Képes Krónika, 1926. július-december (8. évfolyam, 27-28. szám)
1926-07-04 / 27. szám
Íjépes KróniRól ELŐFIZETÉSI ÁRA A JÚLIUS-SZEPTEMBER NEGYEDRE A „TÜNDÉR VÁSÁR“ CÍMŰ GYERMEKLAPPAL EGYÜTT 90.000 KORONA KÜLFÖLDRE 130.000 KORONA AZ ELŐFIZETÉSI DÍJAK POSTAUTALVÁNYON KÜLDHETŐK, VAGY A 44.544. SZÁMÚ POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁMLÁN BÁRMELY POSTAHIVATALNÁL BEFIZETHETŐK SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: V., HONVÉD UTCA 10. TELEFON 1884 VIl. ÉVF. 1926 JULIUS 4. 27. SZÁM Úr nem fizet Még gyermekkoromban hallottam az úr fogalmának azt a furcsa meghatározását, hogy „úr nem fizet, úr nem siet, úr sohasem csodálkozik“. Ha ez a meghatározás helyes, akkor nincsen úribb nemzet a világon, mint a magyar. Mert itt ugyan senki sem fizet, senki sem siet és senki sem csodálkozik. Azon, hogy már semmin sem csodálkozunk, nincsen semmi csodálatos. 1914 óta láttuk, hogy valóság mindaz, amit azelőtt lehetetlennek tartottunk, a világtörténelem nem tud már olyan dolgokat produkálni, amik a ma élő nemzedéket meglephetnék. Hogy senki sem siet, az is természetes. Minek siessünk ? A munka, az igyekezet a legtöbb esetben nem elegendő a tisztes, emberhez illő életmód eszközeinek előteremtésére. Hogy senki sem fizet,— az is csak természetes olyankor, amikor senkinek sincsen pénze. A „úriember“ mivoltának ez a harmadik ismertető jele azonban kissé bonyolult s ezért gondolkodásra ösztönzi az embert. Megértem, hogy nem fizet, akinek pénze nincs; de nem értem, hogy miért vásárol az, akinek nemcsak hogy nincsen pénze, de aki tudja is, hogy nem lesz pénze akkor sem, amikor fizetnie kellene? Egy derék fűszeres, aki pár évvel ezelőtt még gazdag ember volt, elküldte egyik adósához a segédjét, mégpedig többször egymásután. Reggel kiüzent neki az adós, hogy „még alszik“; délben kiüzent, hogy „most ebédel“ ; este kiüzent, hogy „jöjjön máskor“. Délelőtt kiüzent az adós, hogy „most nincs pénze“, délután kiüzent, hogy „majd elsején“. Végül elcsípte az adóst a segéd a lépcsőházban s rövid de ideges szóváltás után a segédet lelódította az adós a lépcsőn. A fűszeres erre maga ment el az adóshoz, aki rárivalt: „Tüstént távozzék, ha nem akar úgy járni, mint a segédje!“ A fűszeres azt mondta, mikor visszament az üzletébe, hogy: „Hát ezért dolgoztam én negyven esztendeig kora reggeltől késő estig, hogy így bánjanak velem ?“ Kinnlevőségei több száz millióra rúgtak, de nem tudott behajtani semmit, őt magát viszont kíméletlenül zaklatták a hitelezői, kiment tehát az újpesti hídra és belevetette magát a Dunába. „Szerencséje“ volt: egy óra múlva már ki is fogták a hulláját az újpesti rakparton. „ A könnyelmű hitelezés halottja“ ... Azonban összes szaktársai azt mondják, hogy „muszáj hitelt nyújtani“, mert aki csak készpénzért árusít, annak nyakán marad az ára. A hitelben való árusítás a fűszerkereskedelemben mellőzhetetlen most Pesten. Lehet, sőt valószínű, hogy ez igaz is. Ha azonban ez igaz, akkor Budapest gazdasági helyzetét ez az igazság roppant szomorúan jellemzi. A fűszeres a legelemibb életszükségleti cikkeket árusítja s amikor az ember már ezeket is hitelre vásárolja, anélkül, hogy számláját minden hónapban ki tudná egyenlíteni, az ilyen „fedezetnélküli hitel“ azt bizonyítja, hogy az illetőnek gazdasági egzisztenciája már csak egy hajszálon függ s ez a hajszál minden pillanatban elszakadhat. A mi viszonyaink között már a „könyvre vásárlás“ sem mindig egészséges dolog. Fűszert, húst, stbit csak az vásároljon „könyvre“, akinek biztos jövedelme feltétlenül elegendő arra, hogy az elsején bemutatott számlákat fennakadás nélkül, sőt különös gond nélkül kifizethesse belőle. A könyvre vásárlás arra csábítja a nem elég erős energiájú embert, hogy többet vásároljon, mint amennyi okvetetlenül szükséges. A pesti dohány utcai zsidótemplom építésekor a legnagyobb adomány egy a maga idejében nagyon gazdag nagykereskedőtől származott, aki a templom fölépítése után tíztizenkét év múlva tönkrement. Mikor csodálkozva kérdezték tőle, hogy hogyan mehetett tönkre, az öreg úr így felelt: „Hja, a kis könyvek megették a nagy könyveket“. A „nagy A hét Göcsejben, ahol az emberek még akkor is a vállukra akasztják az útitarisznyát, ha csak a templomba mennek, a nép életében a legfontosabb mozzanatok egyike a gombaszedés. Ha egy meleg nyári napon beszalad egy kis libapásztor a templomba azzal a hírrel, hogy „édesapám, kiütötte a fejét vargánya“, még a templomot is ott hagyják és mindenki siet gombát szedni. Lehet, hogy ezt csak ráfogják a göcsejiekre a szomszéd népek, mint ahogyan a rátótiakra is annyi csúfságot ráfogtak a szomszéd falubeliek. De az bizonyos, hogy ilyenkor Péter-Pál táján az egész Tekintetes Haza a búzára figyel, mert a következő tizenkét hónapban jórészt ettől függ a nép sorsa. Ha a térkönyvek alatt a Főkönyvet, Naplót, Strazzát értette, a „kis könyvek“ alatt pedig a csemegekereskedő, a mészáros, a fűszeres, a halkereskedő stb. bevásárló könyvecskéit, s nagy házat vitt az öregnek a felesége s a nagy vendégjárás miatt a bevásárló-könyvecskék havi zárlata felborította a férje üzleti Főkönyvének mérleg-egyenlegét. Hitel csak annak való, aki tud vele élni, aki elég fegyelmezett ahhoz, hogy ne vegyen igénybe több hitelt, mint amennyi szükséges. A mi társadalmunk ehhez nincsen hozzászokva s nem ismeri az üzleti életnek még a legelemibb szabályait sem. Más a helyzet egy olyan országban, ahol a hitelt az emberek megszokták s elég fegyelmezettek ahhoz, hogy a hitelélet szabályaihoz szigorúan alkalmazkodjanak. Ilyen ország például Anglia. Igen „rendes“ családok évente egyszer fizetnek a szabónak, mészárosnak, fűszeresnek, szbinek, akik viszont pontosan felszámítják kiinnlevőségeik után a hat százalékos kamatot s minden adós természetesnek tartja, hogy a kamatot is meg kell fizetnie. Pulszky Ferenc följegyezte emlékirataiban, hogy mikor családjával London egyik külvárosában élt, a szomszédság azt mondta róla: „Nagyon előkelő ember lehet, de roppantul szegény; miniszterek járnak hozzá látogatóba, tehát előkelő ember , azonban mindent készpénzért vásárol a fűszeresnél, mészárosnál, szbinél, tehát oly szegény, hogy hitelt nem kérhet.“ .Nálunk, sajnos, mostanában nem azt tartjuk végtelenül szegénynek, aki mindent készpénzzel fizet. Lehetséges különben, hogy ma már Angliában is változott a közfelfogás és ma már ott sem sajnálkoznak azokon a „szegény embereken“, akik mindent készpénzzel fizetnek. hőse még jó, a gazdának jól megy sora, ha a gazdának jó sora van, akkor az ipar is munkához, a kereskedelem pedig forgalomhoz jut. Egész gazdasági életünk fejlődésének kiindulópontja a búza. Az, hogy egy évszázadban huszonkét vagy huszonöt jó termés van, bizony meg is látszik az országon. A legtöbbször a szárazság, a június végi nagy meleg hiúsítja meg a gazdák szép reményeit. Az idén éppen ellenkezőleg, az eső volt sok. Hogy örültek volna Kínában, ha a rizsföldek annyi esőt kaptak volna, mint az idén a mi búzatábláink! De ha gazdagok nem leszünk is a füstbement exportból, a termés elég lesz újig. Szóval: a búzakalász ebben az évben is megteszi kötelességét. Búzakalászok. KÉPES• 2 ■› KRÓNIKA