Képes 7, 1990. augusztus-december (5. évfolyam, 31-52. szám)
1990-10-12 / 41. szám
gyestől kaptak. Némi kiigazítanivaló is akadt, mivel kiderül, hogy a választott korelnök illetéktelenül ül az elnökségben, ugyanis sok viszontagság közepette eltelt 92 évével Márkus úr a jelenlevő volt bérháztulajdonosok legöregebbike. Ráadásul ma is abban a házban lakik, amelyikben megszületett, csak közben - finoman szólva - változott a tulajdonos, és most bérlő saját tulajdonában. Mások is vannak ilyen szomorúan nevetséges helyzetben. Radványi Zoltánná is saját (volt) hatemeletes bérházának egyik lakását lakja a Lánchíd utca 23-ban. Ráadásul az IKV már fel is kínálta neki: vegye meg kedvezményesen! Egy másik hölgy keresetlen szavakkal emlékezett meg az Ingatlankezelő Vállalatról (két megszeppent képviselője ott ült az ablakok alatt) és elmondta, ő bizony hirdetést adott fel a Magyar Nemzetben: utcanév, házszám és figyelmeztetés a potenciális vásárlók számára, hogy gazdák helyett orgazdák lesznek, ha megveszik a házat. További tájékoztatásul - igazán a teljesség igénye nélkül - a tisztelt lakóknak: ne vásárolják meg a Rottenbiller utca 15., a Rózsa Ferenc utca 33., a Városmajor utca 15., a Marek József utca 34., a Bartók Béla út 23. és a Szondy utca 40. szám alatti házak lakásait, mert azoknak él a tulajdonosa, vagy a jogos tulajdonos örököse. Halmos Tibor, a Szondy utca 40. alatt álló háromemeletes bérház résztulajdonosa (volt): - Reméli, hogy... ? - Nem. - Eddigi beszélgetőpartnereim közül senki sem reméli. Akkor hát, ön miért jött el? - Nézzen körül, csupa ráérő öregember. Csupán kíváncsiságból jöttem. - És mikor járt a Szondy utcában ? - Hát... régen, vagy negyven évvel ezelőtt, és aztán most két hete. Körülnéztem. - Kifejezetten kerülte a Szondy utcát? - Mondjuk úgy inkább, hogy nem volt arrafelé dolgom. - Élvezte ön valaha is a birtok hasznát? - Nem. A szüleim megvették annak idején a ház háromnegyed részét, amiből egynegyedet rám írattak és... aztán vége. - Az ön szülei netán ebből éltek? - Nem. Úgy emlékszem, hogy ötven körül államosították és akkor körülbelül 3000 forint volt a bevétel. De hát az ötvenes években már irreálisan nyomottak voltak a lakbérek. Előbb állítsák helyre! 1958-ban egy magyar munkás havi átlagjövedelmének (1800 forint) 5,8 százalékát költötte lakbérre. Féligmeddig igazolva azt a Szovjetunióból importált elképzelést, miszerint a szocializmusban a lakás szociális juttatás lesz, tehát a lakbért nem kell beépíteni a fizetésbe. Ha máshonnan nem. Darvas József, Bálint György és John Ferenc Visegrádi utca 20-24. című, híres szociográfiájából viszont tudjuk, hogy mi volt 1936-ban: „32 éves férfi, eredetileg borbély, de két év óta egy csepeli ócskavastelepen napszámos... Órabére 30 fillér. 10 órát dolgozik naponta, tehát különböző levonásokkal kb. heti 17 pengőt keres... Havi bére 10 órás munkanap mellett kb. 80 pengőre rúg havonként - de mellékkeresete is van. Esti óráiban és a szabad vasárnapokon visszavedlik borbéllyá és sorra nyírja a lakókat, ismerősöket, ezzel is keres 6-8 pengőt... Az imigyen összehozott 85-90 pengőből 36-ot (40-42% - a szerző) fizetnek az egyszoba-konyháért. A fennmaradó 50-55 pengőből kell kiszorítani az élelmet, ruhát hármuknak. ” Ehhez képest egy olyan házban, mint amilyen a Mányoki utca 14. (volt), egy hétszobás, cca 240 négyzetméteres lakás évi bére 4000 pengőre rúgott. Korabeli gazdasági számítások szerint: bérházat csak úgy volt érdemes építeni és üzemeltetni, ha az évente visszahozta a beruházási költség 8-10 százalékát (mínusz a rezsi). Mennyit jelent ez forintban? A saccolást segítendő, egy adat a Lajtán túlról. Bécsben a bérlakásban élők jövedelmük 25 százalékát költik lakbérre. Kérdés, hogy itthon - ismerve a 40 éve tatarozatlan, siralmas állapotú bérházakat - ennyi elég lenne-e? És lenne-e, aki megfizeti? Talán ezért is javasolta Márkus úr, a korelnök, hogy a visszaadás előtt állítsák helyre a házakat, éspedig azok állítsák helyre, akik lerontották. Az idős úr talán még emlékszik az első indokra, amelynek okán 1952. február 17-én az 1952/4 törvényerejű rendelettel állami tulajdonba vették a házingatlanokat. Nos - tessék megőrizni a komolyságot - ez az első számú indok háziúrra nem jövünk így hangzott: „hogy népgazdaságunkat megóvja a házingatlanok állagának romlásából eredő kártól”. Úgy tűnt azonban, hogy a jelenlevők nagy többsége mai, megtekintett állapotában is el(vissza)fogadná birtokát, vagy örökségét. De hogy mit csinálnának vele, arra egyetlen volt és jövendő (?) birtokoson kívül senki sem adott értékelhető választ. Legtöbben széttárták a kezüket: - Hát... Kivétel a 78 éves Báthory József úr volt, aki szintén csak „próba galoppnak” tekintette az összejövetelt, ám ha sikerülne visszakapnia Mányoki utcai örökségét, akkor eladná. Jutányos (40 000 Ft/négyzetméter) áron egy 240 négyzetméters lakásért kapna 12 milliót. És eredetileg, ti. a megosztások előtt hét ilyen volt a házban. K