Képes Sport, 1941. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)
1941-09-23 / 38. szám
Bc^c{c%és a Ids Spwtcsacto Amikor 1939 őszén egy rövid riportban beszámoltunk arról, hogy a Horthy Miklós Nemzeti Sportcsarnok részére kijelölt területen megtörtént az első kapavágás és megérkezett az első kocsi tégla, szinte magunk is alig tudtunk hinni benne. De így volt ezzel majdnem mindenki, hiszen ezt az első kapavágást évekig tartó viharos múlt előzte meg. A munka azután, ha nem is az elgondolt ütemben, mégis haladt, megértük az alapkőletétel és a bokrétaünnepély szép perceit is. Akadályok természetszerűleg ezután is akadtak, a munkás- és anyaghiány jelentősen éreztette hatását. A magyar sport terén az utóbbi hetekben végbement jelentős változások döntően befolyásolták a Sportcsarnok sorsát is. A megszűnt OTT helyett a vallás- és közoktatásügyi minisztérium lett az építtető és annak neveiben az építkezés legfőbb irányítását vitéz Béldy Alajos vezérőrnagy, országos ifjúsági vezető kezébe tették le. Az országos ifjúsági vezető a magyar sport kormányzatának átvétele után egyik legelső intézkedésével bizonyságát adta annak, hogy szívén viseli a Sportcsarnok ügyét: vitéz Bujdosó Kálmánt felelős igazgatóvá nevezte ki a Sportcsarnok élére, egyben kifejezte azt a határozott óhaját, hogy a Sportcsarnok december 6-án, a kormányzó névnapján ünnepélyesen nyíljék meg. Az országos vezető szavai mindenkiben megnyugvást keltettek s egyben annak a biztos tudatát, hogy a Sportcsarnok, pontosabban annak kiscsarnoka a megadott időpontban valóban készen is lesz. Az újjáalakítandó építési bizottság kijelölt elnöke, vitéz Irig László, a székesfővárosi Közmunkák Tanácsának alelnöke lett, aki személyes ügyének tekinti az ország egyik legszebb sportlétesítménye első részének mielőbbi végleges befejezését. Ezeknek az előzményeknek örömetadó érzésével látogattuk meg a kiscsarnok építkezését. A régi lóversenytéren már áll a hatalmas csarnok, a nagyszerű épülettömb első része. Minél közelebb érünk hozzá, annál jobban erősödik a lárma: a kalapácsok kopogása, a vasalkatrészek csengő csörrenése, a deszkák tompa puffanása, vezényszavak és kiáltások, a munka hatalmas, zúgó ritmusa, amely valósággal elkábítja az embert. Rögtön feltűnik vitéz Bujdosó Kálmán alakja, aki a házigazda szívélyességével és a felelős vezető lelkes örömével kalauzol végig az építkezésen. Látszik rajta, hogy igazán otthon érzi magát a hatalmas falak között. Körútunk közben is állandóan szemmel tartja a munka menetét, itt is, ott is észrevesz valamit, jelentéseket hallgat meg, kérdez és dönt. Büszkén mutatja meg a szinte percenként szépülő kiscsarnok minden részletét. Az impozáns bejáratot, a cementbe ágyazott roppant üvegfalakat, a budakalászi mészkőből és siklósi márványból készült burkolatot, a küzdőteret és az üres tribünsorokat, a fürdőket és öltözőket, a vendéglőhelyiségeket, szóval mindazt, ami a kiscsarnokot zárttéri sportjaink méltó otthonává teszi. — A főváros és az ország legnagyszerűbb sportlétesítményei közé számít majd a Sportcsarnok, — mondja vitéz Bujdosó Kálmán — amely európai viszonylatban is megállja majd a helyét. A hatalmas, modern épület nemcsak a külföld előtt lesz nagyszerű propagandája a magyar sportkultúrának, hanem ünnepi csarnoka lesz egy-egy nagy hazai és nemzetközi sporteseménynek is. A most megnyíló kiscsarnok méreteiről fogalmat ad, hogy ahhoz többek között 50 vágón vasat és 100 vágón cementet használtunk fel, az építkezés 18 vállalkozót foglalkoztatott, a kiscsarnok fűtéséhez pedig erős hidegben óránként nem kevesebb, mint 20—30 mázsa szénre lesz szükség. A csarnok felépítése harmonikus, kiállítása díszes, külső falain pedig sporttárgyú művészi domborművek futnak végig rajta. A hosszúra nyúlt érdekes körút meggyőzött bennünket arról, hogy a kiscsarnok építése lázas ütemben folyik és ha még van is egy-két nehézség, mint például a kazánok és fűtőtestek Az alapkőletétel ünnepélyén a kormányzó Hatalmas üvegfalon át árad be a