Képes Sport, 1968. január-december (15. évfolyam, 1-53. szám)
1968-09-24 / 39. szám
QBtmmvs&mmtimm&te .....nniiirrmr..’tummiMmnniifliimr rn mhhbrhrenrmhhmirrmmhhhmmrhhrmibrhihhirrh FRANZ BECKENBAUER: így látom a • • • n m jOVOT |:Hanai sem kétséges előttem, van ezen a játékon még mit javítani. Elég visszaemlékezni, hogyan játszottak azelőtt. Levették a labdát, felnéztek, cseleztek, lőttek. Ma erre már alig van idő. Két klassziscsapat mérkőzésén szinte nem is lehet egy jól irányzott lövést kapura küldeni. Többnyire elhamarkodottan, hogy ne mondjam, vaktában tüzelünk, mert az ellenfél nem ad időt az összpontosításra. Bizonyos, hogy az iram még gyorsabb lesz. De sosem szabad olyan gyorsnak lennie, hogy a játék karakterét veszélyeztesse. Ha például már senki se bírná végig a 90 percet, ha — a jégkorong mintájára — csak repülő cserékkel lehetne operálni, az már valamiféle más játék lenne. Azt hiszem a két cserelehetőség bőven elég, többre ne is törekedjünk. A jövőben bizonyára tovább növekszik a középpályás játék jelentősége. Hiszen minden itt dől el. Akár gyorsan, akár körülményesen óhajtjuk szőni a támadásainkat, akár előre lendülő hátvédekkel dolgozunk, akár az ellenfél próbálkozik, mindig mindenkinek át kell játszania a pálya középső harmadát. Az a csapat, amely célszerűbben szervezi középpályás játékát, szinte behozhatatlan taktikai előnyhöz jut.Nem értek egyet azokkal, akik a védekezőjáték felülkerekedését a lassú halál jelének, sőt, okának tartják. Azt hiszem, a labdarúgással is úgy van ez, mint a divattal. Mindig valami újat hoznak, de az is előfordul, hogy újra a régit veszik elő. Játékrendszerek jönnek, hódítanak, aztán letűnnek. Lehetséges, hogy két év múlva majd nyolc csatárral játszunk. Ma a védekező taktika van divatban, de legkésőbb öt éven belül feltétlenül változásnak kell következnie. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a városi kultúra fejlődését. Még én is rugdostam teniszlabdát az utcán, mezítláb. Ma már ez lehetetlenség, a modern nagyvárosban valósággal elképzelhetetlen. A gyerekek is találnak maguknak más, kényelmesebb passziót. Úgy gondolom, az egyesületeknek kell átvenniük az alapfokú oktatást, a grundok szerepét. Angliában és a Szovjetunióban van is már erre nagyon jó példa. Mindent egybevetve: nem féltem a labdarúgást. Ha a tehetségnek csak a leghalványabb jelét mutatják, a két kisfiamból is labdarúgót nevelek. Jó ez a játék. Tapasztalatból mondhatom: a szép órák száma sokszorosan felülmúlja a keserves percekét. ÖXABACK A női labdarúgásról eddig több rosszat hallottunk, mint jót. Pontosabban: jót tulajdonképpen még nem is hallottunk. Mire való ez, miért csinálják, miért nem keresnek alkalmasabbat, nőiesebbet... és így és úgy... Nem szándékozunk a fura hobby védőügyvédeivé szegődni, csupán annyit jegyzünk meg, hogy ezek a képek tulajdonképpen nagyon kedvesek. A tupírozott fejű szélső belövi a győztes gólt, aztán — karján a kis sráccal — boldogan fogadja a szakállas férj gratulációját. Valahogy semmi nőietlent nem láttunk mindebben. Tájékoztatásul: a világosmezes hölgyek a svéd exaback „football-girl”jel, legutóbb a nagyhírű Djurgarden csapatát is legyőzték. A mérkőzésre a stockholmi Rasunda stadionban került sor. Egyébként Pelé is itt tűnt fel. Persze b ő szőke topli nélkül.