Képes Európa, 1996. április-június (5. évfolyam, 14-26. szám)
1996-04-03 / 14. szám
Annak a kisfiúnak, aki édesapjától leste el az „alapállást", s akinél keményebb balhorgokat senki sem ütött a kötelek között, március 25-én - jó barátai - hetvenedszer ■ kívántak hosszú életet. Hogy kiről van szó? Ki ne ismerné London, Helsinki és Melbourne olimpiai bajnokának, Papp Lászlónak a nevét? - Hitted volna, hogy ilyen gyorsan elszállnak az évek? - Az időt nem lehet megállítani és én nem is akarom. Egész életemben azt csináltam, amit szerettem, s ezért boldog vagyok. - Vissza tudod idézni azt a pillanatot, amikor először húztál bokszkesztyűt? - Kis kölyök voltam. Apámat utánoztam, aki szintén öklözött. Igaz, nem sokáig tanulhattam tőle, mert nagyon korán, harmincnyolc éves korában meghalt. Ő volt a példaképem, de aki elindított a siker útján, az Adler Zsiga volt. Neki köszönhetem a legtöbbet. Zsigának fantasztikus szeme volt. Ha betartottam az utasításait, mindig győztem. Ezért aztán a legtöbbször szót fogadtam neki. - Ha azt mondom, 1948, mi jut eszedbe? - London. Az első olimpia, amire készültem. Egy finn, egy belga, egy luxemburgi és egy angol ellenfelet kellett legyőznöm, hogy felcsendülhessen a magyar himnusz. Csodálatos érzés volt! - Négy év múlva Helsinkiben ismét ott voltál a csapatban, sőt a tizenhat aranyból egyet újra a te nyakadba akasztottak. Kiket kellett megverni érte? - A nevükre már nem emlékszem, de azt tudom, hogy ez a menetelés nehezebb volt, mint a londoni. Amíg a dobogó legmagasabb fokára léphettem, egy amerikait, egy kanadait, egy bolgárt, egy argentint és egy dél-afrikait kellett legyőznöm. Közülük három nagyon jó „fekete bunyós” volt. Tőlük nagyon sok pofont kaptam, de a pontozók szerint „jóval többet kiosztottam”. Az olimpiai meccseim közül ez az öt győzelem volt a legkeményebb. - Harmadszor 1956- ban, Melbourne-ben öklözhettél az olimpián. Milyen emlékeid vannak Ausztráliából? - Gyönyörűek, hiszen harmadszor is sikerült aranyérmet nyernem. - Te mindig azt csináltad, amit szerettél. Ha visszagondolsz a kötelek között eltöltött fél évszázadra, van-e keserű emléked? - Igen. Háromszoros olimpiai bajnokként profinak álltam, de ezt már nem engedték végigcsinálni, nem mérkőzhettem a profi világbajnoki címért. Ha ma elmegyek a piacra vagy az ABC- be, és fizetek, mindig eszembe jut, mennyi pénzt vettek ki a zsebemből ... - Világszerte ismert bokszoló voltál, amikor abbahagytad, szövetségi kapitányként sem kellett szégyenkezned, hiszen tanítványaid a fél világot laposra verték, most pedig egy bokszsulit vezetsz, ahol talán a jövő Papp Lacija bontogatja szárnyát. Annyi sikerekben gazdag esztendő után nem lett volna jobb kicsit megpihenni és élni a nyugdíjasok izgalommentes életét? - Nem, mert valami kimaradt az életemből. Annyi felnőttel, nagymenővel dolgoztam már, igazából azonban egyikük sem fogadta meg maradéktalanul a tanácsaimat. Ezek a kicsik viszont tényleg azt csinálják, amit mondok nekik. - Vajon miért jönnek a te bokszsulidba a gyerekek? - Van, aki csak azért, hogy meg tudja védeni magát, mások azonban versenyezni is szeretnének. Némelyikük rettentően türelmetlen, szeretne mielőbb ringbe lépni, először azonban mindegyiküknek az alapokat kell megtanulni: az alapállást, a lépéseket, az ütéseket. Jól gondolom, a gyerekek többsége nem arra vágyik, hogy órákig gyakorolja a lépéseket, püfölje a zsákot, hanem inkább bokszolni szeretnének egymás ellen? - Ez így van, de mi felelősséggel tartozunk nekik, a szüleiknek, s addig senkit sem engedünk ringbe, amíg nem készült fel kellően a küzdelemre. A gyerekek rettentően lelkesek. Egyiküknek eltört a lába, mégis lejött az edzőterembe árnyékolni. S csak hosszú rábeszéléssel tudtuk meggyőzni arról, hogy jobb, ha pihen, s nem kísérti az Istent. - Befejezésül a magam és olvasóink nevében még sok boldog születésnapot kívánok! - Köszönöm, nagyon kedves vagy, és akkor öt év múlva újra találkozzunk... BOKODI BÉLA ÖKÖLLEL SZERZETT DICSŐSÉG I 4 I EURÓPA A fénykorban, a melbourne-i olimpiai győzelem után A WBC, a profi ökölvívók egyik világszervezete világbajnoki övvel lepte meg Papp Lacit, elismerve, hogy ha Magyarország akkori vezetői engedik, a profik között is világbajnok lehetett volna