Képes Kiállítási Lapok, 1873 (1-25. szám, Új Folyam 1-17. szám)

1873-10-19 / 12. szám

ugyan egyes szép tárgyak, melyek egyik­másik magasabb osztálynak haladottságát jelezik, de komoly czélra s tervszerű hala­dásra nem hagynak következtetni, s más előre haladott államokéhoz viszonyítva, ta­­gadhatlanul maradást bizonyítnak. S mivel ugyanezen osztályból is oly igen különfoko­­zatú munka van felküldve, s az sem koruk­kal, sem rendeltetésük- és életczéljukkal nincs összefüggésben, hinni lehet, hogy a növendékek mindig tetszés szerinti anyag­ból dolgoznak s kényelmüknek kedvezőbb munkát végeznek. Ez eléggé szomorú kö­rülmény s óhajtandó, hogy rajta segítve legyen. — Mi sem lehetvén feltűnőbb, mint az árnyék fény mellett, bevalljuk, hogy id­­e állítási csarnokunkban az öröm, megnyugvás, kibékülés és remény érzései közt szemléltük azon nagy gonddal összeszerkesztett rend-­­ szeres kézimunka-gyűjteményt, melyet Zir­­zen Janka, a budai, állami nőképezde igaz­gatónője állított ki. Ha tudomást vehetnének arról a kézimunka-tanítónők, s az abban le­rakott irányelveket követni elég erélylyel bírnának, néhány év alatt e tekintetben is sokra mehetnénk . . . A gondos egyszerűségnek és türelemnek, a családi életben annyira szükséges takaré­kosságnak különösen meglepő nyomaira találunk a svájcziaknál és a német biroda­lom egyes államaiban, melyeket azonban Ausztria is valóban ifjú erővel követni in­dult. Svájczban ép oly fontosság tulajdo­­níttatik a női kézimunkának, mint pl. a szá­molás vagy az olvasás-tanításnak. A teljesen összeszerkesztett rendszer tökéletesebb ke­­resztülvihetése czéljából fali ábrákat hasz­nálnak, melyek közül az első a kéztartást jelzi a kötésnél, második a harisnyakötés, harmadik az uj- és a-kötés többféle mintáit stb. Használnak fénykép-ábrákat is, melyek osztályok szerint tüntetik fel a beosztott munkát, s míg egyrészről a fokozatos ha­­ladhatást elősegítik, másrészt a megkészí­­tésben is segédeszközül szolgálnak. — Egy tekintet ez ábrákra, s azonnal tisztán áll előttünk, hogy miként van felfogva és ér­vényre juttatva Svájczban a nőnevelés.­­ Ugyanezen teremben, az asztalokon elhelye­zett nagy könyvek tábláit felnyitva, találjuk az egyes osztályok készítményeit a fénykép­ábrák által jelzett sorrendben. Mindenütt erő és czélszerűség, haszon és csin tűnnek elő, s minél több lapot fordítunk el, annál inkább tisztelőivé leszünk azon közegeknek, melyek által a nőnem ily biztosan vezettetik nem közönséges rendeltetése­s czélja felé. A kéz- és gépvarrás, szabás begyakorlásával, férfi és női ing, különféle gyermekkészletek, nappali és éji köntösök, párnahuzatok, min­dennemű szobai, konyhai szükséges vászon-­­ félék és czipők készítésével, sőt még a tul­­langiais munkák­, a behúzás, kivarrások, fehér és aranyhímzéssel sem ér véget a női kézimunkák oktatása, hanem az egyszerű és műbeszövések, elvéknyult szálak megerősí­tése is valóban nagyszerűen kezeltetik.­­ Ezekhez járul a kender kezelése, ennek rendszeres feldolgozása egész a szövetkészí­­tésig, nemkülönben a vászonneműek gyűj­teménye és gombkötő­ munkák tanulmányo­zása. Berekeszti a kézimunka-kiállítást egy nagy szőnyeg, mely kelmehulladékokból van összeállítva, s mégis ízléses egészet képez. A német államok mintha csak versenyre keltek volna egymás ellen, legnagyobb rész­ben igen szépen vannak képviselve. Nem holmi gyöngyös tálcza, kivarrott bársony, és selyemvánkosok, lámpaaljak, szalvéta­szárítók stb. fényűzési értéktelen tárgyak vannak itt összehalmozva, de mindenik is­kola szép rendben, könyvbe erősítve kül­dötte ide kiállítandó tárgyait, s ha sorra nézzük a könyveket, azokon kívül, melyeket már a svájcziaknál is említünk, találunk oly könyvet is, mely a finomabb vászon­mun­kákat, majd a­melyik a durvábbakat, mások a kötéseket, horgolásokat, hurkolá­sokat, hálózásokat, jegyzéseket, hímzéseket, kivar­rásokat, szabásokat és ruhaneműeket tar­talmazzák. A közönséges iparos leányiskola kézimunka-kiállítása előtt is nagy elisme­réssel állhatunk meg, s elgondolhatjuk, hogy nálunk ez ügyben évről-évre mily sokat akarnak markolni, s mégis mindunta­lan mily keveset szorítanak. Azon reményben hagytuk el e kedves helyet is, hogy az ily kézzel fogható igazsá­gok a nőnevelés ügyét, annak irányát ille­tőleg, talán majd csak fölmelegítnek ho­nunkból is sok szivet, s végre valahára a mi nőnevelésünknek is csak akad egy-két hat­hatós apostola! .... Ily gondolatokkal tépelődve értem az osztrák tanszerkiállítási termen keresztül, hol női kézimunkákra nem találtam, a félreeső osztrák iskolába. — E helyen sincs ez ügyet illetőleg semmi. Azt azonban méltónak tartom a fölemlítésre, hogy e rögtönzött iskolaház belsejébe össze­zsúfolt taneszközök közé a gyapot- és selyem­kezelés, s a selyembogarak mikénti táplálá­sát mutató készlet is föl van véve, s a ház­tartástanhoz is találunk egy szép gyűjte­ményt, mely a selymet, vásznat, kartélyt, pamutot stb., annak kezelési módját ismer­teti és a különbségeket felmutatja. — Itt tudtam meg, hogy az ausztriai s különösen a szépen képviselt bécsi népiskolák kiállítása is egy helyiségben van elhelyezve a derék bécsin­ő-iparegylet kiállításával. E tágas, díszes teremben elhelyezett női kézimunkák­ról lehetetlen a legmélyebb elismerés hang­ján nem szólani, s ki csekély, vagy még en­nél is kevesebb méltánylattal szokott a női munkákról nyilatkozni: jöjön ide, hogy megtanulhassa tisztelni azt. Itt találjuk kiállítva a pardubitzi, troppaui, tescheni, johannesbergi, innsbrucki, roveredói, velzi, halstadti, salzburgi, werfeni, tan­swegi, grazi, admorti stb. elemi, felső nép- és pol­gári iskoláknak, nemkülönben néhány egy­let alsóbb és felsőbb munkaintézetének, s különösen a bécsi nőiparegyletnek kézimun­kálatait. Ismétlésekbe kellene esnünk, ha a található tárgyakat fölemlíteni akarnók. Jegyezzük meg azonban, hogy a kiállítot­­takból következtetve Ausztria annyira he­lyesen fogta fel a nők munkaképzését, hogy mint ez alkalommal a jury-bizottság érmei által, néhány év múlva Európa lesz kényte­len elismerését nyilvánítani. A nő­ ipar­­egylet részéről találunk itt a sok nagyszerű tárgyon kívül: csinált virágokat füzéreket, bútor-kivarrásokat, képeket, gyönyörű füg­gönyöket , ágy- és asztalterítőket, mise­mondó ruhákat stb. Ha volnának hölgyeink, kik a „nő-eman­­cipatiót“ a munka alapján óhajtanák meg­fejteni, s azok nem sajnálnák az időt és fáradságot e kiállítás megtekintésére : e he­lyiségből ezer áldás háramolhatnék hazánk „nagyobb munkakört“ óhajtozó nőne­mére is. Kerékgyártó Elek. Képeinkhez. A magyar „csárda“, melyet lapunk mai számának első oldalán másodízben ugyan, de más oldalról mutatunk be olvasó­inknak, nemcsak a magyar, de a külföldi kiállítási vendégeknek is valódi Mekkájává lett. Hűségesen zarándokol oda a könnyű vérű franczia, a hidegvérű angol, a szőrszál­hasogató német, sőt Alláhról és a Koránról megfeledkezett törököt is lehet a különféle nemzeteknek e csárdabeli találkáján látni. Van itt aztán „hegyen völgyön lakodalom“! Csak itt alkothatunk magunknak valóban tiszta fogalmat a „delej-folyamról“, a­hol a delej gyanánt vonzó magyar bor patakokban foly, de nem mint a valódi csárdában az — asztalon és asztal alatt, hanem tanfalusi gégéken keresztül. „De a csárda mindig zajos“ — éneklé Petőfi s ha a kiállítási csárdát értette, akkor valóban látnok volt. Reggel, délben, este —­ a csárda mindig tömve van s a barna gyerekek zenéjének hangjai mellett egy egész világ közönsége ízleli borainkat, s hogy akad nem egy, a ki nem ismeri a magyar bor erejét s nem is fontolja meg ily ismerethiány következményeit, az azt mu­tatja, hogy a magyar bor nemcsak „ízlelve“ — ízlik. De ily „következmények“ csak ide­gen, külföldi embert érnek; a magyar ember a legtúlcsigázottabb antecedentiák után is kiállja a­­ borpróbát. Több ízben említettük volt már, hogy a „csárda“ tulajdonképen „borizlelési csar­nok“ s hogy ezért nincs a magyar bor magyar kiállító által a nemzetközi kós­toló­ csarnokban képviselve. Azon fé­nyes üzletek után azonban, a­melyeket magyar borral a kóstoló csarnokban osz­trák kiállítók csinálnak, ezt az „a­z­é­r­t“-e­t a „miért“ szerencsétlen „a­z­é­r­t“-jának kell, hogy tartsuk. Most azonban persze már csak a késő megbánás maradt számunkra. A csárdából az iparpalota osztrák osz­tályába vezetjük az olvasót s itt szintén egy régi ismerősünket, a Peri-féle kiállí­tást keressük föl. Lapunk új folyamának 3-ik számában ismertettük volt a Peri-féle illatszer- és szappankiállítást, a­melyből öt, kókuszdió­szappanból készült szobrot rajzban is be­mutattunk. Mai számunk 92-ik oldalán a Peri-féle kiállítás szekrényének rajzát közöljük, melyből tisztán kivehetők az előbb említett szappanszobrok alakjai s kivált a szekrény közepén Vindobona nagy szobra. Azon gyémánt-ékszerek, melyek­nek rajzát a 93-ik oldalon leli meg az olvasó, az angol osztályban és pedig a híres „Hancocks et C.“ ezég kiállításában láthatók. E ezég úgyszólván egymaga kép­viseli az angol ékszerészetet, a­mely azonban az emlitett czégben méltó képviselőre lelt. A Hancocks-czég termékeit nemes egysze­rűség, ízlésesség és solid tartósság jellemzi s e tulajdonságokat azon gyémánt-ékszerek is magukban foglalják, a melyeknek rajzát lapunk mai számában közöljük. A legfelső ékszer a gyémánt-broche, három rózsa, a­melyen a harmat gyémánttá fagyott. Ilyen csodák azonban, legalább napjaink­ban, csak a Hancockséhoz hasonló kertek­ben történnek. A kereszt, mely képünkön a broche alatt látható, szintén egyike a legszebb ékszereknek az egész kiállításon. Közepén ritka szépségű gyöngy van alkal­mazva, a­melynek udvarát vakító gyémán­tok képezik. Az a hat négyszög pedig, mely képünkön sötétebbnek van rajzolva, a legszebb smaragd-példányok közé tarto­zik. A d i a d é­m , mely képünkön legalul látható, szintén ritkítja párját az egész KÉPES KIÁLLÍTÁSI LAPOK. 91

Next