Képes Sport, 1962. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1962-06-12 / 24. szám
Hárman az O’Hippins lelátóján. Sándor: izeg-mozog. Felpattan, szétcsapja karját. Fejéhez kap és visszarogy a helyére. Albert: a korlátot szorongatja, öklének csontjai kifehérednek. A lába meg-megrándul. Együtt játszik a többivel. Fenyvesi: felkönyököl, tenyerére támasztja az állát. Mozdulatlan. A szeme is. Mintha hipnotizálnák. Mintha hipnotizálna. Ha ők a pályán vannak, megverjük Facundoékat. Sőt. Akkor is megverjük őket, ha ez nem a harmadik, hanem az első mérkőzés. Most, két győzelem után egy pont is elég. Nincs olyan védelem, amely meccset tudna nyerni. Nem is lehet. Ez idegen a lényegétől. A világ elképzelhető legjobb védelme — esetleg — ki tud csikarni egy döntetlent. Egy pontot. Nekünk egy pont kell. Erre a mi védelmünk is képes. Kilencven perc izgalom. Fejfájás. Körömrágás. Az ember rágyújt és az mikor szájába veszi a cigarettát, akkor veszi észre: sajog az állkapcsa. Öszszeszorította a fogait. Talán csikorgatta is. Ki tudja? Ki hallotta a rancaguai hangzavarban, hatezer „pán-délamerikai" szakadatlan szavalókórusa közepette? Ásítógörcs. Lüktető halánték. A csikk kupacba gyűlik. Időzavar. Harc a leragadt percmutatóval. Ez volt a mérkőzés a lelátón. Kilencvenperces hősköltemény. Mészöly vetődik, Solymosi spárgázik, Sárosi mindenütt, Mátrai repül, Sipos egy száguldó acéllal. A védelem saját testéből épít meggypiros falat. Ha kettő hibázik, ott a harmadik. Ha három hibázik, ott a negyedik. Ha mindenki hibázik, ott van Grosics, s a Nagy Fekete Mágus ma nem tud hibázni. Ez volt a mérkőzés a pályán. Elől? Hárman. Tichy, megkapta a labdát, három kék-fehérmezes védő csap le rá. Szemtől-szembe nem ismerik, de hallották hírét. Mostanáig a VB egyik legeredményesebb csatára. Rázuhannak, tépik, szaggatják. Mint a keselyűk. A labda még nála van. Megfordul. Kettőt kicselez. Elküldi őket valamerre. Vár. Hogy talán majd feljön valaki. Megütik, kirobban valaki, akinek jól jön ez a labda. Vár. Talán csak azért, hogy Solymosi letörölhesse homlokáról a verítéket, hogy Sárosi rendbehozhassa a lélegzetét. Tartja a labdát. Hogy az argentin kapu üres maradt, arról nem tehet. Hogy a mienk sem zörgött — abban nagy része van. Monostori. Már halljuk is az Örök Szurkoló hangját. A Nagy Vérmesét: — Csakis rajta állt. Egy hármast kellett volna nyújtania. Háromszor állt szemben a kapussal. Hogy is van ez? A csatárt kiugratják, rohan a kapu felé. Szabad az út. Széles, kényelmes utca. Autobahn a kapuig A kapus lélekszaladva rohan szembe. Figurája egyre nő, nő, mind nagyobb, már teljesen eltakarja azt a távoli fehér keretet. Figyelni kell. Futás közben. Négy dologra. A labdára, a kapura, a kapusra s valami titokzatos, hatodik érzékkel arra is, nem közeleg-e valahonnét, hátulról egy védő. A kapus már repül, most.. . most kéne egy elegáns kis mozdulat jobbra, vagy balra, megriszálni a csípőt, vagy dőlést markírozni a vállal, aztán elhúzni a labdát és könnyedén, békésen, mosolyogva bepofozni a sarokba. Hány mozzanat ez? Három? Vagy négy? Mindenesetre ugyanannyi hibalehetőség. És kinek van ideje kockáztatni? Ilyenkor? Háromszor megvágta a tizenhatosról, háromszor sikerült lelőnie a K. O.-kapust. Annyira akart, annyira félt a hibától, hogy inkább hibázott, semhogy hibázzék. Ez volt a tragédiája. Göröcs. Most szeretnénk ide vetíteni a Titi lelkiállapotát. Kinn sántikál a balszélen. "Tudja, hogy nagyszerű formában van, tudja, hogy egyet okvetlenül értékesíthetne abból a néhány helyzetből. Rálép, fáj. Futni próbál, hasogat. Labda keveredik arra. Lendül a lába. Az ív eleje talán könnyed, fájdalommentes. Aztán egy ponton, mintha villám sújtaná az embert. Állni kellene. Vigyázni. Pihentetni, amennyire lehet. Már akkor is megtenné a ma ijra és újra és újra — „ember- Az eleven fal. Sípos (S) és Mészöly előnnyel'’ az argentin csa (3) zár, Grosics lehúzza Gonzales társát. Grosics most sem hibáz (2*1 már látja, hogy — most sem sikerült A védelem diadala. Solymosi szellőzni készül, Sárosi rohan . Mészöly fejel, az argentin csatárok — döbbenten nézik