Képes Sport, 1961. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-03 / 1. szám
— Ilyen se volt még a felszabadulás óta! Három külföldi nemzet legjobb gyorskorcsolyázói versenyeznek Budapesten. — Így lelkendeztek a korcsolyasport szerelmesei hétközben, amikor a kiváló csehszlovák, lengyel és osztrák — férfi és női — gyorskorcsolyázók a Műjégpálya nagyszerűen elő 'K£/WtUt készített jegén a magyar élgárda tagjaival küzdöttek. Ladányi Gedeon, a Bp. Vörös Meteor edzője — aki évtizedek óta „benne él” a jégsportban hozzátette: — Nemcsak a felszabadulásunk óta, hanem legalább 25— 30 éve nem történt meg, hogy három külföldi nemzet korcsolyázói egyszerre itt lettek volna. A nagy esemény értékét a hazai és külföldi „korizók” egyaránt igyekeztek emelni. Izgalmas, színvonalas futamokat láthatott a szurkolósereg. Jacek Seroczynski, a lengyelek edzője (akinek felesége, Seroczynska nyerte a női összetett versenyt) ezt mondta: — Több mint húsztagú versenyzőgárdánk Budapesten készült fel hat héten át az idény nagy versenyeire. Nálunk nemigen van műjégpálya, természetes jég pedig még nem volt az enyhe időjárás miatt. Úgy látom, a fiatal magyar korcsolyázók sokat fejlődtek, amióta utoljára láttam őket. A bájos Seroczynska, a Squaw Vatley-i téli olimpia 1500 m-es futásának második helyezettje megjegyezte: — Háromezren balszerencséje volt Magyar Kornéliának, amikor a közös futamunkban, az utolsó körben, vezető helyen bukott. Máskülönben nem tudtam volna megnyerni a futamot. (Persze, ez a bukás korántsem volt olyan tragikus, mint Seroczynskáé a téli olimpia 1000 m-es futamában. 80 méterrel a cél előtt az első helyen állt, ekkor bukott, s így — a már megszerzett ezüst mellett — elesett a jól megérdemelt aranyéremtől. Az osztrákok edzője, Arthur Mansbarth megállapította: — Hasznos volt ez a verseny a mieink számára a felkészülés szempontjából. A Műjégpálya 300 méteres körében már igen jó időeredményeket lehet futni. Nálunk különben az „öregek” mellé kezdenek feljönni már a fiatalok. Az Eminger-testvérek mindhárman abbahagyták a versenyzést, egyikük áttért a sízésre, a középső fiú pedig korongozik. A mieink közül az országos csúcsot javító Ivánkai, aztán Karácsony és Novák, a nők közül Takács és Asztalos nyújtott jó teljesítményt, de például Zamecsnik, aki összetettben csak tizedik lett, tavaly óta ugyancsak sokat javult. A külföldiek közül — a már említetteken kívül — a lengyel Kalbarczyk és Matuszewsky, valamint a csehszlovák Jauris és az osztrák Strutz futása tetszett a körön(szűcs) sváclai (előtérben), az összetett verseny győztese az SOM m-es futamban. Mögötte az osztrák Strutz (Képes Sport — Heinzó Károly felvételei) Seroczynska Kovácsnénak a kanyartechnikáról beszél. Asztalos is figyelmesen hallgatja A női 3000 m-es futamban Kalbarczyk pályát választ. Mellette Takács Ágnes Tessék. Íme a DK (ismerősei és barátai „Salátástálnak" becézik), rövid története. Kereken hatvan évvel ezelőtt alapította egy F. Davis nevő gazdag ember, ötven ízben játszották végig. Tizenkilencszer Amerika győzött, tizenhatszor Ausztrália, kilencszer Anglia és hatszor Franciaország. Az utóbbi kettőnek talán a dátumait is ideírjuk. Anglia: 1903, 04, 05, 06, 12, 33, 34, 35, 36; Franciaország: 1927, 28 , 29, 30, 31, 32. Vagyis: 1936 óta a tengeren túl tanyázik a kupa és 1937 óta még csak a döntőbe sem juthatott európai ország. Hát csoda, ha az olaszoknak szurkoltunk ? Vagy méginkább: szülőföldünknek, a vén Európának. Mi szólt az azzurrik mellett? Egy csomó dolog. Például. 1. Az, hogy — az amerikaiak felett aratott sydneyi győzelem bizonyította - megszokták végre a füves pályát. 2. Bejutottak a döntőbe, ezzel megtették a magukét. Tudhatták — bármi is lesz az ausztrál mérkőzés eredménye — a római repülőtéren könnyező, lengető, boldog tömeg várja majd őket. Tehát: nem volt vesztenivalójuk, a lelki, idegállapotbeli „tempófól” feltétlenül az övék volt. 3. Drobny remekül felkészítette ezt a kettőst. Többek közt odaszerződtette melléjük Mervyn Kose-t, az ausztrálok proncsillagát, hogy játsszék velük, és - maga is suta lévén — sulykolja beléjük a két balkezes ausztrál angyal adogatásainak hárítását. Ott volt mellettük a szintén balkezes — Pancho Gonzales is, aki — úgy látszik — valami személyes bosszút érez az ausztrál tenisz iránt, mert „gratis tanácsokkal” látta el Pietrangeliéket. És mi szólt az ausztrálok mellett? Egyetlenegy dolog. Hogy az év minden jelentős füvespálya világversenyét megnyerték és ez sem csekélység azért — jobban teniszeznek ellenfeleiknél. Persze, a papírforma és a DK-döntő ... az két különböző dolog . . . Tehát sütött a nap a sydneyi White City-stadionban, harmincfokos meleggel kedveskedett karácsony másnapja, amikor Harry Hopman és Jaroslav Drobny a gyepre vezette legényeit. Aztán az ausztrálok 4:1-re győztek. Hogy Skrola kikapott Frasertől — az körülbelül természetes dolognak tűnt. Skola adogatásainak hetven százaléka csak másodikra „jött be” és további jelentős százaléka — még másodikra se. Tizennégy kettőshibát vétett és ebből hármat egymás után. Dehát - mondottuk - a Fraser- Skola mérkőzést eleve „leírta” Európa, a dolog a Laver—Pietrangell találkozón dőlt el véglegesen. Talán annak is egyetlen labdáján, egyetlen vonalbírói tévedésén. Laver adogatott a tizenharmadik játékban. A vonal mögé - jó tíz centivel. Pietrangell visszaadta a labdát, visszapöttyentette, hogy Laver újra adogathasson. Az osztrál fiú - „füttyig kell játszani” - megölte a labdát s a bíró megítélte a pontot. A zömök Nicola ezzel körülbelül be is fejezte ezt a mérkőzést. 8:6, 6:4, 6:3 ... 1:1 helyett 2:0, meglepetés helyett - 4:1 — biztos ausztrál győzelem. Tudnak teniszezni ezek az ausztrál versenyzők. Tudnak bíráskodni ezek az ausztrál vonalbírók. És bizony érzékeny emberek ezek az olaszok. A kétméteres idegemben. Orlando Skcola — csekélység! — tizennégy kettőshibát vétett Fraser ellen