Képes Figyelő, 1950 (6. évfolyam, 2-34. szám)

1950-06-24 / 25. szám

— Ki kell szor­itanunk a város vezetéséből a régi rendszer marad­ványait, a bürokráciát, a korrupciót s biztosítani, hogy a dolgozó néphez hű tisztviselők odaadóan szolgálják a nép ügyét, — mondotta megnyitó bes­zédében Kovács István, a Nagybudapesti Pártbizottság titkára a fővárosi városi tanács ünnepélyes alakuló ülésén. — A tanács tagjai között képviselve vannak a munkások, dolgozó parasz­tok és a haladó értelm­iség legjobbjai — A tanácsok munkáján­a­k megindulása — hangoztatta a miniszter­tanácsot képviselő Zöld Sándor belügyi államtitkár — dolgozó népünik új győzelme, amelyet méltán sorolhatunk azok közé a nagy győzel­mek közé, amelyeket Pártunk Irányításával az elmúlt öt év során kivívtunk. Ezen a tanácsülésen válik eleven valósággá a főváros dol­gozói által évtizedek óta óhajtott egység A főváros dolgozói ne­vében Pongrácz Kál­mán, a végrehajtó bi­zottság elnöke mondott beszédet Az ünnepélyes alakuló ülés közön­ségének padsoraiban: Muszna Imre Kossuth-díjas sztahánovista és Par­­ragi György főszerkesztő . Az új városháza dísztermének első sorában (balról jobbra): Gerő Ernő, Dobi István, Farkas Mihály és Horváth Márton.(Escher felv.) Képek, rendőri és bírálági jegyyzőkönyek... A magyar szabad sajtó első nyomtatványa, a »Nemzeti Dal«... Fiatal nyomdászok szedték és nyomtatták ki, ők osztogatták szét 1848 márciusának ujjongó népe között Ezzel a történelmi dokumen­tummal kezdődik a Munkásmoz­galmi Intézetben a DISz alakuló kongresszusa alkalmával rende­zett kiállítás színes anyaga, amely száz évre visszamenőleg bizo­nyítja, hogy a magyar ifjúság mindig tevékeny részt vett a ha­ladó munkásmozgalomban. Petőfi és Vasvári korában ugyan még nem volt önálló szervezetük, de a fiatal kézművesek az osztrák­­bérenc rendőrkohjók és besúgók terrorja ellenére is lelkesen, tel­jes szívvel csatlakoztak a sza­badságharc nagy eszméihez. Azután jöttek a ferencjózsefi elnyomatás és munkásüldözés év­tizedei. Csak a századfordulón lángolt fel ismét a jogok köve­­telése; Szegeden sztrájkba lépek­ a munkáslányok és több fizetést, emberséges bánásmódot követel­nek. Ekkor már »Előre« címmel újságjuk is van az öntudatos ta­­noncoknak, akik Marx és Engels tanain nőnek fel és sokat tanul­nak az 1905-ös orosz forradalom­tól. Küzdelmük egyelőre nem sok sikerrel kecsegtet ugyan, dte a bátor mun­kásifjúság nem retten meg a rendőrkardtól és veszé­­yektől: a Dunán rendezett csónak­ünnepélyen tartja meg illegális ifjúsági kongresszusát 1908-ban. Dj lendületet kap a mozgal­muk, amikor Rákosi Mátyás áll az­ ifjúmunkások élére. Egyete­mistákat szervez a Qaliki Körbe, a munkásfiatalság egyre öntuda­­tosabb és bátrabb lesz. Az Ifjú­munkások Országos Szövetségé­nek alakuló gyűléséről 1918-ban forró üdvözletet küldenek a szov­jet proletariátusnak és győzelmes vezérének, Leninnek. Egy év múlva a Kommiunista Ifjúmunká­sok Magyarországi Szövetsége bontja ki zászlaját és Rákosi irá­nyításával a kommunista pro­f• Az Ifjúmunkások jogait és a dol­gozó fiatalok továbbképzését biz­tosító rendeletek között — sgykoru kép a gödöllői erélyi kastélyról, amely 1919 ben a proletárgyerme­­kek üdülője lett (Escher felv.) grammot veszi át céljainak ki­vívásához. A 25 éves Horthy-fasizmus ira­tai, képei, rendőri és bírósági jegyzőkönyvei azt az elnyomatást mutatják be, amely a KIMSz tag­jait m­inden ímeg­mozdulásában sújtotta. Földalatti munka, a munkásság felvilágosítása és ta­nítása, sztrájkok és tüntetések sorozata jellemzi ekkor a haladó ifjúsági munkásmozgalmat, ame­lyet vérbe szeretne fojtani a ke­gyetlen államapparátus. Mártírok arcképei sorakoznak a falon; Lőwy Sándor, Braun Éva, Kulich Gyula, Kilián György, Ságvári Endre. Róluk mondotta Rákosi Mátyás a Ma fiatalságának: — Példaképpen állítjuk oda az új harcosok elé azokat a hősöket, akiknek önfeláldozó küzdelme nékül nem tud smiki volna rá­térni a szabadbáig, a jobb Ijlövé­séé vezető útra. Ez az út is megnyílt egyszer. A felszabadulás után diadalma­san tört előre az új ifjúság. A képek, táblázatok azt tárják a néző elé, hogy a Párt biztos ve­zetéséivel ma is i igen nagyszerűen vesz részt az ifjúság a termelés­ben és a tanulásban egyaránt. Sztahánovisták, élmunkások, bri­­gádosok, traktoristák, éltanulók százai és ezrei rekrutálódnak so­raikból, amíg el nem érkeznek 1950 június 18-ig, amikor meg­alakul a Dolgozó Ifjúság Szövet­sége. Éa ez a kép zárja be az ifjú­munkás mozgalom kiállításának értékes anyját, a boldog jövője felé induló ifjúmunkás, paraszt­­leány és a néphadsereg fiatal ka­tonája testvéri kezet fog egymás­sal A százéves Ifjúmunkásmozgalom kiállításának nagytermében, Sztálin impozáns szobra mögött hatalmas felirat hirdeti Rákosi Mátyás sza­vait az ifjúságról: »A szocializmust építő állam gondoskodik róla, hogy az ifjúság minden támogatást megkapjon arra, hogy nyugodtan, alaposan felkészülhessen és nyugodt bizakodással nézhessen a jövőbe!«

Next