Képes 7, 1989. szeptember-december (4. évfolyam, 35-52. szám)
1989-10-28 / 43. szám
és az, amelyik a félrekapcsolt telefonhívások kálváriáját mutatta be. Azóta persze szétváltak útjaink, de azért három-négy évenként mindig „összejövünk” valamilyen közös munkára. Egy híján húsz éve a Vígszínház társulatának tagja. Sohasem kívánkozott el máshová: csak egyszer, az első két év után. Addig ugyanis jóformán tengtem-lengtem, alig kaptam szerepeket. De Várko- nyi nyugtatott, mondván: legyek türelmes, majd beleöregszem a rám váró szerepkörbe. így is történt. És hogyan lett Kern Andrásból a magyar Woody Allen: egyszerűen! Jó néhány évvel ezelőtt hívtak, hogy szinkronizáljam őt Annie Hall című filmjében. Egész jól sikerült, és ettől kezdve valamennyi nálunk bemutatott filmjében én voltam a magyar hangja. De őszintén szólva nem nagyon örültem annak, hogy emiatt „magyar Woody Allénként” kezdtek emlegetni. Jobban szeretek Kern András lenni... Közelebbi kapcsolatba is került-e vele: sajnos nem. De amikor Kepes András nála járt, és interjút készített, engem is megemlített, mint állandó szinkronhangját. Az eredmény: kaptam tőle egy dedikált fényképet. Ez minden... írás, rendezés: ezekkel kapcsolatban korszakaim vannak. Van, amikor „rám tör” a színházi rendezés kedve, máskor meg alkalmam van tévéfilmek készítéséhez. De van egy új mániám: énekelgetni kezdtem. Három és fél évvel ezelőtt jelent rpeg első önálló nagylemezem és a napokban került az üzletekbe a második, Ez van címmel. A többi között Presser Gábor a zeneszerzője, Sztevanovity Dusán a szövegírója és Zorán a hangmérnöke. Hogy miért vállalkoztám rá? Ebben a műfajban is - hogy úgy mondjam - szeretném „önkifejezni”, megmutatni magam. A mai világban, amikor mindenütt állandóan szól a zene, talán remélhetem, hogy az emberek felfigyelnek a számaimra, mondván, hogy „ennek olyan kemes a stílusa-jeÜege, szövege”, egyszerűen csak elmesél valamit az embereknek. Vannak persze olyasfajta vágyaim is, hogy egyszer kellene írni egy színdarabot, meg jó volna rendezni egy sikeres nagyjátékfilmet, de ezekre mostanában, sajnos, vagy még inkább hála istennek, aligha van időm, hiszen minden este a színpadon vagyok. Talán majd egyszer ezekre is rászánom magam. Az elmúlt évadban öt premierem is volt, enyhe túlzással ájulásig játszottam. Ezért sincsenek szerepálmaim, hiszen sorra kapom a jobbnál jobb feladatokat. Most például a Vígszínházban Peacock urat, a bemutatásra váró Koldusoperában, Gothár Péter rendezésében, amelynek külön örülök, mert kiváltképp szeretem az ő metódusát, a tekervé- nyes agyát. Milyen a színészi közérzete: félek! Most még minden este megtelik a Vígszínház 1200 személyes nézőtere, de mi lesz akkor, ha az embereknek elfogy a színházjegyekre szánt pénzük, a „viszonyok” miatt pedig még a színházba járási kedvük is...? Remélem, hogy ez azért nem következik be. Ön szerint mi kell inkább a sikerhez? Tehetség vagy szerencse: elsősorban szívós, kitartó munka! Még akkor is, ha olykor viszonylag kevés munkával születnek nagy sikerek, és iszonyatosan nagy előkészületek után gyenge produkciók. Hogyan kezd hozzá egy új szerep elsajátításához: Bodrogi Gyuszi elvét vallom, miszerint egy új szerepet megkapni óriási boldogság, pró-’ bálni kezdeni rémes, végigpróbálni borzalmas, s amikor játszani kezdem és sikerem van, akkor megint nagyon jó érzés. De közben van egy olyan periódus, amikor gyűlölöm a szerzőt, hülyének tartom a rendezőt, a partnereimet, nemkülönben saját magamat és marhaságnak tartom az egészet. Hobbija: nyármániás vagyok. Ha csak módom van rá, évadzárástól szezonkezdésig minden percemet vízen, vízparton töltöm, akár egy kisiskolás. Van egy vitorlásom, igaz, hogy a gyereknek vettük, de valamennyien élvezzük. Közben — akar- va-akaratlanul - mindig a színház jár az eszemben. Ars poeticája: Salinger Seymour: bemutatás című könyvében van egy rész, amelyben imádott bátyjáról mesél, aki gyermekkorukban mindig jobb volt nála golyózásban. Egyszer meg is kérdezte tőle: hogyhogy a te golyód mindig talál, az enyém pedig sohasem? A báty könnyedén visszaszólt: „nem kell annyira akarni...” Ez lenne az én ars poeticám is. GARAI TAMÁS ni, úszni, táncolni, továbbá zenére, nyelvre és mindenre, ami csak a gyerekek személyiségének fejlődését segíti. Mert akár a legszegényebb tábornak is az a célja, hogy kihozza a pufók amerikai gyerekből a legtöbbet, ami csak lehetséges. így aztán valamennyiüknek akad valamilyen sikerélményük, valamennyien megtanulnak valamit, amit a másik nem tud olyan jól, mint ők: így lesznek boldogok.- Lelkűk nincs - mondja az egyik magyar kislány-nevelőnő. - Nem lehet közel kerülni hozzájuk. Közel kerülni nem lehet - de csellót tanítani lehet. Meg base- ballt. Dzsesszbalettet. Ezek a gyerekek ugyanis már úgy születtek, hogy valamilyen sikerkeresésre orientálták őket. Ha nem tudsz táncolni - megtanulsz nyelveket. Amerikában, a lehetőségek hazájában, ahol háromszáz magyar fiatal kapott sovány fizetséget, de nyelvtanulási és munkavállalási lehetőséget - még a legszegényebb tábornak is akad uszodája. A leggazdagabb táborokban lovagolni lehet, a méggazdagabb táborokban pedig tízméteres kocsik állnak a kapu előtt, amikből szülők szállnak ki minduntalan, hogy hozzanak a gyerekeiknek valamilyen póttáplálékot. Jó sorozat az Irány Amerika! Az ember irigyel benne mindenkit, szülőt és gyereket, nevelőt és személyzetet, hogy ott él. Ahol „mindig süt a nap”. És ahol az ötévestől a nyolcvanévesig hosszú, térden alul érő sortot hordanak. MAGYAR JUDIT KÖNYV Csak reformot ne? Ha azt halljuk, oktatási reform, valljuk be, leginkább már csak lemondóan legyintünk - az ilyesfajta reformtervekkel, reformelképzelésekkel ugyancsak rosszak a tapasztalataink. A legújabb, riasztó statisztikák ismeretében ez a szkepszis még inkább érthető: eszerint ugyanis az általános iskolát végzetteknek legalább a negyven százaléka félanalfabéta. Azt bizonyára senki sem vitatja, hogy a gyorsan változó világ új és újabb feltételeihez az oktatás minden szintjén alkalmazkodni kell - vagy inkább kellene -, ez azonban csak akkor lehetséges, ha a változtatás kellően átgondolt, s nem még rosszabbra cserélik föl a meglevő rosszat. Mindezt végiggondolva korántsem meglepő, hogy szakértők (pedagógusok, oktatáskutatók, szociológusok, politológusok, közgazdászok), akik a Művelődési Minisztérium felkérésére tanulmányokat készítettek az iskola, a közoktatás megújításának lehetőségeiről, sokszor eltérő véleményeik szellemi summázataként ezt a címet adták kötetbe gyűjtött írásaiknak: „Csak reformot ne!” Mert a szerzők a nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve az oktatásügy néhány területén gyökeres változásokat sürgetnek, másutt folyamatos fejlesztést javasolnak a reformot jelentő toldozgatás helyett. A tanulmánykötet szerzői szerint arra kell alapvetően törekedni, hogy az egyének, családok, közösségek maguk választhassák meg az általuk legmegfelelőbbnek ítélt oktatási formát, minden szinten. S ez csak részben jelentené a szabad iskolaválasztás jogát - ami hosszú távon az iskolák közötti verseny, így várhatóan az oktatás-nevelés színvonalának emelkedésével járna. Nem egy szerző azt is aláhúzza, amit bizonnyal sok gyakorló szülő üdvözölne örömmel, hogy a „vissza az alapokhoz” (vagyis az írás, olvasás, számolás) elv égető szükségszerűségét itthon is be kellene vezetni. S persze, a munkanélküliség valóságának fényében, új hangsúlyokat kapott az átképzés-továbbképzés rendszerének kialakítása is. Bár a szerkesztők elsősorban szülőknek, pedagógusoknak, s mindazoknak ajánlották a kötetet, akik „az oktatásügy jobb minőségében érdekeltek: tehát az olvasókénak, jó szívvel csak azoknak javasolhatom e könyvet, akik ilyetén érdeklődésükön, érdekeltségükön túl rendelkeznek némi szociológiai, közgazdaságtani ismeretekkel is. (Kiadta az Oktatáskutató Intézet.) DÉCSI ÁGNES PONTOS KRITIKÁK ELVESZETT PARADICSOM Sarkadi Imre drámáját ezúttal a Nemzeti Színház mutatta be Taub János rendezésében. A főszerepeket Kállai Ferenc, Cserhalmi György, Béres Ilona és Malek Andrea alakítja. Barabás Tamás - Új Tükör • ••#, mert: ez korántsem klasszikus értékű dráma, inkább erősen kötődik megírásának s ősbemutatójának időpontjához, a hatvanas évek elejéhez -, ha pedig az előadás sem mutat fel igazi értéket, mai izgalmat, valódi korszerűséget, mint ahogy nem mutat fel, akkor nem igazán érint meg az ügy. Koltai Tamás - Magyar Televízió • •••, mert: a lámpalázas premier egy érdekes darabfelfogást jelzett, aminek az érvényessége egyelőre félig igazolódik. Eszerint az Elveszett paradicsom egy József Attila-, Latinovits- és természetesen Sarkadi-féle személyiségdráma: a zsenitudat ütközik bele a középszerűség falába. ÍGY JÁTSZUNK MI Vajda Anikó és Vajda Katalin színházi karikatúráit a Játékszín mutatta be Salamon Suba László rendezésében, Reviczky Gábor, Takács Katalin, Gáti Oszkár, Schubert Éva és Vándor Éva közreműködésével. Az előadás öt ismert színdarab paródiája. Barabás Tamás - Űj Tükör • •••••, mert: humorban, paródiában, persziflázsban, karikatúrában még mindig Karinthy Frigyes országa vagyunk, mint ez a remekül szórakoztató, társadalmi mélységekbe is hatoló és elsőrendűen eljátszott többszörös magyar drámakarikatúra is mutatja. Koltai Tamás - Magyar Televízió • •••, mert: az öt kis paródia, ha nem is mind paródia - van köztük kabarétréfa és stílusutánzat - színvonalas írói, rendezői és színészi munka. Hibája, hogy nem tud dönteni: a színházi ínyencekhez vagy a harsányabb humor kedvelőihez akar inkább szólni. (A legmagasabb adható pontszám a hetes.) Film egy becsa varodásról... A félelem filmje... A HECC Rendezte: GÁRDOS PÉTER SZIKRA FELSZABADULÁS Hal BUOAPf ST FILM Wr