Képes 7, 1990. augusztus-december (5. évfolyam, 31-52. szám)
1990-08-25 / 34. szám
táj dimbesdombos. És gyönyörű. A távolból idecsillog a tó. A távolban zöldell Tihany tündéri tömbje. Végtelennek tűnő, aranyló táblából kombájnzümmögés hallik. A hajlatból egyikük már ki is dugta piros homlokát. - Ne, te ne! A dűlőút porát fogat veri fel. A két ló lecövekel előttünk Tömör János gazdálkodóval. - Aztán az én zabomba mikor jut el a kombájn, elnök úr? - Eljut, ne aggódjon - mosolyodik el Fenyvesi Henrik, a balatonszárszói Vörös Csillag Mgtsz elnökhelyettese. A gazda műanyag kannát és egy poharat varázsol elő az ülés alól. Méltósággal méri bele a bort. Kóstolják meg! Saját termés! „...és ezek még mindig csak tárgyalnak!" Hűs a bor. Jólesik. Tömör János elégedett a hatással. Mutatja is ostorával, hogy itt, a közelben, a köröshegyi határban volt Füki Lajos szőleje, de „oda egy barázda se kell”. Merthogy „témánál" vagyunk. Nem arról van szó, uram, hogy a téesz megszűnjön - magyarázza -, csak aki ki akarja venni a földjét, hadd vigye! Adjanak aztán még hozzá 400-500 ezer forintot, és akkor megleszünk. - Magának mennyi föld kéne? - Most két holdon gazdálkodom. Nyolc nekem mindig elég lenne. Jószágot nevelek. A takarmány megteremne rajta. Ezért is szavaztam a kisgazdákra. A Szabad Demokrata Fórumra (!) én már azért se szavaztam volna, mert nem megyek én nadrágos emberek közé. A parasztot mindig lenézik. - Most elégedett? - Édes uram, a szántást, a vetést már csinyani kell, és ezek még mindig csak tárgyidnak. .. A táj dimbes-dombos. Egyenetlen. Akár az emberi lélek. Az itt élők lelke. Lám, Tömör János is meglegyinti a lovakat, és visszaszól: - Aztán jöjjön ám a kombájn, elnök úr! Amíg a szövetkezet köröshegyi szőlőjébe eljutunk, Fenyvesi Henrik töviről hegyire elmagyarázza, hogy János bátyánk kombájnigényében nincs semmi rendkívüli, így megy ez már évek óta. A csaknem nyolc és fél ezer hektáron elterülő tszbirodalom hatalmas gépparkjával (benne 30 traktor, 12 kombájn, 27 teherautóval, a célgépek garmadájával) rendre besegít a magángazdálkodóknak vagy a vállalkozó szellemű tagoknak földjeik bérleményeik megműveléséhez. E nagyüzemi segítség nélkül alaposan megszaporodnának a gazdák gondjai. Erre is futja az erejükből. A félmilliárd forint körüli „értékű” állóeszközök nettó értéke: 180 297 E Ft; készletek (saját termék nélkül): 27 139 E Ft; vagyonalap: 282 020 E Ft - a birodalom vezetői másért aggódnak. 1990. június 30-i adatok szerint 925 fős tagságukból 627-en tsz-nyugdíjasok, és az alkalmazottak száma is mindössze 64 fő. Vagyis kevés a munkáskéz, amit ötletekkel, kezdeményezésekkel kell pótolni (szőlőszakcsoportok, vállalkozásba kiadott birkanyáj stb.). Az „aktívak” egy csoportja éppen delel. Öt asszony - Geiger Ferencné, Mailinger Ferencné, Gipp Jánosné, Kovács Lászlóné és Szárszói Lajosné - ül körül egy asztalt. Falatoznak. A „szóvivést” Gippné vállalja magára: - 13 éves koromtól túrtam a földet. Két és fél holdunk volt. - És most? - Abból az életből elég volt. Nem kell a föld! A téeszben megvan a havi nyolcezrünk tisztán, ahhoz jönnek még a juttatások... - De hisz a parasztnak a maga földjéért dobban a szíve! - Akinek dobban, hadd vigye! A magot meg kitúrja a vaddisznó, a termést elveri a jég... Mi meg szeretjük a hasunkat! A nyomaték kedvéért jókorát harap a kenyérből négy társának szívbéli kacagása közben. Gébéi Henrik, a mintaparaszt 1990. június 14-én a kötcsei Géber Henrik kilépett a szövetkezetből 15 holdjával együtt. Bármelyik faluban is forgunk, mindenhol azt mondják: ..Keressék meg a Henriket!" Ennek a napja is eljött. A reggel ugyan még az öszödi juhászati telepen talált bennünket Lux László és Vadócz Sándor juhászvállalkozók, ezernél több birka, féltucatnyi kutya meg más négylábúak, illetve két kismotor társaságában. A tsz 1075 birkáját „lízingelik”, öt éven át évi 752 500 forintért, s öt év múlva a szövetkezet visszakap még egy ugyanilyen nyájat is. 32 hektár földet is bérelnek kukoricának, hogy az állománynak a téli ablak meglegyen. A vállalkozói kedvből azonban csak ennyire futja. „Nemigen kell nekünk az a tíz hektár, ami visszajárna” - ingatja fejét Lux László. Amikor pedig az is kiderül, hogy a „földkivétellel” a tagsági viszony is megszűnik, akkor végképp elbizonytalanodik: - Ha ez így van, akkor még jobban meggondolandó. .. Az embernek a téesz mégiscsak biztonságérzetet ad. Aztán hirtelen kifakad: - Beszélgettünk mi már sokat arról, hogy a 60-65 éveseknek először van lehetőségük, hogy földjüket visszaköveteljék, az alkalmat megragadják. De nem gondolták végig, hogy utána mi lesz?! A fiaikban meg az unokáikban bíznak. De vajon hazajönnek-e azok Siófokról, Kaposvárról, Székesfehérvárról, Budapestről a földért? Ott hagyják-e érte szakmájukat, városi életüket? És akkor még hol a pénz? A tőke? Hol vannak az eszközök? És mikor térül meg a befektetés? Mikor hoz egy hektár 27 százalék hasznot, amennyit a bank fizet? És még a piac is bizonytalan! Azt mondják meg, hogy mi lesz a búzatermelő farmerrel, ha lemegy a búza ára?! Kötéséig kísér keserűsége. Ott előbb Fenyvesi Henrik invitál //ük meg ott-