Képes Sport, 1941. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)

1941-09-23 / 38. szám

Tizenhét esztendő után hazatért egy vándor, aki a magyar futball­­sportnak egyik kimagasló értéke v­olt. Bejárta a fél világot, hírt, di­csőséget szerzett magának és a magyar sportnak s egyetlen vágya ma is az, hogy hazai földön to­vább munkálkodhasson azért az ma­gyar labdarúgásért, melyet min­­denekfelett szeret. Eisenhoffer­­József nevét nem fe­lejtették el azok, akik élő tanúi voltak a magyar futball legszíne­sebb, legdicsőségesebb hőskorának. A­­BTC-ből indult el mindig felfelé ívelő pályafutása, amely a Kispesti AC-on keresztül vezetett a Fe­rencvárosba és a magyar váloga­tott csapatba. Eszi — így becéztük annak ide­jén — most 40 éves, de nem néz­néd többnek harmincnál. Az egyik kispesti vezető mondta, hogy nyu­godtan be merte volna állítani az Újpest­­ellen játszó csapatba.­­Ami nem is túlzás, hiszen egy eszten­dővel ezelőtt még nemcsak mes­tere, hanem állandó tagja volt a világhírű Olimpique Marseille csa­patának. Most itt ül velünk szem­ben és beszél­ a tapasztalatokban gazdag 17 évről, amit Pécsben, New­ Yorkban és Marseilleben töl­tött. — A számunkra annyira szeren­csétlen párizsi olimpiász után hatá­roztam el, mondja, hogy külföldön próbálok szerencsét. Nagyon el­keserítő volt az Egyiptomtól el­szenvedett 3 : 0-ás eredmény, hiszen klasszisokkal voltunk­ jobbak. A­zt hiszem, a­­futball történelmében még nem volt rá példa, hogy ilyen balszerencsével veszítsen csapat, mint akkor a magyar válogatott. Előbb­­Bécsben játszottam két esz­tendeig, majd hirtelen elhatározás­sal New-Yorkba tettem át a szék­helyemet. Hat esztendeig voltam Amerikában, ezután elfogadtam az Olimpique Marseille meghívását és ott kilenc évig . .. tehát egészen mostanáig, __ mint játékos, később pedig mint a csapat mestere mű­ködtem. — És hol érezte magát a leg­jobban? AZAJÖ — Legjobban . . . ? A BTC-ben és a Kispestben» Ezek az idők­­vol­­tak életem felejthetetlen emlékei. — Na és külföldön? — Amerika gazdagsága és a francia élet szépsége is élmény ma­rad a számomra. — Idegen országokban milyen­nek látta a magyar labdarúgó­sportot? — Ha diadalmasan szerepelt a magyar válogatott csapat valahol, ez erkölcsilleg és­ anyagilag is ja­vított a helyzetükön. Viszont annál súlyosabban megéreztük mi is, ha a magyar csapat kikapott vagy rosszul játszott. — Most, hogy hazajött, bizonyára látott már bajnoki mérkőzéseket, ezeken keresztül milyennek ítéli meg a magyar futball mai szín­vonalát? — Láttam két mérkőzést, de a legjobb magyar csapatokat, így a Ferencvárost sem láttam még, nem mondhatok tehát bírálatot. Annyi bizonyos, hogy a régi KAC klasz­­szissal volt jobb a mai Kispestnél. — Ma időszerű kérdés a játék­rendszerről beszélni, ön milyen rendszerben­ játszatta a csapatát? — Nekem az a véleményem, hogy minden rendszer jó, amit jó já­tékosok jól alkalmaznak. Én fran­cia csapatomat többféle rendszer játszására tanítottam be és mindig az ellenféltől tettem függővé, hogy milyen rendszerben játszunk. Elő­fordult, hogy ugyanazon a mérkő­zésen két különféle rendszerben játszott a csapatom. Egy ideig in­kább a védelemre fektettük a fő­súlyt, azután amikor már biztosí­tottnak látszott a győzelmünk, akkor támadóbb rendszerre tértünk át. Idegenben, ha olyan ellenféllel kerültünk szembe, amelytől félnünk kellett, akkor a WM-rendszert ját­szottuk, odahaza, könnyebb ellen­felekkel szemben nem ragaszkod­tunk a merev formációkhoz. — Franciaországban!* milyen rend­szerben játszanak­­a csapatok? — Ott nagyon sok volt az angol oktató, akik a WM-rendszert vezet­ték be. A párizsi Racing Clubnak sokáig az angol Kimpton volt a mestere. Ez a csapat szinte a töké­letességig fejlesztette a WM-rend­szert és kirobbanó sikerük volt, amikor 1936-ban nemcsak a bajnok­ságot, hanem a Kupát is elnyer­ték. Ez pedig nagyon nagy szó. Franciaországban a Kupa sokkal nagyobb vonzerővel bír, mint a bajnokság — Csapatának kik voltak a ma­gyar játékosai? — Kohut, Mester, Virág és az újpesti Sas. Amerikára tereljük a szót. — Amerikában miért nem tud a futball gyökeret verni ! — Az amerikaiak importált sport­nak tekintik a futballt és nem tud­nak irányában felmelegedni. Ott a baseball a főatrakció. Naponként két baseball mérkőzés is van New­ Yorkban, 30—40.000 néző előtt. Pe­dig ez a játék igazán nem érdekes és­ élvezetes. Valósággal­­aludtam egy ilyen mérkőzésen, a futball irányítása is rossz kezekben van Amerikában. Ha valakinek várn 500 dollárja, már futballcsapatot szervez, hogy üzletet csináljon vele. Aztán ha jön egy-két vereség, el­veszíti a kedvét és szélnek ereszti a csapatot. A Brooklyn Wanderers azonban, amelyikben én játszottam, komoly és gazdag klub volt. A hí­res prágai Spartát is legyőztük. Ezen a meccsen­­15.000 ember volt, ami Amerikában néző-rekord fut­ballmérkőzésen. — Most, hogy hazajött, mik a tervei? Igaz-e, hogy a Kispestet veszi át? — Erről szó sincs. Jelenlegi kö­rülményeim lehetetlenné teszik, hogy a Kispesttel foglalkozzam. De egy másik klubot,­­akár vidéken is, szívesen átveszek, persze csak ab­ban az esetben, ha nincs ott jelen­leg edző. Mert senkinek az állá­sára­­nem pályázom. És ha nem találok olyan csapatot, amelynek most szüksége van oktatóra, inkább várok jövő nyárig. Mindenesetre boldog volnék, ha tapasztalataimat a magyar labdarúgás rendelkezé­sére bocsáthatnám. Jobb szélen »civilben« Eisenhoffer, a csapat oktatója, mellette Kohut, az 5-ik az újpesti Sas, a II. sor bal szélén Virág, mellette a 2-ik a szegedi Mester Egy Eisenhoffer-bom­ba a francia kupa döntőjében Olimpique Marseille—Sochaux 3:0. Eizi előtt a kopasz Abegglen II.

Next