Képes Ifjúság, 1987. (42. évfolyam, 1819-1858. szám)
1987-04-01 / 1830. szám
A középiskolások művészeti vetélkedőjének CSÓKAI CSATA A zentai körzet tini előadóművészei és tollforgatói ezúttal a csókai Testvériségi egység Középiskolában küzdöttek meg a döntőbe jutásért. A Cs. Simon István (elnök), Kónya Lívia és Keszeg Károly összetételű bíráló bizottság úgy találta, hogy tizenhármuknak Becsén is lenne keresnivalójuk, mégpedig a következőknek. « anyanyelvi versmondás: Borbély Tünde (Zenta) Árok Angéla (Ada) » prózamondás: Vicéi Zsolt (Zenta) Jegercsik Erika (Csóka) környezetnyelvi versmondás: Svetlana Tucakov (Zenta) Aleksandra Cosic (Zenta) novella: Bakai Magdolna (Ada) Szabó Attila (Zenta) vers: Szegedi Szabó Béla (Zenta) Molnár V. Zoltán (Zenta) riport: Greguss Győző (Csóka) humoreszk: Kajda Cecília (Ada) Tóth Csaba (Ada) Rövid értékelésében a zsűri elnöke elmondta, hogy fogyatkozó versenykedv jellemzi ezt a vetélkedőt, de azért volt néhány nagyon szép, mondhatni kiemelkedő teljesítmény is. Akinek most nem sikerült, folytatnia kellene a munkát, hogy legközelebb rácáfolhasson a döntésre, a győzteseknek pedig nem lenne szabad megrekedniük az elért szinten, beérniük egy becses jó szerepléssel, megengedniük, hogy többé ne halljunk felőlük. Mert nagyon sokan tűntek így el, szinte nyomtalanul, és legfeljebb életük egy-egy jelentősebb fordulatáról értesülünk, ám azt, amivel egykor kivívták az elismerést, tán már maguk is elfelejtették ... A vetélkedő jubileumának évében, amikor többet emlegetjük a múltat, nyilván nem felesleges ilyesmin is eltöprengeni, hiszen talán több köze van a zónaversenyek rendre közepesnek minősített szívonalához, mint ahogy első pillanatban gondolnák. A Csóka fellépők azonban valószínűleg nem a távolabbi jövő miatt voltak szokalanul idegesek. Az egyszerű lámpalázat jócskán lepipáló feszültséget nemcsak a zsűri asztaláról „lesegített” ásványvizes üveg bánta, hanem sok produkció is. Valóban nagy igazságtalanság a sors részéről, hogy ilyen helyeken csupán a pillanatnyi teljesítmény számít, azt értékelhetik. Nem akarunk most okoskodni, hogy a folyamatos munka gátat vetne a romboló nyugtalanságnak is, Inkább higgyétek el: aki tovább jutott, megérdemelte, aki lemaradt, nyugodtan próbálkozhat legközelebb, és a 12. oldal ZRENJANINBAN HOGY VOLT? Ott éppen egy héttel ezelőtt zajlott le a körzeti válogató verseny. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület nagytermében a Nikola Tesla Építészeti, Elektrotechnikai és Faipari meg a Koca Kolarov Társadalmi Szakirányú Középiskola diákjai gyülekeztek: sok kiváló versmondó, egy nagyszerű prózamondó, két gyöngécske költő, két valamivel jobb novellista, két remek riporter, egy hihetetlenül érett kritikus (meg egy éretlen) és két bizonytalan humorista. Többet két-két kategóriában is szerepeltek, de csak egyiküknek sikerült kettős győzelmet aratnia A felsorolásból már kitetszenek az erőviszonyok. A " zrenjanini"szavalók, a múlt évi döntőről se távoztak üres kézzel, és — bár hálátlan dolog jósolni — nyilván az idén sem lesz másként. Pontosan értelmezve, szinte hibátlan hangsúlyokkal, tisztán, bátran, lendületesen adták elő az egyéniségüknek megfelelő verset jóformán valamennyien, úgyhogy dr. Vajda Gábor irodalomkritikus. Marcsók Vilma ás Tolmácsi Kálmán Ilona tanárnők meg a Képes Ifjúság kiküldött munkatársai csak hoszszas mérlegelés után tudták megnevezni a Becsére javasolt tanulókat. Jó volt hallgatni a Móricz Pillangó című regényéből kiemelt részletet is, kár, hogy többen nem próbálkoztak prózával. A riportok szerzői nagy körültekintéssel, sokoldalúan dolgozták fel témájukat, ügyelve közben a megfogalmazás mikéntjére is, és bizonyára nem fognak szégyent vallani a döntőben. Ez vonatkozik a továbbjuttatott kritika írójára is, aki a középiskolás szintet jóval meghaladó munkával jelentkezett. A győztes novella furcsa látomásokat közvetít, és igencsak különbözött meglehetősen erőtlen, kevés eredetiséget felmutató műfajtársaitól. A poéta- és humoristajelöltek nem érdemelték ki a Becsén való részvételt — ez arra utal, hogy azért Zrenjaninban sem csinálnak éppen mindent jól .. . A legjobbak: versmondás: Simon Aranka (Nikola Tesla iskola) Vencel Valentina (Nikola Tesla iskola) Tápai Ildikó (Koca Kolarov iskola) prózamondód: Simon Aranka novella: Győtfi Lídia (Nikola Tesla iskola) riport: Bclovai Irén (Nikola Tesla iskola) Jeremiás Szilvia (Koca Kciarov iskola) kritika: Puskás János (Nikola Tesla iskola).