Képes Kiállítási Lapok, 1873 (1-25. szám, Új Folyam 1-17. szám)
1873-10-19 / 12. szám
ugyan egyes szép tárgyak, melyek egyikmásik magasabb osztálynak haladottságát jelezik, de komoly czélra s tervszerű haladásra nem hagynak következtetni, s más előre haladott államokéhoz viszonyítva, tagadhatlanul maradást bizonyítnak. S mivel ugyanezen osztályból is oly igen különfokozatú munka van felküldve, s az sem korukkal, sem rendeltetésük- és életczéljukkal nincs összefüggésben, hinni lehet, hogy a növendékek mindig tetszés szerinti anyagból dolgoznak s kényelmüknek kedvezőbb munkát végeznek. Ez eléggé szomorú körülmény s óhajtandó, hogy rajta segítve legyen. — Mi sem lehetvén feltűnőbb, mint az árnyék fény mellett, bevalljuk, hogy ide állítási csarnokunkban az öröm, megnyugvás, kibékülés és remény érzései közt szemléltük azon nagy gonddal összeszerkesztett rend- szeres kézimunka-gyűjteményt, melyet Zirzen Janka, a budai, állami nőképezde igazgatónője állított ki. Ha tudomást vehetnének arról a kézimunka-tanítónők, s az abban lerakott irányelveket követni elég erélylyel bírnának, néhány év alatt e tekintetben is sokra mehetnénk . . . A gondos egyszerűségnek és türelemnek, a családi életben annyira szükséges takarékosságnak különösen meglepő nyomaira találunk a svájcziaknál és a német birodalom egyes államaiban, melyeket azonban Ausztria is valóban ifjú erővel követni indult. Svájczban ép oly fontosság tulajdoníttatik a női kézimunkának, mint pl. a számolás vagy az olvasás-tanításnak. A teljesen összeszerkesztett rendszer tökéletesebb keresztülvihetése czéljából fali ábrákat használnak, melyek közül az első a kéztartást jelzi a kötésnél, második a harisnyakötés, harmadik az uj- és a-kötés többféle mintáit stb. Használnak fénykép-ábrákat is, melyek osztályok szerint tüntetik fel a beosztott munkát, s míg egyrészről a fokozatos haladhatást elősegítik, másrészt a megkészítésben is segédeszközül szolgálnak. — Egy tekintet ez ábrákra, s azonnal tisztán áll előttünk, hogy miként van felfogva és érvényre juttatva Svájczban a nőnevelés. Ugyanezen teremben, az asztalokon elhelyezett nagy könyvek tábláit felnyitva, találjuk az egyes osztályok készítményeit a fényképábrák által jelzett sorrendben. Mindenütt erő és czélszerűség, haszon és csin tűnnek elő, s minél több lapot fordítunk el, annál inkább tisztelőivé leszünk azon közegeknek, melyek által a nőnem ily biztosan vezettetik nem közönséges rendeltetéses czélja felé. A kéz- és gépvarrás, szabás begyakorlásával, férfi és női ing, különféle gyermekkészletek, nappali és éji köntösök, párnahuzatok, mindennemű szobai, konyhai szükséges vászon- félék és czipők készítésével, sőt még a tullangiais munkák, a behúzás, kivarrások, fehér és aranyhímzéssel sem ér véget a női kézimunkák oktatása, hanem az egyszerű és műbeszövések, elvéknyult szálak megerősítése is valóban nagyszerűen kezeltetik. Ezekhez járul a kender kezelése, ennek rendszeres feldolgozása egész a szövetkészítésig, nemkülönben a vászonneműek gyűjteménye és gombkötő munkák tanulmányozása. Berekeszti a kézimunka-kiállítást egy nagy szőnyeg, mely kelmehulladékokból van összeállítva, s mégis ízléses egészet képez. A német államok mintha csak versenyre keltek volna egymás ellen, legnagyobb részben igen szépen vannak képviselve. Nem holmi gyöngyös tálcza, kivarrott bársony, és selyemvánkosok, lámpaaljak, szalvétaszárítók stb. fényűzési értéktelen tárgyak vannak itt összehalmozva, de mindenik iskola szép rendben, könyvbe erősítve küldötte ide kiállítandó tárgyait, s ha sorra nézzük a könyveket, azokon kívül, melyeket már a svájcziaknál is említünk, találunk oly könyvet is, mely a finomabb vászonmunkákat, majd amelyik a durvábbakat, mások a kötéseket, horgolásokat, hurkolásokat, hálózásokat, jegyzéseket, hímzéseket, kivarrásokat, szabásokat és ruhaneműeket tartalmazzák. A közönséges iparos leányiskola kézimunka-kiállítása előtt is nagy elismeréssel állhatunk meg, s elgondolhatjuk, hogy nálunk ez ügyben évről-évre mily sokat akarnak markolni, s mégis minduntalan mily keveset szorítanak. Azon reményben hagytuk el e kedves helyet is, hogy az ily kézzel fogható igazságok a nőnevelés ügyét, annak irányát illetőleg, talán majd csak fölmelegítnek honunkból is sok szivet, s végre valahára a mi nőnevelésünknek is csak akad egy-két hathatós apostola! .... Ily gondolatokkal tépelődve értem az osztrák tanszerkiállítási termen keresztül, hol női kézimunkákra nem találtam, a félreeső osztrák iskolába. — E helyen sincs ez ügyet illetőleg semmi. Azt azonban méltónak tartom a fölemlítésre, hogy e rögtönzött iskolaház belsejébe összezsúfolt taneszközök közé a gyapot- és selyemkezelés, s a selyembogarak mikénti táplálását mutató készlet is föl van véve, s a háztartástanhoz is találunk egy szép gyűjteményt, mely a selymet, vásznat, kartélyt, pamutot stb., annak kezelési módját ismerteti és a különbségeket felmutatja. — Itt tudtam meg, hogy az ausztriai s különösen a szépen képviselt bécsi népiskolák kiállítása is egy helyiségben van elhelyezve a derék bécsinő-iparegylet kiállításával. E tágas, díszes teremben elhelyezett női kézimunkákról lehetetlen a legmélyebb elismerés hangján nem szólani, s ki csekély, vagy még ennél is kevesebb méltánylattal szokott a női munkákról nyilatkozni: jöjön ide, hogy megtanulhassa tisztelni azt. Itt találjuk kiállítva a pardubitzi, troppaui, tescheni, johannesbergi, innsbrucki, roveredói, velzi, halstadti, salzburgi, werfeni, tanswegi, grazi, admorti stb. elemi, felső nép- és polgári iskoláknak, nemkülönben néhány egylet alsóbb és felsőbb munkaintézetének, s különösen a bécsi nőiparegyletnek kézimunkálatait. Ismétlésekbe kellene esnünk, ha a található tárgyakat fölemlíteni akarnók. Jegyezzük meg azonban, hogy a kiállítottakból következtetve Ausztria annyira helyesen fogta fel a nők munkaképzését, hogy mint ez alkalommal a jury-bizottság érmei által, néhány év múlva Európa lesz kénytelen elismerését nyilvánítani. A nő iparegylet részéről találunk itt a sok nagyszerű tárgyon kívül: csinált virágokat füzéreket, bútor-kivarrásokat, képeket, gyönyörű függönyöket , ágy- és asztalterítőket, misemondó ruhákat stb. Ha volnának hölgyeink, kik a „nő-emancipatiót“ a munka alapján óhajtanák megfejteni, s azok nem sajnálnák az időt és fáradságot e kiállítás megtekintésére : e helyiségből ezer áldás háramolhatnék hazánk „nagyobb munkakört“ óhajtozó nőnemére is. Kerékgyártó Elek. Képeinkhez. A magyar „csárda“, melyet lapunk mai számának első oldalán másodízben ugyan, de más oldalról mutatunk be olvasóinknak, nemcsak a magyar, de a külföldi kiállítási vendégeknek is valódi Mekkájává lett. Hűségesen zarándokol oda a könnyű vérű franczia, a hidegvérű angol, a szőrszálhasogató német, sőt Alláhról és a Koránról megfeledkezett törököt is lehet a különféle nemzeteknek e csárdabeli találkáján látni. Van itt aztán „hegyen völgyön lakodalom“! Csak itt alkothatunk magunknak valóban tiszta fogalmat a „delej-folyamról“, ahol a delej gyanánt vonzó magyar bor patakokban foly, de nem mint a valódi csárdában az — asztalon és asztal alatt, hanem tanfalusi gégéken keresztül. „De a csárda mindig zajos“ — éneklé Petőfi s ha a kiállítási csárdát értette, akkor valóban látnok volt. Reggel, délben, este — a csárda mindig tömve van s a barna gyerekek zenéjének hangjai mellett egy egész világ közönsége ízleli borainkat, s hogy akad nem egy, a ki nem ismeri a magyar bor erejét s nem is fontolja meg ily ismerethiány következményeit, az azt mutatja, hogy a magyar bor nemcsak „ízlelve“ — ízlik. De ily „következmények“ csak idegen, külföldi embert érnek; a magyar ember a legtúlcsigázottabb antecedentiák után is kiállja a borpróbát. Több ízben említettük volt már, hogy a „csárda“ tulajdonképen „borizlelési csarnok“ s hogy ezért nincs a magyar bor magyar kiállító által a nemzetközi kóstoló csarnokban képviselve. Azon fényes üzletek után azonban, amelyeket magyar borral a kóstoló csarnokban osztrák kiállítók csinálnak, ezt az „azért“-et a „miért“ szerencsétlen „azért“-jának kell, hogy tartsuk. Most azonban persze már csak a késő megbánás maradt számunkra. A csárdából az iparpalota osztrák osztályába vezetjük az olvasót s itt szintén egy régi ismerősünket, a Peri-féle kiállítást keressük föl. Lapunk új folyamának 3-ik számában ismertettük volt a Peri-féle illatszer- és szappankiállítást, amelyből öt, kókuszdiószappanból készült szobrot rajzban is bemutattunk. Mai számunk 92-ik oldalán a Peri-féle kiállítás szekrényének rajzát közöljük, melyből tisztán kivehetők az előbb említett szappanszobrok alakjai s kivált a szekrény közepén Vindobona nagy szobra. Azon gyémánt-ékszerek, melyeknek rajzát a 93-ik oldalon leli meg az olvasó, az angol osztályban és pedig a híres „Hancocks et C.“ ezég kiállításában láthatók. E ezég úgyszólván egymaga képviseli az angol ékszerészetet, amely azonban az emlitett czégben méltó képviselőre lelt. A Hancocks-czég termékeit nemes egyszerűség, ízlésesség és solid tartósság jellemzi s e tulajdonságokat azon gyémánt-ékszerek is magukban foglalják, a melyeknek rajzát lapunk mai számában közöljük. A legfelső ékszer a gyémánt-broche, három rózsa, amelyen a harmat gyémánttá fagyott. Ilyen csodák azonban, legalább napjainkban, csak a Hancockséhoz hasonló kertekben történnek. A kereszt, mely képünkön a broche alatt látható, szintén egyike a legszebb ékszereknek az egész kiállításon. Közepén ritka szépségű gyöngy van alkalmazva, amelynek udvarát vakító gyémántok képezik. Az a hat négyszög pedig, mely képünkön sötétebbnek van rajzolva, a legszebb smaragd-példányok közé tartozik. A d i a d ém , mely képünkön legalul látható, szintén ritkítja párját az egész KÉPES KIÁLLÍTÁSI LAPOK. 91