Képes Sport, 1958. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1958-06-24 / 25. szám

mill­ ­ami sok idő, sőt , kevés volt.. Mégis az a véleményünk, hogy ezt a nem egészen két esztendőt sokkal jobban ki lehetett volna használni. Most nem kívánunk részle­tesen foglalkozni a felkészülés közben végrehajtott és a mun­kát erősen megzavaró szövet­ségi kapitány-változással. Bu­­rcczi Márton és Baróti Lajos, mindketten kiváló szakembe­rek és méltatlan lenne mind a kettővel szemben, ha ez a kér­dés, mint személyi probléma kerülne szőnyegre. Egyikőjük sem tehet a súlyos hibákról. Barótitól különösen nagy er­kölcsi áldozat volt, amikor a sikerek útján állandóan felfelé emelkedő Vasas edzői tisztét otthagyva, elvállalta a kritikus pillanatban a problematikus jövőjű szövetségi kapitányi ál­lást. Ezért a tettéért és további verejtékesi munkájáért feltétle­nül elismerés illeti meg. Mind­ez nem változtat azon a tényen, hogy ez volt az első zavar . Alapvető hibának tartjuk a bajnokság félbeszakítását is, amellyel megfosztottuk váloga­tott játékosainkat a legjobb fel­készülési lehetőségtől, attól, hogy izzó csatáik kemény küz­delmei­ben edződjenek meg a legnehezebb feladatok megoldá­sára. Ezt Magyarországon kívül sehol sem csinálták- és itt az összes külföldi szakembereik enyhén szólva csodálkoztak ezen a módszeren. Ezzel több irányban is hibáztunk. Nem használt játékosainknak a nor­mális életükből való teljes el­­szakítás, a tatai töm­gés-lengés, a helyenként terjengő unalom válogatott csapat folyamatos felkészítésében. Arról is beszélni kell, hogy a válogatott együttes vezetőinek klubkapcsolatai óhatatlan rá­nyomják bélyegüket a váloga­tott keret összeállítására. Ezen nem is lehet csodálkozni. Saját játékosaikat jobban ismerik, jobban bíznak bennük, mint a többiekben. Nem is szólva ar­ról, hogy a vidék legjobbjaival szembeni bizalmatlanságot évek óta nem sikerült megtörni. Amíg egy vidéki csapat nem nyer bajnokságot, addig vidéki játékos legfeljebb „formailag” kerülhet a válogatott keretbe. Még többet ártott, hogy túl­sok időt töltöttek a csapatkere­séssel és így nagyon kevés ju­tott a játékosok összeszoktatásá­­ra. Aligha tévedünk megálla­pításunkkal, hogy a csapatkere­sés időszakát otthon be sem tudták fejezni, mert mint az események mutatták, itt a VB-n végrehajtott csapatösszeállítási változtatások is még erősen kí­sérleti jellegűek voltak. A felkészítési idő ilyen arány­talan kihasználása természete­sen akadálya lett volna annak, hogy itt a világbajnokságon teljes fegyverzetben álljon ki „valóban” legjobb tizenegyünk a nagy erőpróbáira, légköre és hasonlók, amelyek pszichológiailag is csökkentet­ték vitalitásukat, nem emelőleg, hanem nyomasztólag hatott a játékosok hangulatára. A brazil csapatot nemcsak edző és orvos, hanem pszicho­lógus szakember is elkísérte ide. „A játékosok lelki állapota ilyen nagy tornákon nagyon fontos, ezért ellenőrzik őket” — mondta egy brazil újságíró. Ha nem is követendő példának em­lítjük ezt az esetet, de azt meg­állapíthatjuk, hogy játékosaink idegességét és kedélytelen han­gulatát feltétlenül ,meg kellett volna változtatni. A bajnokság félbeszakításáról Még egy újrajátszás — még­ egy meglepetés: Észak-Írország—Cseh­szlovákia 1:0. A „zöld sziget” csatárai egyetlen, de annál értékesebb gólokat ünnepük Dolessl a földön, háttal, sötét mezben: Bingham, Casey és Mcllroy Kelsey — majdnem verhetetlen. Ezúttal az ifjú brazil csillag, Pele feje elől húzza le a labdát. A John Charles nélkül felálló Wales „szépen halt meg” a félelmetes hírű brazil együttes ellen. Brazília— Wales 1:0. Ami ellen nincs orvosság. Pele tizenhét évének és brazil vérének teljes tüzével szétzilálja a walesi védelmet és közvetlen közelről Kelsey hálójába vágja Brazília egyszeri gólját. (m­? felvételek) A világbajnokság sorsolásáról Beszéljünk őszintén néhány szót a VB sorsolásáról. Négy csoportba sorsolták a 16 részt­vevő országot és nemcsak ott­hon, hanem külföldön is­ az volt a vélemény, hogy a négy cso­port­­közül kétségtelenül a miénk volt a leggyengébb. De­­hát, szerencsésen kedvezett szá­munkra a sorsolás. Csoportunk­ban mi látszottunk a „nagy­ágyúnak”, Svédország a komoly ellenfélnek, Walesi, akit feltét­lenül meg kell verni és Mexikó, aki mint edzőtárs aszisztál majd a nagyobbak játékához. Most utólag is azt kell mon­dani, hogy ez a gondolatfűzés nem volt alaptalan.. Legfel­jebb Svédországról nem tudhat­tuk, hogy a külföldön játszó „vándoraival” megerősödve ilyen komoly játékerőt képvi­sel. Hogy ezek után mégis miért ért bennünket a csalódások ilyen sorozata, abban az eddig felsorolt előzetes hibák mellett közrejátszott egy pár olyan elő­re nem látható és még a leg­pesszimistább számításokra is rálicitáló szerencsétlen mo­mentum, amely meglepte nem­csak a magyar vezetőket, ha­nem az ittlevő külföldi szakem­bereket is. A „nagyok" is csődöt mondtak Csatársorunk gólszegénysége hibákat, amelyeket védelmünk miatt védelmünk fokozott fele­ — elsősorban világhírű, nem­­lességet érzett és ebből adódott­zetközileg is nagy tekintélynek túlzott idegessége. Mégsem in­dokolja ez azokat a sorsdöntő (Folytatás a 4. oldalon)

Next