Képes Sport, 1965. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1965-03-09 / 10. szám
Az embernek néha a múltba kell fogódznia, hogy bízni merjen a jövőben. Tíz éve még világklasszisaink voltak közép- és hosszútávfutásban, eredményeink előtt kalapot emelt a világ. Iharos, Rózsavölgyi, Tábori, Kovács József, Szabó di, Rozsnyói, Szentsén, Jeszenszki... nevek, amelyek kitörölhetetlenül íródtak be nemcsak a magyar, hanem a világ atlétikájának történelmébe. Ma.. egyszer-egyszer kisüt a felhők mögül a nap, de amikor már azt hisszük, minden rendben, mindig megfeneklünk valahol. A tehetségekből nem lesz klasszis, a biztató eredményekből nem lesz nagy siker. Iharos ... egy a régi nagyok közül. Talán a legnagyobb: neve tizennégyszer került fel a különböző világranglisták élére, virtuózként játszotta végig a közép- és hosszútávfutás széles skáláját. Nurmi után a világ egyetlen atlétája volt, aki egyszerre tartotta 1500, 5000 és 10 000 m-en a világcsúcsot! Csaknem két éve mér, hogy a Központi Sportiskola edzője. Hogy is lehetne másként: a sportága iránt szívében égő lángot próbálja átplántálni a gyerekekbe. Természetes, hogy a témánk sem lehet más , közép- és hosszútávfutás. Nem utasítja el az első, kissé kényes kérdést sem: szerinte miért nincsenek ma is olyan, kimagasló versenyzőink, mint az ő idejében voltak. — Állítom, hogy ma sem kevesebb a tehetséges fiatal, mint tíz évvel ezelőtt. A szemléletben, a hozzáállásban mutatkozik csak lényeges különbség a mi javunkra. Mi nemcsak szerettük a sikereket, de hajlandók voltunk érte nagyon keményen és nagyon állhatatosan dolgozni is... A sportban nagyon nehéz meghatározni az általánosan jelentkező fellendüléseknek és visszaeséseknek az okát. Világszerte szakemberek százai kutatják például, hogy miért tűnnek el nemzetek egyik napról a másikra egyes sportágakból, hogyan van az, hogy egy ragyogó garnitúra után — csönd következik. Nem könnyű a válasz tehát a mi kérdésünkre sem. De amit Iharos mond — mégis ezerszer igaz lehet. Egy sportág — mert egy kis nagystílűséggel a hosszútávfutást az atlétikán belül akár külön sportágként is kezelhetjük — fellendülésében mindig közrejátszanak bizonyos nélkülözhetetlen tényezők. Például: egy lelkes, áldozatkész mag, amelyen belül az egyének úgy alakítják életüket, hogy hosszú időn át kitartóan tudjanak harcolni, dolgozni egy cél megvalósításáért. S ez a mag lelkiismeretes munkájával, áldozatkészségével újabb és újabb határokat tör át, egyre forróbb, kiemelkedőbb sikereket ér el. Mert úgy van az, hogy ha három versenyző együtt dolgozik egy célért, s az egyiknek sikerül egy csúcsot elérnie, az nemcsak neki, de a másik kettőnek is bátorságot, szárnyat ad. Most — ezen a területen nincs egy mag — nincs egy Iharos, egy Rózsavölgyi, egy Veres Győző, Pólyák, Gurics stb----- Ha van is egy-egy jó versenyző, nincsenek olyan egyéniségek, akik elég állhatatosak és elég szuggesztív erővel bírnak ahhoz, hogy magukkal ragadják a többieket, hogy egy olyan szellemet alakítsanak ki, amely ismét tud minden energiával, teljes szívvel harcolni a csúcsokért. Most nincs. De hogy látja Iharos — úgy is, mint a KSI egyik edzője — a jövőt? — A sportiskolának nem az a fő feladata, hogy világklasszis versenyzőket neveljen, hanem, hogy a fiatalokat fizikailag, erőnlétileg felkészítse a későbbi, nagyobb megterhelésű munkára, s versenyekre. Ezért az első évben még alig-alig van speciális képzés. Persze, ebbe a szakosztályba elsősorban azok kerültek, akik felépítésüknél, izomzatuknál fogva alkalmasak lehetne a futásra. Ezen a téren aztán Váczi Pál testnevelő tanár irányításával a gyerekek olyan fizikai előkészítést kaptak, amely után már nyugodtan kezdhetem el én a szakmaifelkészítést. De... nem a minél gazdaságosabb futás megtanítása a mi legnagyobb feladatunk. Sokkal fontosabb, hogy már ebben a korban megtanítsuk a fiatalokat a munka szeretetére, az edzés becsületes elvégzésének fontosságára. Úgy érzem, akkor végzek igazán jó munkát, ha a fiatalokban elősegítem erkölcsiakarati képességeik kibontakozását, hogy ne csak vágyakozzanak a siker után, hanem tenni, dolgozni is akarjanak érte . .. Éppen ezért én mindig jobban örülök egy esetleg kevésbé tehetséges, de szorgalmas, vasakaratú gyereknek, mint egy szikrázó tehetségű, de gyenge akaratú fiatalnak... És milyen sikereket ért már el ezen a területen? — Ha arra gondol, hogy milyenek a gyerekeim, akkor alapjában véve elégedett vagyok. Vannak köztük rátermett, s emellett nagyon szorgalmas fiatalok. Talán, már nyugodtan meg is említhetem Sümegi Attila, Cihát László, Csipán Bori nevét... De — s ezt hangsúlyoznom kell — egy olyan sportágat viszünk, amelyben idő — s nem is kis idő — kell a fellendüléshez, előrelépéshez. Szeretnénk, ha bíznának bennünk. Szeretjük az atlétikát, s minden gondolatunk- okai azon vagyunk, hogy ne vesszen kárba az az erkölcsi és anyagi támogatás, amelyet kapunk ... Azt mondtuk az elején: a múltba kapaszkodunk, hogy bízni merjünk a jövőben. De Iharos, Rózsavölgyi, Szentgáli, Kovács, Szabó dr. nem is a múlt. Ma épp oly szívvel, lelkesedéssel dolgoznak sportáguk felvirágoztatásáért, mint tíz évvel ezelőtt. Akkor mint versenyzők, ma mint nevelők. S ez elég ok a bizalomra. Bájnál Teréz Iharos Sándor és kettő a legszorgalmasabb közül: Sümegi Attila és Cihát Laci (Almási (elv.)