Képes Krónika, 1928. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1928-01-01 / 1. szám
JI Tökéletes Boldogság — El kell költöznöm Grodekéktől, — mondta barátom. — Nem birom elviselni a boldogságukat. Megütköztem. Barátom nem a feketemájúak fajtájából való. Miért mondja hát ezt? Valami gyötrelmes regényt gyászol és rejteget és ez a fojtott titok robbant elő most belőle! Nem firtattam azonban nagyon a dolgot, mert az első szó kibuggyant s az olyan, mint amikor a duzzadt folyó védőgátján átszivárog az első erecske. Majd megnövekszik az apró vízsugár és áttöri a töltést. Vártam tehát. És ő már mondta is: — Ne gondolj valami bűnös regényre. Grodekné legalább ötven éves és olyan terebélyes, mint egy lakodalmi torta. Nem erőszakolt ez a hasonlat. Mindig a lakodalmi torta jut eszembe, valahányszor látom. Grodek cukrász a külvárosban és már húsz éve lakom náluk. De most elköltözöm tőlük. Nem bírom ezt tovább. — De hát miért? — Nem olyan egyszerű ez az eset. Várj csak. A cukrászok rendszerint gömbölyded s kissé nőies lények. A mesterségük alakítja át őket édeskésen megelégedett lényekké. Nem tudom más hogy van vele, de én el sem tudnék képzelni egy cukrászt, aki eleven lángon szalonnát pirít, vagy véres beat steaket eszik. — Pedig eszik — vágtam én közbe — és ha mindent tudni akarsz, a legtöbbje utálja az édességeket, amelyeknek vaníliás légkörében telik le élete. — Ne légy te nekem ilyen szakértő! — torkolt le a barátom. Grodek például, akit huszonöt éve ismerek, rajong az édességekért. — Akkor ő az a kivétel, aki megerősíti ... — A szabályt... — fejezte be mondatomat a barátom és egy kicsit elgondolkozott. — A felesége — folytatta azután — az igazi cukrászné a te elméleted szerint. Fokhagymás tüdőt szeret vacsorázni, vagy párisit ecettel és hagymával... Külsejére azonban olyan, mint egy szép, finom fómia, illatos, tiszta, kívánatos. No, no! szóltam közbe mégis csak valami balzackaland fog ebből kikerekedni. — Fog ám az ördög! Csak az ellentét kedvéért említettem ezt meg. Grodek ugyanis, aki — mint mondtam — folyton süteményeket majszol, sokkal inkább hasonlít egy füstölt heringhez, mint például egy piros puncs-szelethez. Hogy a szakmánál maradjunk, olyan, mint egy lincs-szelet. Száraz, szürke és keskeny. — Szóval mégis csak az asszonyt irigyled tőle. — De nehézfejű vagy. Mondottam már, hogy a tökéletes boldogságáért irigylem, nem az asszonyt. Hol van a tökéletes boldogság attól? Nem tudod, mit mondott Madách Imre egy balatoni kiránduláson a saját emberi tragédiáját gúnyoló humorral? Nem én. — Ezt mondotta: A nő, aki a miénk lesz, előbb menyasszony, azután menyecske. Később eltűnik a meny és marad csak az asszony... Mondottam: Grodek tökéletesen boldog s ez az, amit nem tudok elviselni. Mondd hát el a Torta-Asszonyság és a Linci-Szelet úr regényét.. — Ez amolyan benső regény, amelyben látszólag nem történik semmi. Mi is történhetnék kérdezetten egy külvárosi cukrászboltban a piskóta-tornyok, a cukrot rejtő üvegampobnák, a veteránok módjára pocakosan ésyirádésan sorakozó piros, zöld és sárga likőrösüvegek, a krémes, habos és gyümölcsös lepények terraszain, melyeket passzerli-bástyák és a habrollók ágyúi védelmeznek? Az apró életörömök söntése egy ilyen külvárosi cukrászda és a városi szerelmek olcsó romantikájának tanyája. Búvóhely apró párocskák számára. Apró szerelmi regények színes szappanbuborékai élnek és parádéznak itt ideig-óráig. Grodeket mindez nem érdekelte, csupán csak üzletileg volt fontos neki. Mert tudta, hogy a szerelmi regények szereplői, kik lángoló arccal bújnak itt össze az apró asztalkák mellett, éppoly gyorsan váltakoznak, cserélődnek, mint a cukrászsütemények az áruasztal bádogplatóján. De a Szerelem, mint ilyen és a Krémes, melynek fogyasztása hozzátartozik, mégis örökké való. — No, hallod! Ezt aztán igazán könnyen kielégítheti. Ha csakugyan jól megy az a cukrászda, annyit járhat koncertre, operába, amenynyit parancsol. -- S ez jó a cukrászoknak. — Úgy van. Ez jó a cukrászoknak. Cukrásznak lenni azonban nem jó, ha a bolton kívül, a hasznocskán felül,amelyből végül mégis egy sarokház épül majd egyéb igényei is vannak a cukrásznak. Grodeknek például a klaszszikus zene volt a szenvedélye. — Látod, ez a tévedésed. Grodeket nem engedik a krémesek és egyéb sütemények, amelyeknek tudhatnád ezt — könnyen nő lába, ha nincs rajtuk a vajda szeme. Grodekék rabjai a boltjuknak. Abban élte ki szegény Grodek évtizedeken Írta: PALÁSTHY MARCELL Csakugyan odaérkeztünk sérfink közben a külvárosi cukrászda elé.