Képes Néplap és Politikai Hiradó, 1879. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1879-01-19 / 3. szám

­VIT. évfolyama. 18­79. 3. szám. Budapest, Jcumzdm 19­­58 POLITIKAI HÍRADÓ. MULATTATÓ ÉS TANULSÁGOS ÚJSÁG A MAGYAR NÉP SZÁMÁRA. Az előfizetőek a KÉPES NÉPLAP kiadó-hivatalához MprHfilon minilpn hpfpn vasárnan A KÉPES NÉPLAP ... egy évre 2 frt, félévre 1 frt (Budapest, tv., egyetem-utasa 4. ss.) küldendők, ív­egjesen minden neten vasárnap. A HÁBORU-KRÓNIKÁVAL » 4 » » 2 » Oroszországból. A nagy éj­szaki birodalom a sors sok csapásának van kitéve. Mintha csak valami felsőbb hatalom akarná beteljesíteni rajta azt a sok átkot, melyet magára föl­idézett, és még mindig idéz. A legnagyobb izgatottság tartja nyugtalanságban a trón környezetét, a legfőbb hivatalokat, — a katonaság a nép ellen indul, — maga a nép pedig egy forrongó vulkán, mely előbb-utóbb kitör. A tanuló ifjúság vérbefojtott zavargásai nagy rokonszenvre találnak a főbb városokban. Dél-Oroszor­szágban, a muzulmán hitű lakosság, kivált a tatárok közt kitört a forradalom s egész hadseregek indulnak elnyomására. Ugyancsak forradalom dühöng azokon a területeken, a melyeket legújabban ragadt magához a czár a szultántól. S hogy a mérték teljes legyen: a Kaspi-tenger éjszaki részein kitört a döghalál, a fekete pestis s ijesztő mérvben terjed szerteszét. Az e borzasztó járvány által meglátogatott terület Ázsia és Európa határán fekszik s Asztrakán déli részeit foglalja el. Asztrakán (tatár szó, annyit jelent mint sárkány lakó) valaha tatár királyság volt s 1554 óta áll orosz uralom alatt. A tartomány fővárosa is e nevet viseli. Ez a Volga folyó Sek­ra nevű szigetén fekszik s gyönyörű vidéke van, mely a gőzösön utazónak a mi Budapestün­ket juttatja eszébe. A szigeten erősség is áll (Kreml) öt kupoláju székesegyházzal és érseki lakkal, mely nagy be­nyomást tesz a szemlélőre. Most téglafal keríti, mely a kaspi-tenger hajóhad és a kaukázusi hadsereg fegyver­tárát foglalja magában. Talán a világ egy városa sem bir a különböző nem­zetek oly tarka vegyületéből álló lakossággal, mint Asz­trahán. Lakja orosz, tatár, örmény, kalmük, persa, hin­du, turkomán, bokharai, georgiai, lesghi, görög, mihez ha még az itt szüntelen sürgölődő minden nemzetbeli euró­pait oda képzeljük, elmondhatjuk, hogy e város egyike a világon azoknak, melyek piaczán legtöbb különböző nemzet van képviselve. A lakosság különböző nemzetei közt leggazdagabb az örmény; ez kezeli a kereskedést és pénzváltást. Ez osztály nagy fényt űz, de csak ruhá­ban és a maga személyében, cselédje, háza sokszor a leg­­szurtosabb. Az örmény nők többnyire szép fogatokon járnak, de már lovuk valóságos váz, olyan sovány h a ló már szerintük nem fényű­zési tárgy. A tulajdonképi dolgozó osztály egészen tatár és ez képezi a lakosság legnagyobb részét. A napszámos, pék, kertész stb. mind tatár. E nép munkaereje, s a munka, mit véghez visz, kitartása, szorgalma­s szerénysége csu­­dálatra indít. E városban lakó persák mind kereskedők és leg­­többnyire gazdagok; persa és indiai, nevezetesen se­lyem­árukkal kereskednek nagyban és kicsiben. A persa, mihelyt itt meggazdagodott, orosz alattvalóvá lesz, az okból, mert ha haza akar költözni, a fönálló törvény szerint, szerzett vagyona legnagyobb részét a helytartó­ság az állam részére letartóztatja. A persa szép és mél­­tóságos alakkal bír, annál furcsábban jön ki aztán, mikor a piaczon vásárolt holmit, csirkét, zöldséget, stb. maga czipeli haza és készíti is el a konyhában, mert a persa nőnek még a házi belgazdaság intézésébe, keze­lésébe sincs semmi beszólása. Télen a kirgizek is bejönnek pusztájukról tevéi­ken, hogy a vadászott állatok bőréért európai árukat, kelméket, lőkészletet cseréljenek. A befagyott Volgán át hosszú sorban ballagnak tevéiken, kettő-három is ülve egyen­­csúcsos prémes süveget viselnek fejükön és felöltő bundába takaróznak. E nép annyira megszokta a pusztai életet, hogy még a városban tartózkodása alatt sem vonul födél alá, hanem a piaczon s tágasabb udva­ron sátort üt és az alatt lakik. A kalmük­ok szintén a pusztákról szoktak berán­­dulni tevéiken ; kevés beszédű, makacs, de egyszersmind félénk nép; csaknem mind lőcslábu, és zömök, de felette tanulékony, azért asztraháni mesteremberek legörömes­­tebb fogadnak be inasul kalmük fiút. Fejüket khinai módra beretválják, búbján egy fürtöt hagyva, melyet három ágra befonnak s hátul lelógva hordják. Kopasz fejükön lapos sárga kalpagfélét viselnek sallanggal. Legfontosabb Asztrahánban a halászat. Messze földről jönnek ide orosz alattvalók, hogy halászattal valamit keressenek. A nagy halászat-tulajdonosoktól kapnak eszközöket, s a kifogott halat ezeknek tartoznak átadni. Hogy mily jövedelmes itt a halüzlet, mutatja, hogy van oly kereskedő, kinek halkereskedésében és halásza­tában 40 millió ezüst rubel forog. Az európai bámulva áll meg azon haltömegek előtt, melyeket itt garmadába rakva lát, s melyeket innen Oroszország belyébe szál­lítanak. * A pestis pusztításai. Oroszország déli részén, a Volga mellékén, az astrakháni kormányzóságban, a dögmirigy egyre terjed. A pestist Oroszországba, hir szerint egy kozák hozta magával a Kaukázusból. Szerelmi ajándék volt, a minek most annyi ember esik áldozatul. A szerelmes kozák pompás kendőt hozott menyasszonyának Asztrakhánból. A leány büszkén ölte magára a gyönyörű kendőt s mindenki bámulta. Már követ­kező perczben roszul érezte magát s három óra múlva meghalt. Ez nov. 25-kén történt. Eleinte nem igen figyeltek ez­ eseményre, de midőn a halálozások száma oly nagy lett, hogy a hulláknak temetetlenül kellett az utczákon heverniök, orvosokat s hivatal­nokokat küldött le a kormány, kik hosszabb kutatás után rájöttek a ragály kiinduló pontjára. A pestis ez idő óta hihetetlen gyorsasággal terjedt. A kor­

Next