Képes Európa, 1997. október-december (6. évfolyam, 38-51. szám)
1997-12-17 / 49. szám
Megr Jrdetett Ki ne böngészett volna már hirdetési újságot? Ki ne nézett volna bele kíváncsiságból vagy mert éppen magányos, a társkereső rovatba? A bemutatkozólevél megírására azonban már kevesen szánják rá magukat. Magunkról írni, ráadásul csupa jót? Aztán elvinni, bedobni. És ha meglát egy ismerős a hirdetési udvarban? Utána pedig várni. Izgulni, ha megcsörren a telefon. Mit is mondjak, hol legyen az első (talán az utolsó?) randevú? Milyen ruhában lásson először? S ha mégsem olyan, amilyennek képzeltem, azt hogyan közöljem vele tapintatosan? Kinek kell ez? - gondolják sokan és továbblapoznak az újságban. Én azonban a közelmúltban válaszoltam néhány hirdetésre. Társkereső rovat: „Jól szituált, jóképű, diplomás, negyvenes üzletember csinos, reprezentatív, huszonéves, intelligens, filigrán hölgyet keres. Mercedes jeligére a szerkesztőségbe." Bedobom a választ, két nap múlva délután telefonál a hirdető. Bemutatkozik, majd közli, hogy aznap este találkozunk. - Önért megyek. A kapuja előtt várom egy fehér Mercedesszel - közli és mielőtt meglepődnék, hogy bemutatkozólevelemben csak a telefonszámom adtam meg, hozzáteszi, hogy a telefonszám után könnyen kideríthető az illető címe. Eljön az este. Beszállok a fehér autóba. Sportosan öltözött, középhosszú hajú, átlagos külsejű férfit találok a kormány mögött. Jóképűsége csupán nézőpont kérdése. Festett fekete haja ellenére életkorát nem tudja letagadni, régen elmúlt harminc, inkább ötven felé jár. Szolid vacsora, szolid étteremben. Megnyerő a modora. Fesztelen beszélgetéssé alakul társalgásunk. Kiderül, hogy édesanyjával él és ingatlanokkal foglalkozó irodát vezet. Vacsora után hazaindulunk, ki-ki saját otthonába jelszóval. Felajánlja, hogy hazavisz, de előtte felmehetnénk az irodájába, megmutatná, hol dolgozik. Az iroda tényleg létezik és létezik az irodában a dívány is, amely felé gyengéd erőszakkal irányít. Mindenképpen meg kell néznem a dívány fölé függesztett képet. - Legközelebb! - hárítom el. Szerencsémre nem erőszakos, csalódottan hazavisz. Szabadidő rovat: „Sármos, negyvenes hazatelepült filmrendező, jó anyagiakkal keresi utazást kedvelő, csinos, huszonéves hölgy ismeretségét. Külföldi utak ajándékba! Igazgyöngy jeligére." Minden extrával felszerelt, luxus Saab gördül az első randevú helyszínére. Valóban sármos, negyvenöt év körüli, barna hajú, öltönyös üzletember a kocsiban. - Ha fázik, van fűtés a bőrülésbe építve. Bekapcsoltam? - kérdezi és már érzem is a meleget. Egy jónevű vacsorázóhelyet ajánl, ahol véletlenszerűen egyik üzletfelével is összefutunk. „Egy kedves barátnőm” - felkiáltással mutat be. A vacsora kellemes és ízletes, a társalgás érdekes. Megtudom, hogy több ízben rendezett dokumentumfilmeket, elvált, imád utazni és szeretné, ha külföldi útjaira leendő partnere is elkísérné. - Pest határában lakom, de van egy lakásom a belvárosban is, amely egyelőre lakatlan. Ha megvan a kellő szimpátia kettőnk között, beköltözhet a lakásba, akár már holnap is. Menjünk fel - mondja -, megmutatom. Arról nem beszél, miért ne lakhatnánk együtt a Pest határában lévő, csodaszép házában, ha tényleg nőtlen? - Házasságról is szó lehet közöttünk? - kérdezem. -Én nem a házassági rovatban hirdettem - háborog. Társnőt keres: „Vonzó, igényes, jó alakú, 30 év alatti barátnőt keres barátai által jóképűnek mondott, sikeres vállalkozó. Fényképes levelek előnyben! Az élet habos oldala jeligére a felvevőirodába." Bariton hangon mutatkozik be a telefonban. - Nem kizáró ok a bajusz? - hangzik az első kérdése. - Volt olyan hölgy, aki a bajuszom miatt nem találkozott velem. Megállapodunk a másnapi találkában egy kávéház előtt. Amikor meglátom, eszembe jut, hogy a barátai bizonyára elfogultak vele, hogy jóképűnek mondják. Jócskán kopaszodó, középmagas, ápolt bajuszú férfi. Beülünk pár hónapos Citroenjébe és megkezdődik a kérdezz-felelek: - Több hirdetésre is válaszolt? Miért pont az enyémet választotta? Milyen elvárásai vannak? - érdeklődik. A Városliget patinás éttermébe hajtunk. Pompás a vacsora, pohárnyi vörösborral, ajándékrózsa a virágárus lánytól. Majd a tények: a közeljövőben nyitja meg többcsillagos panzióját. Elárulja, hogy szívesen bérelne nekem egy lakást, ahová ellátogatna, ha kedve tartja, de ha úgy gondolom, akkor a lakás helyett anyagilag támogatna. Ami a vacsora alatt nem derült ki, azt elhadarja az autóban, amíg a kocsi melegszik. Felesége és két gyereke van. Szereti az aszszonyt, csak már másként. - Rosszul csuktad be az ajtót - közli és kezével átnyúl felettem. Miután megállapítja, hogy mégis jól becsaptam az autó ajtaját, nem adja fel megszerzett testközeli pozícióját és keze megpihen a combomon. Ha már úgyis a lábamra tévedt a keze, gondolja, portyázni indítja. Még közelebb hajol és... - Borzasztóan kívánlak! - lihegi és megpróbál megcsókolni. Védekezem, a kilincset keresem, de nem nyílik az ajtó. - Ne haragudj! - mondja. - Tudom, itt a ligetben nem alkalmas. Belátnak az ablakon. Menjünk fel egyik barátom lakására! - Ez is benne van az első találkozásban? - kérdezem. - Hát, valamikor el kell kezdeni, és miért várnánk holnapig. Ha valaki nem társaságban kíván ismerkedni, hanem hirdetésre válaszol, az első randevúkon ne felejtse el tisztázni a hirdető igazi szándékát, mert utólag nem remélhet lelki sebeiért kártérítést, ha félreértelmezte a „jeligét”. KARDOS GENOVÉVA