Képes Sport, 1964. január-június (11. évfolyam, 1-27. szám)
1964-05-26 / 22. szám
A lehetőség is csábító Az ember azt hiszi néha, annyiból áll az egész: bejelentem, hogy nem versenyzem tovább. Az emlékek közé kerül a tőr, az atlétacipő, s kezdődik az új élet. Az ember ilyen egyszerűen képzeli. Aztán jönnek a hétköznapok. A délutánok sürgető érzései: itt az edzés ideje, menni kell! A versenyző az órájára néz — s akkor hirtelen eszébe jut, de hisz én befejeztem, engem nem sürget az idő! És jönnek az éjszakák, amikor kísértenek a nyolc, tíz vagy tizenöt esztendő csodálatos emlékei — izgalmas, felejthetetlen viadalok, ünneplés, taps, dobogó. És jönnek a vasárnapok, versenyidőszakok, amikor a régi társak kinn harcolnak a pályákon a győzelemért. Akkor tudja meg az ember: nem is olyan könnyű abbahagyni ... Soha nem csodálkozom, ha egy elbúcsúztatott sportemberről azt hallom: újra kezdte az edzéseket... Pár hete ott edz ismét Nagy Imre, a sokszoros öttusaválogatott is a többiek között. Hajnalban futás vagy úszás, délután lovaglás, céllövés, este vívás, és másnap kezdődik elölről az egész. Két edzés közt egy gyors interjúra elcsípem. Hiába . Tokiónak nagy a vonzereje? ... — Tokió is nagy élményt jelent majd azoknak, akik kijutnak. De én már bejártam a fél világot, voltam az Egyesült Államokban, Dél- és Közép-Amerikában, Európa csaknem minden országában. Tokióért már nem kezdeném el. De az olimpia csodálatos világáért, az élményekért, az olimpiai versengésért — igen. Olyan biztos benne, hogy bekerül a csapatba? — Csak nagyon szeretnék bekerülni. Tizenöt éve versenyzem. Gyönyörű lenne egy olimpiával — esetleg — győztes olimpiával zárni ezt a másfél évtizedet. És a lehetőség hogy kijut, megéri az áldozatot? — Abban a pillanatban, hogy az ember ismét ott van a pályán, ahogy felül a lóra, vagy kezébe veszi a pisztolyt, nem áldozat többé. Én kihagytam néhány hónapot, még sokkal többet kell tehát dolgoznom, hogy behozzam a kiesést. Tudom, hogy nem lesze könnyű dolgom. Az olimpia legyen az Tokióban, Párizsban vagy Bukarestben — mindenképpen a világ legnagyobb versenye, minden sportember álmainak beteljesülése. Rajtam kívül is jónéhányan harcolnak még a csapatba kerülésért. Jónéhány versenyen kell még bizonyítani addig, ami eldől, kik mennek az olimpiára. S ha hiába volt az újrakezdés? — Valószínű keserűek lessznek az első napok. De addig is úgy edzem, úgy készülök, hogy akkor is azt tudjam majd mondani: rajtam nem múlt, én mindent megtettem a kiküldetésért ... Fél év van még hátra az olimpiáig.. (hajnal) ra az ember végigböngészi a mai nagyválogatott, az olimpiai és utánpótlás keret játékosainak névsorát és ugyanakkor visszaemlékszik az 5—6—8 év előtti ifjúságii válogatottakra, meg kell látnia valamit. Nevezetesen azt, hogy a mai élgárda nagy részét annak idején az ifiválogatottban látta először. Négy, hat vagy akár tíz évvel ezelőtt. Az ifiválogatott szakvezetői hoztak fel több mint tíz éve Tichy Lajost (amikor a brüsszeli tornán, 1953-ban, veretlenül, 12:0-ás gólaránnyal lettünk elsők), később Nagy Istvánt, Rákosit, Sóvárit, Solymosit, Göröcsöt, Albertet, Mészölyt és a többieket. Ezek a fiúk mindannyian először az ifjúsági válogatottban szerepeltek a legtöbbet, kiscsapatokból. Csak azután kerültek nagy egyesületekhez, az MTK-ba, a Dózsába, a Fradiba, a Honvádiba, a Vasasba. Az NSZK-beli - 1954-es - UEFA-tornára készülődő ifjúsági válogatott keret edzőmérkőzése a Ganz-vagon ellen. Az akkor 19 éves Tichy Lajos egyik gólja... érhetjük tovább a névsort, megintcsak sok régi ifiválogatottat találunk. Gelei, Káposzta, Ihász, Menczel, Farkas, Novák, Géczy, Vági, Varga Z., Varga L., Puskás, Dunai I., Bern, Nagy B., Ráczi, Povázsai, Nagy Gy., Katona... A Tokióba utazó együttes gerincét szinte csupa régi ifiválogatott adja. S ha még a klubcsapatok játékosai között is keresgélünk, alig-alig érünk a sor végére. Jóformán nincs NB I-es klubunk, amelyikben ne játszanának egykori ifjúsági válogatottak. Csak néhányat közülük: Rajna dr., Kuharszki, Lenkei, Páncsics, Juhász, Keglovich, Bozó, Major, Faliszek, Pocsai, Reményije, Szabó (Szeged), Korányi, Rónai, Tamás, Bodai, Kovács (DVTK), Kékesi... Vajon a mai fiatalokról, az NB I., NB I/B és az alsóbb osztályok csapatainak játékosaiból lesznek-e kiemelkedő tudású labdarúgók? Akiknek a nevét nemcsak idehaza, hanem határainkon túl is megismerik majd a szurkolók. Hoffer József ifjúsági szövetségi kapitány szerint — lehetnek. — Ahogy már tizenegy-tizenhét évvel ezelőtt sikeresen folyt a fiatalok tervszerű felkutatása, ezt a munkát most is fontosnak tartjuk és ennek — remélhetőleg — további eredményei lesznek. Hoffer nem említi a saját és a munkatársai elmúlt tíz évben végzett rendkívül eredményes fáradozását, s amikor az elmúlt évek sikereiről esik szó, akkor is az ifjúsági edzők jó munkáját dicséri. — Legutóbb kétszer nem sikerült úgy az UEFA-szereplésünk, ahogy szerettük volna — folytatja kis szünet után. — Tavaly jórészt neves játékosokkal mentünk Romániába, s bizony nagyon leégtünk. A csatársor például ez volt: Bene, Ráczi, Dunai II., Puskás, Katona. Ez idén meg talán az volt a baj, hogy sok játékosunk alig-alig rendelkezett nemzetközi rutinnal. S hogy jövőre eredményesebb lesz a szereplésünk az UEFA-tornán, meg hogy az ifiválogatott ezentúl is biztosítani tudja az utánpótlást a felsőbb szintű válogatott együttesekbe, arra biztosíték a jelenlegi fiatal gárda. Olyan tehetséges játékosok nőttek fel szinte hónapok alatt, mint Fónyód, a Manóból Kispestre került kapus, ősi és Liebhaber a Vasasban, a most jobbszélsőt játszó, de inkább összekötőben eredményes Stadler az V. Dózsában. A budafoki Bánkúti a jövő Bíró Sanyija lehet, aki pedig minden idők legjobb magyar balhátvédje volt. Noskó — a Vasas Izzóból — már most rendkívüli játékintelligenciával rendelkezik, egyszermég második Bozsik válhat belőle. Persze csak akkor, ha szerények, szorgalmasak, lelkiismeretesek maradnak, és ha játékospályafutásukban sem következik be törés. Legyünk tehát derűlátók. Az alap megvan hozzá. (szucs)