Képes Figyelő, 1947. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1947-05-24 / 21. szám
Ezeknek a soroknak, amelyek Szántó Rudolf hírlapíróról, az egykori Pesti Napló helyettes szerkesztőjéről szólnak, semmi apropója nincsen. Hősömnek most nincs születésnapja, nem jelent meg új műve és nem ünnepel semmi jubileumot. Ellenkezőleg , immár ötödik esztendeje, amióta bevonultatták, nem is tudok felőle semmit. E cikket tehát, mely mindazonáltal őróla, egyes-egyedül őróla szól, alighanem megszegem közös mesterségünknek, az újságíróknak — melyben őt mesteremül vallom — íratlan törvényeit. Különös mesterségünk ugyanis előírja, hogy az újságírónak — más, normális emberekkel ellentétben — a Napra csak napkeltekor vagy napfogyatkozáskor, a csillagos égre csak üstökös-gyúráskor vagy csillaghulláskor szabad felnéznie. Ettől a reglamától függetlenítem magam, amikor megvallom; cikkem apropója csak annyi, hogy most már tűrhetetlenül bosszant az a közönyös szótlanság, amellyel ez az ország és ez a város hősöm huzamos távollétét tudomásul veszi. Hogy vele kapcsolatos nem is annyira szubjektív, mint objektív hiányérzetünk — nem az enyém, hanem sokünké — nyilvánosan mindeddig hangot nem kapott. Pedig . . . Éppen egy cikke fekszik előttem — egy cikke, mely még 1937-ben jelent meg. (Épp tíz éve — s ha a mesterség megbántott géniuszának úgy tetszik, hát tessék : ennek ünneplem tízéves jubileumát.) Ez a cikk is — mint valamennyi, mely neve jelzésével megjelent — a magyar publicisztika tartalmi és stiláris műremekei, klasszikus mintái közé tartozik. Megrövidítem az olvasót, ha kénytelen is vagyok vele, hogy most csupán két kiragadott mondatát idézem. Az egyik így szól : — Mindez, ami ma, 1937-ben Európában történik : a termelés lendülete és a fogyasztás kiszélesedése, a részletre kapható kisautók, analitikus tanfolyamok, világnézetek és közérthetőre szabott nemzeti mítoszok, ez az egész hitvány talmi jólét s még hitványabb szellemi meg- és kimagyarázkodás, a kacér szorongás „Európa pusztulása"* miatt s e pusztulás frázisoldtal megspékelt okfejtése tmindez a halállal való bűnös ágyasság gyümölcse. A másik így : — Rend, szépség és harmónia — ezt hagyták rád örökségül őseid, akik Jeruzsálem, Athén és Róma háromszögében építették fel halhatatlan hazádat, Európát.★ Igen, az volt a baj, hogy kevés cikket írt. (S könyvet pláne egyet sem.) Karácsonynak, újévnek, húsvétnak, ünnepi számnak kellett lenni ahhoz, hogy erőt vegyen azon a duzzadó, epikureus restségen, amellyel az alkotó géniusz a munkától — az igazi munkájától — váltig húzódozik. „A Mű nem akar megszületni" — fogalmazta meg az igazságot Werfel (akinek legszebb regényeit ő fordította le) , s ő nem segített, hogy megszülessék, a Műnek. Félkézzel elvégezte a napi penzumát, a lapcsinálást és a külpolitikát — azaz ráérősen beérte azzal, hogy a világ legösztönösebb tehetségű szerkesztője és az ország legelső külpolitikai zsurnalisztája legyen. S valami fatális dolog, hogy épp öt, aki a külpolitika gomolygó párázata mögött pontosan ki tudta venni a történelem értelmének filozófiai hegyvonulatát — hogy személy szerint épp őt ily hosszú időre magába nyelte légyen ez a füstös felhő, melyből idestova immár öt éve nem bontakoznak alakjának testi körvonalai elénk. Sorsának viszontagságait a külpolitikai praktikum szőtte, melybe túlságosan beleelegyedett. Nem csodálnám, ha Benes elnök jobban emlékeznék, mint sokan idehaza, arra a rendkívüli képességű magyar hírlapíróra, akivel egy-két figyelemreméltó találkozása esett s aki Prágából került egyenesen a legtekintélyesebb magyar napilap szerkesztői székébe. S amikor ezt a széket kihúzták alóla, akkor sem huppant ki abból a másik alkalmatosságból, melyhez legalább annyira hozzánőtt; a nyeregből, melyben kedvenc, gyönyörű vesszőparipáját, a magyarjugoszláv barátság álomtáltosát lovagolta, a belgrádi Vreme budapesti szerkesztőjeként. Amikor Csáky István gróf leutazott Belgrádba, megkötni az „örökbarátsági" operettszerződést ő is ott volt ; kesernyés mosollyal mutatta aztán égszínkék tokjában azt a Szent Száva-rendet, ami a belgrádi görögtűz pernyéjeként az ő mellére hullott. S amint dicső kormányunk felrúgta ezt a szerződést is, a következő rúgások egyike mindjárt őt érte : egyik internálótáborból a másikba, büntetőlágerből büntetőlágerbe cipelték. Nem kollektív sorsban osztozott : személye a külügyminisztérium sajtóosztályának és a politikai rendészetnek egyénileg volt kellemetlen. S 1942 tavaszán végül ugyanazzal a szerelvénnyel indult a Keletipályaudvarról Nagykáta felé, amelynek egy másik vagonjában egykori szerkesztőségi kollégája, Petschauer Attila utazott. Annak a generációnak egyik legszebb honi tüneménye, mely 1900-ban született , pontosan ezzel a századdal egyidős. Az orosz forradalmiság tüzén szikrát fogott ifjúság, a lázas két háború közti európai vándorévek, a festőbaráttal, Bernáth Auréllal közös külföldi hónaposszoba, a csehszlovák baloldaliság illúziója s a pesti lapcsinálás — mindez csak az utat jelzi, melyen egy ember talpig tehetségbe és klasszikus, humanista és szociológiai műveltségbe öltözve jár. De nem mutatja meg magát az embert, aki szikrázó elme, egyetemes kíváncsiság és Karinthy-szabású zsenialitás . Szántó Rudolfot, azt a magyar újságírót, akiben a gondolati próza legnagyobb mestere bujkál s akit zseniálisnak nyugodt létekkel nevehetek —; zseniálisnak akkor is, ha az olvasó, kinek memóriáját az évek megviselték, e jelzőt pillanatnyilag tán csak ünnepélyes becsületszavam ellenében hiszi el. Fegyelmez a szűkre mért hely s tán a szemérem is, hogy rámpirít majd, ha hazajő — ezért nem borítom itt ki hosszú esztendők hajnalig tartó beszélgetéseinek minden lelkendezését, egy parádés elmének és vakító szellemnek éles zuhatagát, melyben éjről-évre megmártódznom adatott: mindazt, amiért a barátomnak, míg élek, hálás vagyok. Ezernyi szavát mulasztottam el e lusta Goethének hanyag Eckermannjaként, hogy feljegyezzem — de nem bánom , majd elvégzi különbül ő maga, kit már csak ez adósság okán is váltig visszavárok. Van azonban valami, amit már most muszáj ideírnom. Azt, ami e cikk címében áll, s amit ön egyszer egy ragyogó cikke fölé. Hogy Szántó Rudolf prófétának bizonyult, egyetlen látnoknak az utóbbi tíz-húsz év megannyi hamis és igaz prófétája közt. Egyik mondatát az imént idéztem is. De ezen is túl : egyetlen volt itt, aki keményen, kérlelhetetlenül — sokszor mármár azt hittem , gonoszul — egyre csak jövendölt és igazat jövendölt. Valami robespierre-i megvesztegethetetlenséggel és ószövetségi konoksággal bizonyította s jövendölte, ahányszor tollat fogott, a háborút, szinte lelkigyakorlatos szigorral készítve elő egy nemzedéket az erőszakos halálra, amelytől nincs és nem lehet más menekvés, csak a csoda. A zsenialitásának egy mozdulatlan fénykéréje volt ez : neki, egyedül neki, látomása volt. 1940 januárjában egyszerre csak megáltam a Rákóczi-úton, a Rókus-kápolna előtt. Apró kozák lovak voltak az oszlop rácsához kikötve, köröskörül romok hevertek, éhségtől félőrült emberek vánszorogtak az utcán, döglött lovat nyúztak s trancsíroztak a sarkon. Valami döbbenetesen éles déjá vu hasított a fejembe. Igen , 1935 januárjában jártam itt egy éjjel, szerkesztőségi slussz után, Rudival, aki egyszerre csak megállt s szuggesztív mozdulattal mutatott az oszlop felé . — Ide, a rácshoz apró kozák lovak lesznek kikötve — mondta —, köröskörül romok fognak heverni, éhségtől félőrült emberek itt, a sarkon döglött lovat esznek majd előtted . . . S aztán tüzesen kezdett beszélni rendről, szépségről, harmóniáról , halhatatlan hazánkról, Európáról, Jeruzsálem, Athén és Róma bűvös háromszögében. (Amely, ha most felépül, csak a csoda teheti. Már teszi is. S legméltóbb szemtanúját művéhez hazavárja.) »CSAK A CSODA« ÍRTA: RÓNAI MIHÁLY ANDRÁS Szántó Rudolf AUTÓ:ZAKI/KOLA-VI flM: Új cím 1 Jiikan utca 9. — Tel. 198-319 25 éves múlt, farancia szakszerű kiképzésre. Békebeli nívó Szállodák, penziók, kórházak, vállalati idolók PAPLAN, NATRAC, _ Agyneno szfikaégidtét legolcsóbban a készítőnél 1 vARMAI, kun-utca IV. Tál.11M-600 TÖMEGbélyeget BÉLYEG gyűjteményt RÉGilevelezést BÉLYEG hagyatékot minden tételben a legmagasabb napi áron vásárolok HAYNAL GYULA BÉLYEGKERESKEDŐ BUDAPEST, VII., DOHÁNY-UTCA 46. I. 1.