Képes Sport, 1941. július-december (3. évfolyam, 26-52. szám)

1941-09-30 / 39. szám

a WMFC került a bajnokság élére Az NB. VII. fordulója után a csepeli WMFC szökött a tabella élére, akit szépen felnyomuló Ferencváros követ a második helyen az Újpest legénysége előtt. A Sze­ged — az évad eleji éllovas — fokozatosan csúszik a táblázaton lefelé. Középen a (Zám­ma, NAC és Szolnok foglal helyet és ez­után meglepetésre az Újvidék következik. A DIMÁVAG-nak az idén gyengén megy, a KAC jól szerepel, de a többiekkel (SBTC, Elektromos, Lámpárt, MÁVAG, Kispest és Sz­­VSE) a veszélyes zónában van még. A Ferencváros mindkét pontot hazahozta a kolozsvári­­oroszlánbarlangból«. A mérkőzés érdekessége az volt, hogy Finta már a 20-ik másodpercben belőtte a vendégek első gólját. Az Újpest ismét veszített egy pontot jól­lehet 4 : 0-ra vezetett már a szolnoki MÁV ellen, de a szolnoki szív csodát művel. Nem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy a mér­kőzések­ kilencven percig tartanak. A Szeged—NAC mérkőzésen nem esett gól. A szegedi Baróti az utolsó percben 11-est hibázott. Megtanulhatnák már ti­es rugó­ink a büntetők érvényesítésének titkát. Hogy a DiMÁVAG Diósgyőrött kikapott, az már nem meglepetés. Enyhe vigasz, hogy csepeli kapus I­ósa pompásan védett, vala­mint hogy Fortuna kegyeibe fogadta a­ cse­peli csapatot. A Gamma értékes pontot veszített a lel­kes SBTC ellen , amelynek gólját a 40-ik másodperciben Trenka­ rúgta. A bányászok minden labdát kapásból továbbítanak vi­szont a görögbetűs csatársornak rossz napja volt. Az összecsapások sokszor túl kemények voltak. Furkaló sínylette meg leg­inkább a s belépőket­. A MÁVAG megszerezte első győzelmét a WM rendszerben először játszó Elektromos ellen. Csak­­így mellékesen megjegyezzük, hogy ameddig egész héten arról írt a zöld­­színű lap, hogy az Elektromos végre áttért az »idők szavát* megértve a WM rend­szerre, addig a hétfői mérkőzés bírálatban ezt írják: .*A latorca utcaiak első alkalom­mal még nem játszották de nem is játszhat­ták tökéletesen a WM rendszert«. Vájjon mit jelent a tökéletes WM rendszer. 0 : 7-et, miként Kölnben? Az angol rendszer­­dia­dala (?!) a Törekvés angolosított csapatá­nak a Magyar Kupában az alacsony osztá­lyú UTE­tól 3:2 arányban elszenvedett ve­resége. A Lampart második győzelmét szerezte meg a jobb sorsra érdemesebb Kispest el­len. A piros feketék helyzete kezd kétség­beejtővé válni az Sz. VSE-vel egyetemben, akit az Újvidék Turayval megerősített csa­pata győzött le. Jelenet a vidéki derbiről (Szeged—NAC 9:0) Sarokrúgás a váradi kapu előtt. Balról Dom­ján, Juhász, Kalmár és Solymossy ikas volt az Elektromos meg­­olosított védelme. A válogatott cozdy — aki kullancs lett — nem ilván helyét... fogja a semmit! A legendáshírű Turay Suttyó az Újvidéki AC-ot erősíti Az SBTC csapata Trenka »dugója« bent táncol Bolemányi hálójában NB eredmények: Ferencváros—KAC 4:2 (3:2) Újpest—Sz MÁV 4:4 (3:0) Szeged—NAC 0:0 (0:0) WMFC—DJ MÁVAG 1:0 (0:0) Gamma—S­BTC 1:1 (1:1) MÁVAG—Elektromos 2:0 (2:0) Lampart—­Kispest 3:1 (1:0) UAC—SzVSE 3:1 (0:0) NB állása: 1.WMFC7 6 — 1 17:8 12 2.Ferencváros7 5 1 1 41:16 11 3.Újpest7 4 3 1 27:14 11 4.Szeged7 4 2 1 29:9 10 5.Gamma7 4 1 2 19:129 6.NAC7 3 3 1 19:139 7.Sz MÁV7 3 3 1 20:159 8.Újvidék7 3 1 3 14:237 9.DiMÁVAG7 2 2 3 16:156 10.KAC7 3 — 4 18:206 11.S­BTC7 2 2 3 16:196 12.Elektromosz 2 1 4 14:145 13.Lampart7 2 1 4 15:315 14.MÁVAG7 1 2 4 8:224 15.Kispest7 — 1 6 11:291 16.Sz­VSE7 — 1 6 8:321

Next