Képes Sport, 1962. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1962-06-19 / 25. szám

­­i MJ&&én K textel­ Kék volt az ég és a hő­ség fullasztó. Még az árnyékos teraszon is, ahol annyi volt az ember, mint egy nagy rangadó lelátóján. Túl, a repülőtér szé­lén birkák legeltek. A radarok, szélzsák­ok, turbinák szomszéd­ságában különös látni őket A gépet persze egy kisfiú vette észre elsőnek. Ezek a srá­cok mindent észrevesznek — ott jön­ni. Én már látom — kiáltotta, amikor még senki nem látott semmit. A nagy madár óvatosan ki­dugta a lábát és földet ért. Ott belül, a vászonnal bevont fote­lok mélyén most biztos nagy megkönnyebbülés. Szentmihályt biztosan zsebrevágja kereszt­­rejtvényét, Sípos pedig leveszi arcáról a zsebkendőt és nagyot rikkant: — Jól van Franci, te betyár gyerek. Érdekes, a betonkemény, hi­degvérű játékos számára min­dig felér egy újjászületéssel, ha szilárd földet érez a kere­kek alatt. A géphez rohanunk, most ko­csizik oda a lépcső is. A fotó­sok céloznak, nyílik az ajtó. Néhány külföldi utas száll ki először. Köztük egy karcsú fia­talember, fekete akár a vas­kályha. — Nézd csak. Felét is elhoz­ták — mondja valaki. Aztán ölelések, virágcsokrok, nagy örömteli összevisszaság. Kicsit sápadtak a fiúk, egy cseppet tán nyúzottak is az ar­cok, pár kiló okvetlenül Ranca­­guatlan maradt. — Monrovia felett majdnem csengettek — mondja Albert. — Háromszor próbáltunk leszállni. Amikor utoljára kibukkantunk a felhőkből kis hita, hogy el nem vittük a háztetőket. Ezer kérdés, ezer válasz. Szabályos interjúról persze szó sem lehet. Morzsákat próbálunk felcsipegetni. — finny­in múlt ...­ennyin múlt — mondja százszor is Ba­ráti Lajos és a kisujján mit­­mutogatja, hogy mennyin múlt. — Ma is állítom, hogy Sche­rer lesen kapta a labdát — mondja arról a „bizonyos” gól­ról Grosics. — Ettől eltekintve is rámozdultam volna, de ak­kor valaki azt kiáltotta: „Off­­szájd”. Mindenki leállt és ez egy pillanatra kizökkentett. Ki­néztem a partjelzőre és mire összeszedtem magam, már késő volt. Barcs Sándor körül ember­gyűrű. — Szerénytelenség nélkül... meghódítottuk Délamerikát. Igazán úgy futballoztunk, ahogy nekik tetszik és ott értenek a szép labdarúgáshoz. Hajnalban indultunk Kongóból, legalább ezer ember búcsúztatott minket. A chileiek egyre kapacitáltak, maradjunk még egy hétig, ját­szunk velük egy meccset jövő vasárnap, dehát 24-én Bécsben van egy kis dolgunk. — Az argentinoknak Tichy játéka tetszett a legjobban— mondja — Botár dr. — Azt ír­ták róla, hogy Di Stefano és Uwe Seeler egyszemélyben... — Udvarias tagok — mondja Tichy Lajos és kesernyés arccal áll odébb. Igen, a hangulat Inkább bosz­­szús, sajnálkozó. Elszalasztott lehetőségről, az évtized legna­gyobb sanszáról beszélnek. Gro­sics Gyulával megyünk a be­járat felé. Az erkélyen ezer meg ezer szurkoló Integet, kiabálja kedvencei nevét s a hazatértek arcán felcsillan az első mosoly: hát mégsem tekintik idehaza balsikernek a szereplésünket? — Két világbajnokságon játszottam már olyan csa­patban, amelyet utóbb min­denki erkölcsi győztesnek te­kintett — mondja —m­s is mind­kétszer hajazáson múlt. A poén sosem sikerült. Ha csak azt a négy halálbiztos gólhelyzetet rúgjuk be a csehszlovákoknak, ha 4:0-ra verjük őket, akkor a chilei lapok azt írták volna, hogy a magyar csapat 8:0-ás győzelmét kizárólagosan a szé­dületesen védő Schreiff akadá­lyozta meg. A terasz alá érünk, ezer és ezer két integet a játékosok felé. — Gyu­la, Gyu­la — harsog az ütemes kiáltás Grosics isié és ugyanígy köszönti a közön­ség Tichyt, Albertet, Sárosit is. Az előcsarnok zsúfolt és for­ró, mint egy pálma­ház. A két lépcsőszárny és körben a ga­léria is tele emberrel. Taps csattan, amikor megjelennek az üvegajtóban és valaki rákezdi: — Huj-huj hajrá! Egymásra néznek és csodál­koznak egy kicsit. Talán most veszik észre először, hogy adott helyzetben az a világbajnoki ötödik hely... esetleg nem is számít balsikernek. És, hogy ez a magára talált csapat a chilei eseményeket­­ talán repülőrajtnak is tekint­heti. Katapultnak, amely még szebb dolgok felé repíthet A játékosok képesek rá. A szurkolók megérdemlik. (p. P.) „... valaki azt kiáltotta: „Offszájd!” Egy pillanatra megálltam én azután már..." — Grotles még mindig azon a bizonyos „felesleges’’ gólon rágódik „Ezt hoztam Kongóból !” Mészöly Kálmán láncot kis mackója az an­golok dián szerencsét, a csehszlo­vákok ellen „pechet” hozott. Vagy ... lábát, hogy nem la rajta múit? (Képes Sport — Komlós Tibor felvételei)

Next