Képes Sportlap, 1948. január-június (3. évfolyam, 1-28. szám)

1948-05-11 / 20. szám

Az Andrássy-út forgatagából egy lányosképű, szőke fiatalem­ber lép hozzánk. Nin^ hiszen ez a Kubala * — Jó napot, szerkesztő úr —* szólít meg, — engedje meg, hogy most én kérjem magát egy kis interjúra. Mialatt Sziszi-eszpres­szóban a szimplát hozzák, beszélgetni kez­dünk. Kubala végighúzza szőke fürtjein a kezét és mosolyogva mondja : — Tudom, nagyon haragszanak rám Pesten, azt is tudom, hogy rengeteg ellenségem van. Még a legjobb barátaim, kint a Kálvária­­téren is haragszanak rám. Azt mondják, becsaptam mindenkit. Higyje el, nem akartam. Tudom, hogy bűnös vagyok, de megszenved­tem bűneimért és most itthon va­gyok, hogy bűnbocsánatot nyerjek. — Tartsunk sorrendet, kedves Kuksi. — Kezdem ott, amikor közel egy­­ évvel ezelőtt az egyik Rákóczi­ úti szálloda halljában ültünk, ugyan­így, szemben egymással, ön azt kérdezte tőlem, hogy mik a terveim. Hiszen tudta akkor már, hogy le­járt a szerződésem a Bratislavával, oda mehetek, ahova akarok. Erre azt feleltem, hogy hazajövök. Ugye, emlékszik ? — Emlékszünk, hogyne em­lékeznénk, hisz akkor azt mondta, hogy szíves-lélekkel fradista akar lenni ! — Ezt mondtam, de erre csak bizonyos okok késztettek . . . Egy szép napon hazaérkezésem előtt Vasas-szurkolók jártak Pozsony­ban. Ezekkel beszélgettem és ezek hívtak haza. Itthon azon a bizo­nyos MTK—Bratislava esti mér­­zés szünetében Hegyi Gyulával beszélgettem. Amit mondott, az megkapott. Gondolkozni kezdtem és akkor úgy határoztam, hogy ha jövök — a Vasasba jövök ... — És mégsem jött haza. — Visszatértem Pozsonyba, azért, hogy rendezzem a dolgaimat. Ekkor jöttek többen, a fejemet és maradtam,telebeszélték — Novemberben itthon volt. Kubala elmosolyodik és lassan folytatja. — Szerkesztő úr sokat várt engem kint <i Farkas Is­tván­ utcában ! Szinte mindennapos vendég lett nálunk. Anyám azt mondta, ami­kor egyszer hallotta beszélgetésün­ket, hogy miért akarok mindenkit félrevezetni? N­­égy­ye el, fájt ne­kem, nagyon fájt, de nem mond­hattam igazat. Szó volt arról, hogy a Ferencvárosba jövök vissza. De bármilyen fradista is voltam vala­mikor, úgy éreztem, hogy nekem még nincs már ott helyem, ahol oly könnyű szívvel túladtak rajtam . Tudom, megint felröppentek a pletykák, velem kapcsolatban. Rossznak tartottak, sokan haza­áruló számba vettek, amikor el­­­mentem a­ csehszlovák válogatottal Bariba játszani. Arról is beszél­tek, hogy Olaszországban leégtem és azért nem tartottak ott engem. Hát nem égtem le. Nem lenne fon­tos, hogy megcáfoljam, mert már mindenen túl vagyok. Az igazság az, hogy három egyesületbe is hív­tak. Fantasztikus ajánlatokat kap­tam. Azt sem tagadom, gondoltam az olaszországi kirándulásra. Egy este ott ültem a pozsonyi lakásom­ban s gondolkodtam, mit csináljak. Megszólalt a lelkemben egy hang: haza, haza ! Pillanatnyi szünetet tart. Lát­szik, keres az emlékei közt. Végre újra beszélni kezd. — Ne higgje, hogy most újra szinészkedem és igy­ akarom közönség kegyeit megszerezni. Tu­­­dom, a közönség nehezen felejt és csak egyféleképpen tehetem jóvá hibámat, ha becsületes dolgozója leszek ennek az országnak és a pályán is megfelelően képviselem nemzetemnek, egyesületemnek a szí­neit.— Eltértünk egy kicsit a tárgy­tól, kedves Kuksi. Hát mi tör­tént ott Pozsonyban ? — Összetéptem az olasz ajánla­tokat és véglegesen elhatároztam, hogy hazajövök. Mert, nézze, mi történik azokkal akik kimentek Olaszba ? Kihasználják őket, ki­csavarják, mint a citromot s amikor már nem érnek semmit, akkor egyszerűen sajnálkozó mosollyal eldobják őket. Nem, nem ilyen sorsot szántam én magamnak. Nemcsak a futballpályán, hanem az életben is meg akarom álltai a helyemet. Biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni is fog ! — Beszéljünk egy kicsit a hazatéréséről. — Nem történt semmi különös. F­elültem a vonatra, összecsomagol­tam mindenemet és búcsút intet­tem Pozsonynak. A Bratislava szurkolói azt mondták, hogy „vissza­jössz te még.” Én csak nevettem rajtuk. Az volt az elhatározásom, hogy inkább nem rúgok labdába egy évig, de itthon játszom. Sze­rény tudásomat a magyar stortnak ajánlom fel ! Egy kis szünet után folytatja: — Nagyon rosszul esett, hogy — bár már hetek óta itthon voltam — senki sem akart észrevenni. Akár­kivel beszéltem, mindenki csak le­gyintett. Hátam mögött azt suttog­ták, hogy megint csak szédítek, egy szavamat sem szabad elhinni, úgysem maradok itthon. Nem szól­tam semmit. Körmömet belevájtam a tenderembe és vártam a pillanat­tol, hogy először, mint a magyar labdarúgó sport igazolt játékosa, újra pályára léphessek. Ne vegye ezeket nagy szavaknak. Ha hibáz­tam vagy vétkeztem, ez alatt a pár hét alatt már megbűnhődtem. — Borítsunk fátyolt a múltra és beszéljünk a jövőről, kedves Lacika. — Ha egy játékos új egyesületbe megy, akkor ott persze mindennel meg van elégedve. Bevallom, én az úgynevezett nagyszájúak fajtá­jához tartozom, aki nem esik hasra és nem ijed meg senkitől sem. Éppen ezért a legnyugodtabb lelki­­ismerettel merem mondani, hogy jónéhány egyesületben voltam már rövid pályafutásom alatt, de még olyan jól sehol sem éreztem magam, mint a Vasas­ban. Egy család vagyunk, nemcsak a pályán, ha­nem az életben is. Szilágyi és Illovszky a közvetlen partnereim. Már kezdjük egymást megérteni. Nem tagadom, eddig még nem ment úgy a játék, mint ahogy kellene. Hosszú volt a kényszerszünet. De ha az ember szorgalmasan edz és sportszerűen él, akkor rövidesen elérheti azt a formát, amit képessé­geinél fogva el kell érnie. Jávor Pál mester kitűnő edző, azt hiszem, ha rá hallgatok, talán még azt is elérem, hogy egyszer válogatott leszek. — Felcsillan a szeme, amikor a válogatottságról be­szél. Pedig Kubala már volt vá­logatott. A csehszlovák csapatnak szinte állandó tagja volt. — Úgy szeretne válogatott lenni ? — Igen. Ez is az egyik nagy vá­gyaim közé tartozik. Amikor cseh­szlovák válogatott voltam, mindig arra gondoltam, Istenem, megérem-e még én azt, hogy a magyar válo­gatott mezét magamra húzhatom ? — Ha már a csehszlovákoknál tartunk, mondjon valamit a két hét múlva Budapesten szereplő válogatott csapatukról. — Néhány játékost nem ismerek közülük. Fel kell azonban hívnom a figyelmet Rocekra, a Spárta nemrég feltűnt kapusára. Sokan Planicska méltó utódjának tartják. Seneczky, az egyik hátvéd kemény jól rúgó játékos, ugyanezt mond­hatom a Bohemians Vedraljára is. Nem tudom elképzelni, hogy v­álo­­gatottjukban ne lenne Slávia­­játékos. Hemele és Trnka nélkül nem tudom elképzelni a csehszlovák csapatot ! — Két magyar játékos is van a csehszlovák csapatban. — Igen, Balázsi és Schubert. Azt hiszem, mind a kettő nagyon fog igyekezni jól játszani, mert nem titok, hogy Schubert haza szeretne jönni. És ha jól játszik itt a válo­­gatottban, akkor valamelyik egyesü­letünk mégis csak hazahozatja. — Maga ismeri a csehszlovák futballt. Viszont jónéhány hete itthon van, több magyar mér­­­kőzést is látott. Milyen ered­ményt vár a május 23-i magyar­­csehszlovák mérkőzéstől ? — Két-három góllal feltétlenül győzni fogunk. Ez nem derűrelátás, annyi különbség túlzott van most a két nemzet labdarúgó sportja között. Természetesen, győzelmünk nagyobb is lehet, de ha lebecsüljük az ellenfelet, akkor még itthon is érhet bennünket meglepetés ! — Mi van a többi, kintlévő magyar fiúval ? — Schubertról már beszéltem. Vinnyeinek és Turbékinak üzlete, illetve üzeme van Kassán, ők nem hiszem, hogy hazajönnének. Anná­l inkább szeretne jönni Kassai- Klimek, aki mint balszélső szere­pelt a csehszlovák válogatottban, óriási tehetség, jónéhány magyar egyesület megoldhatná vele a legfá­jóbb pontját, a balszélső kérdését. A szimpla már kihűlt, Kubala nagy érdeklődéssel nézi a utca forgatagából haza igyekvő dol­gozókat. Felcsillan a szeme, ami­kor ezt mondja: — Azt hiszem, egy-két héten belül már én is így fogok sietni a munkahelyemről az edzésekre, mert csak úgy tudom elképzelni a komoly életet, ha két kezem mun­kájával keresem meg a kenyere­met. Gondolni kell a jövőre is­­ hiszen már 21 éves vagyok. Igen. Nem hiszem, hogy csa­lódnánk : most egy más Kubala ül velünk szemben, mint egy évvel ezelőtt, ott a Rákóczi­ úti szálloda halljában. Ez a Kubala nem fölé­nyes, nem cinikus. Megtért a tékozló fiú, dolgozni akar, becsü­letes munkása kíván lenni fiatal népi demokráciánknak. Fogad­juk őt szeretettel, vegyük kezét a kezünkbe, vezessük az úton, mert szükségünk van azokra, akik megtévedtek, de megbánták tettüket. Kedves Kubala, engedd meg, hogy barátilag annyit mond­junk most neked : Isten hozott ! Takács István Vasas— Szeged 3: 1. 11 a kő és Moór Összeesni­ a labdáért, de azt­­ Gyyrk kirúgja a kapu közeléből A Vasas harmadik gólja. Bakó a huh­árok lm tartó Szilágyi-lövéssel szemben tehetetlen. MAY Kálmán autó- és motor­kerékpár gumijavítás és felszerelés JÓKAI­ TÉR 5 SZÁM TELEFON 1,123-823, 123-888

Next