Képes Európa, 1997. július-szeptember (6. évfolyam, 25-37. szám)

1997-07-02 / 25. szám

Zsúfolt ház és vastaps kíséri Paudits Béla útját mostanában. A magyar musicalvilág hívei ugyanúgy ünnepük, mint egykoron a Madách Színház színpadán. Mindössze néhány ősz hajszál és egy-egy elejtett mondat árulkodik az eltelt évekről. Csalóka taps Emlékeztetőül: annak ide­jén egyik napról a másik­ra tűnt el a szín­padról. Nyilatkozatai szerint vég­leg! Nem akart többé szín­padra lépni. Pedig nem ér­te semmiféle sérelem, csu­pán elege lett mindenből. Pályája csúcsán. Úgy lát­szik, a naponta fölcsatta­nó taps is csalóka. Jelzi ugyan a sikert, a közön­ség elismerését, de elfedi azt, amit saját magából, örömeiből, fájdalmaiból ad érte a színész. Paudits Béla nem először fordított hátat a színpad­nak. Annak idején azért köszönt el a Madáchtól, mert - az idő tájt újszerű módon - bérbe vehette a Király utcai Halló bárt. Két keze munkájával va­rázsolta újjá a berende­zést, alighanem itt vette elő­ször hasznát annak, hogy műbútorasztalosnak ké­szült. Műsorainak híre be­járta a várost, aztán egy­szer csak mindennek vége szakadt. A Fészek bárbe­li kis kitérő után ismét visz­­szament a Madách Szín­házhoz. Eleinte úgy lát­szott, megtalálta a helyét. Egyik siker jött a másik után: a Gólem bravúros rongybabafigurája éppúgy elragadtatást keltett, mint a Kabaré vagy a József főszerepe. Aztán jött az újabb for­dulat az amerikai gyémánt­csiszolással. Úgy tetszett, bele kell törődni, a magyar színpad egyik legnagyobb musicalszínésze mind­örökre lelép a színről. Sze­rencsére ez is csak átme­netinek bizonyult. Újpesti telt ház - Bevallom, ezúttal félve léptem a magyar közön­ség elé - kezdi Paudits Bé­la. - Hirtelen ötlettől ve­zérelve tettem ígéretet a fellépésre, ám úgy gondol­tam, a kutya sem emléke­zik itt már rám. A távol töltött évek után nemrégi­ben a Korona Pódium szer­vezésében az újpesti mű­velődési házban adtam mű­sort. A telt házas nézőtér.

Next