságát városon és falun, és részletesen elemeztük az ideális táplálkozást. Többi között megvitattuk azt is, szükség van-e személygépkocsikra a kommunizmusban. Hosszas disputa után úgy döntöttünk, nincs. A kommunizmusban az emberek buszon fognak közlekedni. Őszintén szólva ezzel nem egészen értettem egyet, mivel gyakran járok horgászni és ehhez elengedhetetlen a kocsi. De hát ez elhanyagolható apróság a grandiózus tervekhez képest. Sokkal jobban zavart, hogy vezetőink már akkor, 1960-ban jóval magasabb életszínvonalon éltek, mint az emberek többsége, s mint amit a kommunizmus lakóinak ígértek. Hruscsov azzal nyugtatott, hogy a kommunizmusban is lesznek kivételezettek.” No igen, a futurológus tudománya, mely nemcsak a jövőt jósolta meg, hanem igyekezett azt konkrét számokkal is alátámasztani, akkor indult fejlődésnek. Egy amerikai tudós már akkor óva intett a jövendöléstől, mondván: „a futurológia hülyét csinál az emberekből”. Reform a reformátusoknál? A társadalomban hosszú évekig elfojtott sérelmek, kellően nem képviselt érdekek nem kímélték az egyházakat sem. Most, hogy megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal felügyelete, a jelek szerint az egyházakon belül is felgyorsul a megújulás. A hazai református egyház egyik újító szellemű lelkésze Németh Géza: — A legfontosabb az egyházon belüli demokrácia helyreállítása ... — Eddig nem volt demokrácia? — A református egyház 400 éves hagyománya a presbiter zsinati elv, azaz a népképviselet érvényesülése. Ez az elmúlt 40 évben súlyos sérelmeket szenvedett az állami egyházügyi politika következtében. Ez a politika — mint köztudomású — fokozatosan elhaló egyházakat akart volna. Oly módon, hogy ehhez egyházi tisztviselőket mint kollaboránsokat alkalmaz .. . — Ha jól értem, akkor a mai egyházi vezetésre a kollaboráció a jellemző? — Valamennyi mai egyházi vezetőre igaz, hogy a most megszűnt Állami Egyházügyi Hivatal sugallatára és jóváhagyásával töltik be tisztüket. Az egyház népének nem volt igazi lehetősége valódi választásra. — Szokatlan ez így kimondva, kemény szavak ... Nem fél az eddig rejtegetett visszásságok nyilvánosságra hozásától? — Nemcsak kollaboránsok voltak, hanem voltak hitvallók is, akik ellenálltak, akik nem szolgálták ki a levitézlett rezsimet. Ilyen egyházi személy például dr. Török István debreceni professzor, akit magatartása miatt parancsoltak le a katedráról. — Mit céloz a hosszú hallgatás megtörése, a nyilvános kritika? — Nem egyházszakadást akarunk, hanem lehetőséget adni az egyház népének, hogy végre azok vezessenek minket, akiket a nép választ meg erre. Vannak, akik a múlt hibáinak feltárását azért ellenzik, mert az egyház jó hírét féltik . . . Szerintem a bűnök takargatása árt az egyháznak, az igazság kimondása viszont elvezet a megtisztuláshoz ... — A hívők mekkora hányada támogatja az ön egyházon belüli reformmozgalmát? — Az egyház népe ma még nem ismeri saját mártírjait, s a szomorú helyzetét sem a maga mélységében. Most tartunk ott, hogy az egyház valóságos problémáit feltárjuk előttük . . . A megújulási mozgalom másik célja a teljes vallási és lelkiismereti szabadság kivívása. Követeljük az iskolák világnézeti semlegességét! Teljes jogot mindenkinek, például a tanároknak, a rendőröknek, vagy akár a katonatiszteknek és családtagjaiknak is, hogy helyreállíthassák — ha akarják — kapcsolataikat az egyházzal. Szeretnénk segíteni a magyar lakosság kényszerűségből vallástalanná vált tömegeit abban, hogy megismerjék az evangéliumot. Részt akarunk venni a társadalmi megújulásban is, de nem a hatalmasok, hanem a szegények pártján! A református egyház nem a Rózsadomb egyháza volt, hanem az alföldi szegényparasztoké. Ezt a hagyományt akarjuk megújítani . . . — lovas —