Képes Sport, 1958. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)
1958-06-24 / 25. szám
PÁSZTOR LAJOS: SZÉPÍTGETÉS (Stockholm, június 21.) Nem váltak valóra reményeink, legszerényebb vágyaink sem teljesültek, nem sikerült bejutni az első nyolc közé, amely csütörtökön megkezdte a világbajnokság II. felvonását, hogy megvívja a késhegyig menő élet-halál harcot a legjobbak között, a legeslegjobb címéért, a világbajnok büszke rangjáért. Labdarúgásunk helye Mi lemaradtunk, de nincs ebben semmi különös és nem is dűl emiatt össze a világ. Annyi minden történik szerte a világban és otthon nálunk is, amihez képest az a tény, hogy tizenegy magyar fiú, aki pillanatnyilag gyengébben futballozok, de mégis szeretett volna sikerrel szerepelni a VB-n, nem tudta elérni a célját — nem nagy ügy. Velünk együtt kiesett a további küzdelemből Anglia, Csehszlovákia, Argentína és még négy ország csapata, nem is beszélve azokról a nemzeti válo-gatottakról, akik még a 16-os döntőbe sem tudták beverekedni magukat. Világbajnoki sikertelen szereplésünk nem fogja csökkenteni a külföld előtt nemzeti tekintélyünket és otthon sem fogja fékezni társadalmi fejlődésünket, előrehaladásunkat. Minden megy tovább a maga útján. Persze, azzal a megállapításunkkal, hogy nem tizenegy jól vagy rosszul futballozó embertől függ a hazánk jövője , nem akarjuk a magyar válogatott csapat vereségeinek és dicstelen szereplésének jelentőségét és súlyát csökkenteni. Még kevésbé a magyar sport eme fontos problémáját elbagatellizálni, vagy a felelősség kérdését „elkenni”. Labdarúgásunknak népünk életében megvan a megfelelő helye, ahová népünk sportszeretete helyezte. Ez nem több és nemkevesebb a jelentőségénél. Szerető aggodalommal figyelik válogatottjaink szereplését, boldog örömmel fogadják a győzelmeket, de mély lehangoltsággal bosszankodnak vereségei után. Ez történt most is. A hibákból azonban tanulni kell. A VB előkészítése, valamint itteni szereplésünk megérdemli, hogy alaposabban nézzünk az események mögé, segítsünk a vezetőknek a bajok felszámolásában, a nagy sikerekre visszatekintő, de most kátyúba jutott labdarúgásunk helyesebb útjának keresésében. Legsúlyosabb hibáink Véleményünk alátámasztásához kénytelenek vagyunk egy kásáé visszafordulni a múlthoz is. Nem a régi „aranycsapat” sikereihez (azon az idő már túljutott), hanem az ezenforradalom után adódott új és nehezebb helyzethez. Csak néhány sorral szeretnénk utalni régebbi cikkeinkre, amelyekben következetesen a válogatott csapat generális átszervezésének a gondolatát igyekeztünk napirenden tartani. Éppen az ellenforradalom viharai mutatták meg ennek erkölcsi szükségességét és bizonyították, hogy a kibontakozásnak egyetlen útja egy gyökerében új együttes öszszekovácsolása. Belátjuk, hogy ehhez a rendelkezésre álló két esztendő bizony nem volt rá— Hiszen mindez csak játék! — John Charles és Grosics Gyula „kiengesztelődése” a 91. percben. Wales—Magyarország 2:1. (UP felvételek) A sors mégegyszer feltette a lécet, mégegyszer megcsillogtatta a lehetőséget. „Magyarország javíthat!* Levertük Nem csoda, John Charles a magasugrónak is jobbt. A walesi középcsatár Grosics Gyula magasra nyújtott keze elől is elfejeli a labdát. Aligha akadt valaki, aki ebben a pillanatban ne vette volna biztosra, hogy a magyar csapat jut tovább Tichy bombája a kitűnő Kelsey mellett is megtalálja az utat Wales hálójába. 1:0 a javunkra De tessék egy pillantást vetni a nézőtérre. Svédországban már csak ennyien voltak kiváncsiak csapatunk mérkőzésére, . ■ -k.*1