Képes Sport, 1957. március-június (4. évfolyam, 1-14. szám)
1957-04-23 / 5. szám
Turisták A labdarúgó hazatér az olasz portyáról és mesélni kezd: — Voltam a Fórumon és Capitolon... Sporttársa közbeszól: — Külföldön én is mindig ezekbe a nagy mozikba megyek először. Ha hrövid. ki !&diCto cL 000 Régi vicc, még az ókorból. — Oh ezek a versenynapórák! A napot is éppen most kellett eltakarítok a felhőknek! (Németország) Az az érzésem, Ottó, hamarosan megváltoztatod a véleményedet, hogy a női labdarúgásnak semmi jövője sincs... (Hollandia) & fit — Mondja, kedves pilóta úr, nem tudna kölcsönadni egy ejtőernyőt?... (Svájc) A kapitány az olimpián Higgyék el, a kapitány nem hazudós, csak néha elragadja a képzelete, különösen, ha sportról van szó. Vézna, töpörödött, őszhajú emberke, sose volt katona és a kapitányi rang még azokban a vadiregényes időkben ragadt rája, amikor a híres Markó utcai gründen, a Fatéren rugdosták a rongylabdát, kijátszva nemcsak az ellenfél védelmét, de a szigorú szülői és tanári tilalmat is. Saját állítása szerint, ő volt az egyik alkalmi grund-csapat kapitánya, de kortársai tudták, hogy vézna testalkata miatt mindössze a taccsbírói rangfokozatig vitte. Ennek ma már több, mint félszázada, de az öreg fiú olyan állhatatos szerelmese maradt a sportnak, hogy a kortársi kegyelet meghagyta számára a kapitányi cím édes illúzióját. Ezúttal is a megszokott kiskocsma árnyas kertjében iddogáltunk és régi sporttörténetekkel szórakoztattuk egymást. Úgy a nyolcadik történet és a tizedik fröccs után, megszólalt a kapitány: — Párizsban történt, az 1924- es olimpián, amelyen mint Paavo Nurmi edzője vettem részt. — Hogyan, kapitány?! — hitetlenkedett a társaság egyik újsütetű tagja. — Ön volt a finn csodafutó edzője? — Szíves engedelmével — felelte leereszkedő nyájassággal a kapitány. — És, hogy nem egészen dicstelenül, azt bizonyítja az öt aranyérem, amelyet a Paavo gyerek a párizsi olimpián nyert. De most nem róla akarok beszélni, hanem Martha Gulbrandsonról. Ő volt a 80 méteres női gátfutás egyik esélyese a párizsi olimpián. Most már valamennyien feszülten figyeltünk. Tudtuk, hogy érdekes történet következik, amelynek izgalmasságát csak fokozta az a lényegtelen körülmény, hogy a párizsi atlétikai olimpián még nem voltak női versenyszámok. — Martha gyönyörű norvég lány volt. A haja ezüstösen csillogott, mint a hó a norvég bérceken, a szeme fekete volt, mint a fjordok víztükre. Egyikünk megjegyezte, hogy a fjord nem fekete, de a kapitányt nem lehetett ilyen átlátszó kötekedéssel zavarba hozni. — Én éjszaka láttam a fjordot — mondotta — és akkor határozottan fekete. Martha csodálatos teremtés volt. Hatalmas termete és hökkenetes izomzata egy birkózónak is becsületére vált volna. Mindamellett megőrizte a nőiesség üde báját, mert szertelen volt és imádta a fényt és pompát. Halálosan beleszerettem, de alig volt esélyem, egyrészt mert Marthát csak a bajnokság érdekelte, másrészt a piemonti őrgróf udvarolt neki. De éppen a sport révén jutottam előnyhöz. Elvállaltam Martha edzését és szavatoltam, hogy megnyeri az aranyérmet. Nehéz dolog volt, mert az amerikai Gina Peebodynak egy tizeddel jobb volt a rekordja. De Martha megígérte, hogy ha megnyeri a versenyt — igent mond! Ez megszázszorozta az erőmet és sikerült! Martha olimpiai bajnok lett. — És betartotta az ígéretét, hogy igent mond? — Betartotta! Igent mondott és így neki köszönhetem a szívem békéjét és a lelkem nyugalmát. Egész életemre boldoggá tett! Társaságunk újsütetű tagja kétkedően csóválta a fejét: — Hogyan tehette boldoggá? Hiszen azt mondta, hogy Martha szertelen és fényűző teremtés volt! A kapitány lesújtó pillantást vetett az okvetetlenkedő újoncra és mérhetetlen fölénnyel felelte: — Észnél legyen, uram! Martha nem nekem mondott igent, hanem a piemonti őrgrófnak. Király Dezső SZIGOR UBUL ÚJABB KALANDJA