Képes 7, 1989. szeptember-december (4. évfolyam, 35-52. szám)

1989-10-28 / 43. szám

és az, amelyik a félrekapcsolt tele­fonhívások kálváriáját mutatta be. Azóta persze szétváltak útjaink, de azért három-négy évenként mindig „összejövünk” valamilyen közös munkára. Egy híján húsz éve a Vígszínház társulatának tagja. Sohasem kí­vánkozott el máshová: csak egy­szer, az első két év után. Addig ugyanis jóformán tengtem-lengtem, alig kaptam szerepeket. De Várko- nyi nyugtatott, mondván: legyek tü­relmes, majd beleöregszem a rám váró szerepkörbe. így is történt. És hogyan lett Kern Andrásból a magyar Woody Allen: egyszerűen! Jó néhány évvel ezelőtt hívtak, hogy szinkronizáljam őt Annie Hall című filmjében. Egész jól sikerült, és ettől kezdve valamennyi nálunk bemutatott filmjében én voltam a magyar hangja. De őszintén szólva nem nagyon örültem annak, hogy emiatt „magyar Woody Allénként” kezdtek emlegetni. Jobban szeretek Kern András lenni... Közelebbi kapcsolatba is került-e vele: sajnos nem. De amikor Kepes András nála járt, és interjút készí­tett, engem is megemlített, mint ál­landó szinkronhangját. Az ered­mény: kaptam tőle egy dedikált fényképet. Ez minden... írás, rendezés: ezekkel kapcsolat­ban korszakaim vannak. Van, ami­kor „rám tör” a színházi rendezés kedve, máskor meg alkalmam van tévéfilmek készítéséhez. De van egy új mániám: énekelgetni kezdtem. Három és fél évvel ezelőtt jelent rpeg első önálló nagylemezem és a napokban került az üzletekbe a má­sodik, Ez van címmel. A többi kö­zött Presser Gábor a zeneszerzője, Sztevanovity Dusán a szövegírója és Zorán a hangmérnöke. Hogy mi­ért vállalkoztám rá? Ebben a műfaj­ban is - hogy úgy mondjam - sze­retném „önkifejezni”, megmutatni magam. A mai világban, amikor mindenütt állandóan szól a zene, ta­lán remélhetem, hogy az emberek felfigyelnek a számaimra, mond­ván, hogy „ennek olyan kemes a stílusa-jeÜege, szövege”, egyszerű­en csak elmesél valamit az embe­reknek. Vannak persze olyasfajta vágyaim is, hogy egyszer kellene ír­ni egy színdarabot, meg jó volna rendezni egy sikeres nagyjátékfil­met, de ezekre mostanában, sajnos, vagy még inkább hála istennek, aligha van időm, hiszen minden es­te a színpadon vagyok. Talán majd egyszer ezekre is rászánom magam. Az elmúlt évadban öt premierem is volt, enyhe túlzással ájulásig ját­szottam. Ezért sincsenek szerepál­maim, hiszen sorra kapom a jobb­nál jobb feladatokat. Most például a Vígszínházban Peacock urat, a be­mutatásra váró Koldusoperában, Gothár Péter rendezésében, amely­nek külön örülök, mert kiváltképp szeretem az ő metódusát, a tekervé- nyes agyát. Milyen a színészi közérzete: fé­lek! Most még minden este megte­lik a Vígszínház 1200 személyes né­zőtere, de mi lesz akkor, ha az em­bereknek elfogy a színházjegyekre szánt pénzük, a „viszonyok” miatt pedig még a színházba járási ked­vük is...? Remélem, hogy ez azért nem következik be. Ön szerint mi kell inkább a si­kerhez? Tehetség vagy szerencse: elsősorban szívós, kitartó munka! Még akkor is, ha olykor viszonylag kevés munkával születnek nagy si­kerek, és iszonyatosan nagy előké­születek után gyenge produkciók. Hogyan kezd hozzá egy új szerep elsajátításához: Bodrogi Gyuszi el­vét vallom, miszerint egy új szere­pet megkapni óriási boldogság, pró-’ bálni kezdeni rémes, végigpróbálni borzalmas, s amikor játszani kez­dem és sikerem van, akkor megint nagyon jó érzés. De közben van egy olyan periódus, amikor gyűlölöm a szerzőt, hülyének tartom a rende­zőt, a partnereimet, nemkülönben saját magamat és marhaságnak tar­tom az egészet. Hobbija: nyármániás vagyok. Ha csak módom van rá, évadzárástól szezonkezdésig minden percemet vízen, vízparton töltöm, akár egy kisiskolás. Van egy vitorlásom, igaz, hogy a gyereknek vettük, de vala­mennyien élvezzük. Közben — akar- va-akaratlanul - mindig a színház jár az eszemben. Ars poeticája: Salinger Seymo­ur: bemutatás című könyvében van egy rész, amelyben imádott bátyjá­ról mesél, aki gyermekkorukban mindig jobb volt nála golyózásban. Egyszer meg is kérdezte tőle: hogy­hogy a te golyód mindig talál, az enyém pedig sohasem? A báty könnyedén visszaszólt: „nem kell annyira akarni...” Ez lenne az én ars poeticám is. GARAI TAMÁS ni, úszni, táncolni, továbbá ze­nére, nyelvre és mindenre, ami csak a gyerekek személyiségé­nek fejlődését segíti. Mert akár a legszegényebb tábornak is az a célja, hogy kihozza a pufók amerikai gyerekből a legtöbbet, ami csak lehetséges. így aztán valamennyiüknek akad vala­milyen sikerélményük, vala­mennyien megtanulnak vala­mit, amit a másik nem tud olyan jól, mint ők: így lesznek boldo­gok.- Lelkűk nincs - mondja az egyik magyar kislány-nevelőnő. - Nem lehet közel kerülni hoz­zájuk. Közel kerülni nem lehet - de csellót tanítani lehet. Meg base- ballt. Dzsesszbalettet. Ezek a gyerekek ugyanis már úgy szü­lettek, hogy valamilyen sikerke­resésre orientálták őket. Ha nem tudsz táncolni - megta­nulsz nyelveket. Amerikában, a lehetőségek hazájában, ahol há­romszáz magyar fiatal kapott sovány fizetséget, de nyelvtanu­lási és munkavállalási lehetősé­get - még a legszegényebb tá­bornak is akad uszodája. A leg­gazdagabb táborokban lovagol­ni lehet, a méggazdagabb tábo­rokban pedig tízméteres kocsik állnak a kapu előtt, amikből szülők szállnak ki minduntalan, hogy hozzanak a gyerekeiknek valamilyen póttáplálékot. Jó sorozat az Irány Amerika! Az ember irigyel benne min­denkit, szülőt és gyereket, neve­lőt és személyzetet, hogy ott él. Ahol „mindig süt a nap”. És ahol az ötévestől a nyolc­vanévesig hosszú, térden alul érő sortot hordanak. MAGYAR JUDIT KÖNYV Csak reformot ne? Ha azt halljuk, oktatási reform, valljuk be, leginkább már csak lemondóan legyintünk - az ilyesfajta reformtervekkel, reformelképzelésekkel ugyancsak rosszak a tapasztalataink. A legújabb, riasztó statisztikák ismeretében ez a szkepszis még inkább érthető: eszerint ugyanis az általános iskolát végzetteknek legalább a negyven százaléka félanalfabéta. Azt bizonyára senki sem vitatja, hogy a gyorsan változó vi­lág új és újabb feltételeihez az oktatás minden szintjén alkal­mazkodni kell - vagy inkább kellene -, ez azonban csak ak­kor lehetséges, ha a változtatás kellően átgondolt, s nem még rosszabbra cserélik föl a meglevő rosszat. Mindezt végiggondolva korántsem meglepő, hogy szakér­tők (pedagógusok, oktatáskutatók, szociológusok, politológu­sok, közgazdászok), akik a Művelődési Minisztérium felkéré­sére tanulmányokat készítettek az iskola, a közoktatás meg­újításának lehetőségeiről, sokszor eltérő véleményeik szelle­mi summázataként ezt a címet adták kötetbe gyűjtött írásaik­nak: „Csak reformot ne!” Mert a szerzők a nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve az oktatásügy néhány területén gyökeres változásokat sürgetnek, másutt folyamatos fejlesztést javasolnak a refor­mot jelentő toldozgatás helyett. A tanulmánykötet szerzői szerint arra kell alapvetően törekedni, hogy az egyének, csa­ládok, közösségek maguk választhassák meg az általuk leg­megfelelőbbnek ítélt oktatási formát, minden szinten. S ez csak részben jelentené a szabad iskolaválasztás jogát - ami hosszú távon az iskolák közötti verseny, így várhatóan az ok­tatás-nevelés színvonalának emelkedésével járna. Nem egy szerző azt is aláhúzza, amit bizonnyal sok gyakorló szülő üd­vözölne örömmel, hogy a „vissza az alapokhoz” (vagyis az írás, olvasás, számolás) elv égető szükségszerűségét itthon is be kellene vezetni. S persze, a munkanélküliség valóságának fényében, új hangsúlyokat kapott az átképzés-továbbképzés rendszerének kialakítása is. Bár a szerkesztők elsősorban szülőknek, pedagógusoknak, s mindazoknak ajánlották a kötetet, akik „az oktatásügy jobb minőségében érdekeltek: tehát az olvasókénak, jó szívvel csak azoknak javasolhatom e könyvet, akik ilyetén érdeklő­désükön, érdekeltségükön túl rendelkeznek némi szocioló­giai, közgazdaságtani ismeretekkel is. (Kiadta az Oktatáskutató Intézet.) DÉCSI ÁGNES PONTOS KRITIKÁK ELVESZETT PARADICSOM Sarkadi Imre drámáját ezúttal a Nemzeti Színház mutatta be Taub János rendezésében. A fő­szerepeket Kállai Ferenc, Cser­halmi György, Béres Ilona és Malek Andrea alakítja. Barabás Tamás - Új Tükör • ••#, mert: ez korántsem klasszikus értékű dráma, inkább erősen kötődik meg­írásának s ősbemutatójának időpontjához, a hatvanas évek elejéhez -, ha pedig az előadás sem mutat fel igazi értéket, mai iz­galmat, valódi korszerűséget, mint ahogy nem mutat fel, akkor nem igazán érint meg az ügy. Koltai Tamás - Magyar Televízió • •••, mert: a lámpalázas premier egy érdekes darabfelfogást jelzett, aminek az érvényessége egyelőre félig igazolódik. Eszerint az Elveszett paradicsom egy Jó­zsef Attila-, Latinovits- és természetesen Sarkadi-féle személyiségdráma: a zsenitu­dat ütközik bele a középszerűség falába. ÍGY JÁTSZUNK MI Vajda Anikó és Vajda Katalin színházi karikatúráit a Játék­szín mutatta be Salamon Suba László rendezésében, Reviczky Gábor, Takács Katalin, Gáti Oszkár, Schubert Éva és Ván­dor Éva közreműködésével. Az előadás öt ismert színdarab pa­ródiája. Barabás Tamás - Űj Tükör • •••••, mert: humorban, paródiá­ban, persziflázsban, karikatúrában még mindig Karinthy Frigyes országa va­gyunk, mint ez a remekül szórakoztató, társadalmi mélységekbe is hatoló és első­rendűen eljátszott többszörös magyar drá­makarikatúra is mutatja. Koltai Tamás - Magyar Televízió • •••, mert: az öt kis paródia, ha nem is mind paródia - van köztük kabarétréfa és stílusutánzat - színvonalas írói, rende­zői és színészi munka. Hibája, hogy nem tud dönteni: a színházi ínyencekhez vagy a harsányabb humor kedvelőihez akar in­kább szólni. (A legmagasabb adható pontszám a he­tes.) Film egy becsa varodásról... A félelem filmje... A HECC Rendezte: GÁRDOS PÉTER SZIKRA FELSZABADULÁS Hal BUOAPf ST FILM Wr

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék