Képes Krónika, 1919 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1919-12-23 / 12. szám
302 KÉPES TiTÓKITIA Jóig. december 23. fsz igazi karácsonyfa. Tinka néném személyesen nézett utána, hogy lezárták-e jól a kapukat. Vállán, meleg kendővel topogott a hóban, próbálta a kilincseket. Két kapu nyílott az utcára, egy a kertbe. Mári magasra emelte a lámpát, szuszogott és mozgott, mint mindig, ha valami nem tetszett neki. Kövér pelyhekben hullott a hó. Rengő, nyugtalan fehér függöny, de rózsásra pirosodott, ahol a lámpa fénye éri. Gyerekes örömmel ugráltam Tinka néném körül és a karácsonyfára gondoltam, melyet ma délután, a jól besűtött szalonban négyen diszítgettünk. Azaz inkább csak Milike és Tinka néném. — Ha csöngetnek, maga nyit ajtót, Mária rendelkezett Tinka néném. — És gondosan zárjon be újból, mert senki emberfiában bízni nem lehet. Ha pedig Somffay úr jön, vezesse egyenesen améltóságos asszonyhoz. Megértette? Csúnya vén asszony volt a Mári, de azért szerettem. Ha morcos-mérges redők ültek is az arcán, ha szívesebben pörölt, mint kedveskedett, ragaszkodó, jó szív dobogott a kebelében. Akkoriban kerültünk Érmihályfalvára, Petjkróczy Kata nénénkhez, aki elhalt kamarás ura után örökölte a szép érmihályfalvai birtokot. Nyáron künn laktunk a tanyán, télen azonban, társaságkedvelő néném mindig beköltözködött falusi otthonába. Sok újféle lakott Érmihályfalván, volt aki koptassa a kilincset. Kardos, kemény asszony volt Kata néném, pattogó hangja betöltötte a házat, ha köszvényes lábával nem is igen tudta elhagyni kipárnázott karosszékét. Értett a regulázáshoz, cselédek szoktatásához, csak épen, hogy Mári nőtt túl valamennyiünk fején.• — Micsoda?!,— rikoltotta. — A Somffayt? A méltóságos asszonyhoz? Hát ha aranyakat ígérne, odavezetném-e? — Harciasan csípőre rakott kézzel villogtatta szemét Tinka néném felé. — Nono, Mári — intette le — hiszen tudja, hogy meg kell lenni! Nem értettem a dolgot, de nem is igen érdekelt. Gyerek voltam, mindössze tízesztendős. Játékhoz, tréfához, nevetéshez húzott a szívem, honnan ismertem volna az élet nehezebb, sötétebb oldalát? Futottam a szobánkba, Milikéhez. Épen öltözködött. *■ Világoskék ruhája, fehér köténykéje jól illett kipirosodott, finom arcához, koszorúba font aranyszőke hajához. Már nagy leány volt. Idestova tizennyolc ősz karcsú, sugár, hajlékony, mint a liliomszál. Szegény apánk örülne, ha látná. De hát: nyolc anyátlan gyerek, a sok adóság, a sok nyomorúság, örülnie kell, ha itt is, ott is elhagyhat néhányat közülünk. Milike vékony aranyláncot próbál csatolni a nyakára. Rossz a zárja és míg azzal veszkődik, körültáncolom a szobát. — Somffay is itt lesz — kiáltom gondtalanul, mire Milike villámgyorsan fordul felém. Egy láng az arca , ujjai közül gyorsan csuszán a láncocska a földre. Észre se veszi. Néz rám, nagyranyilt, ijedt szemmel. — Kitől hallottad ? — kérdi végre fulladozó, idegen hangon. De mintha már nem is hallaná feleletemet. Kis ékszeres dobozát üríti ki, rakosgatja vissza, anélkül, hogy tudná, mit csinál. Szórakozott, messzenéző tekintete, arcának színváltozása meglep.Aztán elfeledkezem róla. Hiszen olyan gyönyörű a karácsonyeste. Izgalmas, várakozással teljes, olyan más, mint a többi dísztelen, szürke hétköznap ! Kata néném botjára támaszkodva járja be a szobákat. Rendelkezik, parancsokat osztogat, Tinka néném, mint az orsó perdül, hol a konyhába, hol a nagy ebédli be, Milike díszíti az asztalt fenyőgalyákkal, gondosan óvott szép őszirózsákkal. Én gyújtogathatom majd a karácsonyfa gyertyáit. Nagy öröm ez, nagy tisztesség. Mári hosszú botra erősítette az egyik gyertyaszálat, gyufaskatyula is a kezemben, csak a kellő pillanatot várom. Éles, hangos beszédre leszek figyelmes. Kata néném szobájának ajtaja csukva van, de azért jól értek minden, szót. Nini, hiszen ez Somffay hangja! Mély, öblös, határozott és hetyke, mint mindig ! •— Ki törődik csekélységekkel ? Feltételeimet ismeri és én ragaszkodom hozzájuk. A Sólyomhátnak nagy ára van, de másként nem eladó! A Sólyomhát! Kata néném álma, vágyódása, reményei A gyönyörű szőllők, gazdag, búzatermő szántóföldek ! Na, nem csoda, ha Somffay nehezen, mondana le róla. Hiszen, ha nem feküdne épen a néném földjeinek szomszédságában, mégse epekedne annyira utána. De hát épen olyan lenne a srta: Törökné Jorics Tiermin.