Képes Krónika, 1929. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-06 / 1. szám

SZEMÉLYEK: Páter Benedek irta: HARSÁNYI KÁLMÁN Páter Benedek dominikánus könyvmásoló mester. Marco Attavante Mátyás király udvari képírója és könyvmásoló mestere. Blandius, Francesco di Chierico könyvmásoló mesterek. Boldizsár dominikánus fráter. Első tanítvány, Második tanítvány Páter Benedek műhelyében. Mátyás király mint néma személy. Tanítványok. (Történik Budavárában, 14­86-ban.) (Boltíves cella a dominikánusok ko­lostorában. A páros csúcsívű, ólom­­karikás ikerablak közelében kurta, szűk templomi pad, egybeácsolva eléggé széles asztallapjával, melynek felületén apró szelencékben porfesték, hosszú tokban ecsetek és szabadon néhány dörzsölőkő, vakarókés, csészék és tégelyek hevernek. A víztartó bádog­edény oldalt függ, kampón. Ez páter Benedek munkaasztala. — Beljebb ter­jedelmes, hosszú tölgyfaasztal, körü­lötte hat X-lábú támlátlan székkel. Az asztalon részben a páteréhez ha­sonló, részben pedig írókészségek he­vernek, készletenként gondosan rendbe rakosgatva. Ez a tanítványok asztala. — Rengeteg vaspántokkal ellátott, sú­lyos lakatokkal lezárt ládák és szekré­nyek a fal mellett, a tiszta pergamen, a másolásra a királyi könyvtárból ki­adott példányok és a készülő munkáik megőrzésére. — Az egyik sarokban imazsámoly. Fölötte a falon vasból való feszület. — Napfényes májusi reggel. — Fráter Boldizsár egy lá­dán kuporogva bóbiskol. Félrezzen, mikor kocognak az ajtón. Álmosan keresgéli a reteszt.)­­ Kívül türelmetlenkedő, de vidám, ne­vető hangok. A föltárult ajtón hat tanítvány lép be. Mind világiak.) ELSŐ JELENET. Fráter Boldizsár, tanítványok. Fráter Boldizsár: Azt sem ér­tem még meg soha, hogy egyszerre nyissak ajtót mindötöknek. Ugyan mi a csuda ülhetett hozzátok ma, gye­rekek! Talán bizony vizet mérnek teg­nap óta a­­Víg bagolyéban, hogy valamennyien a hajnallal ébredtetek? Első tanítvány: Lehet. Egyi­künk se kóstolgatta az éjjel. Fráter Boldizsár: Vagy mind­­mostanig együtt kóstolgattátok! Hol is találkozhattatok volna össze egyebütt? Első tanítvány: A sassadi ré­ten, hajnal előtt. Fráter Boldizsár: Veletek se érdemes szóba állani. Egyre csak mó­kára jár a pofátok. Pimaszok vagytok. Bizony nem illenék már a bolondját járatni ilyen öreg emberrel. Második tanítvány: Hát nem hiszi kelmed, hogy komolyan mond­juk? Ecce signum! Fráter Boldizsár: Mi a csuda! Bokrétai­ Második tanítvány: Az ám, még pedig gyöngyvirág! (A többieké is mind előkerül. Eddig a hátuk mögött rejtegették.) Fráter Boldizsár: Hiszen ez egy egész szakajtóra való! Mit akartok vele? Többen: Találja ki, fráter Bol­dizsár. Fráter Boldizsár: Találja ki az ördög! Majd még hogy én azon törjem a fejemet, miféle bolondériá­­ban sántikáltok már megint! Bánom is én! Úgyis megmondjátok, kifúrná az oldalatokat! Első tanítvány: Ünnep van ma, fráter Boldizsár. Fráter Boldizsár: Kehüljek meg, ha tud róla a kalendáriom! Első tanítvány (nagyon komo­lyan): Páter Benedeknek ma van a nyolcvanadik születése napja. Fráter Boldizsár: Május tizen­kettő! Persze, persze! Szerelmes Jézus­­kám, hogy tudtam én erről megfeled­kezni!... Te, nem akadna még egy hetedik bokrétátok?... Ejnye, ejnye, biz ezt tegnap is megmondhattátok volna! (Fejét csóválgatja.)­­"A folyosóról csoszogó léptek és egy meg-megkoppanó bot nesze hallatszik be. Ráismernek páter Benedek lépé­seire. A fráter siet ajtót nyitni neki. A tanítványok, bokrétáikat a hátuk mögé rejtve, sorfalat állnak.) Első tanítvány: Azután majd mind egyszerre, fiúk, az a fő, hogy egyszerre. És teli torokkal. Majd intek. Vigyázz! MÁSODIK JELENET. Páter Benedek, előbbiek (Páter Benedek belép. Hatalmas, har­sány éljenkiáltás fogadja. Kis vézna alkatú, szürke szakállú, megrokkant öreg­ember. Csodálatosan sok redő van az arcán, különösen a szeme kö­rül, de sárgafakó szemehéja alól még csupa eleven élettel villog ki apró fe­kete szeme. A nagy éljenriogatásra megriad kissé, majd elmosolyodik.) Első tanítvány (előlép): Tisz­telendő páter Benedek, drága jó urunk és atyai mesterünk a képírás és nemes betűvetések örökön dicső művészetében!... Páter Benedek: Mit akarsz, édes fiam? Ne kerülgesd cifra szóval, ha jól esik, amit mondani kívánsz! Első tanítvány (kissé el­akadva): Mester! Egyszer elmondottad nekünk, hogy az első képes betű, ame­lyet életedben hártyára írtál, Jézus urunk nevének első betűje volt. Gyöngyvirággal fontad be egészen, pi­cinyke fehér csöngettyűket írtál körös­körül az égkékszínű betűn végestesen végig... Erre emlékeztünk mi a mai szent napon, életednek nyolcvanadik forduló napján és .. . és ... gyöngy­virágot hoztunk neked, mester’ (A bokréták előkerülnek.) Páter Benedek (elérzékenyül, csupa meghatottság és öröm): Édes fiaim!... ejnye no ... gyöngyvirág ... és mennyi!... Milyen szépek!... Hogy jutott eszetekbe?... lám, lám... iga­zán ... ejnye... Öleljetek meg hát! (Sorra öleli őket. Mind a két keze tele van virággal.) (Fráter Boldizsár meghatottságában nem tud szólni, csak némán kezet csó­kol, azután elhúzódik a sarokba és ide-oda rakosgat mindent, amit külön­ben már régen rendbe rakosgatott.) Páter Benedek (leteszi kezéből a virágot a nagy asztalra): Nyisd ki a kisebbik vasas ládát, Boldizsár. (Fráter Boldizsár rengeteg kulcscso­mót old ki a derekát szorító kötél-öv csimbókjából és kinyitja a ládát.) Páter Benedek: Vedd ki belőle azt a könyvet, amelyen tegnap mun­kálkodtam. És most eredj, hozz egy pár kupát, hadd állítsuk belé ezt a szépséges virágot. (A fráter elmegy.) HARMADIK JELENET. Előbbiek, fráter Boldizsár nélkül. Páter Benedek (kezében a könyvvel, nagyon el­komolyodva): Nincs már sok hátra belőle, fiúk. Csak egy rövidke ötbetűs szó, ame­lyet szántszándékkal hagytam mára. Jöttek ide mellém: előttetek akarom leírni. István fiam, keverj egy fél­­gyűszűnyi szépiát.­­Asztala mellé te­lepszik. Tanítványai körülállják. Ke­resgél az ecsetes tokjában és fölüti a könyvet, ott, ahol papirosszalaggal megjelölte.) Hát ide nézzetek, fiúk. Ez az «F» gyorsan megy, ugye? Fáradt vagyok már, de ezzel még tudok sietni. Ez meg az «I». Csak egy vonás az egész, nem cifrázom. Az «N» már há­rom vonás, az «I» megint csak egy és az S» is csak egy. «Finis! A tanítványok (megdöbbenve néznek hol a könyvre, hol a páterre): Finis? Páter Benedek Finis. Azt is hozzá írhattam volnál, hogy in aeter­­num. Hanem az már nem tartozik sem Theodoretus Commentárjaira, sem a királyra; egyedül csak rám, aki imn elvégeztem a munkámat itt a föl«" Nagyon öreg vagyok már hozzá, gyönyörködjem benne, nem , már a munkát. Első tanítvány: mondod ezt? Páter Benedek : Én. Elteltem vele! Most már e fényben, napsugárban ak­gatni, sétálgatni, am­íg 1: Odalenn a kertben fogok Nem lesz az naplopás.­­ édes Sok a Verő alak járkál­­,,r./a a lábam, sütkérezni ,aim­ csak ■v\\ a jár Jön, hogy m­ester. 2

Next