Képes Krónika, 1920 július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1920-10-19 / 42. szám

1134 KÉPES KRÓNIKA 1920. október 19. A nap már nyugovóra szállt és készülődniük kellett a hazatérésre. A törvény azt követelte, hogy a megtisztult bél­­poklosok addig nem térhetnek vissza az élők közé, míg a rabbi meg nem vizsgálta őket. Ezért a három nő egy egészen új sírba költözött a Kidron völgyében. Ben-Húr pedig Jeru­zsálembe sietett, hogy új helyzetükhöz képest a szükséges előkészületeket megtegye. A nílusi kígyó, Ben-Húr két sátort ütött a Felső-Kidronnál és a ren­delkezésére álló összes kényelemmel berendezte; anyját és húgát minden idő vesztegetés nélkül idekísérte, hogy ott ma­radjanak, míg a vizsgáló pap bizonyságot adhat teljes meg­tisztulásukról. Eközben az ifjú oly komoly megfertőzésnek tette ki magát, mely a közeljevő nagy ünnep szertartásaiban való részvételből kizárta őt. Még a templom legkevésbé szent udvarába se léphetett be, így szükségből, valamint szabad választásból, szeretett családjával maradt a sátorokban. Sok hallanivalója volt tőlük és mondanivalója volt nekik önmagáról. Időközben lenn a Kidronnál és Bezetha felé, különösen az utak mentén, egészen a damaszkuszi kapuig, rohamosan megtelt a tájék mindenféle ideiglenes lakóhellyel a húsvéti zarándokok számára. Ben-Hur meglátogatta ezeket az idege­neket és beszédbe ereszkedett velük, és visszatérvén sátorai­hoz, mindig jobban és jobban elálmélkodott roppant számu­kon. És midőn reájött, hogy a világ minden része képviselve van köztük, — a Földközi-tenger mindkét partján levő váro­sok, egészen Herkules oszlopáig, a folyamparti városok a távol Indiában és Európa legészakibb tartományaiban — és hogy ezt a tömeget ugyanaz a cél hozta együvé: a nevezetes ünnep megülése, — elkezdett gondolkozni, hogy nem értette-e félre a názáretit ? Hátha türelmes várakozásával csak lep­­lezgeti a csöndes előkészületet ?.. . Mennyivel alkalmasabb ez az idő a mozgalomra, mint az a másik, mikor, a Genne­­záret mellett, a galileaiak akarták a korona elfogadására kényszeríteni! Akkor a kísérlet csak néhány ezerre szorít­kozott volna; most milliók fognak felelni a felhívására, ki tudná megmondani, mennyien ? Hiszen a világ minden részé­ből vannak itten zsidók, akik csak a jelszót várják, hogy egy emberként a zsidók királyának zászlója alá álljanak . Időközben többször zömök termetű, barna színű, fedetlen fejű és fekete szakállú férfiak jöttek és Ben-Hur után tuda­kozódtak a sátorban; a találkozás mindig négyszemközt történt, és anyja kérdésére, hogy kik azok, azt felelte: — Néhány jó barátom Galileából. Általuk kapott hírt a názáretiről és ellenségeinek ter­veiről. Tudta, hogy a jó ember élete veszélyben forog, de azt nem hihette, hogy akadnának olyanok, akik elég meré­szek volnának őt megtámadni. Úgy látszott, hogy túlságos biztosan körülbástyázza a nagy hírnév és a népszerűség, bár Ben-Húr mégis leginkább Krisztus csodás hatalmában bízott, mert egyszerűen hihetetlennek és megfoghatatlannak látszott, hogy az életnek és halálnak ily mindenható mestere ne fordí­taná saját védelmére a hatalmát, ha erre szükség volna. Végre Ben-Húr már nem bírta fékezni türelmetlenségét és elhatározta, hogy a városba lovagol. Egész úton nem lá­tott se gyermeket, se asszonyt, se férfit. A házakban, melyek előtt elnyargalt, nem voltak lakók; a tüzek a sátorajtókban kialudtak, mert ez volt az első húsvéteste és a „két este“ közötti óra, mikor a látogató milliók mind a városban sereg­lettek össze és az áldozati bárányok mészárlása a templom előudvaraiban végbement s a papok rendezett sorokban fog­ták föl a kifolyó vért, melyet a csepegő­ oltárokhoz vittek, mikor mindenki sietett és sürgölődött s a gyorsan jövő csil­lagokkal versenyzett, mert ezek voltak a jelek, melyek után a sütés, evés és éneklés megkezdődhetik, de az előkészület már nem. A lovas a nagy északi kapun vágtatott be és inne­­ Jeruzsálem a bukás előtt, a dicsőség teljességében, ki volt világítva az Úr tiszteletére ! Ben-Húr csakhamar atyja házának kis kapujánál és még rövidebb idő alatt a nagy szobában volt. Legelőször az öreg Boldizsár felől kérdezősködött, de az atyja helyett Irasz jött be a terembe és a szolga egyedül hagyta őket. Ben-Húr a szép egiptomi elé sietett, hogy üdvözölje, de a félúton meg­döbbenve állt meg. Irasz megvető gőggel állt a terem közepén és talán egy idegent se fogadott volna metszőbb hidegséggel; látszólag oly szenvedélytelen volt, mint egy szobor és kis fejét kissé hátra szögezte, amint éles, dölyfös hangon meg­szólalt : — Épen jókor jössz, a Húr fia! Köszönetet akarok mondani a vendégszeretetért; holnapután már nem lett volna rá alkalmam, hogy megtegyem. Ben-Húr szótlanul meghajolt, de a szemét egy pilla­natra se vette le Iraszról. — Hallottam egy szokásról, mely a kockajátékosok között divatos, — folytatta az egiptomi: — ha a játéknak vége, előveszik táblácskáikat és összeszámolnak; ekkor az isteneknek áldoznak és megkoszorúzzák a szerencsés nyerőt. Mi játszottunk... sok napon és éjszakán át. És most, hogy a végén vagyunk, ne lássuk-e, hogy kié a koszorú?... Ben-Hur könnyedén felelte: — A férfi ne állja útját az olyan asszonynak, aki a maga útján akar járni. — Mondd csak, — folytatta most a nő, a fejét meg­hajtva és a gúnyt megértve. — mondd csak, a jeruzsálemi fejedelem, hol van ő, a názáreti ácsnak és nem kevésbé Isten­nek a fia, akitől oly sokáig oly nagyszerű dolgokat vártak? Az ifjú türelmetlenül intett kezével: — Én nem vagyok az ő őre. A szép fej előbbre, de mélyebbre hajolt. — Darabokra törte Rómát ? — kérdezte Irasz gúnyosan. Ben-Hur ismét fölemelte a kezét, de most már harago­san, mint aki tiltakozik. — Hová helyezte székvárosát? — gúnyolódott tovább Irasz. — Nem mehetek-e el, hogy lássam a trónját és bronz oroszlánjait? És palotáját... hiszen ő feltámasztja a halot­takat, és az ilyennek micsoda az, egy aranyházat emelni? Neki csak a lábával kell dobbantania és kész a ház oszlopo­san, mint Karnak, tele trónusokkal, kincsekkel és koronákkal! Nyilvánvaló volt, hogy a nő nem tréfál; a kérdések sértők voltak, tele epés gúnnyal, ami arra intette Ben-Hurt, hogy ő maga annál óvatosabb legyen ; jókedvvel mondta tehát : — Ő nem, egiptomi, várjunk talán egy napig, sőt egy hétig is, ő miatta, az oroszlánok és a palota meg a koronák miatt. A nő, mintha észre se vette volna a célzást, még ma­róbb gúnnyal folytatta: — És mint van az, hogy ebben a ruhában látlak ? Nem ilyen India kormányzóinak, vagy más alkirályoknak a vise­lete. Attól tartok, hogy nem foglaltad el királyságodat... a királyságot, melyet én osztottam volna meg veled. Ben-Húr nyugodt udvariassággal hallgatott és Irasz, miután hiába várt feleletre, így folytatta: — Láttam álmodozó cézárod bevonulását Jeruzsálembe. Láttam a hegyről leszálló menetet, mely őt hozta. Hallottam az éneküket, de hiába kerestem a királyi alakot... egy lovast bíborban, kocsit ragyogó fegyverzetbe öltözött hajtóval, ha­talmas katonát a kerek pajzs mögött, kinek termete a lánd­zsával versenyez. Kerestem testőrségét... a jeruzsálemi feje­delmet és a galileai légiók egy kohorszát, amelyet vártam... Kihívóan lenéző pillantást vetett Ben-Hurra, aztán han­gosan felkacagott, mintha a kép nevetséges volta sokkal erősebb volna elméjében a megvetésnél.

Next