Képes Krónika, 1926. július-december (8. évfolyam, 27-28. szám)

1926-07-04 / 27. szám

Íjépes KróniRól ELŐFIZETÉSI ÁRA A JÚLIUS-SZEPTEMBER NEGYEDRE A „TÜ­N­D­ÉR VÁSÁ­R“ CÍMŰ GYERMEKLAPPAL EGYÜTT 90.000 KORONA KÜLFÖLDRE 130.000 KORONA AZ ELŐFIZETÉSI DÍJAK POSTAUTALVÁNYON KÜLDHETŐK, VAGY A 44.544. SZÁMÚ POSTA­TAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLÁN BÁRMELY POSTAHIVATALNÁL BEFIZETHETŐK SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: V., HONVÉD­ UTCA 10. TELEFON 18­84 VIl­. ÉVF. 1926 JULIUS 4. 27. SZÁM Úr nem fizet Még gyermekkoromban hallottam az úr fogalmának azt a furcsa meg­határozását, hogy „úr nem fizet, úr nem siet, úr sohasem csodálkozik“. Ha ez a meghatározás helyes, akkor nincsen úribb nemzet a világon, mint a magyar. Mert itt ugyan senki sem fizet, senki sem siet és senki sem cso­dálkozik. Azon, hogy már semmin sem csodál­kozunk,­­ nincsen semmi csodálatos. 1914 óta láttuk, hogy valóság mindaz, amit azelőtt lehetetlennek tartottunk, a világtörténelem nem tud már olyan dolgokat produkálni, amik a ma élő nemzedéket meglephetnék. Hogy senki sem siet,­­ az is ter­mészetes. Minek siessünk ? A munka, az igyekezet a legtöbb esetben nem elegendő a tisztes, emberhez illő élet­mód eszközeinek előteremtésére. Hogy senki sem fizet,­­— az is csak természetes olyankor, amikor senki­nek sincsen pénze. A „úri­ember“ mivoltának ez a harmadik ismertető jele azonban kissé bonyolult s ezért gondolkodásra ösz­tönzi az embert. Megértem, hogy nem fizet, akinek pénze nincs; de nem értem, hogy miért vásárol az, akinek nemcsak hogy nincsen pénze, de aki tudja is, hogy nem lesz pénze akkor sem, amikor fizetnie kellene? Egy derék fűszeres, aki pár évvel ezelőtt még gazdag ember volt, elküldte egyik adósához a segédjét, még­pedig többször egymásután. Reggel kiüzent neki az adós, hogy „még alszik“; délben kiüzent, hogy „most ebédel“ ; este kiüzent, hogy „jöjjön máskor“. Délelőtt kiü­zent az adós, hogy „most nincs pénze“, délután kiüzent, hogy „majd elsején“. Végül elcsípte az adóst a segéd a lépcsőházban s rövid de ideges szóváltás után a segédet leló­dította az adós a lépcsőn. A fűszeres erre maga ment el az adóshoz, aki rárivalt: „Tüstént távozzék, ha nem akar úgy járni, mint a segédje!“ A fűszeres azt mondta, mikor visszament az üzletébe, hogy: „Hát ezért dolgoz­tam én negyven esztendeig kora reg­geltől késő estig, hogy így bánjanak velem ?“ Kinnlevőségei több száz millióra rúgtak, de nem tudott behaj­tani semmit, őt magát viszont kímé­letlenül zaklatták a hitelezői,­­ kiment tehát az újpesti hídra és belevetette­ magát a Dunába. „Szerencséje“ volt: egy óra múlva már ki is fogták a hulláját az újpesti rakparton. „ A könnyelmű hitelezés halottja“ ... Azonban összes szaktársai azt mond­ják, hogy „muszáj hitelt nyújtani“, mert aki csak készpénzért árusít, annak nyakán marad az ára. A hitel­ben való árusítás a fűszerkereskede­­lemben mellőzhetetlen most Pesten. Lehet, sőt valószínű, hogy ez igaz is. Ha azonban ez igaz, akkor Budapest gazdasági helyzetét ez az igazság rop­pant szomorúan jellemzi. A fűszeres a legelemibb életszükségleti cikkeket árusítja s amikor az ember már eze­ket is hitelre vásárolja, anélkül, hogy számláját minden hónapban ki tudná egyenlíteni, az ilyen „fedezetnélküli hitel“ azt bizonyítja, hogy az illető­nek gazdasági egzisztenciája már csak egy hajszálon függ s ez a hajszál min­den pillanatban elszakadhat. A mi viszonyaink között már a „könyvre vásárlás“ sem mindig egész­séges dolog. Fűszert, húst, stbit csak az vásároljon „könyvre“, akinek biz­tos jövedelme feltétlenül elegendő arra, hogy az elsején bemutatott számlákat fennakadás nélkül, sőt különös gond nélkül kifizethesse belőle. A könyvre vásárlás arra csábítja a nem elég erős energiájú embert, hogy többet vásá­roljon, mint amennyi okvetetlenül szükséges. A pesti dohány utcai zsidó­templom építésekor a legnagyobb ado­mány egy a maga idejében nagyon gazdag nagykereskedőtől származott, aki a templom fölépítése után tíz­­tizenkét év múlva tönkrement. Mikor csodálkozva kérdezték tőle, hogy hogyan mehetett tönkre, az öreg úr így felelt: „Hja, a kis könyvek meg­ették a nagy könyveket“. A „nagy A hét Göcsejben, ahol az emberek még akkor is a vállukra akasztják az úti­tarisznyát, ha csak a templomba men­nek, a nép életében a legfontosabb mozzanatok egyike a gombaszedés. Ha egy meleg nyári napon beszalad egy kis libapásztor a templomba azzal a hírrel, hogy „édes­apám, kiütötte a fejét vargánya“,­­ még a templomot is ott hagyják és mindenki siet gom­bát szedni. Lehet, hogy ezt csak ráfogják a göcsejiekre a szomszéd népek, mint ahogyan a rátótiakra is annyi csúf­ságot ráfogtak a szom­széd falubeliek. De az bizonyos, hogy ilyenkor Péter-Pál táján az egész Tekintetes Haza a bú­zára figyel, mert a kö­vetkező tizenkét hónap­ban jórészt ettől függ a nép sorsa. Ha a tér­könyvek­ alatt a Főkönyvet, Naplót, Strazzát értette, a „kis könyvek“ alatt pedig a csemegekereskedő, a mészáros, a fűszeres, a halkereskedő stb. bevá­sárló könyvecskéit, s nagy házat vitt az öregnek a felesége s a nagy ven­dégjárás miatt a bevásárló-könyvecs­kék havi zárlata felborította a férje üzleti Főkönyvének mérleg-egyenlegét. Hitel csak annak való, aki tud vele élni,­­ aki elég fegyelmezett ahhoz, hogy ne vegyen igénybe több hitelt, mint amennyi szükséges. A mi társa­dalmunk ehhez nincsen hozzászokva s nem ismeri az üzleti életnek még a legelemibb szabályait sem. Más a helyzet egy olyan országban, ahol a hitelt az emberek megszokták s elég fegyelmezettek ahhoz, hogy a hitel­élet szabályaihoz szigorúan alkalmaz­kodjanak. Ilyen ország például Anglia. Igen „rendes“ családok évente egyszer fizetnek a szabónak, mészárosnak, fűszeresnek, szbinek, akik viszont pon­tosan felszámítják kiinnlevőségeik után a hat százalékos kamatot s minden adós természetesnek tartja, hogy a kamatot is meg kell fizetnie. Pulszky Ferenc följegyezte emlékirataiban, hogy mikor családjával London egyik külvárosában élt, a szomszédság azt mondta róla: „Nagyon előkelő ember lehet, de roppantul szegény; minisz­terek járnak hozzá látogatóba, tehát előkelő ember , azonban mindent kész­pénzért vásárol a fűszeresnél, mészá­rosnál, szbinél,­­ tehát oly szegény, hogy hitelt nem kérhet.“ .Nálunk, sajnos, mostanában nem azt tartjuk végtelenül szegénynek, aki mindent készpénzzel fizet. Lehetséges különben, hogy ma már Angliában is változott a közfelfogás és ma már ott sem sajnálkoznak azokon a „szegény embereken“, akik mindent készpénz­zel fizetnek. hőse még jó, a gazdának jól megy sora, ha a gazdának jó sora van, akkor az ipar is munkához, a kereskedelem pedig forgalomhoz jut. Egész gazdasági életünk fejlődésének kiinduló­pontja a búza. Az, hogy egy évszázadban hu­szonkét vagy huszonöt jó termés van, bizony meg is látszik az országon. A legtöbbször a szárazság, a június­ végi nagy meleg hiúsítja meg a gazdák szép reményeit. Az idén ép­pen ellenkezőleg, az eső volt sok. Hogy örültek volna Kínában, ha a rizsföldek annyi esőt kaptak volna, mint az idén a mi búza­táb­láink! De ha gazdagok nem leszünk is a füstbe­ment exportból, a ter­més elég lesz­­ újig. Szóval: a búzakalász ebben az évben is meg­teszi kötelességét. Búzakalászok. KÉPES­­• 2 ■› KRÓNIKA

Next