Képes Ifjúság, 1990. (45. évfolyam, 1935-1971. szám)
1990-12-19 / 1970. szám
FEKETE ZÓNA • FEKETE ZÓNA • FEKETE ZÓNA MOHVAL*ottMEGGYÖTÖRT BESZÉLGETÉS ROBERT DE NIRÓVALAMERIKAI FÉRFILÉLEK 5 Az idő tájban utasította vissza az Utolsó megkísértést, mikor a Krisztus-szerű Mendozát játszotta. De aki hasonlatos Krisztushoz, még egyáltalán nem maga Krisztus. „A láthatónál igazibbat, kézzel foghatóbbat akartam csinálni. Mendoza is átlényegül, igaz, de mégis ő nem Jézus.” Az elmúlt másfél év mindenképpen eddigi legtermékenyebb korszaka volt, eredménye egy filmközpont és öt film. A Bicskát David Jones rendezte, Ed Harris benne a partnere, a Stanley és Irisben Jane Fonda mellett egy írástudatlant játszik, a Nem vagyunk mi angyalok Sean Penn-nel a Bogart-Ustinov-féle eredeti újrafeldolgozása, ezt Neil Jordan rendezte, az Ébredéseket pedig most forgatják, Penny Marshall rendezésében. Van még egy: a Jómadarak, a tervek szerint 1990-ben mutatják be. Ez utóbbit egy De Niro filmjeinél rég nem látott ember rendezte - Martin Scorsese. Hihetetlen, de nyolc éve, A komédiáskirály óta ez az első közös filmjük. Úgy tűnhet, ha évente két-három filmet forgat, De Niro már nem élhet a védjegyévé vált elmélyült elemzés és szerepépítés módszerével. „Nem, efelől nyugodt vagyok. Ezt én is végiggondoltam. Korábban másfél évente csináltam egy filmet és már tudom növelni az iramot. Abban a korban vagyok, mikor nem akarom vesztegetni az időt.” Például az energiájáról való ilyen hűvös és üzletszerű társalgás az, amiben De Niro elüt azoktól a színészektől, akikhez gyakorta hasonlítják Brandótól és James Deantől. A titokzatos csatornákon, ahogy egyik színész befolyásolja a másikat, De Niróból is árad a hatás - szemmel láthatóan Sean Pennre, aki ezt el is ismeri. A nagyrabecsülés kölcsönös, így hát Pennre De Niro hat, De Niróra Brando, Brandóra Paul Muni. Ami közös lehet bennük, az a meggyötört amerikai férfilélek, s ha van valami közös a jelenségükben is, akkor az az, hogy legyen bár kivívott életterük óriási, vagy éppen nyomorúságosan kicsi, teljesen uralják azt. Ám De Niro esetében világos, hogy a filmbeli „sötét, megkínzott" alakoknak vajmi kevés közük van a magabiztos, lefegyverzően határozott személyhez, aki ő valójában. Többé-kevésbé általános vélemény, hogy korunk három lázongó szellemű színésze Brando, Dean és De Niro. Mindhárman belevesznek a szerepükbe és csak maszkjuk pszichikai védelmében fedik fel rejtett valójukat. Elia Kazan egyszer azt mondta: „De Niro megkönnyebbülést és kielégülést talál abban, hogy mássá válik.” Eltérően más színészektől, akiket meggyötört a hivatásuk, De Niro meglehetősen elégedett azzal, amit megölt. VÉGE E. A. Poe A MORGUE UTCAI KETTŐS GYILKOSSÁG Annyi bizonyos, hogy asszonyi erő nem végezhetett így a szerencsétlenekkel, még felfegyverezve sem. Madame L. feje, mikor a tanú látta, teljesen levált törzséről, és a felismerhetetlenségig össze volt zúzva. Torkát valamilyen rendkívül éles eszköz - lehetséges, hogy borotva metszette el. Alexandre Etienne sebészt Dumas orvossal együtt hívták a holttestekhez. Ugyanazt mondja, amit az orvos, és csatlakozik véleményéhez. Kihallgattak még más embereket is, de másfajta, nevezetesebb vallomás nem hangzott el. Ilyen rejtélyes és minden részletében meglepő gyilkosság - ha ugyan egyáltalában gyilkosságról lehet szó - Párizsban soha még nem történt. A rendőrség teljesen tehetetlen - ami ilyen természetű eseteknél elég szokatlan jelenség. A titok nyitjának még csak árnyékát sem látjuk. Az újság esti kiadása arról az izgalomról számolt be, amely a Quartier St. Rochot magával ragadja. A házat újra és újra átkutatták, minden tanúvallomást a leggondosabban fontolóra vettek, a tanúkat keresztkérdések alá vetették, de minden fáradság és nyomozás hiábavalónak bizonyult. Egy legújabb hír azt jelentette, hogy Adolphe Lebont, a banktisztviselőt letartóztatták és bebörtönözték - bár az ismertetett tényálláson túl semmi terhelő bizonyíték nem merült fel ellene. Úgy látszik, Dupint rendkívül érdekelte az ügy minden mozzanata - legalábbis viselkedéséből erre következtettem, mert ő maga nem nyilatkozott, és nem kísérte megjegyzésekkel az esetet. Csak miután Lebon elfogatását is közölte az újság, kérdezte meg tőlem, hogy mi a véleményem a kettős gyilkosságról. Én is csak azt mondhattam neki, amit minden párizsi, hogy megoldhatatlan titokkal állunk szemközt. Nincs mód a gyilkos nyomára jutni. - Nem ítélhetünk a lehetőségekről - felelte Dupin -, amíg a vizsgálat ilyen mederben folyik. Hiába dicsérik a párizsi rendőrséget, hogy milyen éles látású, ebben az esetben csak ravaszkodó, de más semmi. Nincs módszeresség az eljárásban, csak azt teszi, amire a pillanat ösztönzi. Egy egész nagy gépezetet indít meg, de eljárása annyira nincs összhangban az esettel, hogy engem Monsieur Jourdainre emlékeztet. Az úrhatnám polgárból, aki pongyoláját kéri, hogy jobban hallhassa a zenét. Igaz, sokszor meglepő eredményeket ér el a mi rendőrségünk, de ez többnyire ernyedetlen szorgalmának és buzgóságának a jutalma. Ha ez a két tulajdonság nem elegendő, akkor az egész gépezet megáll, csődöt mond, így például Vidocq jó szimatú és kitartó rendőr volt, de mert gondolkodása nem volt kellően iskolázva, akármilyen odaadással kutatott is, folytonosan hamis nyomra tévedt. Túlságosan közelről nézte a dolgokat, és ez megzavarta látását. Lehet, hogy egy-két részletet rendkívül tisztán látott, de az egészet szem elől tévesztette. Ez gyakran megtörténik azokkal, akik nagyon is mélyére akarnak hatolni a dolgoknak. Az igazság nem mindig rejtőzik egy kút fenekén. (Folytatjuk)