Képes Krónika, 1920 július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1920-09-21 / 38. szám
1036 KÉPES KRÓNIKA 1920. szeptember 21. (Folytatás.) Időközben Sant’Ilario is kételkedni kezdett ítélete helyességében. Megfoghatatlannak látszott előtte, hogy Del Felice állandóan veszti a pénzét, csakhogy Orsinot lekötelezhesse ; ha a bankár-gróf akarta volna, a legutóbbi hónapok alatt százszor tönkretehette volna az ifjút. Lehet — mondta magában Sant’Ilario — hogy Orsinonak meglepő talentuma van az üzletre s ingó kis csónakján a félelmes bajok ellenére is kibírja a vihart. Orsino látta, hogy ez a hit egyre erősödik apja lelkében s ez a tudat is hozzájárult ahhoz, hogy a küzdelmet ne adja fel, vereségét ne ismerje be. A Saracinesca-család a római családoknak abba az igen kicsi csoportjába tartozott, amelyekben hagyomány volt, hogy a nagykorú ifjak cselekedeteibe senki sem avatkozhatik. Következéskép, bár úgy az öreg herceg, mint Giovanni és neje meglehetős aggodalommal kísérték Orsino lépteit. Orsino tetteit egyáltalán nem gátolták, csak arra figyelmeztették néha, hogy legyen óvatos. Hogy Orsino foglalkozása nem tetszik nekik, nem titkolták, de az ifjú teljes nyugalommal s látható jókedvvel vette tudomásul szüleinek nézeteit még akkor is, mikor anyja,egykor hű szövetségese, azt tanácsolta, hogy hagyjon fel az üzlettel s utazzék szerte a világban egy esztendeig. A család tagjainak félelme nem volt alaptalan, sőt állandó táplálékot nyert azoknak a visszataszító részleteknek ismeretében, melyeket az év folyamán minden újabb bankbukásról közöltek az újságok. De Giovanni és neje most mindig egyformának találták fiukat, mindig nyugodtnak, jókedvűnek s terveiben erősnek. Contini nem állapította meg pontosan azt az időt, amikorra a cég utolsó házán is készek lesznek az ajtók s az ablakok. A késés oka talán a zavaros üzleti viszonyokban rejlett. Április vége volt, mire minden munka készen állt. Orsino ekkor felkereste Del Fericet. — Természetesen — mondta azzal a külső nyugalommal, mely az utóbbi időkben szokásává vált — nem számíthatok arra, hogy kifizethessem a banknak adósságaimat, amíg ezeket a házakat el nem adtam. Gondolom, ezt ön ép oly jól tudta, mint én. A kérdés most az, el lehet-e adni a házakat, vagy sem. — Hát még nem kapott ajánlatot? — kérdezte Del Ferice komoly hangon s kissé meglepetten. — Egyetlen egyet sem. — Úgy tudom, don Orsino, ön a banknak nagyon nagy összegekkel tartozik. — Igen. De jelzáloggal ez az összeg fedezve van — felelt az ifjú nyugodtan, bár viharra készen. — Nagyon helyes. Jelzáloggal fedezve van. — De ha a bank a közeli hónapokban érvényesíti zálogjogát s ha a házak eladási ára a kölcsönösszeget nem fedezné, akkor a különbözetért a Contini és társa cég a felelős. — Ezt tudom. — A pénzpiac helyzete nagyon rossz, don Orsino ,és semmi jel sincs a javulásra. — Viszont a házak teljesen készen állnak, lakhatók és bérbeadhatók. — Úgy van. Tudnia kell önnek, hogy a bankot, amikor a Contini és társa cég váltóira a szükséges összegeket előlegezte, két ok vezette. Az első az volt, hogy egy drága és kész ház többet ér, mint egy olcsó, de födél nélkül való. Másodszor mert a „Contini és társai céggel való érintkezésünkben arról győződtünk meg, hogy az egyetlen becsületes és takarékos római céggel van dolgunk. Orsino tétován mosolygott, de nem szólt semmit. Nem sokat adott Del Felice hízelgésére. — De ez — folytatta az utóbbi — nem ment fel bennünket az alól a szükségesség alól, hogy amivel ön nekünk— értem a bankot — tartozik, készpénzben, vagy más egyenértékben tisztázzuk. Készpénzben vagy más egyenértékben — ismételte, miközben a nagy ezüst ceruzatartót elgondolkozva forgatta húsos, fehér kezében. — Tiszta sor — válaszolt Orsino. — De az a baj, hogy a jelen percben nem látok egyenértéket a készpénz helyett. -4- No lehet, hogy nincs — mondta gróf Ugo és mindjobban elmerült gondolataiba. — És mégis — tette hozzá kis szünet után — a rendezés talán lehetséges. Bizonyos, hogy az ön házainak tömérdek előnye van a piacra dobott silány építmények felett. A házak jó helyen állnak és a végzett munka jó. Az ön munkája nagyon jó, don Orsino. Ezt ön jobban tudja, mint én. Igen, az ön házainak sok előnye van, ezt el kell ismernem. A banknak egész sereg silány épület is van a kezében, don Orsino, sokkal több, mint ahogy ön gondolja. — Sajnos, hogy az ilyen portéka nem javul meg idővel. — A javulás sohasem késő, mondja a közmondás — jegyezte meg mosolyogva Del Ferice. — Teszek önnek egy ajánlatot. Elmondom világosan. Ha nincs is kölcsönös előnyünkre, mégis azt hiszem, így egyikünk sem veszít annyit, mint veszítenénk máskép. A dolog nagyon egyszerű. Mondjuk, hogy nem tartozunk egymásnak semmivel. Önnek egy kis folyószámlája van még a banknál és ezenkívül a hitelmérleget kell kiegyenlítenie. Az egész nem sok, körülbelül 35.000 frank. — Ennyit nyertem az első vállalkozásból — szólt Orsino. — Úgy van. Rajta leszek, hogy a bank vesztesége ezzel fedezhető legyen. Rajta leszek, mert amikor azt mondom, hogy nem tartozunk egymásnak, ezzel azt értem, hogy ön megkapja házainak egyenértékét, természetesen csak névleges értékben s ezt a névleges értéket a bank a jelzálogkölcsönök kiegyenlítésére fordítja. ^ Tjamadikí&im í^^túaM^ríon ^(„DonOffino’im ”