Képes Sport, 1960. június-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-13 / 37. szám

TritofrdaiMni Még harminc másodperc, még húsz... A szőke és a fekete fej összeborul, a bird közbelép. „Szét". Tizenöt másodperc, tíz ... Az agy int: tovább. Kell a pont. Nyolc és fél perc, ötszáztíz másodperc ideg­feszítő küzdelme, hallatlan hajrája azonban már mázsás súllyal nehe­zedik a lendülő karra. Csak a fej bukik ismét előre . . . „Szét!" Még két másodperc. Egy . .. Gong! Tombol az aréna, két nagyszerű harcost ünnepel. A szovjet fiú tér először magához, megrázza a fejét, s biztos léptekkel megy az ő sarka felé. Az olasz még mindig kábult, tétova léptekkel indul ellenkező irányba, s csak az edző hangjára eszmél. A bíró a lapokat szedi. Az olasz közönség zúg, morajlik, kö­vetel: Zam-pa-ri-nill! Merre moz­dul a mérleg nyelve vajon? A szovjet fiú tisztábban ütött, viszont­­ a harmadik menetben fogásért megintették. Mi lesz? ... A mérkő­zésvezető hívja a két fiút, az aréna hangja monoton zúgássá csendesül. S a hangszóró húszezer szívre zu­hog. Győz Oleg Grigorjev, Szov­jetunió .. . Az ember behunyja a szemét. Most jön az orkán, a híres olasz temperamentum most kitombolja magát. És akkor­­ az olasz, fiú egy hosszú lépéssel Grigorjev mellett terem, a vállára borul, s két kezé­vel magasra emeli a karját. „Itt a győztest Ünnepeljétek!” Ahogy magasba tartja a szovjet fiú ke­zét, az a rászakadt örömtől, bol­dogságtól kicsit kábán, nagyon meghatódva néz körül. S már tom­bol a húszezer néző. Két győztest ünnepel: az egyiket, aki a hatalmas küzdelemben dia­­dalmaskodott, a másikat, aki a szí­vet, ideget őrlő viadal után­­ ön­maga felett győzedelmeskedett. Az olimpia, a sport magasztos szelleme lengett át a termen. Lenn, a hosszú asztal végén valaki megüt egy csillogó fém­hengert. Halk csendülés, Tél­apó csengettyűje talán, és ez a kedves, csendes csengettyű bámulatos erővel hat a húsz­ezerre, immáron ötödízben nyű­gözi hallgatásra a Palazzo tö­megét. Két fiú indul a sarokból. Szőke fiú innen, fekete fiú onnan. Két arcon valami fájó feszültség. Érzelemcocktail. A vágynak, a türelmetlenségnek s tán még egy csipetnyi aggoda­lomnak különös keveréke. Kö­zépen, a szorító átlóinak met­széspontján, a világ legközepén találkoznak. Kemény és csattanós ez az összeütközés. Hogyne, hiszen rohanvást igyekeztek oda, két jó testvér mohóságával, akik évek óta nem látták egymást. Már ott csüngenek egymás nya­kán, egymás karjai között, a zordon apa, a bíró választja szét őket. Össze és megint össze. Köze­lebb, még közelebb a másikhoz. Csak oda, odabújni, ráhajolni, csépelni, támaszkodni, az utolsó három perc, az igazság mene­tének láza minden megfontolást elmos, itt a szív beszél, a szív dirigál. Belharc, szél, újra belharc, még mindig nem dőlt el sem­mi, még mindig nem tud senki semmit, egy menet ide, egy me­net oda és most... Zúgást hall az ember, a tor­ka összeszorul, fülében dobol a vér, fájdalmas morzejeleket ko­pogtat a vágy... tititi... tutiti... A Palazzo kupoláját friss eső veri.2. A fekete fiú előrelendül. Akar. Annyira akarja a győzel­met, hogy erőt vesz magán és most... most... az érzelmek zuhogása közben is ... gondol- Hmm kozni kezd. Ellép. Kibontako­zik. Szurkál. Vív. Izmos lábak dobognak a vász­non. Gyula ... hallod, Gyula ... egy ország szíve, tízmillió szív dobog együtt most a tiéddel. Gyere, gyere Török Gyula, lepj meg bennünket, örvendeztess meg bennünket. Jobbegyenes­­balhorog. Kombináció. Test-fej. Motolláié karok és táncoló lá­bak szövevénye. Tánc. Kettő előre, egy hátra. Pontozók ce­ruzái írják hangjegyeit. A bol­dogság mambója. Gyere Gyula, gyere... 3. A szovjet fiú egy pillanatra megrendül. Rázza a fejét, ki­bontakozik, valami kétségbe­esett, bámulatos erővel igyek­szik ellebbenteni szeme elől a sűrűsödő fátylat. Az arcán vér csorog. Hétköznapi ember, ma­gunkfajta ember már régesrég felemelné a tortát, nem, kö­szönöm, elég volt. De az olim­pia döntőjében ritka a hétköz­napi ember. Fantasztikus Sziv­ko ereje, csodálatos a bátorsá­ga. Jön, ugrik, már újra friss, újra fiatal, újra a lábujjhegyén ál, ágaskodik, az energia újabb telepei nyílnak benn, bordái kö­zött s benn, a homlok lapos csontja mögött. Gyere, Gyula, ne engedd, gye­re, gyere, gye ... Gong. ... és a negyedik ■­ Török Gyula ráborul a kötél­re. Adler Zsiga ugrándozik kö­rülötte, kesztyűjét húzza, a homlokát törli egy szivaccsal. Nem szól. Mit is mondhatna, sablont, közhelyet csupán, jó volt, fiú, szép volt, fiú, remekül verekedtél, fiú... hiszen még olyan bizonytalan, olyan ködös minden ... most könnyedén rá­ver, eredj középre, hívnak. Tö­rök fekrezzen, mintha álomból ébredne, tétován néz körül, mi az, miért nem hagynak, mit akarnak még, hja, persze, ered­ményhirdetés. Hárman állnak a szorító kö­zepén. Egymás mellett A bíró a kezüket fogja. Még egy pil­lanat s az egyik kéz magasra emelkedik. De melyik... me­lyik? ! A szovjet fiú mereven néz maga elé, Gyula balkezé­vel tétován hátra simítja haját. Még mindig nem szól a me­gafon. Még mindig­ nem szól. Az ember szíve összeszorul, ökölbe szorul szinte, a gyomra helyén egy keserű gombóc, nyel­­diesi, nyeldesi... rémes! Aztán egy hang ... valahon­­nét a magasból... szférák ze­néje, vagy a csügged­és áriája, ki tudná még ... — Attenzione ... Torok... Ungheria... Torok! Török!! Török!!! Halljátok, halljátok emberek, hallod nagyvilág: Török Gyula olimpiai bajnok ... Török Gyula olimpiai bajnok!!! Karját magasra emeli, mintha szívére akarná ölelni a tapsoló húszezret, az öt kontinenst s a hét tengert. Ajkán a gyerme­kek mosolya, arcán a boldogság könnyei. Török Gyula, a mókás, ara­nyos kispesti fiú ... a világ leg­jobbja. Adler Zsiga hátat fordít a sarokban. Meg-megrázkódik a válla. S a mienk is ... Köszönjük, Gyula. Könny­űsúlyban: Lengyelország: 1. Pazdzior, 2. Lo Popolo, 3. Laudonio és McTaggart A legnagyobb küzdelem­­ az egyetlen vitatható győzelem. Fél­nehézben: 1. Clay, 2. Pietrzikowski, 3. Saraudi és Madiyan­­Gyula eltáncol... Török újabb támadásra készül..Nehéz per­cek, boldog pillanatok: Török Gyula (Jobbra) hatalmas küzde­lemben győz Szivko ellen

Next