Képes Sport, 1944. január-november (6. évfolyam, 1-47. szám)

1944-07-11 / 28. szám

A múlt héten láttuk a Nép variété új műsorát. Gratulálunk Tasnády Józsefnek, a kitűnő igazgatónak. Brilliáns artistamű­sort állított össze. Különösen a két Quick, Martin Djemi­, Babette és Bexon, a Há­rom Fokker, a két Pasc­ay, a két Dra­­már, Clarton kisasszony, a két Marsányi, a Bocskay -duó, Margó és Cortez, Mind­­szenthy Ödön és Biróczy Magda tetszett. * Az elmúlt héten valóságos bemutató-invázió volt a pesti mozikban. Nem kevesebb, mint nyolc film premierjén vettüink részt. Ebből egy ma­­gyar, egy spanyol, egy svéd, egy olasz, egy német, egy finn és kettő francia. Minden ,,hazudozás" nélkül elmondhatjuk, hogy a filmodömping ellenére is a magyar film­ben volt a legtöbb örömünk. Ezt már nagyon ré­gen nem állapíthattuk meg, annál szívesebben tesszük tehát most. A magyar film elme: Egy gép nem térti vissza. Kitűnően sikerült repülőt­ém ez, amely egy harctéri repülőtér életének izgalmas drámai perceit vetíti a néző elé lebilincselő vncc keretében. Nem sablonos szokványos filmtörté­net, hanem maga a lüktető élet, amely a min­den nap szürkeségéből emel­t ércnél maradan­dóbb" szo­brot a hős magyar repülőnek, ha életét és álmait áldozta a hazáért a népe jobb jövőjé­ért. A gyorsan pergő, igen jól rendezett érdekes famtörténetnek egyetlen női szereplője van: Lukács Margit, ki egy orosz partieánnő szerepé­­ben mutatja meg ismét kivételes srm­éeti képes­ségeit. A férfiszereplők népes gárdájából a mar­káns Jávor Pál, a kitűnő Kovács Károly, a rend­kívül mulatságos Juhász József, továbbá Mezey Lajos, Vértese Lajos és Weszely Pál nevén, kell feljegyeznünk. Az ,,Egy gép nem tért vissza" a Hidvéghy-film produkciójában és Pacséry Ágost rendezésében készült. Bizonyosra vesszük, hogy ez a szinte kifogástalanul sikerült, mindvégig le­bilincselő magyar repülőfilm a közönség körei­ben­ is éppen olyan nagy elkent arat, mint amilyet pénteken este nemzeti ápolóbeli rtsszbe­­mut­a­tóján. A külföldi filmekről csak egy-egy men­ü , jellemzésként­. Nagyszerűen mutatkozott be Magya­rországon a a spanyol filmgyártás a Mexikói futárral, mely a amerikai vadnyugati filmek szerint készült, fő jelemzetje pedig az elevenség­­ée az izgalom. — A Hatveikreket mindeki nézze meg, aki a szel­­háncs karrikatúrát szereti és élvezni tudja. — A Hárman a halál ellen kevésbbé sikerült francia film, csak Jean Murat és Claude Dauphin jó benne. — A Király futárjánál láttunk már jobb olasz filmet is. — A Zöld arany című­ finn film főszereplője: a természet, remek ,színész". — . ..Miénk a jövőt nevelő hatása elvitathatatlan. — A „Párizsi hidak alatt" romantikus lelkeknek való. Most már bizonyos, hogy nem lesz az idén szabadtéri műsor a Margitszigeten. * Az Új Magyar Színház a szegedi opera­­társulatot akarja nyáron Budapesten sze­repeltetni.* A kibom húzot­tak sorsára jutott Ma­jorossy Aladár, a kitűnő zeneszerző. Egy másik népszerű zeneszerző családjában is baleset történt. De Fries Károly felesége elcsúszott és eltörte a lábát. * Murát!­UH eddig még nem tudott elu­tazni nyári pihenőjére, mert, sehol sem kap lakást. Nagykovácsi Hana Balatonfü­­reden és Siófokon tölti a nyarat. Mezey Mária még mindig a nővérénél pihen a Tisza mellett.* Pataky Jenőéknél óvóhelyszentelés volt. Katolikus és evangélikus pap áldotta meg az óvóhelyet, majd Pataky Jenő mondott megható beszédet.* Új „fiatalok filmje" készíti Utolsó va­káció ebben. A főszerepet Kardosa Magda és Mednyánszky Ági, a két kitűnő fiatal táncosnő játssza. Fővárosi és Vidéki Színészek — Újságírók a bombakárosultakért ! »Sport Újság a vezércikktől a filmrovatig« a Képes Sport és a Dél Sportja TARKA DÉLUTÁNJA Szegeden 1944. július 23-án d. u. 4 órakor a Vasutas Stadionban A filmszinten pered műsor­ban szerepel minden sportág eredetiben vagy helyszíni köz­­vetítés útján A fővárosi és vidéki sportemberek és művé­szek közül eddig fel­lépésüket megígérték: Papp László dr., a Birkózó Szövetség el­nöke, Matara Mihály birkózóbajnok, Far­kas látván súlyemelőbajnok, több ökölvó­­nagyság, Ambróxi Pál volt válogatott kapus, a Képes Sport munkatársa, Raffay Blanka, Vay Uns, Madáry Márta, a Szegedi Városi Színház művésznője, Pataky Jenő, a Nem­zeti Színház tagja, Mindanenty István ének­művész, Kovács Klára kamaraénekes. Zon­gorán kisér Szabó Elemér tanár. Közreműködik Szeged város egyesített le­ven­tezemekara és Boldizsár Kálmán cigány­­zenekara. Rendezik és az összekötő szöveget elmondják: Gail Sándor a Dél Sportja főszerkesztője, Szalva László újságíró és Egri László, a Képe* Sport beled munkatársa. /­e/test/k­yrt Felelő* szerkesztő és kiadó: RAJCSÁNYI LÁSZLÓ. Szerkesztő: NEDECZKY ÁRPÁD. Szerkesztőség és kiadóhivatal- Bpest IV., Mussolini-tér 4., II. em. - TeL: 114-314. — Előfizetés egy évre 18 P (fél évre 9, negyed évre 4­80 P.’ leventegy©sóleteknek egy évre 14 P (fél évre 5 P­; jogi személyeknek ,vállalatok, hivatalok, kövületek stb ) 50 P — Postatakarékpénztári csekkszámla: 39.093. — A Képes Sport bármely képének, szövegének közlése tilos. — A bekül­dött kéziratokat, rajzokat. fAnvkAnnkfl­ «th h­om »««»Ir ezer ,.A ...i, x_ -i-tól.--------------*---------* - - ÁTRIUM, Margit-körút SB. Telefon: Utat Ez történt Budapesten. H4, VK­, 148. az., vas., ünnepnap MZ-kor ia. CORVIN, Cu­St-út és József-körüt sarok. TeL: 130-988-548. Nem angyalok az asszonyok. Szer­dától: Műkedvelő szélhámos. Kezdések 3, 6, M&. DEÁK, Teréz-körét 28­ Telef­on: 121—MS. Király futárja, vígjáték. — Kezdések: hétköznap: MA, V.B, 18; az. MZ, vasárnap dél­­előtt 11-kor is. FÓRUM Kossuth Lajos­ utca 18. TeL: 188-8*3. és 189-707. Hárman a halál ellen. 3, 5, 7. v. és ünnepnap délelőtt 11-kor is. Nézők ré­mére modern óvóhely. NEMZETI APOLLÓ, Ennébet-körát 45. Triefen: 222-082. Egy gép nem tért visel». MA, %6, %8; szombaton %2-kor, vasárnap és ünnep­nap d­­e­­lli-kor is. — Nézők részére 800 sze­mélyes óvóhely. OMNIA, Kel­ney-utca 1. Telefon: 120-125. Ez történt Radsportes. Kezdések: 1, 5,7; szom­baton 11kor is, vasárnap de ünnepnap d. e. 11-kor is. RADIUS, Nagymenő­ utca 22. Telefon: 122408. 120-548. Tartat a hidak alatt. Magyar és earó­pai híradó. Keddtől: őrségváltás. Kezdések: Hi, 148, KIS; szombaton 12-kor, vasárnap d. e. 11-kor is, ■CALA, Teres-körút 60. Telefon: 114-411. Mexikói futár. MA­MA. *48. szombat, vasár­nap és ünnepnap V12-kor is. URANIA, Rákóczi-ét 21. Triefen: 148-ML Miénk a jövő. 3, 5, 148, v. és ünnepnap 11-kor te. TOVÁBBJÁTSZÓ mozik BELKSNAT, Akácfa-öté* 4. Triefen: 225-270. Örök küzdelem, TL rész. Kezdések: 142, 146. BETHLEN, Bethlen-tér S. Telefon: 225488. A látszat csal. Csütörtöktől: Majális. Kez­dete­k 5, 7; vasárnap és ünnepnap 3, 5, 7. CAPITOL, Barom-tér 32. Telefon: 134-337. örök küzdelem. II. rész. Kezdések: 1, 3, 5, 7; vasárnap és Ünnepnap 11. 1, 3, 5, 7 órakor. CSABA, CUCI-ót 4. Telefon: 148-848 és 131-51* Nixi mindig bajt csinál. Kezdések 1, 9, 5, 7, vasárnap és ünnepnap likor is. DUNA. Hollán-utca 42. Telefon: 111-884. Muzsikál a múlt. Csütörtöktől­. Tilos a sze­relem. Kezdések: 3, 6, 7, vasárnap és ünnep­nap 1-kor is.­­ Július 30-tól augusztus 3-ig nyári szünet. KAMARA, Dohány-utca 42. Triefen: 423-92. Magyar emir. Keddtől: Dere-bere. MA12, MX tit, Vi6, %8. 900 személyes óvóhely. MESEVÁR. Szent István-kórút 18. Triefen: 114-502. Nyári szünet PATRIA. Népszínház-1. 12. Telefon: 145-872. és 132-388. Kísért a múlt Kezdések: 10, %12, V* VA ‘/«8, %8; vasár- és ünnepnap MZ. "*46 %8s TOL.DI, ’ &akéesl-ftt 7%. Telefon: »4-4«. Ind Sasa. 10, 2, V*4, *46; vasár- és ünnep­nap 11, 1, 3, 5, 7. UTÁNJÁTSZÓ MOZIK ATTILA, BAhocxi­ ét 82. Telefon:_______ Nyári kabaré. Csütörtöktől Moszkva—Sanghaz 10, %12, MX MA, H6. %8, vasárnap 11, Mk Mi, M- VA BAROSS, József-Mrat 63. Telefon: 146618. 249-510. Lopott feleség. Csütörtöktől vasárna­pig: Sok hűhó Emmáért Hétfőtől szerdáig: Ingovány. 3, 5, 7. vasár- és ünnepnap­ja: ERZSÉBET, Erm­ébet-körút 29. Telefon: 222-401. Ragaszkodom a szerelemhez. Csütörtöktől: Kiviről az öreg szív. Kezdések: 3, 6, 7. OTTHON, Benicaky-z. S. Telet«»: 148-447. Jöjjön elsejék Csütörtöktől­ vasárnapig: élet. rr Ítéltek­ Hétfőtől szerdáig: Hölgyek előny, bem. Kezdések: 14- 446. Vi 8, vasárnap és ün­nepnap VI2-kor is. TINÓDY. Nagymezőiben . Telefon: 225488. Vágyak. Csütörtöktől vasárnapig: Leány­­vásár. Hétfőtől szerdáig: Utolsó Vereexkey. Kezdések: VA, MA, VK­, szombat 142, MA, M6, M8; vasárnap és ünnepnap­­i­kor is.

Next