Képes 7, 1990. augusztus-december (5. évfolyam, 31-52. szám)

1990-10-12 / 41. szám

Etelkára várva az újságíró újra meg újra végiggondolja kérdéseit. Aztán alanya beviharzik. Energikusan és kissé hajlott háttal, mondhatni: haj­szoltan elnézést kér, mert egy-két dolgot még intéznie kell. Végül le­roskad egy fotelbe, meghallgatja a kérdéseket, s legyint: - Beszélgessünk inkább! Jósze­rével mindig ugyanezek a kérdések gyűléseken, sajtóban, televízióban. Elég! Valójában még senki sem is­mer igazán engem, a szakembert, meg a közembert, akinek öröme­­bánata alig különbözik kétmillió bu­dapesti örömétől és bánatától. Tud­ja, nekem nincs gyermekem. A Ró­bert Károly Kórházban engem is el­kezeltek, éppen annak a főorvosnak a vezérletével, akinek ügyleteit a Képes 7 tárta fel először... Másfél év múlva már félidős terhes voltam, amikor a gyermekemet el kellett venni. Majd kicsi Kata lányom alig pár hetet élt meg. Egy kívülállónak fel lehet azt egyáltalán fogni, hogy mit jelent ez annak, aki mindennél jobban szeretett volna anya lenni?!­ársa férje? Hogy­ élte át mind­ezt? Végig társa maradt?­­ Nagyszerű ember! Hónapokon át feküdtem a kórházban, s minden nap kétszer is meglátogatott, vi­gasztalt, szeretetével életben tar­tott, hiszen életveszélyes állapot­ban voltam. De hagyjuk azt a keserű korszakot!... ■ Az azért nagyszerű dolog, ha a családjában támaszt talál az ember!­­ Valóban nagyon kiegyensúlyo­zott család vesz körül. A sok meg­próbáltatás a férjemmel még jobban összehozott, tágabb családommal, benne 71 éves édesanyámmal és 88 éves édesapámmal - ha nem is egy lakásban - szinte együtt élünk. Rendszeres és közös családi prog­ramjaink vannak, amikből a Belvá­ros nem maradhat ki. - Ennyire imádják azt a füstös, koszos, leromlott V. kerületet? - Magam is belvárosi gyermek vagyok. És bár a háború nagyon súj­totta a városmagot, gyermekkorom Belvárosa csodálatos hely volt. Az Erzsébet híd még nem élt, s mi ren­geteget játszottunk alatta iskolatár­saimmal. Talán akkor szerettem meg oly nagyon a Dunát!... Tudja, mérnökként, urbanisztikai szakértő­ként rengeteget voltam külföldön, előadásokat tartottam, vitákon vet­tem részt. Gyakran csábítottak is, hogy maradjak odakint, számomra kábító összegekért. Én mégis, min­dig hazajöttem. Érti? Haza! Mindig alig vártam, hogy újra magamba szippantsam a Duna levegőjét. Úgy látszik, én már csak ilyen hűséges típus vagyok. ■ Hát, igen. Egy család, egy sze­relem, egy férj, egy munkahely, egy város. Még ha az a város le is pusz­tult.­­ Azért már kezd változni valami! Említettem már, hogy a családdal gyakran sétálgatunk, s örömmel lá­tom, hogy a Belváros kezd újra ki­nyílni. Itt egy kis presszó, ott egy kis bolt, pici, kedves új színfoltok... Bár változatlanul fáj a szívem, hogy a belső városrészek a szemem láttára pusztultak le. ■ És ahol komor új „színfolt" a közbiztonságtalanság.­­ Szörnyű! Végig a Belváros, ahol gyermekként szabadon kószálhat­tam, most pénzváltók, kufárok, kol­dusok, bűnözők tanyája. Ha engem választanak meg Budapest főpol­gármesterének, a legfontosabb te­endőim egyike lesz, hogy szorgal­mazzam az illegálisan itt tartózko­dók eltávolítását. És abban is bí­zom, hogy ahol nagyobb a rend, ott a biztonság is nagyobb. És kétség­telen: ide rendőr kell! Járőr és járőr, aki jelen van, állandóan jelen van Budapest utcáin, terein. Én majd szembenézek azzal a budapesti főkapitánnyal, aki netán azzal men­tegetőzne, hogy nincs rendőr. Erre kell, hogy legyen! Persze, profilt kell tisztítani. Úgy vélem, például, hogy a közrendért a közterület-felügyelő­ségnek, a biztonságért viszont a rendőrségnek kell felelnie. ■ Ha már mégiscsak „ várospoli­tizálunk", úgy vélem, hogy Buda­pest másként is beteg. Például szer­kezetileg. Az elhibázott szerkezet vi­szont további bajok forrása.­­ Ne becsüljük le teljesen a múl­tat! A házgyári lakásépítéssel való­ban sikerült a lakásgondokon enyhí­teni. Nem annyira a „több" elmara­dását fájlalom, mint inkább a „job­ban" hiányát. Hogy lakótelepeink ne legyenek jellegtelenek, hisz' az em­ber számára végtelenül fontos, hogy tartozzon valahová. Legutóbb a ká­posztásmegyeri lakótelep fejlesztő- BESZÉLGETÉS BARSINÉ PATAKY ETELKÁVAL, AZ MDF FŐPOLGÁRMESTER­JELÖLTJÉVEL Az újságíró készül a beszélgetésre. Elvégre választási kampány van, s a pártok szeretnék, ha jelöltjeiket kelésképpen megismernék a honpolgárok. A Magyar Demokrata Fórum egy általános mérnökben - s egyben urbanisztikai szakértőben - látja Budapest leendő főpolgármesterét. A jelölt: Barsiné Pataky Etelka (49 éves, budapesti születésű, férjezett, ám gyermektelen), aki 1964-ben, az egyetemről kikerülve, a Buváti­­nál kapott munkát, s azóta is ott dolgozik. Választási hármas jelszava is mérnökien szikár: JELLEM, ÉRTELEM, SZAKÉRTELEM, így hát az újságíró is ennek megfelelően készül. Miért éppen ez a három fogalom a jelszava? Miben látja fővárosunk legsúlyosabb gondjait? És mi a receptje a megoldásukra? s én dolgoztam sokadmagammal, ott élőkkel együtt is. Egy team dolgo­zott együtt - én egyébként nagyra tartom a csapatmunkát -, hogy Ká­­posztásmegyer vonzó legyen, s való­ban otthona az ott élőknek. Vagyis meg kell őrizni adottságait, az erdőt, az őshonos növényzetet. Azaz, Ká­­posztásmegyer maradjon kertvárosi jellegű lakóterület. És munkahelyek kellenek, mert rossz az, ha emberek százezreinek naponta órákat kell utazniuk át a városon, otthonuktól a munkahelyükig. ■ Budapest újabb bajáig jutot­tunk: a közlekedésig.­­ Vallom, hogy tömegközleke­déssel jól ellátott fővárosunk van, ha színvonala, kulturáltsága nem is kielégítő. Nálam tehát a tömegköz­lekedésé az elsőbbség. ■ A sürgős tennivalókkal köny­vet lehetne teleírni, egy ilyen beszél­getésből valami nagyon fontos is óhatatlanul kimarad. De Budapest megújulásának nagy kérdésköréből a „miből?" alapvető kérdése sem­miképp­ sem maradhat el.­­ Az önkormányzati törvény sok lehetőséget ad. Például kerületek tár­sulhatnak egymással vagy az agglo­meráció településeivel. És ha a kor­szerű közigazgatás megfelelő vállal­kozókészséggel, menedzsmentszem­lélettel társul, Budapest megoldhatja gondjait. Persze, a kormány adóssá­gáról sem mondhatunk le.­­ A kormány adósságáról? - Budapest nem felülről várja a segítséget, de azzal is tisztában kell lenni, hogy az elmúlt évtizedek ma­gyar kormányai elhanyagolták a fő­várost. Többet kiszipolyoztak belő­le, mint amit visszaadtak. És ha en­gem választanak meg főpolgármes­ternek a budapestiek, mindent elkö­vetek, hogy a kormány letörlessze sok-sok milliárdos adósságát. - Tehát szentül hisz a megújulás­ban, Budapest jövőjében? - Ez a város most óriási lehetősé­get kapott. Nagyobbat talán, mint az 1867-es kiegyezés utáni időszak­ban, a fellendülés éveiben. Most is­mét rangja, presztízse van világ­szerte. És én - főpolgármesterként - nem tudok elképzelni a magam számára megtisztelőbb feladatot, mint ebből a szegény városból olyan gazdag várost formálni, melyben a benne élők is gyarapodnak. (x) Ő A BELVÁROS SZÜLÖTTE 9

Next