Képes Krónika, 1920 július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1920-10-19 / 42. szám
1920. október 19. KÉPES KRÓNIKA A PERZSA SAH PARFÜMJE. Fiatal emberpár sétál a körúton vasárnap délután. Biztos jele nagy szegénységüknek. Hogy ünnepnap is róják az utcát, világos, hogy a séta nekik nem csupán egészségügyi mozgás, hanem ... élvezeti cikk ... Szórakozás. Az asszonyka alig lehet tizennyolc-húsz esztendős, a férj sem sokkal több. Két hóbortos fiatal veréb, aki összeházasodott . .. más nem tudja, hogy miből él.. . holnap. Az ember kora reggeltől késő estig dolgozik, töri-veri magát, hogy megszerezze párjának a mindennapit. Éldegélnek valahogy lassan, csendesen. De az asszony igazi asszony: türelmetlen és álmodozó. Csinos is. Sokan megnézik .... különösen, ha az ura nélkül ballag az utcán. Leánykorában sok regényt olvasott, asszonykorában sok badar beszédet hallgatott . . . Alapjában véve jólelkű, becsületes érzelmű, de belehalna, ha napjában háromszor értésére nem adná az urának . .. hogy milyen nagy áldozat tőle, hogy szegény emberhez ment feleségül. — Mire gondol, lelkem? — kérdezi a férj az Erzsébetkörút közepe táján. — Semmire, — feleli az asszonyka már a Király utca sarkán. S hangja komor, elfojtott sóhajoktól terhes. A férj örömest abbahagyná a további kérdezősködést, de tapasztalatból tudja, hogy halálos sértésnek minősítenék a közönyös hallgatást. Magához szorítja hát a karján dacosan, lanyhán nyugvó kis kezet s tréfásan szól: — Ugyan ? !... az nem lehetséges, Flórikám ... az ember mindig gondol valamire ... Az asszonykát mintha villámos ütés érte volna, egész testében megrezzen, egyszerre szaporábban lépeget s még szaporábban pereg a nyelve ... A férj, akit a feleség némasága, bágyadtsága csaknem a megijesztett, most teljesen megnyugodva hallgat. Csupán arra ügyel, hogy kellő időben egy-egy jól alkalmazott közbeszólással tanujelét adja éber figyelmének. — Mire gondoljak?! — nyitotta meg a zsilipet a kis menyecske, — mire gondolhatnék, mikor itt a tavasz s nincs valamire való ruhám, amit felvehetnék ... Lujza tegnap rendelt egyet: zsandárkék princessz, hosszú kabáttal... Rózsika meg készen vett, méregdrágán. Sötétzöld reform, zsinórdíszszel.... Azt mondta, persze, hogy engem bosszantson, hogy átmeneti kalapot is vesz ... Igazán szégyellek velük járni az én ócska rongyaimban ... — Azért mégis maga a legcsinosabb közöttük, — mondta a férj ártatlanul ravasz számítással. — Majd vesz maga is új ruhát, drágám, — vigasztalta tovább szelíden, jólelkűen. — Ugyan miből? — fakadt ki ingerülten az asszonyka. — Talán a három korona kosztpénzemből? — folytatta gúnyosan. — Igazán nincs még olyan asszony a világon, mint én!... Se cipőm, se kalapom, se tisztességes keztyűm. Bezzeg más asszony nem ilyen bolond ... Ott van a bátyám felesége ... tizenöt koronáért vett az ura egy üveg parfümöt neki... Én meg mióta kérek két forintot, hogy egy kis ibolya-eszenciát vegyek rajta magamnak! Kincs!.... mindig ezt mondja .... Minek házasodott meg, ha még a legszükségesebbet se tudja a feleségének megszerezni?! De igaza van Lujzának, mikor azt mondja, hogy a férfiak minden krajcárt sajnálnak a feleségüktől, de annál szívesebben költenek a szeretőik... — Nem lenne szíves kicsit halkabban diskurálni? — tartóztatta föl a zuhatagot a férj. — Tudom jól, — felelte most már szordinóval a menyecske — tudom, hogy nem szereti, ha ilyeneket beszélek . .. Nem is magára értem — tette hozzá engesztelőleg. — Maga szívesen költené rám, ha volna pénze... De miért nincs? — jajdult föl ismét tompítatlan húrral Flóra asszony Miért kell nekünk a huszonkettedik sorban ülni a színházban ... gyalog, legföljebb utálatos, túlzsúfolt villamoson járni... mikor annyi érdemetlen nőszemély jár hintán és kevélykedik páholyban ?!... Igaza van Lujzának, mikor azt mondja, hogy nem érdemes a mai világban tisztességes asszonynak lenni . . . — Kedves Flórikám, — szólt nagyon komolyan a férj — ha a maga Lujza barátnője ilyen badarságokat beszél, amilyenekre jóravaló asszonynak még álmában se volna szabad gondolnia, akkor nagyon jól teszi, ha nem barátkozik vele többet... És ha ad valamit az én véleményemre . . . nem is fog vele többé társalogni. Az asszonyka elhallgatott, mint mindenkor, ha az ura szokatlanul komoly hangot használt vele szemben. Elhallgatott, de annál többet gondolkozott. Kellemetlenül rossz érzések gyötörték, melyek kétszeres súllyal nehezedtek szívére, mert nem merte szavakba formálni. Gyönyörű tavaszi idő járta. A hosszú tél után az első napsütéses, édes illattal teljes nap. A kis balga teremtés nem élvezte üde báját, mely szegénnyel, gazdaggal egyformán bőkezű ... Legfölebb annak örült, hogy ezentúl nem kell annyi szén és fa s talán spórolhat magának ebben a hónapban új fátyolra, meg egy pár keztyüre valót. Minden utcasarkon óriási kosarakban árulták a fölhalmozott virágtömeget. Ibolya halomszámra, viola egész táborral . . . Gyöngyvirág milliárdjai remegtek karcsú száraikon... Hófehér levelű, sárga színű nárcisz ezerszámra ... Csupa gyönyörűsége a szemnek ... valamennyi... Szabadon bámulhatta, csodálhatta őket . . . szívhatta édes illatukat... S a kis ostoba kedvetlenül fordult el a remek látványtól, mely teljesen ingyen kínálkozott neki ... De mit ér a virág, ha nem vehet belőle kéveszámra, hogy felékesítse magát vele ... Ha nem rakhatja hosszúnyakú velencei kristályba, lágyan leomló patyolatfehér szövetbe burkolva karcsú termetét... Ha valódi csipke nem hull bizarr redőkben drágakövektől ékes fehér ujjaira, melyek kecsesen, álmodozva rendezgetik a hajladozó, rengő virágszálakat.... A férj is hallgat. Kicsit haragszik, de sajnálja is elégedetlenkedő feleségét. Részben igazat ad neki, mert bizony sokat kell nélkülöznie. De mikor olyan rosszul fizeti a város a hivatalnokait.... Nem az ő hibája .... szívesen lehozná a tejutat is, hogy fehér selyemköntöst csináltasson a feleségének belőle ... de ha nem lehet, hát nem lehet. . . De mivel ezúttal kissé hosszas a hallgatás s egy keserű vonás egészen eltúzítja a menyecske mosolygós száját. .. úgy tett szegény Horváth, mint a politikusok: gyáván meghunyászkodva kompromisszumot kötött... — Nézze, lelkem, — szólalt meg közönyösnek látszó hangon — most úgyis a hónap elején vagyunk . .. vegye meg azt az ibolya-eszencet vagy micsodát... ha nagyon szeretné... aztán majd lesz, ami lesz . . . Az asszonyka felderül kissé s bár sérti önérzetét a felajánlás módja, a sógornő tizenöt koronás ideáliára gondolva, csekély vonakodás után rászánja magát, hogy a legközelebbi drogériában megszerezze az annyira óhajtott kincset. Szerencsére éppen búcsú volt ebben a városrészben s így az üzletek az ünnep ellenére nyitva voltak. A férj természetesen kívül marad s nem zavarja feleségét a vásárlásban. A két segéd, a kis inas, sőt maga az amerikai vasútkirályok önérzetével rendelkező főnök, ügyet se vetettek rá, midőn szerényen a pult mellé lépett Flóra asszony, hogy elrebegje kívánni valóját. Mindnyája az egyetlen vevő körül keringett, mint alázatos bolygók a fölséges Nap körül. Szép, fiatal, bájos arcú hölgy volt. Kíséretében egy koravén ifjú óriás volt, afféle állásban, mint a királyok udvar 1129