Képes Ifjúság, 1990. (45. évfolyam, 1935-1971. szám)

1990-12-19 / 1970. szám

FEKETE ZÓNA • FEKETE ZÓNA • FEKETE ZÓNA MOHVAL*ottMEGGYÖTÖRT BESZÉLGETÉS ROBERT DE NIRÓVALAMERIKAI FÉRFILÉLEK­ 5 Az idő tájban utasította vissza az Utolsó megkísértést, mikor a Krisztus-szerű Men­­dozát játszotta. De aki hasonlatos Krisztus­hoz, még egyáltalán nem maga Krisztus. „A láthatónál igazibbat, kézzel foghatóbbat akartam csinálni. Mendoza is átlényegül, igaz, de mégis­­ ő nem Jézus.” Az elmúlt másfél év mindenképpen eddigi legtermékenyebb korszaka volt, eredménye egy filmközpont és öt film. A Bicskát David Jones rendezte, Ed Harris benne a partnere, a Stanley és Irisben Jane Fonda mellett egy írástudatlant játszik, a Nem vagyunk mi an­gyalok Sean Penn-nel a Bogart-Ustinov-féle eredeti újrafeldolgozása, ezt Neil Jordan rendezte, az Ébredéseket pedig most forgat­ják, Penny Marshall rendezésében. Van még egy: a Jómadarak, a tervek szerint 1990-ben mutatják be. Ez utóbbit egy De Niro filmjei­nél rég nem látott ember rendezte - Martin Scorsese. Hihetetlen, de nyolc éve, A komé­diáskirály óta ez az első közös filmjük. Úgy tűnhet, ha évente két-három filmet forgat, De Niro már nem élhet a védjegyévé vált elmélyült elemzés és szerepépítés mód­szerével. „Nem, efelől nyugodt vagyok. Ezt én is vé­giggondoltam. Korábban másfél évente csi­náltam egy filmet és már tudom növelni az iramot. Abban a korban vagyok, mikor nem akarom vesztegetni az időt.” Például az energiájáról való ilyen hűvös és üzletszerű társalgás az, amiben De Niro elüt azoktól a színészektől, akikhez gyakorta ha­sonlítják­­ Brandótól és James Deantől. A ti­tokzatos csatornákon, ahogy egyik színész befolyásolja a másikat, De Niróból is árad a hatás - szemmel láthatóan Sean Pennre, aki ezt el is ismeri. A nagyrabecsülés kölcsö­nös, így hát Pennre De Niro hat, De Niróra Brando, Brandóra Paul Muni. Ami közös lehet bennük, az a meggyötört amerikai férfilélek, s ha van valami közös a jelenségükben is, akkor az az, hogy legyen bár kivívott életterük óriási, vagy éppen nyo­morúságosan kicsi, teljesen uralják azt. Ám De Niro esetében világos, hogy a film­beli „sötét, megkínzott" alakoknak vajmi ke­vés közük van a magabiztos, lefegyverzően határozott személyhez, aki ő valójában. Töb­­bé-kevésbé általános vélemény, hogy ko­runk három lázongó szellemű színésze Brando, Dean és De Niro. Mindhárman bele­vesznek a szerepükbe és csak maszkjuk pszichikai védelmében fedik fel rejtett való­jukat. Elia Kazan egyszer azt mondta: „De Niro megkönnyebbülést és kielégülést talál abban, hogy mássá válik.” Eltérően más szí­nészektől, akiket meggyötört a hivatásuk, De Niro meglehetősen elégedett azzal, amit megölt. VÉGE E. A. Poe A MORGUE UTCAI KETTŐS GYILKOSSÁG Annyi bizonyos, hogy asszonyi erő nem végezhetett így a szerencsétlenek­kel, még felfegyverezve sem. Madame L. feje, mikor a tanú látta, teljesen levált törzséről, és a felismerhetetlenségig össze volt zúzva. Torkát valamilyen rendkívül éles eszköz - lehetséges, hogy borotva metszette el. Alexandre Etienne sebészt Dumas orvossal együtt hívták a holttestekhez. Ugyanazt mondja, amit az orvos, és csatlakozik véleményéhez. Kihallgattak még más embereket is, de másfajta, nevezetesebb vallomás nem hangzott el. Ilyen rejtélyes és minden részletében meglepő gyilkosság - ha ugyan egyál­talában gyilkosságról lehet szó - Pá­rizsban soha még nem történt. A rend­őrség teljesen tehetetlen - ami ilyen természetű eseteknél elég szokatlan je­lenség. A titok nyitjának még csak ár­nyékát sem látjuk. Az újság esti kiadása arról az izga­lomról számolt be, amely a Quartier St. Rochot magával ragadja. A házat újra és újra átkutatták, minden tanúvallo­mást a leggondosabban fontolóra vet­tek, a tanúkat keresztkérdések alá ve­tették, de minden fáradság és nyomo­zás hiábavalónak bizonyult. Egy leg­újabb hír azt jelentette, hogy Adolphe Lebont, a banktisztviselőt letartóztatták és bebörtönözték - bár az ismertetett tényálláson túl semmi terhelő bizonyí­ték nem merült fel ellene. Úgy látszik, Dupint rendkívül érdekel­te az ügy minden mozzanata - legaláb­bis viselkedéséből erre következtet­tem, mert ő maga nem nyilatkozott, és nem kísérte megjegyzésekkel az esetet. Csak miután Lebon elfogatását is kö­zölte az újság, kérdezte meg tőlem, hogy mi a véleményem a kettős gyil­kosságról. Én is csak azt mondhattam neki, amit minden párizsi, hogy megoldhatatlan titokkal állunk szemközt. Nincs mód a gyilkos nyomára jutni. - Nem ítélhetünk a lehetőségekről - felelte Dupin -, amíg a vizsgálat ilyen mederben folyik. Hiába dicsérik a pári­zsi rendőrséget, hogy milyen éles látá­sú, ebben az esetben csak ravaszkodó, de más semmi. Nincs módszeresség az eljárásban, csak azt teszi, amire a pilla­nat ösztönzi. Egy egész nagy gépezetet indít meg, de eljárása annyira nincs összhangban az esettel, hogy engem Monsieur Jourdainre emlékeztet. Az úr­hatnám polgárból, aki pongyoláját kéri, hogy jobban hallhassa a zenét. Igaz, sokszor meglepő eredményeket ér el a mi rendőrségünk, de ez többnyire er­­nyedetlen szorgalmának és buzgósá­­gának a jutalma. Ha ez a két tulajdon­ság nem elegendő, akkor az egész gé­pezet megáll, csődöt mond, így például Vidocq jó szimatú és kitartó rendőr volt, de mert gondolkodása nem volt kellően iskolázva, akármilyen odaadás­sal kutatott is, folytonosan hamis nyomra tévedt. Túlságosan közelről nézte a dolgokat, és ez megzavarta lá­tását. Lehet, hogy egy-két részletet rendkívül tisztán látott, de az egészet szem elől tévesztette. Ez gyakran meg­történik azokkal, akik nagyon is mélyé­re akarnak hatolni a dolgoknak. Az igazság nem mindig rejtőzik egy kút fe­nekén. (Folytatjuk)

Next