Képes krónika, 1931. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1931-01-04 / 1. szám

orrr Alii. évfolyam. Szépirodalmi, művészeti és társadalmi hetilap Budapest, Megjelenik hetenkint 1931 január 4. ELŐFIZETÉSI ÁRA ÉVRE A GYERMEKLAPPAL EGYÜTT 7 KÜLFÖLDRE 10 PENGŐ, CSAK A REGÉNY­MELLÉKLETTEL 250 LEI AZ ELŐFIZETÉSI DÍJAK Р08ТАП HALVÁNYON KÜLD­HETŐK, VAGY VALAMELY BANK ÚTJÁN A * *4.544. SZÁMÚ POSTATAKARÉKPÉNZTÁRI CSEKKSZÁM­LÁN ÁTUTALHATÓK SZERKESZTŐSÉG : V. KERÜLET, HONVÉD-UTCA 10 TÁVBESZÉLŐ : AUT. 127-47, 127-48, 130-08, 218-84 KIADÓHIVATAL : V. KERÜLET, HONVÉD-UTCA 10 TÁVBESZÉLŐ: AUT. 127-47, 127-48, 130-08, 218-84 Heti krónika írta: Berkes Fl­ébert Hali Krónika helyett évek krónikáját jegyzem fel az úji esztendő küszöbére. Három Szilveszter em­léke vonul fel előttem, mikor az elkövetkező új napok­­reménysége tölti meg jobb magyar sorsért epedő lelkemet.* ’ 1896. Uji ezredév kezdete, melyhez biztató elő­jelek közepette érkezett el a nemzet. Teljes alkot­mányosság és hatalmas felvirágzás mellett érte meg első milleniumának bezárását a magyar nép. Január elsején ünnepélyesen kondultak meg az ország összes a templomokban hálaadó Isten-tisztele­­pb en^^ártottak. Egymás után gyűltak ki az öröm tüzei. Hatalmas kiállítás, király­járás, hódoló menet. A törvényhozás örök időkre beiktatja az ezeréves fennártás­ emlékét. Ebben az évben lettem hat éves. És ebben az évben vesztettem el apámat, anyámat. Csoda-e, ha nem tudtam beleilleszkedni az általános ujjongásba, mely olyan nagy volt az országban, hogy a gyermekekre is kiáradt. A rámszakadt árvaságban nem tudtam lelkendezni együtt a fiúkkal, kik pedig­­ egész nap fújták a dicsőítő dalokat és verseket. Szilveszter napján szabad volt megvárni az éjféli házban, reám könnyeim között álmatlanul­­t a hajnal. Az eljövendő idők remegése : a nagyok által hallatott vígság felett. Ifj­ú­­n gyér világosság sugárzott a tankönyvemre, de azért tanáraim csak úgy kívánták a leckét, mint akinek­­iasztal­ára száz gyertya erőssége ontotta fényét. A Virágzó magyar élet túlharsogott az egyén sorsán si? végül is lendületébe vonta az áldott föld mos­toháit ""is. Ma felemel, hogy az ország sorsa függet­lení! magát az egyes embertől. Vajha így következne H^^^Knság is... * I Sedan. 1870-ben itt dőlt el a német-francia háború sjKj&A Ín egy csípős, kemény hideg Szilveszter­­пврп járom a várost a büszke koronaherceg sere- ‚ g||pl. «Smerengek az erdőmenti elhagyott malom­­­ |^Hyen nagy fekete betűk tüntetve hirdetik:­­ Raison de la derniere Cartouche», így gon­­akikor, hogy itt fogyott el az utolsó patron. U tógépek szórják szerte a világon__a nemzetek f­üstigére a halál üzenetét. Messze hazámtól, gffmmnt'Tratonák között, a hellének földjén, a Maas f .partján­­nincs sok remény odébb jövőre s mégis kerül a kétségbeesés. S valóban a kard már-már kiegyensúlyozta az ádáz tusa-harcot. Azután jöttek, akik nem vettek részt a küzdelemben és mindent elrontottak. Csak nem kell elmenni újra, hogy rendet teremtsünk s felidézzük végre a békét, mit a kerubok a legszentebb éjszakán, a betlehemi mezők felett meghirdettek? Csak felnyílik az ember értelme az új­ esztendőben? Így lesz-e várjon? 1930 utolsó napja. Fiaim boldogan nyugszanak ágyukban. Álmuk felett a karácsonyi angyal őrkö­dik. Ujj játékuk között nincs se csákó, se puska, így hát csatában se járnak. Tornyot és hidat építenek Marklin­izekből. Mit sem éreznek a fenyegető vihar­ból, mely a serdültek szerint roham­lépésben közeleg. Ők építeni szeretnének. Elhessegetik maguktól a bús világ keserveit. Nem látják át, hogy csak szomorú­ságra születtek. Nem ejti rabul szárnyaló lelküket a ma sivársága, mint ahogy apjuk is kimaradt az ő korukban, az általános vigalom osztályrészéből. A szabadulás biztonságával ébrednek és néznek körül. Őket a Teremtő életre hívta s ők élni akarják az életet s nem hajlandók értelmetlenül átsurranni rajta. Leülnek az építőkocka mellé s lázasan rakják egymásra a köveket. Jaj, csak el ne rontsa a bábeli zűrzavar tornyukat! Érjék meg a boldog éveket s velük minden nyolc esztendős szegény megvert magyar gyerek — «Tiszán innen, Dunán túl». Még egy Szilveszterről szeretnék beszámolni. A negyedikről. Az eljövendőről. Mely nem az átélt keservek búcsúztatója lenne, ahol az éjféli gong nem a gyötrelmek elől mámorba feledkezett embert köszöntené. Egy Szilveszterről álmodom, mely utolsó napja lenne a méltatlan életnek és hajnala az egy­másnak megadott s nemcsak kívánt boldog újeszten­­dőnek. Hol megszervezett hangulat helyébe a diadal­mas őszinteség érkezik. Egy Szilveszter-napról álmo­dom, melyen végig a honban áradó örömmel üljük ünnepét a Szent Koronát küldő földi helytartónak, ki mosolygó országra tekint alá az égből, hol az el­szenvedett tisztító tűz után kedvét lelik a nap su­garai a délibáb játékában és szélesen nevet a hold a Balaton tükrében. A fonóban szól a nóta s a mezők peremén magas jegenyefák viruló szép magyar életre bólintgatnak. 3

Next