Képes Sport, 1943. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1943-09-21 / 38. szám

Akik mesterembereknek sem alkalmasak, ne szóljanak bele a művészek kérdéseibe mondja GYÖRGY ISTVÁN filmrendező . Interjú sorozat­zatunkban ezút­tal György István filmrendezőt szó­laltattuk meg. A magyar hangosfilm elindításának egyik úttörője volt. Egyszerű magyar pa­rasztos akul sarja, aki izzó magyarsá­gával feljött az ország szívébe, hogy meghódítsa a kőrengeteget és azon belül hódolhasson a művészetnek. Éhezett, ta­nult, fejlődött és alkotott. Azután kemény székely fejével faltörő kosként tört utat az akkor még vérszegény magyar filmgyár­tásnak. Később tanítványaival — akik ma a a rendezők élvonalán állnak, — részese volt hangosfilmgyártás megindításának. — Sok siker és meg nem értés kísérte útját, de ő keményen állta a harcot és most hos­­szú idő után a sokat ostorozott magyar filmgyártás érdekében szót emel. Túl sokan avatkoznak a filmgyártásba — Hosszú hónapok óta — kezdi el halkan, de határozottan György István — érdeklő­déssel figyelem a magyar film körül meg­indult cikkezést, ami lassan, de biztosan valóságos nyilatkozat-áradattá duzzadt. Nem egyszer, azon melegében én is vála­szolni akartam egyik másik megnyilatko­zásra, azután mégis elálltam szándékomtól. Mert nem szokásom beszélni, ha nem kér­deznek. Most kérdeztek, hát... felelek. — Nem szolgálnám a magyar film ügyét, ha azt mondanám, hogy minden a legna­gyobb rendben van. Viszont egyenesen ár­tanék vele, ha azonosítanám magam azzal az általános véleménnyel, hogy a magyar film rossz. Bizonyos irányban határozottan fejlődést mutat, sajnos nem a művészi és filmszerű film elérése vonalán. A film »művészetén« keresztül nem képviseli a magyar lelkiséget úgy, mint azt például a magyar festészet, szobrászat, irodalom és egyéb művészi ágazat kifejezni tudja. Ez hiányzik azoknak, tudat alatt bírálják,akik tudatosan, vagy — Ezért érdemes, sőt kötelesség küzdeni. És ne érezze magát senki megbántottnak és ne vegye személye elleni támadásnak a bírálatot. Ne hárítsa el magától, a meg­szívlelendő tanácsokat és ha módjában áll változtatni azon, ami a magyar film iránti elégedetlenséget kiváltotta, feltétel nélkül álljon a segítők sorába, — folytatja a rendező. — A film nemzeti kérdés, ezért terebélye­sedett egyre inkább hatósági üggyé, sok­kal nagyobb mértékben, mint amennyire az hasznára válnék, Így azután minden vélemény csak magánvélemény, ami szét­­porlik a rengeteg szempont súlya alatt, amelyek a magyar filmgyártást irányítják. — Én itt érzem a legnagyobb hibát — mondja György István meggyőződéssel — s ezen a ponton látom a gyógyítási folya­mat elindítását is. Állítom, hogy az elkép­zelések kivitelezésénél összeütközésbe kerül a két lényeg: gyártás és a művészeti A gyártást lehet irányítani, de a művészet csak a fejlesztést tűri. Sem diploma, sem protekció de még az előlegezett, vagy erő­szakolt bizalom sem avat művésszé senkit, ha nem hordja lelkében az Isten adta tudást. Művészetet csak művész alkothat. Ne keressük tehát a magyar filmben kivétel nélkül a művészetet. De ahol az megnyi­latkozik, ha csak szerényen csillan is meg, fedezzük fel. Kontármunka — Egyetlen film sem lehet tökéletes művészet, legfeljebb csak művészi. A mű­vészi film a téma filmszerű megírásából, a rendező művészi feldolgozásából, játék­vezetéséből, a díszlet, fényképezés, fény és árny harmóniájából és egyéb tényezőkből adód­ik. A művészet, sőt a »művészi feldol­gozás« hiánya nem jelenti azonban, hogy a film szükségképpen rossz. Márpedig a legtöbb magyar filmről az a vélemény, hogy nem művészi, de még csak nem is jó. — Mi következik ebből? — adja fel ön­magának a kérdést György István. — Hogy akik ezeket a filmeket »elkövet­ték«, azok a filmkészítésnek nem művészei, de m­ég csak a mesteremberei sem. A film­nek a magyar milliók lelki épülésére és a magyar kultúra bizonyosságaira kell ké­szülnie. Meg kell tehát akadályozni, hogy olyanok kontárkodjanak a­ művészi telje­sítményt igénylő munkakörben, akik mes­terembernek sem alkalmasak. Szakember előtt felesleges hangsúlyozni, hogy nem elegendő csak a saját, vagy más elhatározása ahhoz, hogy valaki filmet alkosson. Ugyanúgy nem elég az sem, hogy hosszabb-rövidebb ideig csetlett-botlott va­laki a műtermekben, vagy vasakarattal és szorgalommal megtanulta a film technikai részét. A film művészi megalkotásához szükséges az a megtanulhatatlan »valami« is, ami a festőt, a szobrászt, a színészt, az írót stb. művésszé avatja. — Minden ellenkező véleménnyel szem­ben kijelentem, hogy a komoly gyártó az íróban, színészben, operatőrben a legjob­bat keresi. Saját érdeke írja elő. A művé­szi munkatársak tehát legtöbbször rendel­kezésére állanak és mégsem kielégítő a film. Filmtehetség -In­fiáé ló ? , — Miért, mi az oka, hol a hiba? — teszi fel ismét önmagának a kérdéseket György István. — Ezekre a kérdésekre várja a feleletet mindenki, aki a magyar filmben többet akar megjelenítve látni, mint amen­­­nyit ez ma nyújt. — Ha a magyar film ilyenkor megszó­lalhatna, szerényen kérne mindenkit, ne szidják, nem tehet róla, hogy hiányzik belőle a művészet, a művész ihlettsége. — Meggyőződésem szerint az együtt te­vékenykedő többféle művészetet kell film­művészetté alakítani, ez pedig a rendező hivatása. Aki ezt­ nem tudja, az lehet jó technikusa vagy teoretikusa a filmnek, sőt jó filmet is gyárthat, de mű­vészfilmet, vagy filmművészetet nem teremt soha! Ennek az egyszerű igazságnak az el­fog­a­dása meg is oldja a legsúlyosabb kérdést és azt a válságot, ami a magyar film éle­tében nem az első ilyen eset. A múltban könnyebb volt küzdeni ez ellen, mert sű­tötte az embert a jövőbe vetett hit. Ma nehezebb, mert csalódottan, kissé meg­rendült hittel állnak szemben az adott helyzettel azok, akik a megalakításáért ál­dozatot hoztak, küzdöttek és__ hittek! Hogyan és miért lett a magyar film a fiatal akarnokok prédája, — veti fel a nagy kérdést kétségbeesett hangon — miért ke­rülnek alig kész emberek vezető pozí­­cióik­b­a, vagy éppen rendezői székbe? Du­nát rekeszthetünk a sok ifjú tehetséggel- Valósággal a filmteh­etség infláció idejét éljü­k és a magyar filmről mégis csak ... néha-néha mondhatnak igazán jót. „Könnyű volt a főrendező urnak". Elgondolkozik, majd csendesen mondja: — Rengeteg a gondolatom, amelyekkel segíteni lehetne a mai helyzeten, mondja tűnődve — de szívesebben hallgatok. Meg azután nem is hozhatok ki mindent a nyilvánosság elé. — Miért rendez olyan ritkán? — kérdez­zük érdeklődve. — Mert a munkám és a portékám nem tömegárú. Azután meg... Egyik ma már jónevü filmrendező — tanítványom — sza­vai csengenek a fülembe. Azt kérdeztem tőle egyszer: »Miért viselkedsz úgy te gyerek, hogy már a szélhámosság határát súrolod? így bajosan lesz belőled valaki.« Elpirult, azután csendesen, rezignáltan vá­laszolta: »Könnyű volt a főrendező úrnak elin­dulni, elég volt az is, hogy csak tehetsé­ges.« — Rég volt, amikor a fiú ezt mondta. Azóta jó néhány egészen elfogadható filmet rendezett. Mindenesetre többet, mint én, ugyanazon idő alatt... — Majd csak lesz új György-film ismét, — mondja kemény akarással a hangjá­ban — elvégre önálló gyártó vagyok és leg­régibb aktív rendező. Hogy sportszerűen fe­jezzem ki magam: »A legtöbben rövid távot futnak, én viszont hosszútávfutónak érzem magam.« ÖNAGYSÁGA BETOPPAN A jó olasz vígjátékok közül való. Szellemesség bőven akad benne, bár a tempóját néhol lassú­nak találtuk A három főszerepet Vittorio de Sioa, Clara Calamái és Giuditta JBlssone játssza. Vittorio de Siea jó figurájú színész, tehetséges is, a rendező hibája, hogy játékával lassította a film menetét. Az olasz fi­lmvígjátékot B. Ma­­tarazzo rendezte. LÁNGOLÓ FIATALSÁG. Békebeli, kitünően, játszott és rendezett fran­cia film, melynek dialógusai szellemesek, rendező és operatőr munkája művészi. A film­­­nek külön értéke a zenei aláfestés. Beethoven V. Szimfóniáját a zenekar tökéletes előadásban tolmácsolta. A két női főszerepet a magyar­­származású Nagy Kató és Josette Day játszot­ták. Nagy Kató, — akit évek óta nem láttunk filmen — kiteljesedett, érett művészettel alakí­totta egy zeneakadémiai növendék szerepét. A férfiszerepeket a kitűnő Jules Berry és Georges Rigaud játszották

Next