Képes 7, 1990. január-április (5. évfolyam, 1-17. szám)
1990-02-10 / 6. szám
5 A filmszemle sűrű programja elviharzott. A Tavaszi Fesztivál még a jövő hónap elérhetetlennek látszó távolában dereng. A magyar társadalom különben is kócos idegrendszerét a politika viharai borzolják De aki úgy véli, a kultúrában nem történik semmi, nagyot téved. u% 5 ccc 3CC CQ uu u_ FILM HOMMAGE A JOHN LENNON A szemüveg széttörött Kislánykoromban tiltott tőle a mamám. Azt mondta: ronda, hosszú haja van. Később sikerült szereznem egy ugyanolyan sapkát, mint neki volt. Büszkén hordtam, de egyszer a jégpályán lelopták a fejemről. Jobban mondva nem is lopták. A sapkacsenés az ismerkedés egyik formája volt. Az a fiú, aki utánam hordta, hasonlított rá kicsit. Teltek-múltak az évek, több botrány is kitört az életében. Az enyémben is. Azután egyszer csak beleszerettem, mert hasonlított egy férfira, akit szerettem. Vagy fordítva: beleszerettem valakibe, mert hasonlított Lennonra. Azután meghaltak mind a ketten. Lennon tényleg, a másik csak nekem. Én pedig felnőttem. John Lennon furcsa kevercse a külvárosi suhancnak, a csibésznek, az úrifiúnak. Az ösztönembernek és az intellektuellnek. A lázadónak és a kispolgárnak. A férfias férfinak és a feminin férfinak. A hűtlennek és a hűségesnek. A gyerekét elhagyónak és a gyerekéért mindent feláldozónak. Mindenki talál benne valamit, amire szüksége van, mindenkit kiegészít. Ő a jó és a rossz. Akit lehet imádni és gyűlölni. Csak elfelejteni nem lehet. Az egész világ dédelgette, milliókat keresett, szép lányok vették körül, ő mégis letartott a nem fiatal, nem túl szép japán nő mellett. A Beatles feloszlott, egy világ átkozta és siratta őket. Ő azonban kitartott. Úgy vélte, joga van élnie a saját életét egy olyan nő mellett, aki biztonságot nyújt neki, aki szertelen életének keretet ad. Talán az anyját pótolta? Ki tudja? Társa volt a zenében is. Yoko Ono művészetét az ítészek felemásan fogadják. Én szeretem a csicsergő hangú, néhol hamisan éneklő Nőt, szeretem az ötleteit, a bolondozásait, és megértem John Lennont. Legalábbis azt hiszem, hogy értem. Az Imagine nem igazi film. John Lennon halála után nyolc évvel készült, azokon a képsorokon kívül, amelyeken Lennon két felesége, két gyereke és egy jó barátja nyilatkozik csupa korábban forgatott filmből. A filmet tehát összevágták, nem nehéz kitalálni, kié volt az ötlet. Az ezerszer elátkozott, sokak által gyűlölt Yoko Ono szerette volna, ha férje alakját az emlékezeten kívül egy jól komponált film is megőrzi. A film születésénél David L. Wolper producer bábáskodott (az ő nevéhez fűződik az emlékezetes, Gyökerek című tévéfilmsorozat), valamint Andrew Solt, a rendező. A film zenei anyagát dupla album örökítette meg, és minő csoda, ez a lemez kapható nálunk is. Borítóján a jól ismert Lennon-portré, amit ő rajzolt magamagáról. Ha nem volna telhetetlenség, azt kérném, bárcsak a filmanyag is kapható lenne videokazettán! Jó film-e az Imagine? Nem rossz és nem jó. John Lennon tökéletesen alakítja John Lennont. Aki nem ismerte, aki nem szerette, annak egyszerű filmkockák ezek, helyenként nem jobbak, mint egy amatőr próbálkozásai. Azoknak viszont, akik szerették Lennont - sűrű, édes nektár. (Intercom) BAGOTA EDIT PONTOS KRITIKÁK MÁRTA Flotow romantikus vígoperáját Tóth János rendezésében, Nagy Ferenc vezényletével újította fel az Erkel Színház. Főbb szereplők: Pászthy Júlia, Bokos Jutta, Szüle Tamás, Leblanc Győző, Sárkány Kázmér és László Margit. Dalos Gábor - Képes 7 •••••• mert: Gulyás Dénes tavalyi nagy sikerű Rómeó-rendezése után ezúttal Tóth Jánosról is bebizonyosodott, hogy nem csak kiváló énekes. Annyi ötletet sorakoztat fel egy este, amennyit más, profi operarendező egy teljes pályán nem produkál. Végig ízlésesen és igényesen szórakoztató, jókedvű, kedves, magával ragadó a játék, amely a maximumhoz hiányzó egy pontot is néhány előadás után bizonyára kiérdemli, amint a szereplők már teljesen együtt „lélegzenek" a színpadon elhelyezett zenekarral. Gábor István - Magyar Nemzet •••••• mert remekebbnél remekebb ötletek kergetik egymást a színpadon, ha nem is mindig eredeti forrásból merítve. (Lásd Ljubimov Don Giovanni rendezése.) Igazi commedia dell’arte látható az előadáson, de az első szereposztásában hallható tenoristánál szebb hangú énekest is el tudnánk képzelni. KOLDUSOPERA Bertolt Brecht-Kurt Weill művét Gothár Péter vendégrendezésében mutatta be a Vígszínház. A főbb szerepeket Kaszás Attila, Eszenyi Enikő, Igó Éva, Hegedűs D. Géza, Kern András, Kútvölgyi Erzsébet és Börcsök Enikő fh. alakítja. Gábor István - Magyar Nemzet ••••• • mert: bámulatos szellemiséggel, a korszerűséget nagy bevérzéssel hitelesítve, a játékot sok pompás geggel színesítve látható Brecht népszerű, gyakorta előadott műve a Vígszínházban. Kár, hogy zeneileg valamivel igénytelenebb a produkció színvonala. Barta András - Magyar Nemzet • •••• mert: a nagy technikai felhajtás, a fél tucatnál is több jeles színészi alakítás, az ízléses „átigazítás”, illetve aktualizálás ellenére valami, talán az eszmei-gondolati összetartó erő hiányzik az amúgy szórakoztató előadásból. Koltai Tamás - Magyar Televízió ••••• • mert, amilyen frivol színházi bohémséggel bírálta Brecht és Weill a klasszikus kapitalizmust, olyan laza könnyedséggel teszi ugyanezt Gothár Péter a „neokapitalizmusba” való mai zavaros átmenettel. Jó hangon szólal meg a legtöbb szereplő és maga a darab is. Tarján Tamás - Népszabadság ••• • mert az előadás óriási formában van. Óriási külső formában. Nem háromgarasoskodtak a díszlettel. Az elképzelés azonban nem kamatozott belső formát. A játék jobb-rosszabb ötletek füzére, magával ragadó szellemi energiája nincs. HANGLEMEZ Mácsai Pál: Zárójelentés Mikor az óra 1900. december 31-én éjfélkor elütötte a tizenkilencedik századot, a gyermek Karinthy Frigyes lelkesen és hatalmas számokkal írta le naplójába az új dátumot: 1901. Új dátum, új század, új lehetőségek. Karácsonyi elégia című versében is így emlékszik: „Milyen boldog voltam én ennek a századnak elején / Nem magam miatt szegény voltam és magamra hagyott / De volt valami példátlan izgalom és remény a levegőben / Készültünk valamire és vártunk valami Meglepetést / Aminől soha még hinni se mert a világ / Egy nemzedék se... ” De a költeményt már a megcsalatottság íratja vele. Csupán pár év telt el s így kényszerül kérdezni: „Gyalázatos század, mit tettél...?” Karinthy még indulatos és felháborodott. Nekünk a századvégre már csak a rezignáció és a szomorúság maradt. Ezt a rezignációt fogalmazta dalokba szövegíróként és előadóként Mácsai Pál, a Madách Színház sokoldalú művésze. A zene Bornai Tibor munkája. Zárójelentés - mondja a lemez címe: a szó kórházat és betegséget idéz. A kórt, amiről Mácsai beszél, leginkább talán századvégelgyengülésnek lehetne nevezni, hogy némiképp derűs szójátékkal oldjuk melankóliánkat. Kilencvenedik esztendejébe lépett öregemberként vegetál a század az elfekvő egy kétes tisztaságú ágyán - nocsak, ez egy alakzat! -, és, ha akad benne némi becsület, azon töpreng, mennyi mindent tett rosszul. Mácsai Pál szövegeiben a legfontosabb szó a félelem, valamilyen formában négy dalban is visszatér. „Félni jár belém a lélek” - ez az alaphelyzet. Amit hallottunk, amit láttunk, amit megéltünk, ezt a félelmet alakította ki bennünk. Láttunk „a zúgó ég alatt / földreroskadt házakat”, megéltünk néma nappalokat és remegő éjszakákat, megéltük, hogy „az élelem és az értelem / jegyre kapható”. Itt öszszegyűröttek a lobogók, a földön tévutak futnak, ez a szélmalmok országa. Itt az értelemre annyi szó közül a félelem rímel. Nem rettegő, mindent elborító félelem ez, nyugodtan le- Margitai Ági Mikor és hol született, látom, hogy kissé feszengve kérdezi... De én nem titkolom a koromat, 1937. július 12-én születtem Budapesten, a VIII. kerületben. Család, sajnos, közeli hozzátartozóm már nem él. Apám 1944-ben, édesanyám több mint 20 évvel ezelőtt hunyt el, nővérem pedig tavaly hagyott egyedül. Szüleimnek papírhulladék-kereskedésük volt a Karpfenstein (ma Karácsony Sándor) utcában, amíg nem államosították. Elvált vagyok, gyermekem, sajnos, nincsen. Iskolái: nincs érettségim! 14 éves koromban tiszta jeles bizonyítványnyal kimaradtam az iskolából, hogy anyámat támogassam, és hivatásos táncosnak szerződtem a SZOT Központi Művészegyüttesébe. Ott roptam 17 éves koromig, kedvenc partneremmel, Bodrogi Gyulával. Korábban balettre jártam, így nem volt nehéz a rendszeres táncolás. De nem tett boldoggá. Bodrogival sok verset olvastunk, s kedvet kaptam a színészetre. 17 éves voltam, amikor - kivételesen - felvettek a színművészeti főiskolára, ahol 1951-ben diplomáztam. Utána Pécsre szerződtem, majd végigjártam az ország csaknem valamennyi vidéki színházát, Budapesten pedig tagja voltam az azóta megszűnt Petőfi Színháznak, a Mikroszkóp Színpadnak és a József Attila Színháznak, ahol egyébként 6 évadot töltöttem, ami rekordnak számít ahhoz képest, hogy elég nyugtalan természetű vagyok. Mindig oda megyek, ahol jól érzem magam, ha olyasmi van, amit szeretek, mert utálok mogorván ülni valahol és várni a sült galambra. Ha valahol nem úgy alakultak a dolgok, ahogy én gondoltam, akkor továbbálltam. Nem volt terhes ez a vándorélet, dehogynem! Mégis vállaltam, mert sorsszerűséget láttam benne, hogy így alakult az életem. De élvezem az előnyeit is: ennek a „vándoréletnek” köszönhetem erős karakteremet, önállóságomat, azt, hogy nem kényelmesedtem el, hogy mindig nyitott maradtam. S az sem mellé-