Képes 7, 1990. január-április (5. évfolyam, 1-17. szám)
1990-01-06 / 1. szám
*jé/ Az a helyzet, hogy megszavaztattam magammal az új év legsúlytalanabb közhelyét, ami így hangzott: „Boldog új évet!” Édes jó istenem. Egykor még boldog eufóriában vagy csendes várakozásban, esetleg csillogó szemmel vártam, vajon mi jót hoz az új esztendő! Voltak egyáltalán csillogó szemek? Hogyne! Emlékszem B.-re és F.-re. Együtt töltöttük 196... szilveszterét. Meglógtunk egy igen sznob belvárosi buliról, és nekivágtunk a havas Kecskeméti utcának. Valamitől rosszkedvem volt, és akkor B. meg F. megálltak mellettem, és néhány bemelegítő csuklógyakorlat után vetettek egy cigánykereket. Addig sétáltak kézen a hóban Paradicsomi gondolatok mellettem, amíg el nem nevettem magam. „Mit húzod mindig a szád, meglátod, Ági, néhány év és óriási karriert fogunk csinálni!” - mondták. Nem akarom megmondani, mit csinál ma az egyik és mit a másik. B.-vel akkor találkoztam utoljára, amikor kétéves megfeszített munka után a lakótelepe kivitele tervére azt mondta a vállalati tervtanács, hogy ez igazán zseniális, de nem lesz belőle semmi, mert a megépítésre nincs pénz. B. akkor gondolt először arra, hogy kimegy Amerikába. F. ekkor már régen nem élt idehaza. Azt írta az egyik levelében, hogy az emberek mindenütt lakni akarnak és az építészeket a világon mindenhol megbecsülik, kivéve a szocialista államokat. Nem mehet mindenki világgá. Aki pedig itthon marad, az egyre keservesebben éli meg a nagy történelmi pillanatok közönséges hétköznapjait, az erkölcsi csődöt, a személyes és társadalmi válságunkat. Különösen borzasztó ezt átélni úgy, hogy hivatalos szájból én, amióta az eszemet tudom, nem hallottam egyebet, mint azt: a jövő rózsái, a szocializmus minden eddigi társadalomnál magasabb rendű, népünk ezt tudja, tettrekész, hálás és egyébként is elvtársnőna ugyan ne legyen már mindig olyanpesszimista. Szeretnék mélyen a szemébe nézni azoknak az elvtársaknak, akik mindig a pozitívumokra, a megőrzendő vívmányokra igyekezték ráterelni makacskodó figyelmemet. Lássuk, melyek ezek a nagy vívmányok? Az elmúlt év végén, amikor megtartottam a magam különleltárát, rémülten vettem észre, hogy a főkönyvnek csak a negatív oldalain vannak tételek. Azokból azonban teli a raktár! Sikerült világelsők közé verekedni magunkat az ivásban. Ennek számtalan oka lehet, de az biztos, hogy egy nép nem a boldogságtól vagy a gondtalanságtól issza halálra magát. Öngyilkosságainkról mindig híresek voltunk. Kötetnyi elemzéssel a polcon sem sikerült egy szemernyit sem leszorítani ebből a barbár és szomorú vívmányból. Magánéleti sikereinkkel sincs mit dicsekedni, a válási statisztikánk rettenetes. A női emancipáció, mint a rendszer nagy leleménye, létrehozta a kétkeresős család modelljét. Ez megteremtette az iszákos, dohányzó, örökösen rosszkedvű, acsarkodó nő típusát, akik lepusztult és kényszeres férfiakat hagynak ott. Csonka és széthullott családok gyermekei bolyonganak a napközik olajfesték- és vizeletszagú folyosóin, hogy szeretetre képtelen, lelkileg szegény felnőttekké koravénüljenek. A stabil közbiztonság, amit évekig büszkén emlegettek, mára a múlté. A szegényedéssel együtt növekedett az erőszak, a rablás, a verekedés, a brutalitás. A szervezett bűnözés leszállt a filmvászonról és megjelent az aluljáróban. A tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzését csak fokozzák a hivatalok, amelyekben a mozdíthatatlan bürokrácia még mindig ott hizlalja hatalmas fenekét. Az elrontott évek számlája pedig gyűlik. Csődben az egészségügy, a lakáshelyzet, a mezőgazdaság, az oktatás, az ipar, a közlekedés. Az egész életünk ... Viszont... nem kell sorban állnom egy karéj kenyérért, és nem lőnek le az utcán, amiért ezeket leírtam. Nos, Közép-Kelet-Európában már ez is paradicsomi. Az írás leadásának időpontja óta az utolsó négy sor talán-talán aktualitását veszti. s. o. s. Engedjék meg, hogy a Gyermekfalu lakói és munkatársai nevében köszönetet mondjak az eltelt évben számunkra nyújtott segítségükért. Köszönetet szeretnék mondani mindazon magánszemélyeknek és intézményeknek, akik megértő támogatásukkal segítettek bennünket az év során. Az S. O. S. Gyermekfalu tizenegy családja - 76 kilenc hónapos-tizenhét éves korú kislány és fiú, akik testvéreikre és anyukára találtak - minden magyar gyermeknek szeretetteljes karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új esztendőt kíván. Kérjük az ország minden gyermekszerető emberének erkölcsi támogatását ahhoz, hogy gyermekeinket a jövőben is az S. O. S. világeszme és humánum szellemében, pártoktól és politikai irányzatoktól függetlenül, a maradandó erkölcsi értékekre alapozva nevelhessük a szabad, demokratikus Magyar Köztársaság becsületes polgáraivá. Mindnyájuknak, hozzátartozóik körében kellemes karácsonyi ünnepeket és békés, boldog új esztendőt kívánunk! GALAMBOS GYÖRGY faluvezető Levélváltás Az alábbi levél címzettje nem szerkesztőségünk. Olvasónk azonban úgy találta jobbnak, ha rajtunk keresztül juttatja nyilvánosságra a pénzügyminiszterhez írott sorait. Kérésének helyt adva, közöljük. * Tisztelt miniszter úr! Bizonyára emlékszik arra, hogy a lakáskoncepció vitájában Zsigmond Attila budapesti képviselő ezekkel a szavakkal kezdte a hozzászólását: „Volt egy álmom...” Nos, teljes egészében osztozom a képviselő véleményében, de kiegészíteném néhány gondolattal. Én nem álmodom. Sok éve ébren érzem úgy magam, mintha egy hatalmas diliházban élnék, ahol az orvosok és az ápolók egyetlen szóval sem mondják ki, hogy bolondnak tartanak, de minden cselekedetükkel ezt sugallják. Most pedig eljutottunk odáig, hogy elém tartanak egy kényszerzubbonyt és kötelezni akarnak arra, hogy húzzam magamra. Nem, doktor úr... Bocsánat miniszter úr, ebben nem leszek partner! Van Önöknek ápoló személyzetük, az APEH, utasítsák őket, biztosan megteszik. 1975-ben, 25 évi becsületes munka után másfél gyerekkel - nem elírás, ugyanis a feleségem terhes volt a második fiammal - egy nyolc négyzetméteres mosókonyhában laktam, amikor végre a tanács kiutalt egy szövetkezeti lakást A szociálpolitikai kedvezmény és a befizetett 30 ezer forint levonása után 140 ezer forint kölcsönről aláírtam eg szerződést. Ezt immár 15 év, tiszteletben tartom, fizetem tartozásomat és ezután is fzetni fogom. De csak ezt! Ebből a tartozásból - 15 évi törlesztés után - még van 88 530 forint. Ha ehhez most hozzá ad 100 százalékot, akkor 40 ezer forinttal több a tartozásom, mint amikor elkezdtem törleszteni! Azt hiszem ép ésszel ezt nem gondolhatják komolyan! 55 éves rokkant esztergályos vagyok, van egy 14 éves iskolás fiam, akit a 7800 forintos nyugdíjamból még fel kell nevelnem. Természetesen a feleségem dolgozik, a nagyobbik fiam februárban fog leszerelni és ő is dolgozni fog, de amit egy kezdő szakmunkás ebben az országban keres, az csak hideg vízre elég, míg az élethez másra is szükség van. Szóval, miniszter úr, rám ne számítsanak! Természetesen megtehetik, meg is fogják tenni, hogy levonják a nyugdíjamból a hiteladót, de meglesz az a jó érzésem, hogy az elém tett kényszerzubbonyt nem önként húzom magamra! JASSINGER SÁNDOR Budapest Igazságot nem oszthatunk Hol szorít a cipő a legjobban? A lakáshelyzetben. Erre a legérzékenyebbek az olvasók, ezért még képesek tollat is ragadni. Az egyik arra kér, el ne feledkezzem a tanárnőről, akivel a tanács kibabrált: érvényes lakáskiutalásával ideiglenes, vizes odúba helyezte. S előállt a csiki-csuki helyzet, csak akkor tud változtatni a sorsán, ha megveszi valami.Folytatása a 63. oldalon) LEVÉLVÁLTÁS _____________________ 1906 Budapest Pf 223