Képes Figyelő, 1947. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1947-01-04 / 1. szám

A Figyelő, amely a felszabadulás után indult el útjára, valódi megilletődéssel és — a szó legigazabb, legbensőségesebb értel­­mében — elfogadott tisztelettel köszönt­i a magyar szociáldemokrácia klasszikus napi­lapját, mai hetvenötödik évfolyamába lépett Népszavát. A legifjabbak egyikének tisztelgése ez a legidősebb ele­t, akit azonban nem pusztán a háromneigyedsz­ázados életkor­okai kö­szönt, hanem egyúttal min'!' a progresszív magyar hírlapírás példás és tüzes tanító­­mesterét. A Népszava ma a legrégibb ma­gyar napilap — s hogy ez így van, nem csupán a Népszava korát jelenti, hanem legalább annyira jelenti a magyar sajtó rangját s a m­agyar történelem európai lépést­ tartását. Nincs ma off­szág Európá­ban, sőt Európán kívül sem, amely azzal a kétségtelen dicsőséggel hivalkodhatnék, hogy sajtójának élén, mint tradíciót és klasszikumo­t jelentő diogen, szocialista napillap halad. Ennek dicsősége történel­münk ama hőskoráé, amely már Proudhon­­nak, Marxnak, Lássál le-na­k is Táncsics Mihály Plvat és Frankel Leókat adott ma­gyar kortársaicul és elvtársakul, i­. pesti 1848 s a párisi 1871 hőseit s ama nagy időé, amely Beibel, Jaurés, Guesde, Adler, Keir Hardie mellé Magyarországon Kunfi Zsig­­mondot, Garami Ernőt és i­ársait, a magyar munkásmozgalom nagy nemzedékek­ adta ELGÉS útitársnak. Magyarország­­ a magyar sajtó — a Baché, a Tisztáké s az ellenforrada­lomé — a magyar munkásmozgalomban s e mozgalom sajtójában halad­t együtt a haladó világ elejé''fel; a Figyelmi pedig, amely novicius a magyar sajtóban, a Népszava »rangidős magyar napilap« mivoltában egy nemzet vágyainak és jö­vendőjének példás szimbólumá­t látja. S köszöntsük a Népszavában egyúttal a legifjabb, a leglobogóbb lángú magyar lapot is: azt az orgánumot, amely nem­zetével s elvtársaival együtt szemü­nklottára élt meg egy újabb, minden eddiginél pró­bára tévőbb, diadalmas hőskort. Somogyira, Bacsóra, Mónus Illésre, Révész Bélára, mártírok csapatára emlékezve, ig­y köszönt­jük Szakasits Árpád főszerkesztővel az élükön jubiláló kartársainkat, akiiket ün­nepelni öröm s akiknek tradícióiról, mun­kájukról példát venni tisztesség. - a/\x.()0^0't­O^ ( — mert a szárazságtól repedezik, fáj­dalmasan húzódik, hámlik, szarkalábak és apró ráncok éktelenítik... ASSZONYOM ! Miért e nagy kétségbe­esés, amikor itt a segítség ! ? Csak kezét kell kinyújtania a csodálatos hatású Parcel American Skin Food túl­zsírozott bőrtápláló krém után. Vegye még ma használatba, holnap már bol­dogan fogja tapasztalni, hogy az ön elhanyagolt bőrének is ez a legtöké­letesebb regenerálója. Annyi asszonytársának adta már vissza a PARCOL-krém azc,bőrének üdeségét, fiatalosságát, miért éppen önnek ne? S ha tetézni akarja visszanyert szép­ségét, használja mindig a lehellett anom PARCOL púderrel együtt MFMJFM Erdőbényéről megdöbbentő levelet hozott a posta. Gonosz dologról is van szó az írásban, mely alá húsz otfflani magyar gazda tempósan kiányarította oda a nevét. Takács­i Dezsővel nincsenek a magyarok megelégedve, am­i nagy libit, mert a neve­­zetk­­épiben vezető főjegyző a faluban. Megírták nekünk, hogy ezt a felelős állásban volt tisz­tviselőt bizony annak rendje és módja szerint B-lisk­áztárc, fa, a belügyminisztérium­ is jóváhagyta, az ellene felhozot­t bizonyítékok alapján. Az o­lalli nemzeti bizottság tagjai,­­az összes politikai pártokat képviselő aláírók, közsé­gi képviselőte­tületi tagok egyhangú tanú­­ság­a szerint a B-listázott vezetőjegyző rendőri fel­­ügyeleti alatt áll népellenes magat tartása miatt. Ezt a Takács Dezsőt népellen­es maga­­­tartása, a B-listázás és a rendőri felügye­let­ alá helyezés ell­enére is a legfelsőbb szervként eljárt miniszterelnökségi bizott­­ság rövid úton és azonnali hatállyal visszahe­vezte a vezető jegyzői hivattalába. Ha kicsit utátvagondolunk ennek a hatá­rozatnak, méltán megdöbbenhetünk. Mert mit jelent ennek a végrehajtásai Ezután majd az erdőbényei első községi vezető tisztviselő hetenkint egyszer bezárja az irodáját, ahonnan a demokratikus ország rendeletei­t kel végrehajtania és FR, MÁSHOFÁ! illendően elmegy a rendőrségre je­lentkezni, különben internálják. Mondjuk, hogy Takács Dezsőnek, nyilván meglévő ,k­t­űnő összeköttetései révén, sike­rül ettől a tehertől sabadulnia. Azzal rendbe jönnie az ügye? Erdőbényén soha- Aki egyszer a község jelentős közvéle­ménye szerint méltatlalmnak mutatkozott a­rra, hogy félremért fővel járjon a falu­jában, annak ugyanott vezető ádásban ügyködnie soha többé nem szabad. Erdő­­bényén ugyanis súlyos problémák is van­nak, amelyeket csak tekintélyes és emer­­gikus tisztviselő­­tudhat megoldani. Ott még földkérdés is van. Pompás szőlők cserélnek gazdát és nem a minde­gy az, hogy e®t a műveletet ki hajtja végre. A vezető­­jegyző­k a harmadik magyar köztársaság­­ban elsősorban ezeknek az eddig kisemmi­zett parasztoknak a jogos igényeit kell szolgálják. A húsz magyar a község nevé­ben még sem akarja ettől a Takács Dezső­től elvenni a kenyeret. Nim­­át kéri a magyar demokráciától, hogy ő állá­stalanul maradjon, h­a­nem a fajtánkhoz illő bölcs nagylü­kűséggel csak azt, hogy helyezzék olyan községbe, ahol nem tudnak viselt dolgairól és ot, valahol adják meg neki a lehető­­séget ahhoz, hogy vegyen részt az újjá­építésben. Az erdélyi magyarság vezére példát mutat... Marosvásárhely, 1947 január 1. Az a hangsúlyozott barátság, melyet Groza miniszterelnök a magyarok és a magyar kultúra mellett állandóan kifejezésre juttat, most gyakorlati formában jelentkezik az erdélyi magyar színjátszás fejlődésében. A kolozsvári Nemzeti Színház, mely az utolsó években Kemény János báró irányítása és támogatása mellett maga köré gyűjtötte a legkitűnőbb erdélyi írókat és művészeket, most, az irapérium­­változás után Marosvásárhelyt működik. Itt is az Erdélyi Helikon alapítója vezeti, aki azon­ban már nem használja bárói elmét és régi poli­tikai felfogásának megfelelően belépett az Erdélyi Magyar Kommunista Pártba. Az egykori m­aros­­vécsi várúr puritán életmódjával is példát mutat Erdély magyarságának. Kilenc gyer­mekét a legegyszerűbb körülmények között neveli és tanítja, hogy az ő útját járják, mely a szellem embereié, akik nem ismernek elő­jogokat, csak a tudománynak és művészetek­nek szentelt élet tisztasága előtt hódolnak meg. A román demokrácia méltányolja az Erdélyi Helikon alapítójának munkáját és támogatja törekvéseiben a magyar irodalom és színművé­szet hagyományainak megőrzése és tovább­fejlesztése érdekében. A földosztás során ki­­sajátított erdőségeit is visszaadták a marosvásár­helyi magyar színház igazgatójának, aki azonban annak jövedelmét nem maga és nagyszámú családja részére fordítja, hanem teljes összegében az Erdélyi Helikon feltámasztására és a magyar színjátszás támogatására használja fel. Ilyen magatartás után megérthetjük, hogy Kemény János pártkülönbség nélkül a legnagyobb népszerűségnek örvend az erdélyi magyarság körében. KELENGYE minőség.

Next