Képes Ifjúság, 1985. (40. évfolyam, 1740-1778. szám)
1985-02-06 / 1741. szám
oldal a Képes Hiúság Visszajelzés« Visszajelzés Nagy szamár avagy ASINUS MAGNUS Amióta leérettségizve, büszkén, diplomával a kezemben búcsút mondtam az iskolapadnak, és nem érnek különböző „léleknyomorító” hatások az iskola részéről, mint ahogy nem vagyok kitéve egyes tanár-hárpiák rigolyáinak sem, de vagyok idénymunkás-munkanélküli, többször gondolkodtam azon, mi könnyebb: „recetálni” az ötvenkilós zsákok alatt, és közben örülni, hogy lám, mégis akadt munka számomra, még ha rövid időre is, és ha nem is az, amit tanultam, vagy elviselni azt, hogy tanárom nagy szamárnak nevez az osztálytársaim előtt, esetleg le is hülyéz. Akármit mondatok, nekem az utóbbi tűnik könnyebbnek. Egyik tanárom, aki a szakközépiskolában tanított, a címben és az előbb említett jelzős szerkezettel illette azokat, akikre megharagudott. Igaz, latinul mondta (asinus magnus). A tanár néptárs, T. M., szaktantárgyakat, növénytermesztést és öntözést adott elő, és nagy a valószínűsége, hogy most is ezt teszi a zombori Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskolában. Nem szörnyeteg (monstrum magnum), de nem is mondható el róla, hogy valami „diákálom”. Egy idősebb, klasszikus módszereket alkalmazó tanár, akit a padban ülve csendben kell várni, mert ha valakit a folyosón csíp el, menthetetlenül eltávolítja az óráról nem tudván, hogy ezzel vissza is lehet élni. Megesik ugyanis az a csalafintaság, hogy a diák, aki nem készült az órára, tehát katasztrófa lenne rá nézve egy felelős, nem akar szökés gyanújába keveredni, ezért készakarva besétál a tanár kelepcéjébe. Az osztályfőnök előtt azzal védekezik, hogy őt (természetesen igazságtalanul) kizavarták az óráról. Valószínűleg enyhébb büntetéssel ússza meg a dolgot, mintha szándékos szökés lenne a rovásán. A tanár, miután elvégzi a „tisztogatást”, illetve kiküldi a rendetlenkedőket, beírja az órát, mi mást is tehetne, felelet, vagyis következik a „tetemrehívás". A szegény áldozatnak — hogy még véletlenül se folyamodhassak külsöttüldőző segédeszközökhöz, ha netán kihull egy fontos adat agytekervényei közül, és hogy a szomszédok se tudják gyorssegélyben részesíteni — ki kell ülnie a tábla elé, nem veheti le tekintetét a fehér pontról, amelyet a tanár felrajzolt. Nem csoda hát, hogy idővel minden kín, szenvedés és rossz, ami létezik a világon, fehér ponttá egyszerűsödve jelent meg képzeletünkben. Súgni tilos volt, mert akit rajtakapott ezen a bűntetten, menten „kitódította” a folyosóra. Mivel olyanok is akadtak, akik a felelő iránt érzett szolidaritásból vállalták az eltávolítás következményeit, precíz ember lévén mindent elkövetett, hogy valami módon ezeket a diákokat is megrettentse, ilyenkor a megfélemlítés legősibb módját helyezte kilátásba. Persze, senki sem hitte, hogy a nála két-három fejjel magasabb, tagbaszakadt középiskolások közül valakit meg fog ütni, de azért úgyahogy sikerült megfékeznie a társaságot. Volt egy „bűvös füzete”, ahova bele-belepillantott magyarázás közben, és ahonnan feleltetéskor kérdései tömkelegét merítette. Év közben semmit sem volt szabad elfelejteni. A legelső leckét éppúgy kérdezte tanév végén, mint az előző óra anyagát. Három nyelven adott elő: magyarul, szerbhorvátul és latinul. Dicséretére szolgál, hogy anyanyelvétől függetlenül igyekezett magyarul előadni. Ha egy kifejezés nem jutott eszébe, mindig szerbhorvátul mondta. A növények nevét latinul is megadta (pl. Lamium purpureum — árvacsalán). Néha tévesen mondott egy-egy kifejezést, mint pl. „szárazsági nedvesség”, és csak nehezen lehetett meggyőzni, hogy ilyesmi nem létezik. Lehetetlen volt beszélgetni vele az órán, tanulás helyett vitatkozni valamiről, legfeljebb a leckével kapcsolatban. Csak néhány szó erejéig vett részt társalgásunkban. Ez így zajlott: — Miről beszélgettek? — Az ökölvívásról. — Annak idején én voltam a legjobb bokszoló a környékünkön! Ha netán valakiben különös vonzalmat ébresztettem iránta, iratkozzon a zombori mezőgazdasági középiskola növénytermesztési szakára. Sípos Ferenc Bezdánújvár utca 48. (A FÉLÉVI SZÜNET ALATT KAPTUK AZ ALÁBBI LEVELET AMERIKÁBÓL) Világűri üzenet a diákírókban? Columbus, Ohio, 1084. december vége Háromhasábos cikk jelent meg A helyi újság tudományos rovatában. Columbus város peremén, ahol a legszélső lakótelepet golfpályák választják el a farmoktól, több száz méterre elrnyúlóantennahálózatot építettek majd egy évtizeddel ezelőtt. Az itteni OSU (Ohio State University, azaz a helyi egyetem) hallgatói az „egyetem nagy fülének” nevezik tréfásan ezt a furcsa „szerkesztményt”, amely a világűrt pásztázva az onnan jövő rádióhullámokat érzékeli, mint említettem, immár vagy tíz éve. Az űrből rengeteg jel érkezik hozzánk, teljes biztonsággal eddig csak az égitestek természetes kisugárzását tudták megkülönböztetni. Ám lehetséges, hogy a Sok jel között egy magasabb civilizáció üzenete is rejtőzik. De hogy találjuk meg? Ilyen antennarendszerek nemcsak a Columbusban épültek, hanem USA-szerte,sőt a világ minden táján is, s a tudósok ezrei próbálnak rájönni, miben is lehet egy ilyen üzenet, vagy egy évek (évtizedek) óta kószáló jeladás, amit talán egy elveszett, kóválygó világűri szonda bocsátott ki. Hiszen olyan probléma ez, mint amikor egy keresztrejtvényt akarnánk megfejteni, aminek sem az alakját, sem a nyelvét nem ismerjük!! ! Sőt, még azt sem tudjuk pontosan, mikor bocsátották ki!? Valaki időzhtte hogy komputer segítségével telán hamarabb meg lehetni találni, csakhogy az is költséges. Egy aztán az eddig észlelt sajátos jeleknek alig 1—2 százalékát analizálták. És most következik a helyi lap ötlete: egy kis maszek vállalat felvásárolta az ilyen megfigyelő állomások magnószalagjait melyek a 24 órás felvételeket rögzítik, évekre visszamenőleg. Ezeket negyedéves részletekre bontva komputerdiszkekre tette át, mellékelve a már meglevő lehetséges megoldásokat, valamint az eddig használt analizáló — matematikai és logikai — rendszereket. Az ilyen diszkeke mest darabonként 6 dollárért, karácsonyi ajándékként árusították. Nagyon sokan vettek belőlük komputerbolond gyermekeiknek. Itt, az USA-ban az iskolás gyerekeit az ábécével szinte egyidejűleg a komputerhasználatot is tanulják. A gyerekek milliói szabad idejük nagy részét azzal töltik, hogy a diáksarokban a házi számítógépeket bütykölik naphoszszat. Most legalább van értelme ennek a „bütykölésnek”. Abból indulnak ki ugyanis, hogy a fiatalok nagyobb lelkesedéssel és előítélet nélkül fognak hozzá mindenhez, ami új, nem úgy, mint sok felnőtt, vagyis az idősebb nemzedék. Nem lehetetlen tehát, hogy egy nekünk szóló világűk (»senkiet* ha ilyen létezik — egy diákszobából fogunk először megtudni, és nem hatalmas csillagvizsgáló-intézetből. ha üzenet egyelőre — nincs rá, «vár* ható, hogy az amatőr „csillagfülelők*» száma rohamosan megnövekszik. Az bizonyos, hogy az említett kis vállalkozás nagy üzletet csinált. . • Kovács Béla, mérnök