Képes Krónika, 1920 július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1920-10-19 / 42. szám

1920. október 19. KÉPES KRÓNIKA A PERZSA SAH PARFÜMJE. Fiatal emberpár sétál a körúton vasárnap délután. Biz­tos jele nagy szegénységüknek. Hogy ünnepnap is róják az utcát, világos, hogy a séta nekik nem csupán egészségügyi mozgás, hanem ... élvezeti cikk ... Szórakozás. Az asszonyka alig lehet tizennyolc-húsz esztendős, a férj sem sokkal több. Két hóbortos fiatal veréb, aki össze­házasodott . .. má­s nem tudja, hogy miből él.. . holnap. Az ember kora reggeltől késő estig dolgozik, töri-veri magát, hogy megszerezze párjának a mindennapit. Éldegélnek valahogy lassan, csendesen. De az asszony igazi asszony: türelmetlen és álmodozó. Csinos is. Sokan megnézik .... különösen, ha az ura nélkül ballag az utcán. Leánykorában sok regényt olvasott, asszonykorában sok badar beszédet hallgatott . . . Alapjában véve jólelkű, becsületes érzelmű, de belehalna, ha napjában háromszor értésére nem adná az urának . .. hogy milyen nagy áldozat tőle, hogy szegény emberhez ment feleségül. — Mire gondol, lelkem? — kérdezi a férj az Erzsébet­­körút közepe táján. — Semmire, — feleli az asszonyka már a Király­ utca sarkán. S hangja komor, elfojtott sóhajoktól terhes. A férj örö­mest abbahagyná a további kérdezősködést, de tapasztalatból tudja, hogy halálos sértésnek minősítenék a közönyös hallgatást. Magához szorítja hát a karján dacosan, lanyhán nyugvó kis kezet s tréfásan szól: — Ugyan ? !... az nem lehetséges, Flórikám ... az ember mindig gondol valamire ... Az asszonykát mintha villámos ütés érte volna, egész testében megrezzen, egyszerre szaporábban lépeget s még szaporábban pereg a nyelve ... A férj, akit a feleség némasága, bágyadtsága csaknem a megijesztett, most teljesen megnyugodva hallgat. Csupán arra ügyel, hogy kellő időben egy-egy jól alkalmazott közbeszólással tanujelét adja éber figyelmének. — Mire gondoljak?! — nyitotta meg a zsilipet a kis menyecske, — mire gondolhatnék, mikor itt a tavasz s nincs valamire való ruhám, amit felvehetnék ... Lujza tegnap ren­delt egyet: zsandárkék princessz, hosszú kabáttal... Rózsika meg készen vett, méregdrágán. Sötétzöld reform, zsinórdísz­­szel.... Azt mondta, persze, hogy engem bosszantson, hogy átmeneti kalapot is vesz ... Igazán szégyellek velük járni az én ócska rongyaimban ... — Azért mégis maga a legcsinosabb közöttük, — mondta a férj ártatlanul ravasz számítással. — Majd vesz maga is új ruhát, drágám, — vigasztalta tovább szelíden, jólelkűen. — Ugyan miből? — fakadt ki ingerülten az asszonyka. — Talán a három korona kosztpénzemből? — folytatta gúnyo­san. — Igazán nincs még olyan asszony a világon, mint én!... Se cipőm, se kalapom, se tisztességes keztyűm. Bezzeg más asszony nem ilyen bolond ... Ott van a bátyám felesége ... tizenöt koronáért vett az ura egy üveg parfümöt neki... Én meg mióta kérek két forintot, hogy egy kis ibolya-eszenciát vegyek rajta magamnak! Kincs!.... mindig ezt mondja .... Minek házasodott meg, ha még a legszükségesebbet se tudja a feleségének megszerezni?! De igaza van Lujzának, mikor azt mondja, hogy a férfiak minden krajcárt sajnálnak a fele­ségüktől, de annál szívesebben költenek a szeretőik... — Nem lenne szíves kicsit halkabban diskurálni? — tartóztatta föl a zuhatagot a férj. — Tudom jól, — felelte most már szordinóval a me­nyecske — tudom, hogy nem szereti, ha ilyeneket beszélek . .. Nem is magára értem — tette hozzá engesztelőleg. — Maga szívesen költené rám, ha volna pénze... De miért nincs? — jajdult föl ismét tompítatlan húrral Flóra asszony Miért kell nekünk a huszonkettedik sorban ülni a színház­ban ... gyalog, legföljebb utálatos, túlzsúfolt villamoson járni... mikor annyi érdemetlen nőszemély jár hintán és kevélykedik páholyban ?!... Igaza van Lujzának, mikor azt mondja, hogy nem érdemes a mai világban tisztességes asszonynak lenni . . . — Kedves Flórikám, — szólt nagyon komolyan a férj — ha a maga Lujza barátnője ilyen badarságokat beszél, ami­lyenekre jóravaló asszonynak még álmában se volna szabad gondolnia, akkor nagyon jól teszi, ha nem barátkozik vele többet... És ha ad valamit az én véleményemre . . . nem is fog vele többé társalogni. Az asszonyka elhallgatott, mint mindenkor, ha az ura szokatlanul komoly hangot használt vele szemben. Elhallgatott, de annál többet gondolkozott. Kellemet­lenül rossz érzések gyötörték, melyek kétszeres súllyal nehe­zedtek szívére, mert nem merte szavakba formálni. Gyönyörű tavaszi idő járta. A hosszú tél után az első napsütéses, édes illattal teljes nap. A kis balga teremtés nem élvezte üde báját, mely szegénnyel, gazdaggal egyformán bő­kezű ... Legfölebb annak örült, hogy ezentúl nem kell annyi szén és fa s talán spórolhat magának ebben a hónapban új fátyolra, meg egy pár keztyüre valót. Minden utcasarkon óriási kosarakban árulták a fölhal­mozott virágtömeget. Ibolya halomszámra, viola egész tábor­ral . . . Gyöngyvirág milliárdjai remegtek karcsú száraikon... Hófehér levelű, sárga színű nárcisz ezerszámra ... Csupa gyö­nyörűsége a szemnek ... valamennyi... Szabadon bámulhatta, csodálhatta őket . . . szívhatta édes illatukat... S a kis ostoba kedvetlenül fordult el a remek látványtól, mely teljesen ingyen kínálkozott neki ... De mit ér a virág, ha nem vehet belőle kéveszámra, hogy felékesítse magát vele ... Ha nem rakhatja hosszúnyakú velencei kristályba, lágyan leomló patyolatfehér szövetbe bur­kolva karcsú termetét... Ha valódi csipke nem hull bizarr redőkben drágakövektől ékes fehér ujjaira, melyek kecsesen, álmodozva rendezgetik a hajladozó, rengő virágszálakat.... A férj is hallgat. Kicsit haragszik, de sajnálja is elé­gedetlenkedő feleségét. Részben igazat ad neki, mert bizony sokat kell nélkülöznie. De mikor olyan rosszul fizeti a város a hivatalnokait.... Nem az ő hibája .... szívesen lehozná a tej­utat is, hogy fehér selyemköntöst csináltasson a feleségé­nek belőle ... de ha nem lehet, hát nem lehet. . . De mivel ezúttal kissé hosszas a hallgatás s egy keserű vonás egészen eltúzítja a menyecske mosolygós száját. .. úgy tett szegény Horváth, mint a politikusok: gyáván meghunyász­kodva kompromisszumot kötött... — Nézze, lelkem, — szólalt meg közönyösnek látszó hangon — most úgyis a hónap elején vagyunk . .. vegye meg azt az ibolya-eszencet vagy micsodát... ha nagyon szeretné... aztán majd lesz, ami lesz . . . Az asszonyka felderül kissé s bár sérti önérzetét a fel­ajánlás módja, a sógornő tizenöt koronás ideáli­ára gondolva, csekély vonakodás után rászánja magát, hogy a legközelebbi drogériában megszerezze az annyira óhajtott kincset. Szerencsére éppen búcsú volt ebben a városrészben s így az üzletek az ünnep ellenére nyitva voltak. A férj természetesen kívül marad s nem zavarja fele­ségét a vásárlásban. A két segéd, a kis inas, sőt maga az amerikai vasút­­királyok önérzetével rendelkező főnök, ügyet se vetettek rá, midőn szerényen a pult mellé lépett Flóra asszony, hogy el­­rebegje kívánni valóját. Mindnyája az egyetlen vevő körül keringett, mint alá­zatos bolygók a fölséges Nap körül. Szép, fiatal, bájos arcú hölgy volt. Kíséretében egy kora­vén ifjú óriás volt, afféle állásban, mint a királyok udvar­ 1129

Next