Képes Európa, 1995. április-június (4. évfolyam, 14-26. szám)

1995-04-05 / 14. szám

MINDENRE KÉPES EURÓPA VACZY ANDRÁS Az egész vircsaft két gyökérből eredezik: pro primo, hogy többedszer is betörtek a házba, pro secundo, hogy már nincs olyan kapualja az utcának, mitöbb, az egész környéknek, amelyikbe csak úgy abstart be le­hetne menni, előbb kell nyomogatni a gombokat, az aztán vagy reagál vagy nem, más lapra tartozik, de ha rendszerszerűen működik, hát a jövevény beleszól, a lakó pedig, ha akarja, távnyitja a kaput; na, most helyzet állott elő, lévén nem volt összhang, mondhat­ni, kakofónia, de totál, jól kiviláglott ez a lakógyűlé­sen, ahol is némelyek szerint nem a káefté által aján­lott készülékfajtát kéne beszerelteni, van már moder­nebb is, teszem azt digitális, ugye oda nem kell kulcs, kész anakronizmus az ma már, hanem van kódja neki, azt az ember bepöntyögi, és zárul a szezám, igen ám, de ha mondjuk va­lamelyik rendszeresen Cavintonra beállított lakótárs amnéziás rohamá­ban elfelejti, akkor kinn marad a mí­nusz húsz fokban, a besurrogó csi­bész pedig naná, lenyúlja valahogy a kódot, és akkor az egész semmit sem ér, nem beszélve, mennyire drágítaná az ügyletet; mások szerint a civilizált Napnyugaton, ahová mi araszolunk, már monitoros ketyere van, mire per­sze odavágták neki, hogy hova men­jen, de ez semmi, volt olyan scifiben nevelődött lakótárs is, aki egyenesen a huszonegyedik századból szállt alá a lépcsőházba, mert tenyérrátételes ketyeréről pöntyögött, amit köz­ponti komputer elemez és úgy nyitja ki a kaput, nahát ennek is jól elmondták, hová tegye a mancsát, de úgy ám, hogy az vissza is szállt csendesen a jövőbe, és kussolt, de volt, aki az egészet nagy baromságnak mondta, mivelhogy a betörőnek, ha az nagyon be akar törni, és naná, hogy akar, akkor annak a kapuhetyere ebenguba, mert így is, úgy is begyün; mindazonáltal megegyeződött a t. lakóközösség, hogy überhaupt le­gyen nekünk, és elég nekünk a legegyszerűbb típus, jöjjenek a káeftések, oszt szereljék, mi meg majd részletben törlesztjük, ziher, ami ziher, és aztán lett nagy kalapálás, fúrás födémen, ajtókereten, kábelsí­­nezés és üszögelés, mindenhová jutott egy kis kagyló tartóstul, és minden rendben folya, és a rendszer­be leend üzemelve, mikoris kimutatta az ő fogának fe­­hérjét, például az enyém azt csinálta, hogy hiába nyomta valaki a gombomat, az bizony füle botját sem, ám, ha valaki mást hívtak, hát magától bekap­csolt, éjnek idején volt különösen bájos, és ordított nekem a szokolnyi hangszóróban az egész ház, és amikor senki senkit nem hívott és unta magát, hát csakúgy felvillan­­tott, mint kutya, midőn farkára hág­nak, és ez addig ment, amíg a szere­lők megint nem szereltek, és az egész ketyerét le nem cserélték, merthogy az selejt, na már most ed­dig eljutottunk, csupán a zár volt a régi, talán itt érezte beindulni magát még nosztalgiából egy betörő, és úgy felnyomta fényes nappal a szomszéd srác kéglijét, mintha ajtó ott sem lett volna: zár lötyög, kilincs himbál, ajtótok reped, zárva és nyit­va, jön a jard, hely­színel, hümmög, ez van, miért nem elő­vigyáz jobban az állampolgár, aztán zár vissza, pecsét rá, el van kapálva, hát kérem szépen, most már nincs kecmec, van kapu­ketyere, zár is, ösz­vérfajta, félúton a tradicionális és az elektronizált között, és csak a váltig borúlátó szomszéd úr mondogatja kaján nevetéssel, hogy akkor mi van, ha valami besze­lélek odateszi az ő mocskos lábát a kapu közibe, ne­tán kavicsot gurít a zárónyiladékba, sőt, egy darab éket slichtol nagy finoman a kapu aljába?, akkor ez az egész kapuhetyére mehet a büdös sunyiba; hát igen, van ebben az okfejtésben ráció, hogyne lenne, véde­lem meg alig maradt, noha egy azért lenne, hagyomá­nyos fajta az ősidőkből, mert emlékszem én kora gyermekkoromra, abból is a házra, ahol felnőttem, az jó nagy ház volt, körbegangos, és kétszárnyastul nyit­va volt az iszonyú méretű kovácsoltvas kapuzat, még­is úgy éreztük magunkat, ott lakók, mint aranyrudak a svájci trezorban, ugyanis, ha betévedt egy rosszarcú forma, hát előrömült, mint harci elefánt, Mészáros néni, a házmesterné, a maga egy mázsa húsz kilójá­val, békésen elpihentette méretes balbicepszét a porc­ión (ettől lógott szegény Mészáros bácsi állkapcsa), jobbjában amúgy mellékesen lóbálta a csöpögő fel­mosórongyot, és alsó pótvonalas céhangon, határo­zottan érdeklődött: Maga mi a büdös francot keres itt? És summa summárum, és tudom, nincs az a kapu­ketyere, ami felérne akár fél deka Mészáros nénivel is. MOTTÓ „Száám, nyílj meg!” - ismételgette Ali baba, de a videorendszerrel védett sziklafal nem mozdult, s a monitoron negyven rabló kajánul vigyorgott.

Next